’Élj úgy, hogy szorosan elmédben tartod Jehova napját’
LYLE REUSCH ELMONDÁSA ALAPJÁN
LEGKORÁBBI emlékeim közé tartozik, hogy családi életünk középpontjában az eljövendő igazságos új világba vetett erős hit állt. Anyám és apám mindig felolvasott nekünk, gyermekeknek a Bibliából ’az új egekről és az új földről’, valamint ’hogy a tehén és a medve együtt legelnek, az oroszlán szalmát eszik, miként a bika, és csak egyetlen kisfiú a vezér fölöttük’. Olyan valóságossá tették előttünk ezt a jelenetet, úgy képzeltem, én magam vagyok az az egyetlen kisfiú (2Péter 3:11–13; Ésaiás 11:6–9).
AZ 1890-es években nagyapám August Reusch, Charles T. Russell-lel folytatott levélváltás révén ismerte meg a Biblia alapvető igazságait. Széles körben prédikált az otthonában és annak környékén Kanada észak-nyugati területén, amit most Yorkton, Saskatchewannak neveznek. Egyre-másra hangoztatta a figyelmeztetést a fiainak: „Fiúk, tartsátok nyitva a szemeteket 1914-et illetően.” A meggyőződés, hogy Jehova napja igen közel van, apámban a sürgősség érzetét keltette, ami egész életén át végigkísérte őt, és az én életmódom is ezt példázta.
Apám és anyám a vendégszeretet megtestesítői voltak. A Bibliakutatók saskatooni [Saskatchewan] gyülekezetének egy bibliatanulmányozó csoportja rendszeresen házunkban gyűlt össze. Utazószolgák (zarándokoknak nevezték őket) gyakran tartózkodtak a mi otthonunkban. Fivérem, Verne és nővérem Vera, valamint jómagam szellemi áldásokban részesültünk ezáltal. A Királyság üzenet — és az a sürgető szükség, hogy másoknak is elmondjuk azt — mindig valóságos, kézzelfogható érzés volt számunkra (Máté 24:14). Aligha élt bennem azonban az a tudat, hogy az elkövetkezendő években életem nagyobb részét szüntelenül ezzel az utazó munkával fogom eltölteni — Jehova Tanúi utazófelvigyázójaként szolgálva.
Apám 1927-ben elköltöztette családunkat Berkeleybe, Kaliforniába. Azután — a gazdasági válság legmélyebb szakaszában —, 1933-ban megszereztem a diplomát az egyetemen. Fivérem, Verne és én szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy rögtön elfoglalhattunk egy-egy állást Ford Motor Company gyárában Richmondban, Kaliforniában. Mindamellett 1935 tavaszának egy napján így töprengtem: ’Ha úgyis keményen kell dolgozni, akkor én gyakorlatilag olyasmin is dolgozhatok keményen, ami megéri a fáradságot.’ Még azon a napon felmondtam a munkahelyemen, másnap pedig kérvényt írtam, hogy a Béthelben szolgálhassak, Jehova Tanúi főhivatalában Brooklynban, New Yorkban. Miután részt vettem a lenyűgöző kongresszuson Washingtonban D. C. 1935 júniusában, elfogadták jelentkezésemet a Béthel-szolgálatra.
Béthel-szolgálat
Nathan Knorr, a nyomdaüzem igazgatója, épületkarbantartási munkával bízott meg. Belőlem állt az egész részleg. Mint 20 éves ifjú nagy fontosságot tulajdonítottam magamnak. Szabadon mozoghattam az üzem egész területén, és senki nem kérdezte meg tőlem: mit csinálok. Knorr testvér meg volt elégedve a munkámmal, de magatartásomban észrevett valami hibát. Hozzálátott, hogy jobb belátásra bírjon és én szert tegyek némi alázatosságra.
Egy kis időbe tellett azonban, amíg felismertem, hogy Knorr testvér tényleg segíteni igyekszik nekem. Tehát elnézést kértem magatartásom miatt és kifejeztem azt az elhatározásomat, hogy ezen a téren erőfeszítéseket fogok tenni. Ez volt a kezdete Knorr testvérhez fűződő hosszú és meleg kapcsolatomnak. Ő lett 1942 januárjában az Őr Torony Társulat harmadik elnöke.
