A pokoltanítás eredete

„A POKOL – ismerteti a New Catholic Encyclopedia (Új Katolikus Enciklopédia) – az a szó, amelyet annak a helynek a meghatározására használnak, ahova a kárhozottak kerülnek.” Egy protestáns enciklopédia a pokol meghatározását így adja vissza: „A gonoszok eljövendő büntetésének a helye.”a Az a hit, hogy van egy hely, ahol valaki a halál után bűnhődik, nem csak a kereszténység nagyobb egyházaira korlátozódik. Már évszázadokkal a kereszténység eredete előtti időben is megtalálható.

Pokol Mezopotámia lakosainál

Körülbelül 2000 évvel Jézus születése előtt, a sumérok és a babilóniaiak is hittek az alvilágban, amelyet a vissza nem térés országának neveztek. Ez az ősi hiedelem tükröződik a sumér és akkád költeményekben is, például a „Gilgames eposzban” és az „Istár leszállása az alvilágba” című költeményben. E leírás szerint a halottak tartózkodási helye a sötétség háza, „az a ház, amelyből senki sem tér vissza, ha egyszer oda beIépett”.

Az ott uralkodó állapotokról egy ősi asszír szövegben az olvasható, hogy „az alvilág tele volt borzalmakkal”. Az asszír herceg, aki állítólag egy pillanatra bepillanthatott a halottak föld alatti tartózkodási helyére, elmondta, hogy a látottaktól „összeverődtek a térdei”. Nergálról, az alvilág királyáról ilyen leírást hagyott hátra: „Hangja, amikor rám kiáltott, olyan erős volt, mint a dühöngő orkán hangja.”

Az egyiptomi és keleti vallások

Az ősi egyiptomiak hittek a lélek halhatatlanságában, és megvolt a maguk sajátos elképzelése a túlvilágról. The New Encyclopædia Britannica ezt mondja: „Az egyiptomi temetkezési szövegek szerint a túlvilágra menő úton szörnyű veszélyek leselkednek az utasra: félelmetes szörnyetegek, tüzes tavak, kapuk, amelyeken csak varázsigék használatával lehet átjutni, és végül ott van a félelmetes révész, akinek gonosz szándékát csak varázserővel lehet meghiúsítani.”

Az indo-iráni vallásokban különböző hitnézetek alakultak ki a halál utáni büntetésről. A hinduizmusról a francia Encyclopædia Universalis (Egyetemes Enciklopédia) ezt írja: „Számtalan leírás olvasható arról a 21 pokolról, amit a hinduk képzelete kitalált. A bűnösöket vadállatok és kígyók falják fel, lassú tűzön sütik meg, szétfűrészelik, éheztetik és szomjaztatják, olajban főzik, illetve vas- és kőedényben apró darabokra törik őket.”

A dzsainizmusnak és buddhizmusnak kétféle változata van a pokolról, ahol a megrögzött bűnözők kínoztatnak. Az Iránból vagy Perzsiából származó Zoroaszter-féle tanítási rendszer szintén tanítja a pokolt – de ez hideg, kellemetlen bűzös hely, ahol a bűnös lelkek gyötrődnek.

Érdekes azonban megfigyelni, hogy az egyiptomi, hindu, dzsaini, buddhista és zoroaszter-féle pokolban a kínok nem tartanak örökké. Ezek szerint a vallások szerint, egy bizonyos ideig tartó szenvedés elviselése után a bűnös lelkek egy másik helyre vagy állapotba kerülnek, attól függően, hogy a szóban forgó vallás mit tanít az ember végső sorsáról. A pokolról alkotott elképzeléseik inkább hasonlítanak a katolikus egyház tisztítótűzről szóló tanításához.

