A keresztény misszionáriusi munka ihletett mintája
„Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé” (1KORINTHUS 11:1).
1. Milyen különféle módon állított fel Jézus kiemelkedő példát a követői számára? (Filippi 2:5–9)
MILYEN kiemelkedő példát állított Jézus a tanítványok elé! Örömmel hagyta el égi dicsőségét, hogy lejöjjön a földre és a bűnös emberek között éljen. Kész volt nagy szenvedéseket elviselni az emberiség megmentéséért, s ami még ennél is fontosabb: égi Atyja nevének megszenteléséért (János 3:16; 17:4). Amikor élete próba alá került, Jézus bátran kijelentette: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról” (János 18:37).
2. Miért adhatta a feltámasztott Jézus tanítványainak azt a parancsot, hogy folytassák a munkát, amit ő elkezdett?
2 Halála előtt Jézus nagyszerű képzésben részesítette tanítványait, hogy folytathassák a Királyság-igazságról való tanúskodás munkáját (Máté 10:5–23; Lukács 10:1–16). Így feltámadása után Jézus ezt a parancsot adhatta: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek [szent szellem, New World Translation] nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek” (Máté 28:19, 20).
3. Hogyan növekedett a tanítványképző munka, de elsősorban milyen területekre összpontosult?
3 Az ezt követő három és fél évben Jézus tanítványai engedelmeskedtek e parancsnak, de a tanítványképzést a zsidókra, a zsidó prozelitákra és a körülmetélt szamaritánusokra korlátozták. Azután i. sz. 36-ban Isten úgy irányította, hogy a Jóhírt egy körülmetéletlen férfinak, Kornéliusnak és háznépének is prédikálják. Az ezt követő évtizedben más pogányok is bekerültek a gyülekezetbe. A munka nagy része azonban láthatólag a mediterrán vidék keleti területeire korlátozódott (Cselekedetek 10:24, 44–48; 11:19–21).
4. Milyen jelentős fejlődés történt i. sz. 47–48 körül?
4 Szükség volt valamire, ami arra indítja vagy képesíti a keresztényeket, hogy távolabbi területeken is képezzenek zsidókból és pogányokból tanítványokat. Ezért i. sz. 47–48 körül a szíriai Antiókhia gyülekezetének vénei isteni üzenetet kaptak: „Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam” (Cselekedetek 13:2). Figyeld meg, hogy Pál akkoriban eredeti nevén, azaz Saulus néven volt ismert! Figyeld meg azt is, hogy Isten Pál előtt említi meg Barnabást, talán azért, mert akkoriban Barnabást tekintették feljebbvalónak kettejük közül.
5. Miért nagy értékű a Pál és Barnabás misszionáriusi útjáról szóló feljegyzés a mai keresztények számára?
5 A Pál és Barnabás misszionáriusi munkájáról szóló részletes beszámoló nagyon buzdító Jehova Tanúi számára, különösen a misszionáriusok és az úttörők számára, akik elköltöztek otthonukból, hogy egy idegen közösségben szolgálják Istent. Azonkívül a Cselekedetek 13. és 14. fejezetének áttekintése bizonyára még nagyobb indíttatást ad Pál és Barnabás utánzására, valamint a legfontosabb munkában, a tanítványképzés munkájában való részvétel kiterjesztésére.
Ciprus szigete
6. Milyen példát állítottak fel a misszionáriusok Cipruson?
6 A misszionáriusok azonnal elutaztak a szíriai Szeleucia kikötőjéből Ciprus szigetére. Salamisba érkezve „hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban”. Krisztus mintáját követve ők sem elégedtek meg azzal, hogy leültek a városban és megvárták, amíg a szigetlakók jöttek el hozzájuk. Ehelyett „eljárván a szigetet” munkálkodtak. Ez kétségtelenül sok gyaloglást és lakhelyváltoztatást jelentett, mivel Ciprus nagy sziget, és útjuk annak legnagyobb részét magában foglalta (Cselekedetek 13:5, 6).
