Kész vagy utánozni Isten irgalmasságát?

„Legyetek tehát Isten utánzói, mint szeretett gyermekek” (EFÉZUS 5:1).

1. Miért kell, hogy érdekeljen mindannyiunkat mások utánzása?

AKÁR a jót, akár a rosszat tekintve, a legtöbb ember másokat utánoz. Azok a személyek, akik körülvesznek és akiket utánozhatunk, mérhető hatással lehetnek ránk. A Példabeszédek 13:20. versének ihletett írója így figyelmeztetett: „Aki bölcsekkel jár, maga is bölcs lesz; de aki az ostobákkal foglalkozik, rosszul jár.” Jó okkal jelenti hát ki Isten Szava: „Ne a rosszat utánozd, hanem a jót. Aki jót tesz, az Istentől származik” (3János 11).

2. Kiket kellene utánoznunk, és milyen módokon?

² Olyan férfiak és nők ragyogó bibliai példája áll rendelkezésünkre, akiket utánozhatunk (1Korinthus 4:16; 11:1; Filippi 3:17). A legelső személy azonban, akit utánoznunk kell, Isten. Pál apostol az Efézus 4:31-5:2. versében, miután azokra a szokásokra és gyakorlatokra figyelmeztetett, amelyeket kerülnünk kell, arra ösztönöz, hogy legyünk „gyengéden együttérzők, készségesen megbocsátva egymásnak”. Ez egy kulcsfontosságú felhívásra vezet: „Azért legyetek Isten utánzói, mint szeretett gyermekek, és járjatok ezután is szeretetben.”

3., 4. Milyen leírásról gondoskodott Isten önmagáról, és miért kellene figyelembe vennünk, hogy ő igazságos Isten?

³ Isten mely eljárásmódjait és tulajdonságait kellene utánoznunk? Személyiségének és tetteinek sok jellemzője van, ahogyan azt a Mózesnek ömagáról adott leírásából láthatjuk: „Jehova irgalmas és könyörületes Isten, lassú a haragra és bővelkedik szerető kedvességben és igazságban, aki szerető kedvességét megőrzi ezrek iránt, megbocsátva vétket, kihágást és bűnt; de semmiképpen nem ad felmentést a büntetés alól, büntetést hozva az atyák vétkéért a fiakra és az unokákra” (2Mózes 34:6, 7).

⁴ Mivel Jehova ’az igazságosság és a jogosság szeretője’, feltétlenül meg kell ismernünk és utánoznunk kell személyiségének ezt a vonását (Zsoltárok 33:5; 37:28). Ő a Teremtő, valamint az emberiség legfelsőbb Bírája és Törvényhozója, így mindenki felé kifejezésre juttatja igazságát (Ésaiás 33:22). Ezt világosan megmutatja az a mód, ahogyan megkövetelte az igazságosságot és érvényre juttatta azt népe, Izrael között, később pedig a keresztény gyülekezeten belül.

Az isteni igazságosság érvényre juttatása

5., 6. Hogyan nyilvánult meg Isten igazságossága Izraellel kapcsolatos bánásmódjában?

⁵ Isten, amikor népévé választotta Izraelt, megkérdezte, vajon ’szigorúan engedelmeskednek-e szavának és valóban megtartják-e szövetségét’. A Sínai-hegy lábánál összegyűlt nép így válaszolt: „Mindazt, amit Jehova mondott, készségesen megtesszük!” (2Mózes 19:3–8). Milyen komoly kötelezettség! Angyalok közreműködésével mintegy 600 törvényt adott Isten az izraelitáknak, akiknek, mint neki önátadott népnek, kötelessége volt ezeket megtartani. És ha valaki nem akart így tenni? Isten törvényének egy ismerője ezt így magyarázta meg: „Az angyalok által mondott beszéd szilárdnak bizonyult, és minden kihágás és engedetlen cselekedet elnyerte az igazságossággal összhangban levő büntetését” (Zsidók 2:2).

⁶ Igen, annak az izraelitának, aki nem akart engedelmeskedni, ’az igazságossággal összhangban levő büntetéssel’ kellett szembenéznie; nem a hiányos emberi igazságossággal, hanem a Teremtőnktől származó igazságossággal. Isten különféle büntetéseket helyezett kilátásba a törvényszegőknek. A legsúlyosabb büntetés a ’kiirtás’ vagy kivégzés volt. Ezt olyan bűnök elkövetése esetén alkalmazták, mint a bálványimádás, a paráznaság, a vérfertőzés, a bestialitás, a homoszexualitás, a gyermekáldozat, a gyilkosság, valamint a vér helytelen használata (3Mózes 17:14; 18:6–17, 21–29). Továbbá, bármely izraelitát, aki szándékosan, bűnbánat nélkül sértett meg bármely isteni törvényt, ’ki lehetett irtani’ (4Mózes 4:15, 18; 15:30, 31). Amikor ilyen isteni igazságszolgáltatást alkalmaztak, hatásai még a bűnös személy leszármazottait is fájdalmasan érintették.

