Szolgálat a te számodra?

JEHOVA kinyilvánította nagylelkűségét irántunk azzal, hogy tökéletesen ellátta a földet olyan dolgokkal, amelyek élvezetessé teszik az életet számunkra. Nagylelkűségében addig ment, hogy ezen gondoskodását még Ádám és Éva lázadása után sem vonta meg. Sőt mi több, páratlan szeretete abban nyilvánult meg, hogy elküldte Fiát: mentse meg a hitet gyakorló embereket a bűn végzetes hatásától (Máté 5:45; János 3:16).

Mi vajon hogy válaszolhatunk erre a szeretetre? Jézus azt mondta, hogy Jehovát a mi Istenünket teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel kell szeretnünk. Ebből kitűnik, hogy imádatunk és lojalitásunk őt illeti meg és úgy kell élnünk, hogy életünk összhangban legyen az akaratával (Márk 12:30; 1Péter 4:2).

De mit foglal magában az, hogy Isten akaratát cselekedjük? Létezik olyan szolgálat, amelyet neki végezhetünk — olyan szolgálat, amelyben részt kell vennünk?

Szükség van szolgákra

Az egyházak megzavarták az embereket azt illetően, hogy miként imádják és szolgálják Istent. A Biblia azonban rámutat arra, hogy csupán egy igaz vallás van, „egy Úr, egy hit, egy alámerítés; egy az Istene és Atyja mindenkinek”. Jézus ezt mondta: „Az igaz imádók szellemmel és igazsággal imádják az Atyát.” Ezért ezt tanácsolják nekik: „Mindnyájan egybehangzóan beszéljetek és ne legyenek nézeteltérések köztetek” (Efézus 4:3–6; János 4:23; 1Korinthus 1:10).

A zavar azt illetően, hogy melyik az igaz vallás, Édenben kezdődött, amikor Sátán kétségbe vonta Jehova szuverenitása igazságosságát azáltal, hogy megkérdőjelezte Isten uralkodási módját (1Mózes 3:1–6, 13). Sátán most úgy támogatja ezt az Isten ellen folytatott szembeszegülést, hogy hamis tanításokat terjeszt a vallások megtévesztő szolgái révén, akik „átváltoztatják magukat az igazságosság szolgáivá”. Ezért figyelmeztet a Biblia: „Szeretteim ne higgyetek minden ihletett kijelentésnek . . . mert sok hamis próféta ment ki a világba” (2Korinthus 11:14, 15; 1János 4:1).

Boldogan mondhatjuk, hogy Isten lépéseket tett annak érdekében, hogy az uralkodás vitakérdését rendezze. Miután elküldte Fiát, hogy megváltsa az emberiséget, Isten most Jézust égi Királyságának Királyává emelte, azzal a hatalommal, hogy Sátánt és prófétáit vagy szolgáit elpusztítsa. Ez fogja biztosítani, hogy Isten akarata megvalósul a földön, az engedelmes emberek örökké tartó megáldására (Dániel 7:13, 14; Zsidók 2:9).

Ezeket az igazságokat Sátán elhomályosította (2Korinthus 4:4). Nagy szükség van ezért ránk, hogy Isten minisztereiként szolgáljunk, napvilágra hozva Sátán fondorlatos hazugságait, és tanúskodva az igazságról. Jehova nem alkalmaz erőszakot, hogy elvállaljuk szolgálatát. Azt akarja, hogy — mint Jézus — készségesen felajánljuk magunkat iránta érzett értékelésünk jeléül, valamint azért, hogy kimutassuk: értékeljük azt, amit értünk tett (Zsoltárok 110:3; Zsidók 12:1–3).

A keresztény szolgálat

Jézus „városról városra és faluról falura utazott, prédikálva és hirdetve az Isten királysága jó hírét” (Lukács 8:1). Tanítványait is arra oktatta, hogy hozzá hasonló szolgák legyenek és elküldte őket prédikálni (Máté 10:1–14, 27). Később arra utasította őket, hogy terjesszék ki a szolgálatukat a föld végső határáig (Máté 28:19, 20; Cselekedetek 1:8).

Ez az utasítás az igaz keresztényekre vonatkozik, és Isten szelleme indítja őket a prédikálásra. Miként i. sz. 33 pünkösdjén történt, mindazok, akik elfogadják a Jóhírt egyben vállalják a felelősséget is, hogy hitüket nyilvánosan megvallják (Cselekedetek 2:1–4, 16–21; Róma 10:9, 13–15).