7. a) Milyen kiemelkedő esemény történt Páfusban? b) Milyen magatartásra buzdít bennünket az erről szóló feljegyzés?
7 Ott-tartózkodása végén a két férfi egy csodálatos tapasztalat jutalmában részesült Páfusban. A sziget uralkodója, Sergius Paulus felfigyelt üzenetükre és „hitt” (Cselekedetek 13:7, 12, Ökumenikus fordítás). Pál később ezt írta: „Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek” (1Korinthus 1:26). De Sergius Paulus azon hatalmasak között volt, akik válaszoltak a meghívásra. Ennek a tapasztalatnak mindannyiunkat, de különösen a misszionáriusokat pozitív magatartásra kell buzdítania a kormányzati hivatalnokoknak való tanúskodást illetően, éppen úgy, ahogy arra az 1Timótheus 2:1–4-ben is buzdítást kapunk. A hatalom emberei néha komoly segítséget nyújtanak Isten szolgáinak (Nehémiás 2:4–8).
8. a) Milyen módon változik meg ettől kezdve a Barnabás és Pál közötti kapcsolat? b) Milyen szempontból volt Barnabás nagyszerű példa?
8 A Sergius Paulusszal folytatott beszélgetésben Jehova szellemének hatása alatt Pál játszotta a nagyobb szerepet (Cselekedetek 13:8–12). S ettől kezdve Pál tűnt vezetőnek. (Vö. Cselekedetek 13:7 és Cselekedetek 13:15, 16, 43.) Ez összhangban volt azzal az isteni küldetéssel, amit Pál kapott a megtérése idején (Cselekedetek 9:15). Ez a fordulat próbára tehette Barnabás alázatosságát. Ahelyett azonban, hogy ezt a változást személyes sértésnek vette volna, Barnabás valószínűleg megfelelt inkább annak, amit a neve jelentett — „a vígasz fia” —, és lojálisan támogatta Pált egész misszionáriusi munkája során, sőt később is, amikor egyes zsidó keresztények kifogásolták a körülmetéletlen pogányok között végzett szolgálatukat (Cselekedetek 15:1, 2). Milyen nagyszerű példa ez mindannyiunk számára, beleértve a misszionárius- és Bétel-otthonok lakóit is! Mindig készeknek kell lennünk arra, hogy elfogadjuk a teokratikus kiigazítást és megadjunk minden támogatást azoknak, akiket a vezetésünkre kineveztek (Zsidók 13:17).
Kis-Ázsia fennsíkja
9. Mit tudunk meg Pál és Barnabás készségéről azt illetően, hogy felutazzanak a pisidiai Antiókhiába?
9 Ciprusról Pál és Barnabás északra hajózott, Ázsiába. Ismeretlen okból a misszionáriusok nem maradtak a partvidéken, hanem egy 180 kilométer hosszú, veszélyes utazást tettek a pisidiai Antiókhiába, amely Kis-Ázsia központi fennsíkján terült el. Ehhez át kellett jutni egy hágón, és le kellett ereszkedni egy tengerszint feletti 1100 méter magasan fekvő síkságra. A bibliatudós J. S. Howson ezt mondta: „A fennsíkot . . . a déli tengerparttól elválasztó hegyek portyázó népének törvénytelen, rabló szokásai hírhedtek voltak végig az ősi történelem folyamán.” A misszionáriusoknak ráadásul a természeti erők veszélyeivel is szembe kellett nézniük. „Nincs Kis-Ázsiában még egy olyan terület — teszi hozzá Howson —, amit jobban jellemeznének ’vízözönei’, mint Pisidia hegyes vidéke, ahol folyók törnek elő hatalmas sziklák lábánál, vagy rohannak le vadul egy-egy szűk szakadékon.” E részletek segítenek nekünk elképzelni azokat az utazásokat, amelyeket a misszionáriusok készek voltak megtenni a Jóhír terjesztése érdekében (2Korinthus 11:26). Ehhez hasonlóan Jehova sok szolgája ma is különféle akadályokkal dacol, hogy elérje az embereket és megossza velük a Jóhírt.