Amellett, hogy karbantartási munkát végeztem, megtanultam a legtöbb gép kezelését a könyvkötő osztályon vagy még könyvet is kötöttem a gépek segítségével. Idővel ügyintézői beosztást kaptam: munka megrendeléseket írtam és küldtem el a gyáron keresztül. Különösen serény és izgalmas időket éltünk 1943 tavaszán és nyarán. A második világháború tombolt a világban, és Jehova Tanúi zaklatást, letartóztatást viseltek el, és börtönbüntetésre ítélték őket mindenféle hamis vádak alapján. Az USA Legfelső Bírósága 1940-ben kimondta: az iskolák megkövetelhetik diákjaiktól, hogy tisztelegjenek a zászló előtt. Ez az erőszak hullámát váltotta ki az USA 48 állama közül 44-ben. A Tanúk gyermekeit kizárták az iskolákból, szülőket tartóztattak le, és csőcselék űzte ki a Tanúkat a városból. Egyeseket lelőttek, másokat szurokba mártottak és tollba hempergettek meg.
Ahogy Jehova Tanúi bíróságokhoz fordultak jogorvoslásért a papírmunka tömegei — idézések, ügyvédi meghatalmazások, levelek és hivatalos iratok —, melyeket a Társulat jogtanácsosi kara fogalmazott meg, az én íróasztalomról kerültek a nyomdába. Mindannyian rengeteg túlórát végeztünk, hogy a határidőket betartsuk. A Legfelső Bíróság 1943 májusában és júniusában hozott határozatai — amikor 13 esetből 12 esetben Jehova Tanúi javára döntöttek — a jogtörténelem évkönyveinek részesévé váltak. Hálás vagyok, hogy első kézből figyelhettem meg, miként nyitotta meg Jehova az utat a Jóhír védelmében és törvényes megalapozásában (Filippi 1:7).
A Teokratikus Szolgálati Iskola
Azokban a napokban bizonyos módon gyenge volt a felkészültségünk annak az óriási munkának az elvégzésére, amelyet a Máté 24:14 megjövendölt, vagyis, ’hogy a Királyság jó hírét prédikálják az egész földön, mielőtt eljön a vég’. Knorr testvér — mint a Társulat elnöke — szükségét látta egy oktatási program bevezetésének. A Béthel-család többi férfi tagjával együtt én is meghívást kaptam arra, hogy iratkozzam be a „Teokratikus Szolgálat Haladó Tanfolyamára”. Ez végül a Teokratikus Szolgálati Iskolává nőtte ki magát, amely 1943 óta működik Jehova Tanúi gyülekezeteiben.
A Béthel-család összejöveteli helyiségében jöttünk össze 1942. február 16-án, hétfőn este és ekkor mondta el Knorr testvér első oktató előadását. Előadásának tárgya „A Biblia kéziratai” volt. T. J. Sullivan testvér volt az iskolafelvigyázó, tőle kaptunk tanácsot, hogyan javítsunk beszédkészségünkön. Idővel én kaptam megbízást arra, hogy a Béthel-iskola felvigyázója legyek, amit én nagy kiváltságnak tekintettem. De ismét elérkezett az idő a fegyelmezésemre.
Tanácsadásomban túlságosan kritikus voltam és tiszteletlen egy idősebb testvérrel szemben, ezért Knorr testvér nyíltan azt mondta nekem: „Senki sem szereti, ha kifogásolható módon élsz a tekintélyeddel.” Amikor világossá vált előttem, hogy mit akar mondani és a fülem teljesen vörös lett zavaromban, Knorr testvér nagy barna szemével simogatóan rám nézett. Kedves hangon felolvasta nekem a Zsoltárok 141:5-öt: „Sújtson le rám az igazságos; kedvesség lesz az: és feddjen meg engem; kiváló olaj lesz az, amely nem fogja eltörni fejemet” (King James Version). Számos alkalommal használtam magam is ezt az idézetet, amikor az én felelősségem volt, hogy másoknak tanácsot adjak.
A Teokratikus Szolgálati Iskola bevezetése előtt, köztünk csak kevésnek adatott meg a lehetőség arra, hogy sok nyilvános előadást tartsunk. Amikor Rutherford testvér meghalt, Knorr testvér keményen munkálkodott azon, hogy beszédképességét fejlessze. A Béthelben elfoglalt szobám közvetlenül Knorr testvér lakrésze alatt helyezkedett el és hallhattam, amint gyakorolja az elmondandó szövegét. Szó szerint több tucatszor olvasta fel hangosan a „Béke — Tartós lehet?” című nyilvános előadását, mielőtt 1942-ben a clevelandi kongresszuson megtartotta azt.