Pokol a görögöknél, etruszkoknál és a rómaiaknál

Az ősi görögök hittek a lélek (pszü·cheʹ) továbbélésében (pszü·cheʹ szóval jelölték a pillangót is). Hádesznek nevezték a halottak birodalmát, és hitük szerint egy Hádesz nevű isten uralkodott az alvilág felett. Salomon Reinach, francia tudós Orpheus—A General History of Religions (Orfeusz – Általános vallástörténet) című könyvében ezt írta a görögökről: „A közhiedelem szerint [a lélek] akkor lépett az alvilágba, amikor átkelt a Styx folyón Kháron az öreg révész ladikján, aki egy obolust [fémpénzt] kért a viteldíjért. Ezt a pénzt a halott személy szájába tették. A lélek azután az alvilágban megjelent három alvilági bíró előtt. . .; ha ők bűneiért kárhozatra ítélték, akkor a Tartaroszban kellett szenvednie. . . A görögöknél még volt egy limbusz is, amely azoknak a gyermekeknek a tartózkodási helye volt, akik csecsemőkként haltak meg, de ismerték a tisztítótüzet is, ahol bizonyos enyhébb büntetés elszenvedésével tisztultak meg a lelkek bűneiktől.” A The World Book Encyclopedia (Világ könyv enciklopédia) szerint, a Tartaroszba került lelkek „örökké kínoztatnak”.

Az egykori Itáliában lakó etruszkok is hittek a halál utáni büntetésben. Civilizációjuk megelőzte a rómaiak civilizációját. A Dictionnaire des Religions (Vallásokról készített Szótár) kijelenti: „Az a túlzott gond, ahogyan az etruszkok halottaikkal törődtek, az alvilágról alkotott felfogásukban találja magyarázatát. A babiloniakhoz hasonlóan, ők is a gyötrelem és kétségbeesés helyének tekintették az alvilágot, ahol a manes-ek (a halottak szellemei) gyötrődnek. Enyhülést csak az utódok engesztelő áldozatától remélhettek.” Egy másik forrásmű ezt így fejtegeti: „Az etruszk sírok borzalmas jeleneteket ábrázolnak, és bizonyára ezek ihlették a keresztény festőket a pokolról készített festményeiknél.”

A rómaiak átvették az etruszkok pokolról kialakított felfogását, és ők az alvilágot elnevezték Orcusnak vagy Infernusnak. A görög mítoszból is kölcsönöztek, mert Hádeszből, az alvilág királyából lett az ő Orcusuk vagy Plutojuk.

A zsidók és a Héber Iratok

Mi a helyzet a Jézus kora előtti zsidókkal? Róluk az Encyclopædia Britannica (Brit Enciklopédia) (1970)-es kiadásában ezt olvassuk: „Az i. e. V. századtól kezdve a zsidók szoros kapcsolatba kerültek a perzsákkal és a görögökkel, akiknél a halál utáni élet fogalmai már pontosan megvoltak. . . Krisztus idejére a zsidók is hitték, hogy a gonosz lelkek a halál után a Gyehennában fognak bűnhődni.” De az Encyclopædia Judaica (Zsidó Enciklopédia) ezt írja: „Erre az utóbbi Gyehenna-fogalomra a Szentírásban sehol sincs utalás.”

És ez így helyes. A Héber Iratokban nincs utalás arra, hogy a lélek a halál után tudatosan szenvedne a tüzes pokolban. Ez a félelmet keltő tan nem a Bibliából származik, hanem eredete a Vízözön utáni babiloni vallásba nyúlik vissza. A kereszténységnek a pokol tüzében való bűnhődésről szóló tana az ősi babiloniaktól ered. A tisztítótűzben való üdvös szenvedésről szóló katolikus tanítás szintén az ősi egyiptomi és keleti vallásokból ered. A limbuszt a görög mitológiából vették át. Az etruszkok imádkoztak és áldozatot mutattak be halottaikért.

De milyen elképzeléseken alapszik a halál utáni tudatos büntetésről szóló tanítás?

[Lábjegyzet]