7. Milyen következményei voltak az igazságosság érvényre juttatásának Isten ókori népe között?

⁷ Az ilyen büntetések kihangsúlyozták az isteni törvények megszegésének súlyosságát. Ha például egy fiú részeges és falánk lett, érett bírák elé vitték. Ha úgy vélték, hogy a fiú szándékos és megátalkodott bűnös, a szülőknek ki kellett venni részüket az igazságszolgáltatás végrehajtásából (5Mózes 21:18–21). A szülők, elképzelhetik, mennyire nem volt könnyű dolog ezt megtenni. De Isten tudta, hogy ez azért szükséges, hogy a gonoszság ne terjedhessen szét az igaz imádók között (Ezékiel 33:17–19). Erről az a Valaki intézkedett így, akiről elmondható: „Minden útja igazságosság. A hűség Istene, akinél nincs igazságtalanság. Igazságos és egyenes ő” (5Mózes 32:4).

8. Hogyan jellemezte az igazságosság Isten bánásmódját a keresztény gyülekezettel?

⁸ Sok évszázad elteltével Isten elvetette Izrael nemzetét és a keresztény gyülekezetet választotta. De Jehova nem változott. Ő még mindig az igazságosság mellett kötelezte el magát, és ’megemésztő tűzként’ jellemezték (Zsidók 12:29; Lukács 18:7, 8). Ezért továbbra is gondoskodott arról, hogy az istenfélelmet beleneveljék az egész gyülekezetbe azáltal, hogy kivetik a bűnösöket. Azok az önátadott keresztények, akik bűnbánat nélküli bűnössé váltak, ki lettek közösítve.

9. Mi a kiközösítés, és mit eredményez?

⁹ Mit foglal magában a kiközösítés? Találunk arra vonatkozó szemléltető példát, hogyan kezelték ezt a fertőt az első században. Korinthusban egy keresztény erkölcstelenséget követett el apja feleségével és nem tanúsított megbánást, ezért Pál úgy határozott, hogy vessék ki az illetőt abból a gyülekezetből. Ezt kellett tenni annak érdekében, hogy Isten népének tisztaságát megvédhessék, mivel „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti”. Az illető kiközösítése elejét vette annak, hogy bűne gyalázatot hozzon Istenre és az Ő népére. A kiközösítés mint súlyos fegyelmezés talán annyira megrázhatta, hogy észhez tért, és talán belenevelte őt, valamint a gyülekezetet is az Istennek kijáró félelembe (1Korinthus 5:1–13; vö. 5Mózes 17:2, 12, 13).

10. Hogyan kell reagálniuk Isten szolgáinak, amikor valakit kiközösítettek?

¹⁰ Az isteni parancs úgy szól, hogy ha egy bűnöst kiközösítettek, a keresztényeknek nem szabad ’belekeveredni annak társaságába . . . az ilyennel még együtt enni sem szabad’.a Így az illetőt megfosztották a társaságtól, beleértve az olyan lojális személyekkel való társadalmi érintkezést is, akik tisztelik Isten törvényét és annak szellemében akarnak járni. Néhányan közülük talán nem közvetlen családtagok, vagyis nem tartoznak ugyanahhoz a háztartáshoz. Talán épp annyira nehéz a családtagoknak alkalmazniuk ezt az isteni utasítást, mint amennyire nem volt könnyű a mózesi törvény alatt élő zsidó szülőknek részt venni bűnös fiuk kivégzésében. Isten parancsa azonban világos; ezért bizonyosak lehetünk abban, hogy a kiközösítés igazságos (1Korinthus 5:1, 6–8, 11; Titus 3:10, 11; 2János 9–11; lásd Az Őrtorony 82/10 20-29. old. és 88/1 26-32. old.).