Utazószolgálat
Miután 13 évig szolgáltam a Béthelben, Knorr testvér megbízott, hogy a szántóföldön mint kerületfelvigyázó szolgáljak. Új megbízatásom végzésére a következő szavakkal bízott meg: „Lyle, most kiváló alkalmad nyílik arra, hogy megfigyeld, méghozzá közvetlen közelről, miként bánik Jehova az ő népével.” E szavakkal a fejemben és két bőrönddel a kezemben, elkezdtem pályafutásomat mint utazófelvigyázó 1948. május 15-én. Mielőtt elkezdtem volna a kerületi munkát, körzetfelvigyázóként szolgáltam néhány hónapon át.
Az első csoport vagy gyülekezet, amelyet kiszolgáltam, egy kis vidéki gyülekezet volt Wasecában, Minnesota államban. Előljáróban levelet írtam Dick Cainnak, a csoportszolgának (ahogy akkoriban az elnöklőfelvigyázót hívták), hogy várjon rám a pályaudvaron. Ő különleges úttörő volt, a pénztárcája pedig nagyon lapos, és hogy csökkentse kiadásait éppen akkor mondta fel bérelt szobáját, ahol áttelelt, átköltözve nyári lakhelyére: egy sátorba. Minnesotában azonban a május igazán nem nevezhető nyáriasnak. Azon az éjszakán, amikor ott dideregtem a sátorban, megkérdeztem magamtól, hogy az effajta életre alkalmas vagyok-e. Nagyon megfáztam és ez az állapot heteken át tartott, de túléltem.
Azokban a korai években, amikor különböző gyülekezeteket és körzeteket látogattam meg, a testvéreknél kaptam szállást, és egy bőrönd volt minden vagyonom. Szinte mindenfajta alvóhelyet kipróbáltam: aludtam konyhakövezeten, nappali szoba kerevetén, forró, levegőtlen padlásokon. Esetenként olyan házakban tartózkodtam, ahol a család valamelyik tagja nem osztotta a hitnézetünket. Wisconsinban egy hitetlen férj egész héten át csak bámult rám, ahogy jöttem és mentem. Amikor egyik éjjel részegen jött haza, meghallottam, amint azzal fenyegetett, hogy „lelövi ezt az X. Y-t”. Megértettem: itt az ideje, hogy távozzam a házból. De kevés ilyen kellemetlen tapasztalatom volt, ezek pedig csak fűszerezték megbízatásomat. Arra szolgáltak, hogy később jól elszórakozzam rajtuk.
Társat találok
Jól emlékszem még rá. Egy körzetgyűlésen Tiffinben, Ohio államban találkoztam egy csinos, barna szemű fiatal hölggyel, Leona Ehrmannal Fort Wayne-ből, Indiana államból. Ő is a keresztény hitben nőtt fel és hosszú évek óta hűséges úttörőként szolgált. A szüntelen utazás nem volt alkalmas az udvarlásra, de levelezés révén állandó kapcsolatot tartottunk fenn. Azután 1952-ben azt kérdeztem: „A feleségem leszel?” Ő pedig azt mondta: „Igen, a feleséged leszek!”, így hát összeházasodtunk. Sokszor megkérdezik tőlünk, hogy miért nem telepedünk le valahol és miért nem alapítunk otthont és családot, mi azonban azt mondjuk, hogy nekünk igenis van családunk — testvérek, testvérnők, apák és anyák mintegy 44 államban, ahol szolgáltunk (Márk 10:29, 30).
Egyesek azt kérdezték: ’Soha nem fáradtatok el, soha nem éreztétek azt, hogy abbahagyjátok?’ De bizony, többször is. De ha ketten vagyunk, akkor amikor az egyik csüggedt, a másik támogatja. Egyszer még a fivéremnek, Verne-nek is írtam, hogy van-e lehetőség arra, hogy vele együtt dolgozzam a festő szakmában. Azt válaszolta, hogy sokszor vágyott rá, mivel fiatal korunkban olyan jól megértettük egymást. Mindazonáltal azt tanácsolta, hogy a döntésemet vizsgáljam alaposan felül. És akkor eszembe jutottak Knorr testvér oly gyakran ismételt szavai, melyeket a Béthel-családhoz intézett: „Nem kerül különösebb erőfeszítésbe, hogy az ember feladja; azonban bátorságot és feddhetetlenséget igényel az, hogy kitartsunk megbízatásunkban.” Ez a tanács mindig érvényes volt.
