Jehova az ismerősöd vagy a barátod?

„JÁNOS, bemutathatlak a barátomnak? Ő — elnézést kérek, milyen nevet is mondtál?”

Hallottál már valaha is hasonló nyelvbotlást, amelyet társalgás közben elkövettek? Valódi példája ez annak, ahogyan némelyek tévesen használják a „barát” szót. Ezen a szón valójában csupán „ismerőst” értenek, sőt néha még azt sem. Ha ismerem Kovács urat a szemben levő házból, az egy dolog; ha azonban a barátja vagyok, az teljesen más.

Egy szótár meghatározása szerint az „ismerős” olyan „személy, akivel bizonyos társadalmi kapcsolatban áll az ember, de semmiféle erős személyes kötődés nem fűzi hozzá. A BARÁT szónál kevesebb bizalmat, közelséget, társas viszonyt és jóindulatot” fejez ki.

Az erőteljes személyes ragaszkodás hiánya segít megértenünk, miért szentelünk gyakran kevés figyelmet arra, hogy mi történik az ismerőseinkkel, miközben őszinte érdeklődést tanúsítunk barátaink élete iránt. Osztozunk örömeikben és együttérzünk velük bánatukban, amelyek mind mély hatással vannak ránk. De persze óvatosaknak kell lennünk, nehogy az érzelmeink félrevezessenek minket és beleavatkozzunk barátaink magánügyeibe (1Péter 4:15).

A hozzájuk fűződő erőteljes személyes vonzalom megmagyarázza azt is, miért természetes dolog, ha tetszeni igyekszünk nekik. Ha magatartásunkat egy ismerősünk tartja ellenszenvesnek vagy illetlennek, nemtetszése nem valószínű, hogy változtatásra késztet minket a magatartásunkon. A barát ezzel szemben igazán óriási befolyást gyakorolhat ránk, akár ruházkodás, akár viselkedés, vagy magatartás tekintetében.

Ami a bizalmat, ragaszkodást, tiszteletet és lojalitást illeti, a barátság messze nagyobb mértékű kötelezettséget követel meg az embertől, mint az ismeretség. Az olyan, aki barátságot vár el valakitől anélkül, hogy bármilyen velejáró kötelezettséget vállalna azzal, az a valóságban csak ismerőst szeretne szerezni, nem pedig barátot. Közeli barátok boldogan teljesítik kötelezettségeiket, amelyekkel az őszinte, meleg személyes ragaszkodás együttjár, és felismerik, hogy ezek lehetőséget adnak nekik barátságuk bebizonyítására.

Barátság Istennel

Mint Teremtő, Jehova az emberi faj égi Atyja, és joggal megérdemli, hogy szeressék őt, engedelmeskedjenek neki, és tiszteletet tanúsítsanak őiránta. Ő azonban azt akarja, hogy erős személyes ragaszkodás indítsa erre az embereket s ne egyszerűen kötelességérzetből tegyék (Máté 22:37). Még azt is megkívánja tőlük, hogy mint Barátot szeressék (Zsoltárok 18:1 [18:2, Károli]). Mivel „először ő szeretett minket”, ő maga fektette le e barátság tökéletes alapját (1János 4:19).

Első szüleink, Ádám és Éva ismerték Jehovát. A kérdés akkor ez volt: Vajon elfogadják-e a barátságra tett ajánlatát? Szomorúan el kell ismernünk, hogy nem ezt tették. Mivel önző módon kapva kaptak az Istentől való függetlenség lehetőségén, így semmiféle erős személyes ragaszkodást nem nyilvánítottak ki őiránta. Bár készségesen elfogadták az áldásokat, melyeket a vele való barátság kínált, az azzal járó kötelezettségeket nem voltak hajlandók vállalni. Úgy látszott mintha barátságos paradicsomi otthonuk kellemes melegét és biztonságát élvezni akarnák, az érte járó bért viszont nem hajlandók kifizetni.

