Hogyan tekinted a bűnt?
„MIÉRT könyörög folyton a mi bűneink bocsánatáért az imáiban? — panaszkodott egy háziasszony, aki tanulmányozta a Bibliát Jehova egyik Tanújával. — Ez úgy hangzik, mintha én bűnöző volnék.” Ehhez az asszonyhoz hasonlóan, napjainkban sokan nincsenek tudatában bűnösségüknek, kivéve, ha bűncselekményt követnek el.
Ez különösen igaz Keleten, ahol az emberek nem ismerik az öröklött bűn fogalmát, mint a zsidó—keresztény vallásokban (1Mózes 3:1–5, 16–19; Róma 5:12). Például a sintoisták úgy azonosítják a bűnt, mint valami piszkot, mely könnyedén elsöpörhető a pap botjának egyetlen suhintásával, amire papír vagy len van felerősítve. Ehhez nem szükséges megbánni az elkövetett dolgokat. Miért? „Nemcsak a gonosz cselekedeteknek, hanem az irányíthatatlan természeti szerencsétlenségeknek is tsumi [bűn] a neve” — jelenti ki a Kodansha Encyclopedia of Japan. A természeti csapásokat, tsumi-kat, amelyekért az embereket nem terheli felelősség, bűnöknek tartották, amikért megtisztulási szertartásokat kellett végezni.
Mindez ahhoz a gondolkodásmódhoz vezetett, hogy bármilyen bűn, még a szándékos gonosz cselekedet is (kivéve a törvény által büntetett bűncselekmény) eltörölhető tisztulási szertartás útján. „Politikai megtisztulási szertartások Japánban” címmel a The New York Times valami hasonló gondolkodásra utalt, és kifejtette, hogy azok a japán politikusok, akik botrányba keveredtek, „megtisztultnak” tartják magukat, amennyiben szavazóik újra megválasztják őket. Így aztán nem következik be valódi helyreigazítás, és ismét kirobbanhatnak hasonló botrányok.
A buddhistáknak, akik a szamszárában vagy újraszületésben és a kárma tanában hisznek, más látásmódjuk van. „A kárma tantétele szerint — mondja a The New Encyclopædia Britannica — a helyes életvitel kellemes és boldog eredményeket hoz és hasonló jó cselekedetek felé irányuló folyamatot indít el, míg a helytelen életvitel gonosz eredményekhez vezet és bűnös dolgok ismételt elkövetését vonja maga után.” Más szavakkal: a bűnös életmód rossz gyümölcsöket terem. A kárma tanítása szorosan kapcsolódik az újraszületés tanításához, miszerint néhány kárma az eljövendő életekben hoz majd gyümölcsöt, hosszú évekkel azután az élet után, amelyben a tettet elkövették.
Milyen hatással van ez a tanítás a benne hívőkre? Egy buddhista asszony, aki komolyan hitt a kármában, ezt mondta: „Úgy gondoltam, hogy semmi értelme bűnhődni olyasvalamiért, amivel együtt születtem, de amiről nem tudtam semmit. El kellett fogadnom, hogy ez a sorsom. A szutrák éneklése és a helyes életre irányuló komoly törekvésem nem oldotta meg a nehézségeimet. Ingerült lettem és elkeseredett, állandóan panaszkodtam.” A gonosz életmód kihatásairól szóló buddhista tanítás az értéktelenség érzésének kialakulásához vezetett.
A konfucianizmus — egy másik keleti vallás — mást tanít az emberi gonoszsággal kapcsolatban. Hsün–tzu, a három nagy konfuciánus filozófus egyike szerint az emberi természet gonosz és önzésre hajlik. Hogy fenn lehessen tartani az emberek közötti társadalmi rendet a bűnös folyamatok ellenére, a li fontosságát hangsúlyozza, ami a szabályszerűséget, udvariasságot és a dolgok rendjét jelenti. Meng–tzu, egy másik konfuciánus filozófus, bár ellentétes nézetet vall az emberi természetet illetően, elismeri a társadalmi gondok létét és — bízva az emberi természet jóságában — az önfejlesztésben reménykedik mint megoldásban. Így vagy úgy, a konfuciánus filozófusok fontosnak tartják a nevelést és gyakorlást a bűn elleni harcban a világban. Bár tanításaik megegyeznek a li szükségességét illetően, a bűnre vonatkozó elképzeléseik meglehetősen homályosak. (Vö. Zsoltárok 14:3; 51:7.)
A bűn elhalványuló fogalma Nyugaton
Nyugaton a bűn szemléletmódja hagyományosan világos, és a legtöbb ember egyetért azzal, hogy a bűn létezik, és hogy el kellene kerülni. Ennek ellenére változik a bűnnel szembeni magatartás nyugaton. Sokan nem hajlandók tudomásul venni a bűnt, „bűntudatnak” nevezve a lelkiismeret hangját; olyasvalaminek, amit kerülni kell. Több mint 40 évvel ezelőtt XII. Pius pápa így panaszkodott: „Ennek a századnak az a bűne, hogy elvesztette a bűnnel szembeni érzékenységét.” A Le Pèlerin című katolikus hetilapban megjelent tanulmány szerint meghökkentő, hogy Franciaországban, ahol a legtöbb ember római katolikusnak vallja magát, a lakosság 90 százaléka nem hisz többé a bűnben.
Valóban, Keleten és Nyugaton úgy tűnik, hogy az emberek többsége kényelmes nyugalomban él anélkül, hogy egyfajta bűntudat gyötörné őket. Ez azt jelenti tehát, hogy a bűn nem létezik? Nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk? El fog tűnni valaha is a bűn?