11. Hogyan nyilvánulhat meg Isten személyiségének különféle vonása a kiközösítéssel kapcsolatban?

¹¹ De emlékezzünk arra is, hogy Istenünk nem csupán igazságos, hanem „bővelkedik szerető kedvességben, megbocsátva vétket és kihágást” (4Mózes 14:18). Szava világossá teszi, hogy egy kiközösített személy megbánhatja a bűnét, keresve Isten megbocsátását. És azután? Tapasztalt felvigyázók találkoznak vele, hogy imateljesen és megfontoltan eldöntsék, vajon látható-e nála a megbánás jele azt a bűnét illetően, amely a kiközösítéséhez vezetett. (Vö. Cselekedetek 26:20.) Ha igen, visszafogadhatják a gyülekezetbe, ahogy a 2Korinthus 2:6–11. verse is mutatja, mint ahogy a korinthusi férfival történt. Némely kiközösítettek azonban évekig távol maradtak Isten gyülekezetétől, ezért tehetünk-e valamit, hogy segítsünk nekik megtalálni a visszavezető utat?

Igazságosság egyensúlyban az irgalmassággal

12., 13. Miért kellene Isten utánzásának többet magában foglalnia, mint csupán azt, hogy visszatükrözzük az ő igazságosságát?

¹² Az előzőekben elsősorban egy nézőpontból, a 2Mózes 34:6, 7. versben leírtak alapján foglalkoztunk Isten tulajdonságaival. Azok a versek azonban sokkal többet körvonalaznak, mint csupán Isten igazságosságát, és azok, akik utánozni akarják őt, ne kizárólag az igazságosság érvényesítésére helyezzék a hangsúlyt. Ha modellt készítenél Salamon templomáról, vajon csak az egyik tartóoszlopot tanulmányoznád? (1Királyok 7:15–22). Nem, mert így aligha kapnál kiegyensúlyozott képet a templom jellegéről és szerepéről. Hasonlóképpen, ha utánozni szeretnénk Istent, szükséges, hogy az olyan más eljárásmódjait és tulajdonságait is utánozzuk, amelyek szintén megvannak benne, mivel ő ’irgalmas és könyörületes, lassú a haragra és bővelkedik szerető kedvességben és igazságban, szerető kedvességét megőrzi ezrek iránt, megbocsátva tévedést’.

¹³ Az irgalom és a megbocsátás Isten alapvető tulajdonsága, amint ez kitűnik Izraellel való bánásmódjából is. Az igazságosság Istene nem mentesítette őket a megbocsátott vétek büntetése alól, mégis elegendő bizonyítékát adta irgalmának és megbocsátásának: „Tudatta Mózessel útjait, bánásmódját Izrael fiaival. Jehova irgalmas és könyörületes, lassú a haragra, és szerető kedvességben bővelkedő. Nem keres örökké hibát és nem tart határtalan ideig haragot” (Zsoltárok 103:7–9; 106:43–46). Egy visszatekintés évszázadokon keresztül gyakorolt bánásmódjára, igazolja e szavak igazát (Zsoltárok 86:15; 145:8, 9; Mikeás 7:18, 19).

14. Hogyan mutatta ki Jézus, hogy utánozta Isten irgalmasságát?

¹⁴ Mivel Jézus Krisztus „[Isten] dicsőségének visszatükröződése és lényének pontos képmása”, elvárhatjuk, hogy ő is hasonló irgalmasságot és készséget mutasson a megbocsátásra (Zsidók 1:3). Ő ilyen volt, ahogy az a mások iránti tetteiből is kitűnik (Máté 20:30–34). Irgalmasságát szavaival is kihangsúlyozta, ahogy a Lukács 15. fejezetében olvashatjuk. Az ott leírt három példázat bizonyítja, hogy Jézus utánozta Jehovát, és életfontosságú tanulságról is gondoskodnak számunkra.

Aggodalom az elveszett miatt

15., 16. Mi indította Jézust, hogy elmondja a Lukács 15. fejezetében levő példázatokat?

¹⁵ Ezek a példázatok tanúsítják Isten könyörületes érdeklődését a bűnösök iránt, harmonikus képet festve számunkra az utánzására. Figyeljük hát meg a szemléltetések környezetét: „Ekkor az összes adószedő és bűnös közelebb ment hozzá [Jézushoz], hogy hallja őt. Ezért mind a farizeusok, mind az írástudók morgolódni kezdtek e szavakkal: ’Ez az ember üdvözli a bűnösöket és velük eszik’ ” (Lukács 15:1, 2).