Mindnyájan — néhányan nagyobb mértékben, mint mások — örököltük azt a szellemet, amely nem értékeli kellőképpen ezt a barátságot és nem fogadja el az attól való függőséget (1Mózes 8:21). Néhány fiatal például megengedte magának, hogy függetlenségre vágyó természetes hajlama arra indítsa őt, ne értékelje kellő mértékben szüleit. Sajnos ez oda vezetett, hogy a legdrágább barátság, amelynek egy egész életen át össze kellett volna kötnie őket és a szüleiket, végleg felbomlott. Bármennyire szomorú is ez, az égi Atyánkhoz fűződő barátságunk felbomlása azonban sokkal, de sokkal komolyabb dolog. Valójában végzetes lehet!

A barátság követelményei

Bizalom nélkül egyetlen kapcsolat sem tarthat sokáig — legyen az emberhez vagy Istenhez fűződő. Ábrahám patriarcha megértette ezt, és pontosan ezért tanúsított újra meg újra magától értetődő bizalmat Isten iránt. Olvasd csak el az 1Mózes 12:1–5-öt és a 22:1–18-at és figyeld meg a Jehovába vetett bizalomnak két rendkívüli példáját. Igen, „Ábrahám hitt Jehovában, és ez igazságosságul számíttatott neki”. Ezért nevezték őt ’Jehova barátjának’ (Jakab 2:23).

Egy további követelménye az Istenhez fűződő barátságnak; megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyekkel ez a barátság együtt jár. Jehovához viszonyított szerény helyzetünk miatt ezek a követelmények logikusan sokkal nagyobbak, mint amilyeneket egy emberhez fűződő barátság támaszt. Túllépnek ezek azon, hogy csak néhány dologban akarjunk tetszeni neki, mint ahogyan ez az emberekkel való barátság esetén fennáll. A barátság fenntartása magában foglalja azt, hogy mindenben tetszeni akarjunk neki. Jézus, Isten Fia és legbensőségesebb barátja kimutatta ezt, amikor ezt mondta Jehováról: „Mindig azt teszem, ami kedves neki’ ” (János 8:29).

Ily módon a Jehovához, vagy a Fiához fűződő barátság nem nyerhető el olyan alapon, hogy semmiféle kikötést nem vállalunk; inkább attól függ, hogy az általuk megszabott barátsághoz tartozó előfeltételek szerint alakítjuk-e az életünket. (Lásd Zsoltárok 15:1–5.) Jézus világosan rámutatott erre a tanítványaival folytatott beszélgetése alkalmával. „Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek” (János 15:14).

Egy másik követelménye a barátságnak a nyílt és őszinte párbeszéd. Halála napján Jézus így szólt hűséges apostolaihoz: „Nem hívlak titeket többé rabszolgáknak, mert egy rabszolga nem tudja, mit tesz az ő ura. De barátaimnak hívlak titeket, mert mindazokat a dolgokat, amiket az Atyámtól hallottam, veletek is megismertetem” (János 15:15). Amikor megosztotta gondolatait barátaival, Jézus égi Atyja példáját követte, akiről az Ámós 3:7 ezt mondja: „Mert a Szuverén Úr Jehova semmit sem tesz anélkül, hogy fel ne tárná bizalmas dolgait szolgáinak, a prófétáknak.”

Vajon nem ez a természetes eljárás barátok között? Lehet, hogy nem érzünk vágyat arra, hogy megosszuk tapasztalatainkat Kovács úrral a szemközti házból. És egészen biztos, hogy nem óhajtjuk elmondani neki legbensőbb gondolatainkat és érzéseinket. Végtére is, ő csak egy ismerős. De a barátainknak — nos — alig várjuk, hogy elmondjuk nekik az ilyen dolgokat!