Legtöbb ember azonban nem tudja beleképzelni magát a szolga szerepébe. Peter, Jehova egyik Tanúja kifejti: „Németországban az emberek gyakran méltóságukon alulinak tartják, hogy a vallásról beszéljenek. ’Ez a papok dolga’ — mondják.” Tony szerint egy évtizedek óta szolgáló misszionáriusnak ezt mondták az emberek Angliában: „Amit mondtok, az jó, és azt hiszem Jehova Tanúi remek emberek. De hogy ajtóról ajtóra járjak prédikálni — nos, azt nem tudnám megcsinálni.” Ben egy nigériai emberrel tanulmányozta egy ideig a Bibliát, aki ezt mondta: „Nem mutogathatom magamat nyilvánosan prédikálva házról házra. De adhatnék pénzt a gyülekezetének, hogy segítsem azokat, akik erre készségesen vállalkoznak.” Igen, legtöbb emberből hiányzik a hit és a meggyőződés, ami a keresztény szolgálathoz szükséges.

Mindazonáltal nyilvánosan prédikálni mindenkinek felelőssége a keresztény gyülekezetben, korra vagy nemre való tekintet nélkül. Nem csupán a vénekre és a kisegítőszolgákra vonatkozik az, akik ’vezetnek’, hanem minden keresztényre általánosan. A figyelmeztetés mindenkinek szól: „Mutassuk be mindenkor Istennek a dicséret áldozatát, vagyis a nevét nyilvánosan megvalló ajkak gyümölcsét . . . Engedelmeskedjetek azoknak, akik vezetnek titeket” (Zsidók 13:15, 17).

Sokféle emberből álló tömeghez intézve szavait a Hegyi beszédében, Jézus ezt mondta: „Nem mindenki megy be az egek királyságába azok közül, akik azt mondják nekem: ’Uram, Uram’, hanem az megy be, aki cselekszi égi Atyám akaratát.” Egy másik alkalommal kimutatta, hogy Isten akartának cselekvése magában foglalja a hitetleneknek történő prédikálást is. Tanítványai arra ösztönözték, hogy hagyja abba a prédikálást a szamaritánusoknak, hogy egyen, ő azonban ezt mondta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem és az ő munkáját elvégezzem” (Máté 7:21; János 4:27–38).

Legyen ez az életpályád?

Az emberek általában inkább fizikai táplálék és gazdagság megszerzésére törekszenek. A Hegyi beszéd előző részében azonban, Jézus azt tanácsolta hallgatóinak, hogy ne törekedjenek sóvárgón ilyen dolgok elérésére. „Inkább — mondta — gyűjtsetek magatoknak kincseket az égben . . . továbbra is keressétek először a királyságot és [Isten] igazságosságát” (Máté 6:20, 33).

Az, hogy először a Királyságot keressük azt jelenti: nem hagyjuk, hogy szolgálatunkat más érdekek elhomályosítsák. Ez mégsem jelenti azt, hogy minden mást kizárunk az életünkből. A Biblia például arra buzdít bennünket, hogy ne hanyagoljuk el eredeti — családi kötelességeinket. Ezek a kötelességek minden emberre egyaránt vonatkoznak. Ha elhanyagoljuk őket, akkor a keresztény hittel ellentétben járunk el (1Timótheus 5:8). Mindazonáltal, mindent olyan ésszerűen végezzünk a szolgálatunkban, amennyire csak lehetséges, miközben a többi kötelességeinknek kiegyensúlyozott módon tegyünk eleget.

Jézus azt mondta: „A királyságnak ezt a jó hírét prédikálják . . . tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég” (Máté 24:14). E prófécia szövegösszefüggése ennek megvalósulását illetően napjainkra mutat. A Jóhír 1914 óta azt jelenti, hogy Isten a Királyságot felhatalmazta: lépjen fel Jehova szuverenitása érdekében, valamint Sátán és világa ellen (Jelenések 11:15–18). Komolyan el kellene gondolkodnunk ennek a fejleménynek a horderején. A vég el fog jönni, és nekünk még előtte el kell végezni a prédikáló munkát. Életek forognak kockán; mi sokak életének megmentésében segíthetünk.