¹⁶ Az itt érintett emberek mind zsidók voltak. A farizeusok és az írástudók azzal büszkélkedtek, hogy feltételezhetően aprólékoskodó módon betartják a mózesi törvényt. Isten azonban nem értett egyet az ilyen öndicsérő igazságossággal (Lukács 16:15). Nyilvánvalóan az említett adószedők zsidók voltak, akik az adót szedték be Róma számára. Mivel sokan túl magas adót hajtottak be zsidó társaiktól, az adószedők megvetett csoportot alkottak (Lukács 19:2, 8). Egy osztályba sorolták őket a „bűnösökkel”, mely kifejezés erkölcstelen személyeket, sőt szajhákat is magába foglalt (Lukács 5:27–32; Máté 21:32). Jézus azonban ezt kérdezte a panaszkodó vallásvezetőktől:

17. Mi volt Jézus első példázata a Lukács 15. fejezetében?

¹⁷ „Melyik ember az közületek, aki, ha száz juha van és elveszít egyet azok közül, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy el az elveszett után, amíg meg nem találja? És amikor megtalálta, vállára veszi és örvendezik. És amikor hazamegy, összehívja barátait és szomszédait és azt mondja nekik: ’Örvendjetek velem, mert megtaláltam a juhomat, amely elveszett!’ Mondom nektek: Nagyobb öröm lesz az égben egy bűnös fölött, aki megbánja bűnét, mint kilencvenkilenc igazságos fölött, akiknek nincs szükségük megbánásra.” A vallásvezetők megérthették az ábrázolást, mert a juhok és a pásztorok megszokott látvány volt. A pásztor aggodalomtól indíttatva a mezőn hagyta 99 juhát legelni, mialatt ő egy elkóborolt felkutatására indult. Állhatatosan kereste, amikor pedig megtalálta, gyengéden megfogta és visszavitte a rémült juhot a nyájhoz (Lukács 15:4–7).

18. Ahogy azt a Lukács 15. fejezetében levő második példázat hangsúlyozza, mi adott okot az örvendezésre?

¹⁸ Jézus második szemléltetése így hangzik: „Ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házat és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És amikor megtalálta, összehívja az asszonyokat, akik a barátnői és a szomszédai, mondván: ’Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amely elveszett!’ Ezért azt mondom nektek: Öröm támad az Isten angyalai között egy megtérő bűnös felett” (Lukács 15:8–10). A drachma egy munkás közel egy napi bérével volt egyenértékű. Az asszony érméje családi ékszer lehetett, vagy része egy sorozatnak, melyből nyakláncot készítettek. Amikor ez elveszett, komoly kutatást folytatott az érme után, hogy megtalálja, azután pedig ő és a barátnői örvendeztek. Mit mond el ez nekünk Istenről?

Öröm az égben — mi felett?

19., 20. Jézus első két példázata a Lukács 15. fejezetében elsősorban kikről szól, és milyen tettük áll a középpontban?

¹⁹ E két példázattal az őt ért bírálatra válaszolt Jézus, aki néhány hónappal korábban „a jó pásztor”-ként azonosította magát, aki lelkét adja a juhaiért (János 10:11–15). Mindazonáltal a példázatok mégsem elsősorban Jézusra vonatkoztak. A tanulságok, melyeket az írástudóknak és a farizeusoknak meg kellett tanulniuk, Isten magatartását és eljárásmódjait helyezték a középpontba. Ezért mondta Jézus, hogy örvendeznek az égben egy bűnös felett, aki megbánja bűneit. Azok a vallásoskodók, bár azt állították, hogy Jehovát szolgálják, mégsem utánozták őt. Másrészről, Jézus könyörületes eljárásmódjai Atyja akaratát szemléltették (Lukács 18:10–14; János 8:28, 29; 12:47–50; 14:7–11).

²⁰ Ha százból egy okot szolgáltatott az örömre, mennyivel inkább a tízből egy. Még ma is érzékelni tudjuk az asszony afeletti örömét, hogy megtalálta az érmét! Itt, a tanulság az eget helyezi a középpontba, amelyben „Isten angyalai” örvendenek Jehovával „egy megtérő bűnös felett”. Figyeljük meg a végső szót: „megtérő bűnös”. E példázatok valóban azokról a bűnösökről szólnak, akik megtérnek. És láthatod, hogy mindkét szemléltetés azt hangsúlyozza: mennyire helyénvaló örvendezni a megtérésük felett.

