Legyen benned önuralom és hagyd, hogy túláradjon
„Egészítsétek ki a hiteteket . . . önuralommal” (2PÉTER 1:5, 6, New World Translation).
1. Milyen rendkívüli helyzetben tehet bizonyságot egy keresztény?
JÉZUS ezt mondta: „helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul ő magoknak” (Máté 10:18). Ha egy kormányzó, egy bíró vagy egy elnök elé idéznének, miről beszélnél? Talán először arról, hogy miért vagy ott — az ellened emelt vádról. Isten szelleme segítene, hogy ezt tedd (Lukács 12:11, 12). De el tudod képzelni, hogy az önuralomról beszélsz? Vajon úgy tekinted azt, mint keresztény üzenetünknek egy fontos részét?
2., 3. a) Hogyan történt, hogy Félixnek és Drusillának tanúskodhatott Pál? b) Miért volt Pál számára megfelelő téma az önuralom, hogy arról beszéljen abban a helyzetben?
2 Gondolkodj el egy életből vett példán. Jehova egyik Tanúját letartóztatták és törvényszék elé állították. Amikor alkalmat adtak neki a szólásra, ki akarta fejteni hitnézeteit mint keresztény, mint Tanú. Megvizsgálhatod a feljegyzést és látni fogod, hogy törvényszéki tanúvallomást tett „az igazságosságról és az önuralomról és az eljövendő ítéletről”. Pál apostol egy cézáreabeli tapasztalatára utalunk. Előzetes kihallgatást tartottak. „Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá őt a Krisztusban való hit felől” (Cselekedetek 24:24). A történelem beszámol arról, hogy Félix „mindenféle kegyetlenkedés és önkény közepette szolgalélekhez méltóan gyakorolta a királyi jogkört”. Kétszer nősült meg, mielőtt rávette volna Drusillát, hogy váljon el férjétől (megszegve Isten törvényét), és legyen a harmadik felesége. Talán az asszony volt az, aki hallani akart az új vallásról, a keresztényiségről.
3 Pál folytatta beszédét „az igazságosságról és az önuralomról és az eljövendő ítéletről” (Cselekedetek 24:25, NW). Ez nyilvánvalóvá tette az ellentétet Isten egyenességre vonatkozó irányadó mértékei és a kegyetlenkedés meg igazságtalanság között, aminek Félix és Drusilla részét alkotta. Pál remélhette, hogy igazságszolgáltatásra indítja Félixet a szóban forgó ügyben. De miért vetette fel ’az önuralmat és az eljövendő ítéletet’? Ez az erkölcstelen pár afelől érdeklődött, hogy mivel jár együtt „a Krisztusban való hit”. Így szükséges volt megtudniuk, hogy az ő követése megköveteli a gondolatok, a beszéd és a cselekedetek féken tartását; ezt jelenti az önuralom. Mindenki számadással tartozik Istennek gondolkodásáért, szavaiért és tetteiért. Így hát bármilyen ítéletet hozott is volna Félix Pál ügyében, fontosabb volt annál az az ítélet, amellyel a helytartó és felesége nézett szembe Isten előtt (Cselekedetek 17:30, 31; Róma 14:10–12). Érthető, hogy Pál üzenetét hallva ’Félix megrémült’.
Fontos, de nem könnyű
4. Miért fontos része az önuralom az igaz keresztényiségnek?
4 Pál apostol a keresztényiség nélkülözhetetlen részének ismerte el az önuralmat. Péter apostol — Jézus közeli társainak egyike — megerősítette ezt. Amikor azoknak írt, akik ’részeseivé lesznek az isteni természetnek’ az égben, Péter bizonyos alapvető tulajdonságok kinyilvánítására buzdított, mint amilyen a hit, a szeretet és az önuralom. Ezért az önuralmat is magában foglalta ez az ígéret: „ha ezek megvannak és túláradnak bennetek, megakadályozzák, hogy tétlenek vagy gyümölcstelenek legyetek a mi Urunk, Jézus Krisztus pontos ismeretében” (2Péter 1:1, 4–8, NW).
5. Miért foglalkozzunk különösen az önuralommal?
5 Azt azonban tudod: könnyebb mondani, hogy önuralmat kell tanúsítanunk, mint ténylegesen gyakorolni azt a mindennapi életünkben. Ennek egyik oka az, hogy az önuralom viszonylag ritka tulajdonság. A 2Timótheus 3:1–5-ben Pál leírta azokat a magatartásformákat, amelyek a mi időnkben, „az utolsó napokban” terjednek majd el. Az időszakunkat jellemző egyik sajátosság az lesz, hogy sokan lesznek „mértékletlenek [önuralom nélküliek, NW]”. Látjuk, hogy ez mindenhol igaznak bizonyul környezetünkben, vagy nem?
