A moábita-kő — összetörték, mégsem veszett el
A MOÁBITA- vagy Mésa-követ már 1868-ban történt felfedezése után egy éven belül szándékosan összetörték. Csaknem 3000 éves volt. Csiszolt fekete bazalttömb tisztán lekerekített felső részével mintegy 112 centiméter magas, 71 centiméter széles és körülbelül 36 centiméter vastag. Röviddel azután, hogy összetörték, 2 nagyobb és 18 kisebb darabot megtaláltak belőle, egyharmada azonban végérvényesen elveszett.
Hogyan történhetett meg, hogy egy rendkívüli műkincs csaknem örökre elveszett? És mennyire értékes ez a kő a bibliakutatók számára?
Ármánykodás és bizalmatlanság
F. A. Klein volt az első és utolsó európai, aki sértetlen állapotában látta a követ. A kő Dibón romjai között hevert, a Holt-tengertől északkeletre. A kutató néhány rövid vázlatot készített a 34 soros feliratról, amely a kő kidomborodó szélei között volt olvasható, majd visszatért Jeruzsálembe, hogy a leletről jelentést tegyen porosz felettesének. A feliratot nyomban főníciai írásnak azonosították és elismerték fontos jellegét. A berlini királyi múzeum pénzt ajánlott fel a kő megvásárlására, de nemsokára más érdekelt felek is igényt tartottak rá. A helybeli sejkek, felismerve zsákmányuk értékét, elrejtették azt és nevetséges összegekre emelték fel az árát.
Egy francia régésznek sikerült kiügyeskednie, hogy egy papírlenyomatot készítsen az írásszövegről, de mivel a lenyomatot el kellett távolítani, mielőtt megszáradt volna, a lenyomat alig volt olvasható. Időközben utasítások érkeztek Damaszkuszból a beduinokhoz, hogy a követ szolgáltassák ki a kormánytisztviselőknek. Ahelyett, hogy ennek eleget tettek volna, a beduinok elhatározták, hogy elpusztítják a követ. Tüzet raktak hát köréje és ismételten vízzel locsolták az értékes ereklyét. Amikor a kő megrepedt, a darabokat gyorsan szétosztották a helybeli családok között, hogy azok elrejtsék a magtáraikban nyilván abból a célból, hogy biztosítsák az áldást a gabonatermésük számára. Ez volt mellesleg a legjobb módja annak, hogy ezek a személyek egyéni alkuba kezdjenek a szétszórt darabok áruba bocsátására.
A bibliai történelem életre kel
A megvásárolt részek kiegészítésére használt gipszöntvények és papír présnyomatok segítségével végül sikerült rekonstruálni a követ. Amikor a teljes szöveg feltárult, a tudósok megdöbbentek. Az ókori sztélét abban az időben úgy jellemezték, mint „a legfigyelemreméltóbb monolitot, amit valaha is felfedeztek”.
Mésa, Moáb királya állíttatta fel a Moábita-követ a saját istene, Kémos tiszteletére, valamint annak emlékére, hogy Mésa megtörte Izrael elnyomó uralmát, amely 40 éven át tartott, és amit Kémos azért engedett meg, mert ’haragudott országára’. Moábnak ezt a lázadását általában a 2Királyok harmadik fejezetében feljegyzett eseményekkel hozzák kapcsolatba. Az emlékmű feliratában Mésa azzal dicsekszik, hogy ő igen vallásos, városokat és utakat épített és győzelmet aratott Izrael felett. Ebben minden érdemet istenének, Kémosnak tulajdonít. Mésa veresége és saját fiának a feláldozása — amiről a Biblia is beszámol — ahogy az várható, kimaradt ebből az öndicsőítő feliratból.
Számos helységnév, amelyet Mésa felsorol mint általa elfoglalt városokat, a Bibliában is fel van jegyezve, köztük Medeba, Atarót, Nébó és Jahác. A kő tehát a bibliai beszámoló pontosságát igazolja. Ebből is kiemelkedik az a tény, hogy Mésa használja a Tetragrammát, YHWH-t, Izrael Istenének a nevét, a feljegyzés 18. sorában. Ott Mésa így dicsekszik: „Elhoztam onnan (Nébóból) Yahweh edényeit és Kémos elé vittem azokat.” A Biblián kívül valószínűleg ez a legkorábbi feljegyzés, amely az isteni nevet használja.
A Moábita-követ 1873-ban restaurálták, a hiányzó részeket gipszöntvényekkel pótolták, és az egészet a Louvre múzeumában állították ki Párizsban, ahol ma is látható. Egy hasonmása Londonban, a British Museum-ban található.
[Képek a 31. oldalon]
(Fent) Moáb földje
[Forrásjelzés]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.
(Balra) A rekonstruált Moábita-kő
[Forrásjelzés]
Musée du Louvre, Paris
(Jobbra) A Tetragramma, ahogyan a műemléken látható
[Forrásjelzés]
A Biblia a British Museum-ban