Hasonlóképpen van ez az Istenhez fűződő barátságunkkal is. Alig várjuk azt az időt, hogy imán keresztül beszélgethessünk vele, feltárva előtte szükségleteinket, vágyainkat, és legbensőbb érzelmeinket. Természetesen, ha a beszélgetés egyoldalú, akkor a barátság rövidesen meghal. Tehát nekünk is készségesen figyelnünk kell, amikor Isten szól hozzánk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy gondosan hallgatunk írott Szavára, elmélkedünk az ő tanácsán, azután legjobb tudásunk szerint alkalmazzuk azt.

Mennyire fontos számodra Jehova barátsága?

Segítségképpen e kérdés megválaszolására, gondolj egy sajátságos emberi barátságra. Ha fiatal vagy, talán érdekelni fog egy barátság, amely házassághoz vezethet. Azt természetesen te is elismered, hogy ha a lehetséges házastárs csupán ismerősöd, az aligha elegendő alap a házassághoz. Az ismeretség először is barátsággá kell, hogy váljon. Ezt a barátságot tovább lehet fejleszteni és egy bensőségesebb kapcsolattá alakítani, ami végül is megfelelő alapot képez egy boldog házassághoz.

És most gondolkozz! Mekkora erőfeszítést tesz a legtöbb ember annak érdekében, hogy ilyen jellegű barátságot fejlesszen ki? Mennyi időt fordítanak rá, és mily töméntelen pénzt költenek kialakítására és fenntartására. Mennyi időt töltenek el csak azzal, hogy gondolkozzanak rajta? Milyen mértékben készítenek terveket — vagy hajlandóak ezeken a terveken módosítani — abból a célból, hogy javítsanak illetve fenntartsák ezt a kapcsolatot?

Azután kérdezd meg magadtól: ’Mennyiben hasonlít ez az én erőfeszítéseimhez, amelyeket a Teremtőmhöz fonódó barátság kifejlesztésének érdekében vagy annak megjavítása és megerősítése végett teszek? Mennyi időt töltök el azzal, hogy mindezeket a célokat elérjem? Milyen mélyen gondolkodom el a Jehovához fűződő barátságomról? Milyen mértékig készítek terveket — vagy mutatok hajlandóságot, hogy ezeken a terveken változtassak — azzal a szándékkal, hogy megjavítsam és fenntartsam ezt a kapcsolatot?’

Fiatal keresztényeknek teljesen tudatában kellene lenniük annak, hogy valamennyi emberi barátság — beleértve azt is, amelyik végül is házassághoz vezet — fontosságát tekintve csak a második helyet foglalja el a Teremtőhöz fűződő barátsághoz viszonyítva. Ezért ösztönzik őket arra, amit a Prédikátor 12:1 [12:3, Károli] ír: „Emlékezzél meg hát Nagy Teremtődről ifjúságod napjaiban.” Sokan így tesznek, amikor nyilvánosan szolgálnak Isten minisztereiként, egyre növekvő számban mint teljes idejű prédikálók vagy úttörők.

A növekvő cinizmus és vallástalanság ellenére, ami körülveszi őket, bátran megvédik Jehovát, amikor csalárd módon gúnyolják és vádolják őt. Vajon nem ez az, amit Jehova jogosan elvárhatna a barátaitól? Vajon nem ez az, amit mi is elvárnánk a mi barátainktól? S nem ujjongana a szívünk, ha észrevennénk, hogy barátaink teljes buzgalommal és mély meggyőződéssel pontosan ezt teszik? (Vö. Példabeszédek 27:11.)

Igen, az Istenhez fűződő barátság — csakúgy mint az emberekhez fűződő — kötelezettségekkel jár, amelyeknek eleget kell tenni, ha azt akarjuk, hogy a barátság tartós legyen. Az a személy, aki nem hajlandó vállalni ezeket a kötelezettségeket, vagy nem adja át magát készségesen Istennek, hogy azután teljesítse is fogadalmát, az valóban csak ismerőse lehet Jehovának. Az illetőnek azonban még tapasztalnia kell azt az örömöt, hogy Isten a Barátja.

[Kép a 25. oldalon]

Ábrahám bízott Istenben és ezért kezdték őt Jehova barátjának nevezni