A halálhoz vezető útról az élet útjára

SOK éven át életemet a szenvedélyes kábítószer-fogyasztás rongálta. Először a gyenge kábítószerrel kezdtem, majd végül áttértem az erős kábítószerekre, pl. az LSD-re. A kábítószerek számomra annak a jelképei voltak, miként lehet megszabadulni a személyes természetű és a társadalmi problémáktól. Sajnos, másokat is rávettem arra, hogy kövessenek engem ezen a halálhoz vezető úton.

Mivel kábítószerárusnak ismertek, így rendőrségi felügyelet alatt állottam. Be kell vallanom, féltem, mert tudtam, hogy letartóztatásom esetén több évi börtönbüntetésre számíthatok. Bár állandó szorongásban éltem, mégsem tudtam a magam erejéből helyzetemen változtatni.

Szüleim megpróbáltak segíteni rajtam: elvittek gyógykezelés céljából egy elmegyógyintézetbe. Azt remélték, hogy a gyógyszerek és a kapott gyógykezelés majd segít, de mihelyt hazajöttem, szüleim máris azt vették észre rajtam, hogy semmi sem változott, a gyógykezelés hatástalan volt. Ezután egy lelkésszel próbálkoztak, hátha segít rajtam a vele való beszélgetés. De nem segített. Ott ültem előtte, és szívtam a marihuána cigarettát, mintha ott sem lett volna. Egyszerűen nem akartam megváltozni!

Bár menyasszonyom, Oriana nagyon kifogásolta életmódomat, én nem akartam, hogy szakítson velem. Látszatra ez jó ösztönzésnek tűnt, hogy megváltozzak. De titokban továbbra is hódoltam szenvedélyemnek. Elhitettem Orianával, hogy beteg vagyok. De hamarosan csakugyan emberi roncs lettem. Folyton azt ígértem magamnak, hogy abbahagyom, úrrá leszek szenvedélyemen, de mindez hasztalan volt. Egy-egy lépéssel haladtam azon az úton, amely a halálhoz vezet.

Mivel Orianát szerettem volna mielőbb feleségül venni, fogadtunk egy szobafestőt, hogy bizonyos munkát elvégezzen lakásunkban. A festő felesége Jehova Tanúja volt, és ő beszélt nekünk a hitéről. Az első beszélgetés Orianára nagyobb hatással volt, mint rám, de ahogy folytatódtak tovább ezek a beszélgetések, felismertem, hogy Jehova Tanúinak szilárd az a hite, hogy Isten hamarosan ezt a földet Paradicsommá fogja átalakítani, és az emberek örökké fognak itt élni a földön.

Arról szerettem volna meggyőződni, csakugyan igaz-e, hogy „Jehova Tanúi már most is szeretik és tiszteletben tartják egymást”, ahogy ez a hölgy mondta. Orianával együtt elmentem a Királyság-terembe. Igen feszélyezve éreztem magamat a hosszú hajam és kopottas ruhám miatt, de az a kedves fogadtatás, amelyben a Tanúk részesítettek, eloszlatták kezdeti feszélyezettségemet. Úgy éreztem, megbízhatok bennük. Nyilvánvaló volt, hogy az őszinte szeretet és az egymás iránti tisztelet számukra igazi valóság.

Attól a naptól kezdve rendszeresen eljártam a keresztény összejövetelekre, és elkezdtem Jehova Tanúival tanulmányozni a Bibliát. Levágattam a hajamat, és öltözködésemen is változtattam, és nagy erőfeszítéssel sikerült leszoknom a dohányzásról és a kábítószerekről (2Korinthus 7:1). De még mindig volt valami az életemben, ami súlyos probléma volt. Anélkül, hogy igazában tudtam volna, alkoholista lettem. Ittas állapotban folyton bajt csináltam. Kötekedtem az emberekkel, és nagyon féltékeny voltam Orianára. Mélységesen boldogtalannak éreztem magamat (Példabeszédek 23:29–35). Megpróbáltam leszokni a szeszesitalról, és Jehova segítségével az ima erejénél fogva és keresztény testvérek segítségével sikerült ettől a rossz szokásomtól is megszabadulnom.

Feleségemmel együtt 1974. augusztus 23-án alámerítkeztem. Hála az igazságnak, életünknek értelme lett. Azóta visszanyertem önbizalmamat, munkában is elismerést kaptam. Feleségem s jómagam szépen kerestünk, de ekkor felismertük, hogy csak kevés időnk jut a szent szolgálatra. Ha azt szeretnénk, hogy Jehovával szorosabb legyen a kapcsolatunk, tudtuk, hogy változtatnunk kell jelenlegi életünkön. Különben abban a veszélyben forgunk, hogy az igazság iránti első szeretetünk kihűl. Így 1979-ben elkezdtük az úttörő munkát, még jobban átadva magunkat a prédikálószolgálatnak.

Miért döntöttem így? Nos, hol lennék ma az igazság világossága nélkül? Azok, akik együtt járták velem a halál útját, most vagy alkoholisták, vagy nincs családjuk, vagy börtönben ülnek, vagy már meghaltak. Engem a Biblia üzenete tett szabaddá. A gyógykezelés és az akaraterő önmagában nem volt elegendő. Szükség volt erős indítékra is. Ilyen erős indíték volt esetemben, hogy Jehovával, a Teremtővel kezdtem igaz kapcsolatot ápolni. Jelenleg az az őszinte vágyam, hogy tőlem telhetően mindent megtegyek azok megsegítése érdekében, akik ilyen bajban szenvednek, vagy akik kiutat keresnek nehéz helyzetükből. Feleségemmel most éppen ezt tesszük, miközben aktívan részt veszünk a keresztény szolgálatban. Már eddig is több személyt volt kiváltságunk az élet útjára segíteni. Ezek között van három olyan személy, akit személy szerint én biztattam a kábítószer-fogyasztásra. Jelenleg Észak-Olaszországban körzetfelvigyázóként szolgálok.

Való igaz: A kábítószerrel való visszaélés olyan, mint az az út, amely előbb-utóbb a halálhoz vezet, vagy egyáltalán egy üres életet eredményez, kilátástalan jövővel. Nem tudom kellően szavakkal kifejezni hálámat Jehova Isten iránt! Megmutatta számomra a kivezető utat abból a sötétségből, amelyben éltem, és elvezetett az élet útjára, ahol ragyogó világosság van, és amely elvezet egy örökké tartó jövőbe. (Ruggero Polotti elbeszélése nyomán.)