Olvasók kérdései

◼ Jehova Tanúi megengedik az autológ vér használatát (sajátvér-átömlesztést), amikor leveszik a saját vérüket, és elteszik azt egy időre, és később újra visszaömlesztik beléjük?

Az orvosok gyakran különbséget tesznek a homológ (más személytől származó) és autológ (a beteg saját vére) között. Közismert tény, hogy Jehova Tanúi nem fogadnak el vért másoktól. De mi a helyzet az autológ vér felhasználásával kapcsolatban? Az autológ kifejezést sok gyógymódnál alkalmazzák.

Van egy-két eljárás, amit a keresztények nem fogadhatnak el, mivel teljesen ellentétben áll a Bibliával, de más eljárások bizonyos kérdéseket vetnek fel. A Biblia megírásának idején, érthetően, ismeretlen volt a vérátömlesztés vagy a vérnek más hasonló orvosi felhasználása. Mindazonáltal, Isten gondoskodott útmutatásokról, amelyeknek birtokában Isten szolgái el tudják dönteni, hogy mi az a bizonyos, vért is magában foglaló gyógykezelés, ami Isten nemtetszését vonná rájuk.

Istentől származik az a megállapítás, hogy a vér az életet képviseli és ennélfogva szent. Ő parancsolta meg, hogy egyetlen ember se tartsa fenn életét azzal, hogy vért eszik. Például, Isten ezt mondta: „Minden mozgó állat, amely él, szolgáljon táplálékul számotokra. . . Csak a húst az ő lelkével – vérével – meg ne egyétek” (1Mózes 9:3, 4; 3Mózes 7:26, 27). Az Életadó szerint, a vért csak egyetlen megengedhető módon lehetett felhasználni: áldozat céljából. „Mert a hústest lelke a vérben van, és én magam az oltárra adtam azt nektek, hogy kiengesztelést szerezzen a lelketek számára, mert a vér szerez engesztelést a benne levő lélek által. Ezért mondtam Izrael fiainak: ’Egyetlen lélek se egyen vért közületek’” (3Mózes 17:11, 12).

Bár a keresztények nincsenek a mózesi törvény alatt, a Biblia azt mondja, hogy nekünk is ’tartózkodnunk kell a vértől’ és szentnek kell azt tekintenünk (Cselekedetek 15:28, 29). Ez érthető, hiszen a Törvényben elrendelt áldozatok Krisztus vérét árnyékolták elő, azt az isteni eszközt, amelynek révén örök életet nyerhetünk (Zsidók 9:11–15, 22).

Mit kellett a vérrel csinálni a Törvény értelmében, ha nem áldozat céljára használták fel? Azt olvassuk, hogy amikor egy vadász elejtett egy állatot eleség céljából, „vérét ez esetben ki kellett folyatnia és porral kellett betakarnia” (3Mózes 17:13, 14; 5Mózes 12:22–24). A vért tehát nem volt szabad megenni vagy egyéb célra felhasználni. Ha egy teremtményből kieresztették és nem használták fel áldozatra, akkor a földre, Isten lábzsámolyára kellett kiönteniük (Ésaiás 66:1; vö. Ezékiel 24:7, 8).

Ez tehát egyértelműen kizárja a saját vér egyik mai elterjedt használatát – azt, amikor operáció előtt a beteg vérét leveszik és elteszik, és később visszajuttatják saját testébe. Ennél a módszernél pontosan ez történik. Előzetesen megbeszélt műtét előtt az illető teljes véréből néhány egységnyi vért levesznek és azt félreteszik, vagy a vörös vérsejteket kiszeparálják, megfagyasztják és tárolják. És ha a műtét alatt vagy után úgy látják, hogy szükség van a betegnek vérre, akkor a saját tárolt vérét juttatják vissza a szervezetébe. A vérrel terjedő betegségek miatti aggodalmukban egyre többen folyamodnak az autológ vérnek ilyen felhasználásához. Jehova Tanúi azonban NEM FOGADJÁK EL ezt a módszert. Régóta tudjuk, hogy az ilyen tárolt vér többé nem tekinthető az illető részének. Teljesen kivették belőle, így Isten Törvénye értelmében a következőképpen kell kezelni: „Öntsd ki azt a földre, miként a vizet” (5Mózes 12:24).

Van ettől egy kicsit eltérő, más eljárás is. Ilyenkor az autológ vért a betegből ki lehet vezetni egy hemodialízis készülékbe (művesébe) vagy egy szív-tüdő-motorhoz. A vér egy csövön átáramlik a mesterséges szervbe, amely átnyomja és megszűri (vagy oxigénnel telíti) a vért, és azután a vér visszakerül a beteg vérkeringési rendszerébe. Egyes keresztények megengedték ezt az eljárást, ha a készülék nem volt feltöltve tárolt vérrel. A külső csövet vérkeringési rendszerük meghosszabbításának tekintették, miközben a vér áthalad a mesterséges szerven. Úgy érezték, hogy vérük ebben a zárt körforgásban még mindig testük szerves része volt és nem lehetett olyannak tekinteni, mint ami ’kifolyt’.a

Mi a helyzet akkor, ha az ilyen autológ véráramlás egy rövid időre leáll, mint például amikor a szív-tüdő-motor le van állítva, hogy a sebész ellenőrizni tudja, hogy a beépített koszorúér-áteresztő jól egybe illeszkedik-e?