10., 11. a) Hogyan létesített közös alapot Pál a hallgatóságával? b) Miért lepett meg valószínűleg sok zsidót az, amit a Messiás szenvedéseiről hallott? c) Milyenfajta megmentést tárt Pál a hallgatói elé?
10 Mivel a pisidiai Antiókhiában volt egy zsidó zsinagóga, a misszionáriusok először odamentek, hogy lehetőséget adjanak a Jóhír elfogadására azoknak, akik a legjobban ismerték az Isten Szavát. Miután Pált megkérték, hogy beszéljen, ő felállt és egy mesterien felépített nyilvános előadást tartott. Az előadás során közös alapot teremtett a hallgatóságban lévő zsidókkal és prozelitákkal (Cselekedetek 13:13–16, 26). Pál a bevezetője után áttekintette a zsidók híres történelmét, emlékeztetve őket arra, hogy Jehova kiválasztotta ősatyáikat, majd megszabadította őket Egyiptomból és segített nekik legyőzni az Ígéret földjének lakóit. Ezután Pál rámutatott arra, hogyan bánt Jehova Dáviddal. Ezek az információk közel álltak az első századi zsidók szívéhez, mivel ők azt várták, hogy Isten egy szabadítót és örökké tartó uralkodót támaszt Dávid leszármazottai közül. Ennél a pontnál Pál bátran kijelentette: „Ennek [Dávidnak] magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust” (Cselekedetek 13:17–23).
11 A szabadítónak azonban sok zsidó elvárása szerint hős katonának kellett volna lennie, aki megszabadítja a zsidó nemzetet a római uralom alól és minden más nép fölé emeli. Kétségtelenül meglepte tehát őket, amikor azt hallották Páltól, hogy a Messiást saját vallásvezetőik adták halálra. „De az Isten feltámasztá őt halottaiból” — hirdette Pál bátran. Beszéde vége felé elmondta hallgatóságának, hogy csodálatos megmentéshez juthatnak. „Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.” Pál beszéde befejezésében sürgette hallgatóságát: ne sorolják magukat azon sokak közé, akikről Isten megjövendölte, hogy meg fogják vetni a megmentésről történő csodálatos gondoskodást (Cselekedetek 13:30–41).
12. Milyen eredménnyel zárult Pál beszéde, és hogyan kell ennek buzdítania bennünket?
12 Milyen jól elmondott, az Írásokon alapuló beszéd! Vajon hogyan válaszolt a hallgatóság? „Sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást” (Cselekedetek 13:43). Milyen buzdító ez számunkra ma! Bárcsak mi is legjobb képességünk szerint, eredményesen adnánk elő az igazságot akár a nyilvános szolgálatban, akár hozzászólásainkban vagy beszédeinkben a gyülekezeti összejöveteleken (1Timótheus 4:13–16).
13. Miért kellett a misszionáriusoknak elhagyni a pisidiai Antiókhiát, és milyen kérdéseket vet ez fel az új tanítványokkal kapcsolatban?
13 A pisidiai Antiókhiában lévő új érdeklődők nem tarthatták meg maguknak ezt a Jóhírt. Ennek eredményeként: „A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten ígéjének hallgatására.” És az üzenet hamarosan a városon túl is elterjedt. Sőt, „terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban” (Cselekedetek 13:44, 49). Az irigy zsidók ahelyett, hogy örültek volna ennek, inkább kiűzték a városból a misszionáriusokat (Cselekedetek 13:45, 50). Hogyan érintette ez az új tanítványokat? Vajon elkedvetlenítette őket s ezért feladták?
14. Miért nem vethettek véget az ellenségek annak a munkának, amelyet a misszionáriusok elkezdtek, és mit tanulhatunk ebből?
