A vallási képek helyes és helytelen használata

A HELYSZÍN: Szentpétervár, Oroszország. A dátum: 1914. augusztus 2. Fellelkesült emberek kezükben magasra tartott ikonokkal jönnek össze a cár palotájában. Egy nagy terem közepén oltárt állítottak fel. Az oltáron egy karján gyermeket tartó asszony festménye látható. Ezt az ikont „Vlagyimiri Istenanya” néven ismerik. A tömeg a legszentebb kincsként tekinti Oroszországban.

Valójában az ikonról azt hiszik, hogy csodákat tesz. Amikor Oroszország hadserege 1812-ben Napóleon ellen vonult, Kutuzov tábornok imádkozott előtte. Most, miután elkötelezte országát a háború mellett, II. Miklós cár áll előtte. Jobb kezét felemelve egy fogadalmat tesz: „Ünnepélyesen megesküszöm, hogy addig nem lesz béke, míg egyetlen ellenség is marad az orosz földön.”

Két héttel később a cár egy zarándokutat tesz Moszkvába, hogy Isten áldását kérje csapataira. A Mária Mennybemenetele Székesegyházban térdre borul és imádkozik a nagy drágakövekkel ékesített ikonosztáz előtt — a szentélyfalon festmények láthatók Jézusról, Máriáról, angyalokról és „szentekről”.

Ezek a vallásos cselekedetek azonban nem tudták megakadályozni a szerencsétlenséget. Nem egész négy év alatt az orosz hadseregnek több mint hatmillió halálos áldozata volt és nagy területeket vesztett el. Ezenkívül a cárt, a cárnét és öt gyermeküket brutálisan megölték. A több évszázados monarchia helyébe egy olyan ország lépett, amelyet forradalmi, vallásellenes kormány vezetett. Miklós cár ikonokba vetett bizalma hiábavalónak bizonyult.

Mégis, Oroszországban és más országokban a mai napig embermilliók továbbra is tisztelik az ikonokat. Ez fontos kérdéseket vet fel. Hogyan tekinti Isten az olyan imádati cselekedeteket, amelyeket az ilyen képek előtt végeznek? És mi a helyzet azzal a szokással, amikor otthon a falra akasztják ki azokat?

Mit mond a Biblia?

Amikor Jézus a földön volt, engedelmeskedett Isten törvényének, amelyet Isten Mózesen keresztül adott. Ez a törvény tartalmazta az úgynevezett Tízparancsolat közül a másodikat is, amely kijelenti: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok [aki kizárólagos önátadást követel, New World Translation]” (2Mózes 20:4, 5).

Ezzel összhangban Jézus nem imádta Istent emberkéz alkotta képek és szobrok segítségével. Imádata inkább Atyja kijelentésével volt összhangban: „Én vagyok Jehova. Ez az én nevem; és saját dicsőségemet senki másnak nem adom, sem dicséretemet faragott képeknek” (Ésaiás 42:8, NW).

Ezenkívül Jézus elmagyarázta, miért kell Istent anyagi dolgok segítsége nélkül imádni. „De jön egy óra — mondta —, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben, és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniok” (János 4:23, 24, Csia fordítás).

Jézushoz hasonlóan igaz tanítványai az imádat helyes módjára tanítottak másokat. Például Pál apostol egyszer az egybegyűlt görög filozófusokhoz beszélt, akik bálványokat használtak láthatatlan isteneik imádatában. Beszélt nekik az ember Alkotójáról, és ezt mondta: „Nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.” Később ugyanez az apostol elmagyarázta, hogy a keresztények ’hitben járnak, nem látásban’, és hogy a keresztényeknek ’kerülniük kell a bálványimádást’ (Cselekedetek 17:16–31; 2Korinthus 5:7; 1Korinthus 10:14).

Péter apostol életének egyik eseménye rámutat, hogy kész volt gyorsan változtatni bármely tettén, amely bálványimádathoz vezetett volna. Amikor a római katonatiszt, Kornéliusz a lábai elé borult, Péter tiltakozott. Felemelte Kornéliuszt, és ezt mondta: „Kelj fel; én magam is ember vagyok” (Cselekedetek 10:26).

Ami János apostolt illeti, annyira megfélemlítette az Istentől jövő látomás, hogy leborult az angyal lábai előtt. „Vigyázz — tanácsolta az angyal —, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: az Istent imádd!” (Jelenések 22:8, 9, Ökumenikus fordítás). Az apostol nagyra értékelte ezt a tanácsot. Szeretetteljesen feljegyezte ezt az esetet a mi okulásunkra.

De milyen kapcsolat van a fenti tapasztalatok és a vallási képek használata között? Nos, ha helytelen volt Kornéliusz részéről leborulni Krisztus apostolainak egyike elé, akkor mi a helyzet a „szentek” élettelen képeinek a tiszteletével? És ha Krisztus egyik apostola részéről helytelen volt, hogy földre boruljon egy élő angyal előtt, akkor mi a helyzet az angyalok élettelen képeinek a tiszteletével? Az biztos, hogy az ilyen cselekedetek ellentétben állnak János figyelmeztetésével: „Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól” (1János 5:21).

Mint díszítő, tanítási segédeszközök

Pusztán az a tény, ha valaki egy bibliai jelenetet ábrázoló képpel rendelkezik, nem jelenti azt, hogy bálványimádó lenne. Ez a folyóirat helyesen használja fel tanítási segédeszközökként a bibliai eseményekről szóló képeket. A bibliai eseményeket, színhelyeket ábrázoló képeket lakások és épületek falain díszítésként is fel lehet használni. Azonban az igaz keresztények nem szeretnének olyan képeket kitenni, amelyekről köztudott, hogy mások tisztelik, sem olyan képeket nem szeretnének felakasztani a falra, amelyek ellentétben vannak a Biblia tanításával (Róma 14:13).