A Biblia igazában nem az állandó áramlás fontosságára hívja fel a figyelmet. Az operáción kívül is valakinek a szíve leállhat egy rövid időre, majd újra beindulhat.b Érkeringési rendszeréből így nem ürült le a vér, és vérét úgy lehet tekinteni, mintha a véráramlás szívroham következtében állt volna le. Ennélfogva, amikor a kereszténynek abban kell döntenie, hogy megengedi-e, hogy vérét valami külső rendszeren keresztül elvezessék, nem azt kell elsősorban vizsgálnia, hogy a véráramlás megszűnik-e egy rövid időre vagy sem, hanem azt, hogy lelkiismerete szerint tekintheti-e az elvezetett vért olyannak, mint ami még saját vérkeringési rendszerének a része (Galata 6:5).

Mit mondjunk a szándékos vérhígításról? Egyes sebészek véleménye szerint előnyös, ha a beteg vére a műtét alatt felhígul. Az operáció kezdetén a vér egy részét elvezetik a beteg testén kívül bizonyos tároló tasakokba és helyébe vért nem tartalmazó folyadékot töltenek; később ezekből a vértasakokból a vért visszaáramoltathatják a betegbe. Mivel a keresztények nem engedik meg vérük tárolását, ezért egyes orvosok kidolgozták azt az eljárást, amelynél beillesztenek egy olyan keringtetési készüléket, amely állandó összeköttetésben áll a beteg érkeringési rendszerével. Egyes keresztények ezt a módszert nem kifogásolták, mások viszont igen. Itt újra csak minden egyénnek önmagának kell eldöntenie, hogy az ilyen vérhígítási keringtetésben az elvezetett vért olyannak tekinti-e, mint ami a szív-tüdő-motoron átáramlik, vagy esetleg úgy véli, hogy vére már elhagyta testét és ezért kifolytnak kell tekintenie.

Az autológ vérfelhasználás utolsó módja az, amikor műtét alatt a vért nem engedik kárbaveszni és újból visszatáplálják a beteg szervezetébe. Ez a berendezés arra szolgál, hogy kiszívja a sebből a vért, majd átpréseli egy szűrőn (hogy a géztől vagy egyéb törmeléktől megtisztuljon), vagy egy centrifugába kerül (ahol a folyadékot eltávolítják), és utána visszajuttatják a betegbe. Sok keresztény főleg amiatt aggodalmaskodott, hogy ilyen vérvisszajuttatás esetén előfordulhat, hogy a véráramlás egy rövid időre megszakad. Mindazonáltal, amint már említettük, a Biblia szempontjából nyomósabb ok az, hogy a vágott sebből kifolyó vér tekinthető-e még az illető saját részének. Az a tény, hogy a vér az érhálózatból kifolyt a sebbe, azt jelenti-e, hogy a vér már kifolyt, mint az a vér, amelyet a 3Mózes 17:13. verse említ? Ha az illető kifolyt vérnek tekinti, akkor valószínűleg nem fogja megengedni az ilyen vér visszajuttatását. Mindazonáltal, egy másik keresztény (aki szintén nem engedi meg, hogy a vérét kiengedjék belőle, azt egy időre eltegyék, és később visszajuttassák a szervezetébe) úgy következtethet, hogy a keringtetés a vágási helyen keletkező vér visszanyerésével, majd később infúzió formájában a szervezetbe való visszajuttatása nem sérti meg a kiiskolázott lelkiismeretét.

Amint láthatjuk, sokféle berendezés és technika született az autológ vér felhasználásával kapcsolatban. Nem próbálhatjuk meg, és nem is volna szabad megkísérelnünk magyarázatot fűznünk ezek változataihoz. Ha egy keresztény ilyen problémával találja magát szembe, egyénileg köteles információt kérni az orvosoktól és utána ennek ismeretében kell döntenie.

Bár sok szó esett itt orvosi vonatkozású dolgokról, számunkra legfontosabb a vallási vonatkozású kérdés. Amikor egy keresztény tisztázni akarja magában, hogy mit tegyen a vért is magában foglaló gyógykezelés tekintetében, annak kell elsősorban dominálni, hogy mit kíván tőle a hite: tiszteletben tartja-e Istennek a „vértől való tartózkodás” tilalmát és megőrzi-e jó lelkiismeretét. Miért? Mert a legalapvetőbb mód, ahogyan valakinek az élete megmenthető vérrel, ez nem az orvosi technika révén, hanem Krisztus vérének megmentő ereje által valósul meg. Pál apostol írta: „Őáltala van szabadulásunk vérének váltságdíja következtében” (Efézus 1:7; Jelenések 7:14, 17). Jóllehet a modern orvostudomány esetleg meg tudja hosszabbítani életünket egy időre, mi azonban semmiképpen nem akarjuk úgy meghosszabbítani jelenlegi életünket, hogy ezzel megsértsük keresztény lelkiismeretünket, vagy hogy Életadónk nemtetszését vonjuk magunkra (Máté 16:25; 1Timótheus 1:18, 19).

[Lábjegyzetek]