Valóban szüksége van az emberiségnek egy Messiásra?

„A VILÁGNAK SZÜKSÉGE VAN EGY MESSIÁSRA — MONDJA EGY HIVATALNOK”

Ezzel a szalagcímmel jelent meg Kanadában a torontói The Financial Post 1980-ban. Az idézett hivatalnok Aurelio Peccei, az egyik jól ismert gondolkodókör, a Római Klub elnöke és alapítója volt. A Post szerint Peccei azt tartotta, hogy „csak egy karizmatikus vezető — tudományos, politikai vagy vallási — menthetné meg a világot abból a társadalmi és gazdasági felfordulásból, amely pusztulással fenyegeti a civilizációt”. Te mit gondolsz? Valóban olyan óriási nyomorban van ez a világ, hogy az emberiségnek egy Messiásra van szüksége? Figyeljük csak meg az egyik olyan problémátt, amellyel e világ szembenéz: az éhezést!

KÉT nagy, barna szem tekint rád egy újság vagy folyóirat egyik képéről. Egy gyermek szemei, egy kislányé, aki nem több ötévesnél. De ezek a szemek nem késztetnek téged mosolygásra. Nem ragyognak gyermekien, nem csodálkoznak rád boldogan, nincs bennük ártatlan bizalom. Tele vannak zavarba hozó, tompa fájdalommal és reménytelen éhséggel. A gyermek éhezik. Fájdalom és éhség — ez minden, amit eddig megismert.

Talán, sokakhoz hasonlóan, te sem szeretsz elidőzni az ilyen képeknél, gyorsan továbblapozol. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a dolog; inkább csalódottságot érzel, mert gyanítod, hogy ennek a kislánynak már vége. A lesoványodott végtagok és a püffedt has annak jelei, hogy teste már elkezdte felemészteni saját magát. Mire eléd kerül a képe, a kislány valószínűleg már halott. S ami a legrosszabb: az ő esete távolról sem egyedi eset.

Mennyire széles körű ez a tragédia? Nos, el tudsz képzelni 14 millió gyermeket? Legtöbbünk nem képes erre; a szám egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy magunk elé képzelhessük. Képzelj el akkor egy 40 000 férőhelyes stadiont! Most képzeld el, hogy az összes helyen gyermekek ülnek — sorról sorra, székről székre, tengernyi arc. Még ezt is nehéz elképzelni. És 350 ilyen, gyermekekkel teli stadionban 14 millióan férnek el. Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Gyermekvédelmi alapja) szerint minden évben ilyen megdöbbentően magas azoknak az öt éven aluli gyermekeknek a száma, akik a hiányos táplálkozás és néhány könnyen megakadályozható betegség következtében halnak meg a fejlődő országokban. Ez naponta közel egy stadionnyi gyermek halálát jelenti! Ha ehhez hozzáadjuk az éhező felnőttek számát, kiderül, hogy a világon mintegy egymilliárd krónikusan alultáplált ember él.

Miért van éhezés?

Bolygónk jelenleg több élelmet ad, mint amit az emberek elfogyasztanak, és még a mostaninál többet is képes lenne adni. Mégis percenként 26 gyermek hal meg hiányos táplálkozás és betegség következtében. S ugyancsak percenként a világ több mint 2 000 000 dollárt költ háborús előkészületekre. El tudod képzelni, hogy ebből a pénzből — vagy ennek akár csak egy töredékéből — mi mindent lehetne tenni azért a 26 gyermekért?

A világszerte előforduló éhezésnek nyilvánvalóan nem lehet egyszerűen az élelem- vagy a pénzhiány az oka. A gond sokkal mélyebben gyökeredzik. Amint azt Jorge E. Hardoy argentínai professzor kifejtette: „A világ mint egész, krónikusan tehetetlen abban a tekintetben, hogy vigaszt, erőt, időt, ismeretet és erőforrásokat nyújtson azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük lenne ezekre a dolgokra.” Igen, a gond nem az emberek erőforrásaiban, hanem magában az emberben van. Úgy tűnik, az emberi társadalomban uralkodó két legnagyobb erő a kapzsiság és az önzés. A föld népességének leggazdagabb egyötöde a javakból és a szolgáltatásból hatvanszor annyit élvez, mint a legszegényebb egyötöd.

Igaz, némelyek őszintén megpróbálnak élelmet eljuttatni az éhezőkhöz, de erőfeszítéseik nagyrészét meghiúsítják rajtuk kívülálló tényezők. Az éhínség gyakran olyan országokat sújt, amelyekben polgárháború vagy lázadás dúl, és nem ritka, hogy a szembenálló erők megakadályozzák a segélyszállítmányok eljutását a szűkölködőkhöz. Mindkét oldal attól fél, hogy amennyiben az élelmet az ellenséges területen élő éhező polgárokhoz engedi, ellenségeit táplálja. A kormányzatoktól nem idegen az éhezésnek mint politikai fegyvernek a használata.

Nincs megoldás?

Sajnos, a milliók éhezésének gondja nem az egyetlen válság, amely a modern kor emberét sújtja. A környezet féktelen pusztítása és mérgezése; a szüntelen háborúk, amelyek milliók életét veszik el; az erőszakos bűncselekmények járványa, amely mindenhol félelmet és bizalmatlanságot ébreszt; a torz erkölcsi légkör, amely e betegségek gyökerének tűnik — nos, ezek a világméretű válságok összekapcsolódnak és megerősítik azt a vitathatatlan igazságot, hogy az ember képtelen sikeresen kormányozni saját magát.

Nyilván ezért esik sok ember kétségbe, amikor megoldást keres a világ gondjaira. Mások úgy éreznek, mint Aurelio Peccei, a cikk elején idézett olasz tudós. Ha van megoldás — érvelnek —, annak rendkívüli, sőt talán emberfeletti forrásból kell jönnie. A messiás fogalma tehát erőteljes hatással van az emberekre. De vajon reális dolog-e hinni egy messiásban? Vagy egy ilyen remény csupán sóvárgó ábrándozás?

[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]

Címlapfotó: felül: U.S. Naval Ovservatory fotó; alul: NASA fotó

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

WHO fotó (P. Almasy)

[Kép forrásának jelzése a 4. oldalon]

WHO fotó (P. Almasy)

U.S. Navy fotó