14 Nem, mert ez Isten munkája volt. S a misszionáriusok a hit szilárd alapját vetették a feltámadt Úr Jézus Krisztusba is. Az új tanítványok nyilván Krisztust, és nem a misszionáriusokat tekintették Vezetőjüknek. Azt olvassuk, hogy ők „betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel” (Cselekedetek 13:52). Ez igen buzdító a mai misszionáriusoknak és más tanítványképzőknek! Ha mi alázatosan és buzgón végezzük a magunk részét, Jehova Isten és Jézus Krisztus meg fogja áldani a szolgálatunkat (1Korinthus 3:9).
Ikónium, Listra és Derbé
15. Milyen eljárást követtek a misszionáriusok Ikóniumban, és milyen eredménnyel?
15 Pál és Barnabás 140 kilométert utazott délkeletre a következő városba, Ikóniumba. Az üldözéstől való félelem nem tartotta vissza őket attól, hogy ugyanazt az eljárást kövessék mint Antiókhiában. Az eredményről a Biblia ezt mondja: „Mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé” (Cselekedetek 14:1). Azok a zsidók, akik nem fogadták el a Jóhírt, ismét ellenállást szítottak. De a misszionáriusok elviselték ezt és tekintélyes időt töltöttek Ikóniumban, segítve az új tanítványokat. Amikor megtudták, hogy zsidó ellenfeleik meg akarják kövezni őket, Pál és Barnabás bölcsen a következő területre menekült: „Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba” (Cselekedetek 14:2–6).
16., 17. a) Mi történt Pállal Listrában? b) Milyen hatással volt egy listrai fiatalemberre az, ahogyan Isten Pállal törődött?
16 Bátran „prédikálják vala az evangyéliomot” ezen az új, szűz területen is (Cselekedetek 14:7). Amikor a pisidiai Antiókhiában és Ikóniumban a zsidók meghallották ezt, mindannyian kimentek a listrai útra és rávették a tömeget, hogy kövezzék meg Pált. Mivel Pálnak nem volt ideje elmenekülni, úgy megdobálták kővel, hogy az ellenségei meg voltak győződve arról, hogy halott. Kivonszolták a városból (Cselekedetek 14:19).
17 El tudod képzelni, mennyire lehangolta ez az eset az új tanítványokat? De legnagyobb csodálkozásukra Pál, amikor körülvették, felállt! A Biblia nem beszél arról, hogy volt-e ezen új tanítványok között egy Timótheus nevű fiatalember is. De Istennek Pállal való törődése bizonyára már korábbról ismert volt előtte és mély benyomást tett fiatal elméjére. Pál ezt írta Timótheushoz írott második levelében: „Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, . . . a [dolgokat] melyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr” (2Timótheus 3:10, 11). Körülbelül egy vagy két évvel megkövezése után Pál visszatért Listrába, és úgy találta, hogy a fiatal Timótheus példamutató keresztény: „Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak” (Cselekedetek 16:1, 2). Ezért Pál útitársául választotta őt. Ez segített Timótheusnak a szellemiekben való növekedésben, s idővel képesített lett arra, hogy Pál különböző gyülekezetek meglátogatására küldje el (Filippi 2:19, 20; 1Timótheus 1:3). Isten buzgó szolgái ma is csodálatos hatással vannak a fiatalokra, akik közül sokan — Timótheushoz hasonlóan — Isten hűséges szolgáivá nőnek.
18. a) Mi történt a misszionáriusokkal Derbében? b) Milyen lehetőség nyílt most számukra, de ők mit választottak?
18 A haláltól való listrai megmenekülését követő reggelen Pál Barnabással együtt Derbébe ment. Ezúttal nem követték ellenségeskedők, és a bibliai beszámoló szerint ’sokakat tanítványokká tettek’ (Cselekedetek 14:20, 21). Pálnak és Barnabásnak, miután Derbében gyülekezetet alapítottak, dönteniük kellett. A jó minőségű római út Derbéből Tárzusba vezetett. Onnan pedig már csak egy rövid utazásra volt szükség a szíriai Antiókhiáig. Ez lehetett a visszatérés legkényelmesebb útja, s a misszionáriusok úgy érezhették volna, hogy megérdemelnek egy kis pihenést. Azonban mesterük példáját követve Pál és Barnabás megértette, hogy itt nagyobb szükségről van szó (Márk 6:31–34).
