A legnagyobb művész szolgálatában

MINT hétéves kislány feltettem magamnak a kérdést: ’Miért kell majd meghalnom? El lehet-e kerülni a halált?’ Azt mondták nekem, hogy Isten azért veszi magához a jó embereket, mert azt akarja, hogy vele legyenek az égben. Emlékszem, hogyan kiáltott fel egyik osztálytársam: „Jobb ha valaki rossz, hiszen a jók előbb halnak meg!”

Szerettem rajzolni, ezért művészetet tanultam. Az iskolában nem volt alkalmam vallási kérdésekkel foglalkozni, sem időm arra, hogy érdeklődjem a vallások iránt. Tulajdonképpen azt szoktam mondani a barátaimnak: ahhoz, hogy valaki vallási kérdésekkel foglalkozzon, alacsony értelmi fokon kell az illetőnek lennie. Amikor befejeztem művészeti tanulmányaimat, művészetet kezdtem tanítani egy középiskolában.

Szerettem a munkámat és nagyon érdekelt az olasz és a külföldi irodalom is, valamint a kamara- és a szimfonikus zene és az opera. Az egyetlen vallásos tantárgy, amivel akkoriban foglalkoztam, a különböző korok festőinek ikonográfiája volt. Azután megtanultam, mit jelent a figyelem középpontjában állni, milyen érzés a saját műveimet kiállítani, mit jelent megbecsült, dicsért és csodálattal körülvett művésznek lenni.

Abban az időben igen sokat jelentett számomra a művészvilág, hiszen abban láttam létem fő értelmét. De újra felvetődött bennem a hétéves koromban feltett kérdés. Szüntelenül kutattam valami mélyebb dolog után, valami után, amit képtelen voltam megmagyarázni magamnak. Mohó olvasó voltam, és a filozófusoknál kerestem a magyarázatot. Mindenáron határozott választ akartam kapni a kételyeimre.

Még megvolt bennem ez a zűrzavar, amikor férjhez mentem. Még erőteljesebbé lett bennem az igazság utáni kutatás vágya, amikor megszületett a kislányom. Megpróbáltam megtalálni azt azáltal, hogy festettem, költeményeket írtam, zenét hallgattam, könyveket olvastam. Valahányszor koncertre mentem, és a nyitány első taktusait hallgattam, elmém önkéntelenül is Isten felé fordult, a Legfőbb Lény felé, akit nem ismertem, de akinek köszönetet mondtam. Abban az időben gyakran dicsértem Istent a szép dolgokért, amiket megcsodáltam: az alvó kisbabámért, a sokszínű tájakért. „Micsoda szégyen — szoktam felkiáltani —, hogy a művészet, amelynek oly sok gyönyörű témája lehetne, oly sokszor kerül felhasználásra a halál leírására, ahelyett, hogy az életet írná le!” A legragyogóbb költemények és színdarabok a borúlátás vagy a tragédia himnuszai; a festészet legszebb mesterművei inkább a halált magasztalják mintsem az életet és a szépséget. Vajon miért?

Ezek az ellentmondó érzelmek nagyon elkeserítettek és fokozatosan az apátia felé sodródtam. Éppen akkor jelentek meg az ajtómnál Jehova Tanúi. Amikor őket hallgattam, úgy tűnt, mintha valamilyen új nyelven szóltak volna hozzám. Édes zeneként hangzott előttem Istennek az ígérete, hogy Paradicsommá teszi ezt a földet. Elkezdtem olvasni a Bibliát. Ott végre megtaláltam a választ azokra a kérdésekre, amelyeket megállás nélkül mindig feltettem hétéves korom óta. Isten nem akarja, hogy az emberek meghaljanak, hanem áldásban akarja részesíteni hű szolgáit, és örökké tartó életet akar nekik adni ezen a földön.

1973-at írtunk. A következő évben átadtam magam Jehovának és alámerítkeztem. Nem volt könnyű felcserélnem impulzív és érzelmes természetemet az igazi testvéri szeretet szellemére, énközpontú jellememet önzetlenségre, személyes kényelemszeretetemet az áldozatkészség szellemére! Meg kellett tagadnom magam! Jehova Tanúi sokat segítettek, amikor az összejöveteleiket tartották a Királyság-teremben.

A Nagy Művész eloszlatta kételyeimet, és aggodalmaimat. Milyen hálás vagyok ezért neki! Ezért 1984 szeptembere óta az általános úttörőszolgálatban vagyok, minden hónapban 90 órát fordítva Isten Királysága jó hírének a prédikálására.

Igen nagy megelégedést jelent számomra, hogy a családommal együtt szolgálhatom a Nagy Művészt és Teremtőt, Jehovát. Nagyon várjuk azt az időt, amikor megfesti majd minden idők legélethűbb képét; amikor végül eltávolítja a régi gonosz rendszert, amely beszennyezi és beborítja ezt a földet. Nem lesz többé halál és a művészet kizárólag az életnek lesz szentelve. Csak a szépséget ábrázoljuk majd, mert Isten igazságos új rendszere által örökre eltűnik minden nyomor és fájdalom. (Beküldött cikk)