Királyság-hírnökök jelentik

’Aratás’ Venezuelában

Egy alkalommal Jézus az évi aratáshoz hasonlította a prédikálómunkát (Máté 9:36–38). Az aratás Ura, Jehova Isten, és az aratás valóban nagy méreteket ölt az egész földkerekségen. Természetesen kiterjed Venezuela ritkán bemunkált területére is.

Az Őr Torony Társulat venezuelai fiókhivatala beszámol arról, mi történt, amikor testvérnők egy csoportja bemunkálta Sabana Grande területét Guárico államban. A testvérnők elbeszélése így hangzik: „A ház, amelyben elhelyeztek bennünket, kiválóan alkalmasnak bizonyult összejövetelek rendezésére, így amint megérkeztünk azonnal hozzáfogtunk, hogy az itt megtartandó összejövetelekre meghívjuk az embereket. Az emberek Jehova Tanúiról még nem tudtak semmit. Bár négy evangélikus csoport is volt a városban, az emberek buzgón kezdtek tanulmányozni a Bibliából.

Három óra hosszat dolgoztunk délelőtt és három óra hosszat dolgoztunk délután házról házra felkeresve az embereket, és meghívtuk őket a másnap esti összejövetelre. Székeink nem voltak, így hát megkértük őket, hogy hozzanak magukkal székeket. Amikor az összejövetel kezdetének az ideje közeledett, az emberek is sorra érkeztek, székkel a kezükben. Az összejövetel végén szóltunk nekik, hogy szeretnénk felírni azoknak a nevét, akik igényt tartanak ingyenes házi bibliatanulmányozásra. Mind a 29 jelenlevő felíratta a nevét a listára.

Ahogy becsuktuk az ajtót az utolsó látogató mögött, észrevettük, hogy három férfi áll a ház sarkánál. Kilenc óra körül, amint le akartunk ülni, hogy elfogyasszuk vacsoránkat kopogást hallottunk az ajtónkon. Ök hárman voltak azok, és kérdezősködni kezdtek: ’Miféle prédikálást folytatnak ebben a városban? Mi okból tartottak itt összejövetelt ma este?’

Megkérdeztük tőlük, hogy megszegtünk-e valamilyen törvényt. Nemleges választ adtak és tudomásunkra hozták, hogy ők a városban levő evangélikus templomok közül háromnak a lelkészei. Felzaklatta őket az, hogy azon az estén üresek voltak a templomaik. Megkértük, hogy fáradjanak beljebb és felvilágosítottuk őket a munkánkkal kapcsolatban. Elláttuk őket irodalommal is, és arra kértük, hogy keressenek fel bennünket a következő csütörtökön.

Következő csütörtökön a lelkészek visszatértek és velük együtt további 22 személy, akik hallani akarták, mi mondanivalónk van. A lelkészek azt gondolták, hogy — mivel nők vagyunk — nem leszünk egyenlő ellenfelek a vita során. A találkozás azonban a mi szempontunkból bizonyult sikeresnek. Végezetül pedig megmagyaráztuk a jelenlevőknek, hogy listát készítünk, amelyre rávezetjük azoknak a nevét, akik nagyobb ismeretet akarnak szerezni a Bibliából. A lelkészek kísérői közül többen felíratták nevüket a listára, sőt egyesek még el is akartak kísérni minket a prédikálómunkába!

Megmagyaráztuk nekik, hogy több bibliai ismeretre valamint gyakorlásra lenne szükségük, mielőtt csatlakozhatnának hozzánk, a prédikálómunkában. Naponta jöttek a házunkhoz emberek azzal a kéréssel, hogy magyarázzunk nekik a Bibliából. Előfordult néha az is, hogy késő éjszakáig folytattuk ezeket a beszélgetéseket és kérnünk kellett őket arra, hogy menjenek haza. Végtelenül szomorúak voltak, amikor végül távoznunk kellett arról a területről, és azzal búcsúztak, hogy amikor visszatérünk akkor majd elkísérnek minket a prédikálószolgálatba. Megígérték, hogy addigra elérik a szükséges előmenetelt.”

Amikor a Tanúk elhagyták azt a területet, 40 olyan személy volt, akik tanulmányozni akarták a Bibliát. Ezeknek az érdeklődőknek a nevét a legközelebb fekvő gyülekezethez továbbítottuk, amely mintegy 50 kilométerre volt innen. Később néhány Tanú egy másik városból ebbe a városba költözött, és megalakult a Jóhír buzgó prédikálóinak egy csoportja.