Óvakodj a hitehagyottaktól!

Főbb részek kiemelése Júdás leveléből

JEHOVA szolgái „iszonyodjatok a gonosztól” és „ragaszkodjatok ahhoz, ami jó” (Róma 12:9). A bibliaíró Júdás ennek a megcselekvéséhez nyújt segítséget másoknak a Palesztinából küldött levelében, amelyet valószínűleg i. sz. 65 táján írt.

Júdás úgy nevezi meg magát, mint „Jézus Krisztus rabszolgája, Jakabnak pedig egyik testvére”. Ez a Jakab nyilvánvalóan Jézus Krisztus jól ismert féltestvére volt (Márk 6:3; Cselekedetek 15:13–21; Galata 1:19). Tehát Júdás önmaga is Jézus féltestvére volt. Úgy gondolhatta azonban, hogy ezt a testi köteléket nem helyénvaló megemlíteni, tekintve, hogy aban az időben Krisztus már megdicsőített szellemi személy volt az égben. Júdás levele nagyon egyenes tanácsot adott, amely segíthet nekünk is eleget tenni a „ragaszkodjatok ahhoz, ami jó” figyelmeztetésnek és óvakodni a hitehagyottaktól.

„Folytassatok kemény harcot”

Noha Júdás a keresztények közös megmentéséről szándékozott írni, szükségesnek találta, hogy így serkentse olvasóit: „folytassatok kemény harcot a hitért” (1–4. vers). Miért? Mert istentelen emberek lopakodtak be a gyülekezetbe és ’Isten ki nem érdemelt kedvességét úgy tüntették fel, mint a gátlástalan viselkedésre való mentséget’. Helytelenül azt gondolták, hogy megszeghetik Isten törvényét és ennek ellenére az ő népe között maradhatnak. Ne engedjünk soha az ilyen gonosz érvelésnek, hanem állandóan törekedjünk igazságosságra, legyünk hálásak azért, hogy Isten irgalmasan megtisztított minket bűneinktől Jézus vére által (1Korinthus 6:9–11; 1János 1:7).

Intő példák állnak előttünk

Szükséges a védekezés bizonyos viselkedési formák, életmód és emberek ellen (5–16. vers). Néhány Egyiptomból kimentett Izraelita a hit hiánya miatt pusztulásra jutott. Angyalokat, akik elhagyták eredeti állapotukat fenntartották „örök bilincsekben sűrű [szellemi] sötétségben a nagy nap ítéletére”. A súlyos erkölcstelenség hozta Szodomára és Gomorára az „örökké tartó tűz bírói büntetését”. Tehát, mindig szerezzünk örömet Istennek és soha ne hagyjuk el „az élet ösvényét” (Zsoltárok 16:11).

Mihály arkangyallal ellentétben, aki még az Ördög ellen sem hozott ítéletet gyalázkodó kifejezésekkel, az istentelen emberek gyalázkodó módon beszéltek „a dicsőségesekről”. Ezek nyilván olyan személyek voltak, akiken bizonyos dicsőség nyugodott Isten és Krisztus által mint felkent véneken. Ne legyünk tiszteletlenek az Isten által adott felsőbbség iránt!

Az Istentelen emberek Káin, Bálám és Kóré példáját követték. Szellemi fenyegetést jelentettek, hasonlóan a víz alatti rejtett sziklákhoz, és olyanok voltak mint a víztelen felhők és a semmilyen hasznot nem hozó gyökerestől kitépett fák. Azok a hitehagyottak egyben zúgolódók, panaszkodók is voltak és ’személyiségeket tiszteltek saját előnyük végett’.

Álljatok ellen továbbra is

Júdás következő tanácsa a rossz befolyásokra való ellenállásra szólít fel (17–25. vers). „Az utolsó időben” csúfolódók tűnnek majd fel, és az igaz keresztényeknek el kell viselniük őket és gúnyolódó szavaikat napjainkban. Azért, hogy ellenállhassunk az ilyen rossz befolyásoknak, alapozzuk életünket a mi „legszentebb hitünkre”, imádkozzunk szent szellemmel és őrizzük meg Isten szeretetét, miközben várunk Jézus irgalmának megnyilvánulására.

Hamis tanítók szerepében, az istentelen emberek nyilvánvalóan kétségeket támasztottak némelyeknél. (Vö. 2Péter 2:1–3.) Mire volt szükségük a kétkedőknek? Szellemi segítségre, hogy kiragadják őket a „tűzből”, az örökre szóló pusztulásból! (Máté 18:8, 9). Az Isten embereinek azonban, nem kell félniük ettől a sorstól, mert Jehova megoltalmazza őket a bűnbe „botlástól” és a hitehagyottakra váró pusztulástól.

[Kiemelt rész a 31. oldalon]

Rejtett sziklák: Júdás figyelmeztette keresztény társait ’a szeretetvendégségeiken vízalatt levő rejtett sziklákra’ (Júdás 12). A hívők iránt szeretetet színlelő hitehagyottak hasonlók voltak a víz alatt kiszámíthatatlanul elhelyezkedő sziklákhoz, melyek szétroncsolhatják vagy felhasíthatják a hajókat és az úszók halálát okozhatják. A szeretetvendégségek olyan ünnepélyes étkezések lehettek, amelyekre az anyagilag jómódú keresztények meghívták szegény hívőtársaikat. Chrysostom egyházatya (i. sz. 347?—407) azt mondja: „Összegyűltek mindnyájan egy közös vendégségre: a gazdagok hozták az élelmiszereket, a szegények és nincstelenek voltak a meghívottak. Mindnyájan együtt vendégeskedtek közösen”. Bármilyen természetűek is voltak a korabeli szeretetvendégségek, Júdás figyelmeztetése segítette a hűségeseket, hogy óvakodni tudjanak a hitehagyott „rejtett szikláktól”, amelyek szellemi halált hozhattak volna rájuk. Jóllehet a keresztények nem kaptak parancsot szeretetvendégségek tartására, és nem is rendeznek ilyeneket napjainkban, Jehova népének tagjai segítik egymást anyagilag is szükséges időkben, és élvezik testvéreik társaságát.