Egyetlen házas felvigyázó sem tudott sokáig kitartani megbízatásában, ha a felesége nem volt lojális és nem támogatta őt, Leona azonban ennek bizonyult számomra. Gyengéd és szerető egyénisége, mindig kedélyes magatartása a gyülekezetben ezrek szívét nyerte meg. Soha nem fáradok ki abban, hogy hangoztassam mennyire szeretem őt. Bizonyos vagyok afelől, hogy ez neki is segít kitartani a munkában.
Jehova áldásainak tanúsítása
A kerületfelvigyázó elsődleges munkája a körzetgyűlésre összpontosul, ahol minden héten elnöklőként, a nyilvános előadás szónokaként és iskolafelvigyázóként szolgál. Jehova áldása erre az elrendezésre nyilvánvaló abból a tényből, hogy a sok száz körzetgyűlésből, amely fölött én gyakoroltam felvigyázást egyetlen egy sem maradt el, mindegyiket megtartottuk. Az igaz, hogy némelyiket megzavarták, de egyet sem hiúsítottak meg.
Woosterben, Ohio államban 1950 tavaszán, amikor a befejező ének eléneklésére szólítottam fel a testvéreket a szombat esti program végén, egy ezer főnyi csőcselék gyűlt össze a színház előtt, ahol a körzetgyűlést tartottuk. A csőcselék záptojásokat hozott magával, hogy azokkal dobáljanak bennünket, amikor elhagyjuk a helyszínt. Kiértékelve a helyzetet folytattuk a programot: énekekkel, tapasztalatokkal, valamint rögtönzött bibliai előadásokkal. A 800 Tanú nyugodt és türelmes maradt.
Hajnali 2 órakor a hőmérséklet rendkívül alacsony volt. Mintha távozásra készülődnénk, az erre kijelöltek kihozták a gumitömlőket és eltávolították a tojások nyomait a színház előtti járdáról. A csőcselék megint csak öszszeverődött, otthagyva a busztelephely melegét. A járdatisztogatók tevékenysége azonban azt a célt szolgálta, hogy a csőcselék figyelmét elvonja, a hallgatóságot pedig csendesen elbocsátottuk a hátsó kijáraton. Mindenki teljes biztonságban érte el a kocsiját. A csőcselék más esetekben is beleavatkozott Ohioban a cantoni, Defiance-i, Chillicothe-i körzetgyűlések alkalmával. De a csőcselékerőszak fokozatosan ritkábbá vált, ahogy az USA Legfelső Bírósága kezdte számunkra kedvezően érvényesíteni a jogot a törvénytelenséggel szemben.
Idővel egészségi nehézségek szükségessé tették a változtatást. Így az 1970-es évek derekán a Társulat kedvesen a körzetfelvigyázói munkával bízott meg, egy dél-kaliforniai területen, ahol a gyülekezetek közel fekszenek egymáshoz, és ahol az egészségügyi intézmények könnyen elérhetők. Amíg a kerületfelvigyázók kötelessége több utazással jár és sok körzetre kiterjedő gondoskodást és felvigyázást igényel, a körzetfelvigyázó kötelességei a körzetgyűlések rendezését, kijelöléseket és programrészek előadásának gyakoroltatását foglalja magában. Ezenfelül Úttörő Szolgálati Iskolákat kell rendeznie és kiszolgálnia. Az utazófelvigyázó munkája tehát — legyen az kerület- vagy körzetfelvigyázói munka — teljes idejű, nagy jutalommal járó életút.
Még mindig előretekintve Jehova napjára
Amennyire csak vissza tudok emlékezni a több mint 70 év előtti időre, állandóan a sürgősség élénk érzete uralkodott bennem. Gondolataimban Armageddon eljövetelét mindig holnaputánra vártam (Jelenések 16:14, 16). Miként apám és az ő apja — őelőtte — várta. Úgy éltem az életemet, ahogy az apostol buzdított: „Élénken elménkben tartva Jehova jelenlétének napját.” A megígért új világra úgy tekintettem mint ’nem látható valóságra’ (2Péter 3:11, 12; Zsidók 11:1).
Ez a zsenge gyermekkorban belém oltott reménység rövidesen valóra válik. „A tehén és a medve is legelni fog”, „az oroszlán is szalmát eszik mint a bika”, és „egy kisfiú terelgeti őket” (Ésaiás 11:6–9). Ilyen szívet melengető ígéreteket szavatoltak Jézus szavai Jánosnak a Jelenések 21:5-ben: „És a trónon ülő így szólt: ’Íme, mindent újjáteszek!’ Azt is mondta még: ’Írd meg, mert e szavak megbízhatók és igazak.’ ”
[Kép a 23. oldalon]