A legtöbb keresztény ikon Jézusnak, Máriának, az angyaloknak és a „szenteknek” a feje körül egy fénykört ábrázol. Ezt glóriának nevezik. Honnan származik a glória? „Az eredete nem keresztényi — ismeri el a The Catholic Encyclopedia (1987-es kiadás) —, mivel ezt pogány művészek és szobrászok használták, hogy megjelenítsék szimbólumokban a különböző istenségek hatalmas méltóságát és erejét.” Ezenkívül Bamber Gascoigne The Christians című könyve egy képet tartalmaz — melyhez a Capitolium Múzeumon keresztül jutott hozzá — egy napistent glóriával. Ezt az istent imádták a pogány rómaiak. Később Gascoigne megmagyarázza, hogy „a nap glóriáját . . . vette át a kereszténység”. Igen, a glória kapcsolatban van a pogány napimádattal.

Vajon helyénvaló, ha egy keresztény az otthonában olyan képeket akaszt fel a falra, amelyek a bibliai eseményeket keverik a pogány bálványimádat szimbólumaival? Nem. A Biblia ezt tanácsolja: „Mi egyezése Isten templomának bálványokkal? . . . Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket” (2Korinthus 6:16, 17).

Az idők múltával a hívő keresztények kezdték figyelmen kívül hagyni ezeket a tanácsokat. A hitehagyás kifejlődött, ahogyan Jézus és apostolai előre megjövendölték (Máté 24:24; Cselekedetek 20:29, 30; 2Péter 2:1). Az I. sz. negyedik század elején a római uralkodó, Konstantin, a hitehagyott kereszténységet tette államvallássá. Ekkor a pogányok áradata kezdte el kikiáltani magát „kereszténynek”. Általános gyakorlat volt náluk az uralkodójukról készült képek imádata. Elődeikről és más híres emberekről készült képek kiakasztása is szokás volt náluk. „Az uralkodókkal kapcsolatos kultusznál — magyarázza John Taylor az Icon Painting című könyvében — az emberek vászonra, vagy fára festett portréikat imádták, és innen az ikonok tiszteletéhez már csak egy kis lépés kellett.” Így a pogány imádat képeit felváltotta Jézusról, Máriáról, az angyalokról és a „szentekről” készített képek tisztelete.

Hogyan indokolták ezt a vallásvezetők?

A The Encyclopedia of Religion könyv szerint ugyanolyan régi érveket használnak, mint a pogány filozófusok. Az olyan emberek között, mint például Plutarchos, Dio Chrysostom, Maximi Tyrii, Celsus, Porphürosz, és Julianus elfogadott volt, hogy a bálványok élettelenek. Azonban ezek a pogányok azzal indokolták a bálványok használatát, hogy ezek segédeszközök a láthatatlan isteneik imádatában. Az orosz ikonográfus, Leonid Ouspensky megjegyzi a The Meaning of Icons című könyvében: „Az egyházatyák a görög filozófia eszközeit használták fel, az értelmezését és a nyelvezetét beillesztették a keresztény teológiába.” (Vö. Kolossé 2:8.)

Sok ember találta úgy, hogy a képek tiszteletével kapcsolatos teológiai érveket nehéz megérteni. „A különbség aközött, hogy az ikont azért imádják, amit az ábrázol, vagy magát az ikont imádják . . . túl csekély ahhoz, hogy bárki észlelhesse, legyen az akár a legnagyobb műveltségű ember is” — állítja John Taylor az Icon Painting című könyvében.

Másrészről könnyű megérteni, mit mond a Biblia a vallásos képekről. Figyeljük meg például Emilia esetét, aki Johannesburgban, Dél-Afrikában lakik. Hívő katolikus volt és szokása volt letérdelni, valamint képek előtt imádkozni. Majd egyszer egy Jehova Tanúja kopogtatott az ajtaján. Felvillanyozva látta meg a portugál Bibliában Isten nevét, a Jehova nevet (Zsoltárok 83:18 [83:19, Károli]). Bibliatanulmányozása folyamán megkérdezte: „Mit kell tennem ahhoz, hogy elkerüljem Jehova nemtetszését?” A Tanú rámutatott a képekre, amelyek a szobája falára voltak kifüggesztve és megkérte, hogy olvassa el a Zsoltárok 115:4–8-at. Amikor Emilia férje aznap este hazajött, megmondta neki, hogy szeretné eltávolítani a vallásos képeket. A férje beleegyezett. A következő napon megkérte két fiát, Tonyt és Manuelt, hogy törjék össze a képeket és égessék el. Ma, úgy 25 évvel később, vajon Emilia sajnálja, hogy ezt tette? Nem. Sőt családjával együtt sokaknak segített a szomszédai közül, hogy boldog imádói legyenek Jehovának.

Sokszor ismétlődnek meg hasonló tapasztalatok. Jehova Tanúi világméretű tanítványképző-munkájának eredményeképpen milliók tanulják meg „szellemben és igazságban” imádni Istent. Te is tapasztalhatod ennek a magasabb rendű imádati formának az áldását, mivel Jézus mondta: „az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul” (János 4:23, 24).

[Kép a 26. oldalon]

II. Miklós cár megáldja csapatait egy ikonnal

[Forrásjelzés]

Photo by C.N.