Törekedj még teljesebb szolgálatra!

Jehova Tanúi közül sokan tíz sőt még több órát szentelnek havonta arra, hogy megosszák a Jóhírt másokkal. Ezrek töltenek el két sőt több órát naponta azzal, hogy mint kisegítő úttörők prédikáljanak, mások pedig állandóan általános és különleges úttörőként szolgálnak. Teljesen tisztában vannak e munka sürgős voltával és éppen ezért a lehető legnagyobb részt akarják vállalni ebből a munkából, hogy elvégezzék azt, mielőtt e boldogtalan világ vége eljön.

Te Jehova tevékeny Tanúja vagy már? Akkor törekedj még teljesebb szolgálatra. Javíts prédikáló és tanítói jártasságodon, próbálj meg jobb eredményt elérni a szolgálatban. Ha abban a helyzetben vagy, hogy úttőrőként szolgálj, úgy tedd meg azt. Ha körülményeid valóban nem engedik ezt meg neked, akkor buzdítsd azokat, akik megtehetik, hogy vállalkozzanak erre a szolgálatra.

Ha még nem vagy Jehova önátadott Tanúja, ne mondd, hogy ez a szolgálat nem neked való. Egy másik férfi, akit Péternek hívnak és gépészmérnök, súlyosan kifogásolta, hogy a felesége megosztja a Jóhírt másokkal. Egyre csak azt kérdezte: „Hogyan fogadhatom el, hogy a feleségem házról házra prédikál?” Miután éveken át figyelemmel kísérte felesége szilárd meggyőződését Isten Szavának igazságát illetően, úgy határozott, hogy ő is tanulmányozni kezdi a Bibliát. Most ő is — miként a felesége — a Jóhír önátadott és alámerített szolgája.

Ne határold el magadat tehát attól a kiváltságtól, hogy Jehovát szolgáld. Arra buzdítunk, hogy tanulmányozd a Bibliát, és ápolj kapcsolatot az igaz keresztényekkel az összejöveteleiken. Ez segítségedre lesz abban, hogy az életedet összhangba hozd Isten igazságosságával, valamint abban, hogy szilárd hitet építs ki az ő szándékaival kapcsolatban. Ha ezekben a dolgokban előrehaladást érsz el, te is alkalmas leszel arra, hogy Isten szolgája légy. Akkor abban a kiváltságos helyzetben leszel, hogy eleget tehetsz Jézus parancsának: „Menjetek azért, és tegyetek tanítványokká . . . megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Máté 28:19, 20).

Igen, íme egy szolgálat, amelyben részt vehetsz, sőt mi több, sokkal sürgősebb most részt venned benne, mint valaha.

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

Egy ápolónő, akinek a családjáról is kell gondoskodnia ezt mondja: „Naponta több mint egy órát utazom a kórházba, ahol dolgozom, azt hittem tehát, hogy nem végezhetek kisegítő-úttörőszolgálatot. Tennivalóimat azonban gondosan megszerveztem, hogy részt vehessek a szántóföldi szolgálatban: korán reggel, mielőtt munkába mentem, a nap folyamán adódó munkaidő alatti szünetekben, és a szabad napokon. Bizonyára el tudjátok képzelni örömömet, amikor a hónap végén kiderült, hogy 117 órát töltöttem el a prédikálásban! Folyóiratból 263 darabot tudtam elhelyezni, 22 előfizetést szereztem a folyóiratokra és sikerült 3 bibliatanulmányozást bevezetnem.”

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

Michaelnek hét kisgyermeke van, és felelősségteljes munkája egy nigériai egyetemen. Egyben a keresztény gyülekezet vénjeként szolgál. Osztja a Tanúk ezreinek nézőpontját:

„Úgy tekintem a szolgálatomat, mint hivatást s mindig Pál szavait idézem emlékezetembe: ’Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta az állandó növekedést.’ Feleségem és én ’ültetünk’, amikor házról házra járva rövid beszélgetéseket folytatunk a Jóhírről. ’Öntözünk’, amikor visszatérünk azokhoz, akik érdeklődést mutatnak, hogy a Bibliából tanítsuk őket, miként azt Jézus meghagyta nekünk. A hetenkénti bibliatanulmányozások sokaknak segítettek — bizonyos esetekben egész családoknak —, hogy az igazság ismeretére jussanak.”