21. Milyen tanulságot vonhatunk le Jézus példázataiból a Lukács 15. fejezetében?

²¹ Azok a félrevezetett vallásvezetők, akik önelégültséget éreztek a Törvény iránti felszínes ragaszkodásuk miatt, figyelmen kívül hagyták, hogy Isten „irgalmas és könyörületes . . . megbocsátva vétket, kihágást és bűnt” (2Mózes 34:6, 7). Nekik Isten eljárásmódjainak és személyiségének ezt az oldalát kellett volna utánozniuk, és méltányolniuk kellett volna Jézus irgalmasságát a megtérő bűnösök irányába. És mi a helyzet velünk? A szívünkbe véssük a tanulságot és alkalmazzuk azt? Nos, figyeljük meg Jézus harmadik példázatát.

A bűnbánat és az irgalom tevékenység közben

22. Röviden, mi volt a Jézus által elmondott harmadik példázat a Lukács 15. fejezetében?

²² Ezt gyakran a tékozló fiú példázatának nevezik. Ha elolvasod, magad is láthatod, miért tartják néhányan ezt az apai szeretet példázatának. Egy család fiatalabb fiáról szól, aki megkapja apjától az örökségét. (Vö. 5Mózes 21:17.) Ez a fiú távoli országba megy, ahol kicsapongó életet él és mindenét eltékozolja, majd munkát vállal mint kanász, és annyira éhezik, hogy még a disznóknak szánt élelmet is megenné. Végül magába száll és úgy dönt, hogy hazamegy, még akkor is, ha csupán bérmunkásként dolgozhat apjának. A házhoz közeledve, apja határozott lépést tesz felé és kedvesen üdvözli őt, sőt lakomát is rendez. Az idősebb fiú, aki otthon maradt dolgozni, neheztel a kimutatott irgalom miatt. De apja azt mondja, hogy örülniük kellene, mert a fiú, aki meghalt, most újra él (Lukács 15:11–32).

23. Mit tanulhatunk a tékozló fiú példázatából?

²³ Néhány írástudó és farizeus úgy érezhette, hogy ők az idősebb fiúhoz hasonlítanak, ellentétben a bűnösökkel, akik olyanok, mint a fiatalabb fiú. Mindazonáltal, vajon megértették a példázat kulcsgondolatait, és vajon mi megértjük? Irgalmas égi Atyánk egy kiemelkedő tulajdonságát hangsúlyozza a példázat: készségét a megbocsátásra, ha a bűnös szívből jövő bűnbánatot tanúsít és megtér. Ennek arra kellett volna indítani a hallgatókat, hogy örömmel reagáljanak a bűnbánó bűnösök megváltására. Ez az, ahogyan Isten szemléli a dolgokat és ahogyan cselekszik, és akik őt utánozzák hasonló módon cselekszenek (Ésaiás 1:16, 17; 55:6, 7).

24., 25. Isten milyen eljárásmódjait kellene utánoznunk?

²⁴ Világos, hogy Isten minden eljárásmódjában megnyilvánul az igazságosság, így azok, akik utánozni akarják Jehovát, őrizzék meg és kövessék az igazságosságot. Mindazonáltal Istenünket nem csupán elvont vagy szigorú igazságosság indítja. Irgalmassága és szeretete nagy. Ezt azáltal mutatja ki, hogy kész megbocsátani az őszinte bűnbánóknak. Ezért illő, hogy Pál összekapcsolja megbocsátásunkat Isten utánzásával: „Készségesen bocsássatok meg egymásnak, miképpen Isten is készségesen megbocsátott nektek Krisztus által. Legyetek tehát Isten utánzói, mint szeretett gyermekek, és járjatok ezután is szeretetben” (Efézus 4:32-5:2).

²⁵ Az igaz keresztények régóta megpróbálják utánozni Jehova igazságosságát, valamint irgalmasságát és készségét a megbocsátásra. Minél többet ismerünk meg róla, annál könnyebben tudjuk őt utánozni ezek tekintetében. Hogyan alkalmazhatjuk ezt vajon egy olyan személy esetében, aki éppen most kapott szigorú fegyelmezést, mert a bűnt gyakorolta? Lássuk!

[Lábjegyzet]

Mit tanultál?

◻ Hogyan nyilvánult meg Isten igazságossága Izrael gyülekezetében és a keresztény gyülekezetben?

◻ Miért kell utánoznunk Isten irgalmát is az igazságossága mellett?

◻ Mi idézett elő örömet a Lukács 15. fejezetében leírt három példázatban, és milyen tanulságokat közölnek velünk?

[Kép a 16., 17. oldalon]

Er-Raha síksága a Sínai-hegy előtt (a háttérben balra)

[Forrásjelzés]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

Garo Nalbandian

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Garo Nalbandian