Teljesen elvégezve Isten munkáját
19., 20. a) Hogyan áldotta meg a misszionáriusokat Jehova a Listrába, Ikóniumba és Antiókhiába való visszatérésükért? b) Milyen tanulságul szolgál ez ma Jehova népének?
19 Ahelyett, hogy a rövidebb úton mentek volna haza, a misszionáriusok bátran visszafordultak és újra meglátogatták azokat a városokat, amelyekben életük veszélyben volt. Vajon Jehova megáldotta őket azért, mert önzetlenül új juhokat kerestek? Igen; a beszámoló elmondja, hogy sikeresen ’erősítették a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben’. Helyénvalóan mondták az új tanítványoknak: „Sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Cselekedetek 14:21, 22). Emlékeztette Pál és Barnabás őket arra is, hogy Isten eljövendő Királyságának társörököseiként vannak megnevezve. Hasonlóképpen ma nekünk is buzdítanunk kell az új tanítványokat. Megerősíthetjük őket arra, hogy elviseljék a próbákat, szemük előtt tartva a földi örökké tartó élet kilátását Isten ugyanazon Királyságának uralma alatt, amelyről Pál és Barnabás prédikált.
20 Pál és Barnabás, mielőtt elutazott volna egy városból, segített a helyi gyülekezet jobb megszervezésében. Nyilvánvalóan kiképeztek bizonyos férfiakat és megbízták őket a vezetéssel (Cselekedetek 14:23). Ez kétségtelenül hozzájárult a további növekedéshez. Ehhez hasonlóan ma a misszionáriusok és mások, miután segítettek a tapasztalatlanoknak odáig fejlődni, hogy felelősségeket vállalhassanak, néha elköltöznek és másutt folytatják jó munkájukat, ott, ahol a szükség nagyobb.
21., 22. a) Mi történt azután, hogy Pál és Barnabás befejezték misszionáriusi útjukat? b) Milyen kérdéseket vet ez fel?
21 Amikor a misszionáriusok végül visszatértek a szíriai Antiókhiába, őszinte megelégedettséget érezhettek. A bibliai beszámoló kijelenti, hogy ’elvégezték’ azt a munkát, amelyet Isten rájuk bízott (Cselekedetek 14:26). Érthető, hogy tapasztalataik elbeszélésével „nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak” (Cselekedetek 15:3). De mit tettek azután? Vajon — ahogy mondani szokás — pihentek a babérjaikon? Semmiképpen! Miután meglátogatták a vezető testületet Jeruzsálemben, hogy az döntést hozzon a körülmetélés kérdésében, mindketten ismét misszionáriusi utazásra indultak. Ezúttal különböző irányba mentek. Barnabás János Márkkal Ciprusra ment, Pál pedig — aki Silásban új útitársra talált — végigutazott Szírián és Cilicián (Cselekedetek 15:39–41). Ezen az úton választotta ki és vitte magával a fiatal Timótheust.
22 A Biblia beszél Barnabás második utazásának eredményéről. Ami Pált illeti, ő új európai területeken folytatta útját, és legalább öt városban alapított gyülekezetet — Filippiben, Béreában, Thessalonikában, Korinthusban és Efézusban. Mi volt Pál kiemelkedő sikerének kulcsa? Vajon ugyanezek az alapelvek érvényesülnek ma is a keresztény tanítványképzésben?
Emlékszel?
◻ Miért Jézus az a kiemelkedő példa, amit követni kell?
◻ Milyen módon volt Barnabás példakép?
◻ Mit tanulhatunk Pálnak a pisidiai Antiókhiában elmondott beszédéből?
◻ Hogyan teljesítette Pál és Barnabás a megbízatását?
[Kép a 15. oldalon]
Pál apostol kitartása az üldözésben maradandó benyomást gyakorolt a fiatal Timótheusra