„Isteni önátadás” kerületkongresszus
1 Pál apostol ezt írta: „Az utolsó napokban nehezen elviselhető válságos idők lesznek. Mert lesznek az emberek magukat szeretők . . ., akik inkább az élvezetet szeretik, mint Istent. Akiknél megvan az isteni önátadás (külső) formája, de erejére nézve hamisnak bizonyulnak” (2Tim 3:1–5).
2 Mennyire pontosan illenek ezek a szavak azoknak a nagy többségére, akik keresztényeknek vallják magukat. Egy lelkész szerint „ma nagyon sok templom . . . a szórakozás színhelye lett”. Krisztus igaz követői ezzel szemben „jó cselekedetekben buzgolkodó” népet alkotnak (Tit 2:14). Jézus követői „a föld sója” és „a világ világossága” (Máté 5:13, 14).
3 Az idei kerület-, országos- és nemzetközi kongresszusaink az imádatunknak azt a néhány oldalát domborítják ki, amelyek miatt egyedülálló nép vagyunk. Az 1989-es kerületkongresszusunknak a fő témája az „Isteni önátadás”, imádatunknak azt az oldalát emeli ki, amely mindenki mástól megkülönböztet minket.
4 A Szentírás mindenütt hangsúlyozza az isteni önátadás fontosságát. Ez a kongresszus újabb alkalom arra, hogy „gyakoroljuk magunkat az isteni önátadásban, mert ez a cél. A test gyakorlásának ugyanis kevés haszna van, de az isteni önátadás mindenre hasznos, mivel magában foglalja mind a jelenlegi, mind az eljövendő élet ígéretét” (1Tim 4:7, 8). Az 1Timótheus 6:6 a továbbiakban ezt mondja: „Valóban nagy nyereség a megelégedéssel párosuló isteni önátadás”. Jézus Krisztus az isteni önátadás mintapéldája (1Tim 3:16).
5 Az „isteni önátadás”-nak fordított szó a görögben eu·seʹbei·a. A keresztények esetében „az Istennek való odaadásuknak ez a legmagasabb formája”. Az odaadás (önátadás) „vallási feladatok ellátásában tanúsított szorgalom és buzgóság”. Az isteni önátadás a szív válasza, amely arra indít valakit, hogy Istennek tetsző módon éljen. Ez Isten felé való irányultságot jelent. Milyen elővigyázatosaknak kell lennünk, amíg e világban élünk, hogy ne váljunk e világ részévé! Az istenfélelem megóv attól, hogy rosszat tegyünk, az isteni önátadás viszont arra indít, hogy azt tegyük, ami Istennek tetszik. A 2Péter 2:9-ben arra kapunk bátorítóan biztosítékot, hogy „Jehova tudja, hogyan szabadítsa ki az isteni önátadásban élő embereket a próbából”.
6 Az isteni önátadás megszerzéséhez az szükséges, hogy komolyan vegyük Istent és az ő Szavát. Gyakorlásához viszont ismernünk kell pontosan Istent és ezzel az ismeretünkkel összhangban kell cselekednünk. Mindez azt igényli, hogy tudatában legyünk szellemi szükségletünknek. Tekintettel arra, hogy az isteni önátadást ennyire komolyan kell gyakorolnunk, szükségünk van arra, hogy ehhez minden lehető segítséget megkapjunk. Kerületkongresszusaink sokat tesznek azért, hogy megkapjuk ezt a segítséget. Az előadásokban, a gyakorlati bemutatókban és az interjúkban azt fogjuk megtanulni, hogyan kell az isteni önátadást életünk minden területén megvalósítani.
7 Természetesen ezek után is igaz keresztényekként és elkülönülve a világtól szeretnénk élni. Jöjjetek azért felfokozott szellemi étvággyal ezekre a kongresszusokra. Intézzétek úgy a dolgaitokat, hogy ott lehessetek már a péntek délelőtti kezdő imán, és várjátok meg a vasárnap délutáni befejező éneket és imát is. Összpontosítsátok figyelmeteket az emelvényre, amíg a program tart. A kongresszus alatt ne menjetek látogatóba, bármennyire nagy is az erre irányuló csábítás vagy hajlam. Készüljetek fel a jegyzetelésre. Ha feszülten a programra fogtok figyelni, akkor a lehető legtöbb segítséget megkapjátok ahhoz, hogy gyakorolni tudjátok az isteni önátadást az élet minden területén: a családi körben, a gyülekezetben és a kívülvalók iránt is.