6. Hogyan nyilvánul meg napjainkban az önuralom hiánya?
6 Sokan hiszik azt, hogy alapjában véve egészséges dolog „elengedni” vagy „kitombolni” magukat. Nézetüket megerősítik a széles körben ismert viselkedési mintaképek, akik — úgy tűnik — mindenfajta önuralmat mellőznek, akik egyszerűen szabad utat engednek érzelmeiknek. Szemléltetésképpen: Sokan, akik a profi sportokat szeretik, hozzászoktak az érzelmek heves kinyilvánításához, sőt az éktelen dührohamokhoz. Nem emlékszel vissza — legalábbis a sajtóból — olyan esetekre, ahol brutális verekedések vagy csőcselék botrányok törtek ki a sporteseményeken? Témánk azonban nem kívánja meg, hogy sok időt szánjunk az olyan példák áttekintésére, amelyek az önuralom hiányát mutatják. Sok területet tudnál felsorolni, ahol önuralmat kell tanúsítanunk — étel- és italfogyasztásunk, az ellentétes nemmel való viselkedésünk és a hobbyra fordított idő és pénz. De ahelyett, hogy futólag érintenénk az ilyeneket, inkább vizsgáljunk meg egy alapvető területet, ahol ki kell mutatnunk az önuralmat.
Önuralom az érzelmeink tekintetében
7. Az önuralomnak melyik oldala érdemel különös figyelmet?
7 Sokan közülünk meglehetősen sikeresek voltak a cselekedeteik szabályozása vagy féken tartása terén. Nem lopunk, nem engedünk az erkölcstelenségnek vagy nem követünk el gyilkosságot; ismerjük, mi az ilyen helytelen dolgokra vonatkozó isteni törvény. De mennyire vagyunk sikeresek az érzelmeinken való uralkodást illetően? Idővel azok, akik elmulasztják ápolni az érzelmi önuralmat, gyakran elvesztik önuralmukat a cselekedeteik tekintetében. Tehát összpontosítsunk az érzelmeinkre.
8. Mit vár el tőlünk Jehova az érzelmeink terén?
8 Jehova Isten nem azt várja tőlünk, hogy automaták legyünk, hogy ne legyenek érzelmeink, s ne is mutassuk ki azokat. Lázár sírjánál Jézus „megindult bensejében és igen megrendült”. Aztán „Jézus könnyekre fakadt” (János 11:32–38, NW). Egészen más érzelmet nyilvánított ki, amikor — tökéletesen uralkodva cselekedetein — kiűzte a pénzváltókat a templomból (Máté 21:12, 13; János 2:14–17). Lojális tanítványai úgyszintén mély érzelmeket nyilvánítottak ki (Lukács 10:17; 24:41; János 16:20–22; Cselekedetek 11:23; 12:12–14; 20:36–38; 3János 4). Mindamellett felismerték, hogy szükség van az önuralomra, nehogy bűnhöz vezessenek érzelmeik. Az Efézus 4:26 egészen világossá teszi ezt: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon.”
9. Miért olyan fontos, hogy uralkodjunk az érzelmeinken?
9 Fennáll annak veszélye, hogy egy keresztény látszólag önuralmat tanúsít, míg valójában elszabadulnak az érzelmei. Emlékezz vissza, hogyan reagált Káin, amikor Isten helyeselte Ábel áldozatát: „Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása” (1Mózes 4:5–7). Káin elmulasztott uralkodni az érzelmein, ami oda vezetett, hogy megölte Ábelt. A féktelen érzelmek egy féktelen tetthez vezettek.
10. Mit tanulsz Hámán példájából?
10 Gondolkodj el egy olyan példán is, amely Márdokeus és Eszter napjaiból származik. Egy Hámán nevű tisztviselő haragra gyulladt, amiért Márdokeus nem hajolt meg előtte. Később Hámán azt gondolta tévesen, hogy majd kegyben részesül. „Ezen a napon Ámán [Hámán, Károli] megelégedetten és jókedvűen távozott. Amikor azonban a királyi kapunál meglátta Mardokeust, aki nem állt fel előtte és meg sem mozdult a helyén, haragra gyulladt. Ámán azonban uralkodott magán és hazament” (Eszter 5:9, 10, Katolikus fordítás). Gyors volt az öröm érzésére. De arra is gyors volt, hogy a harag érzésével öntse el őt már annak puszta megpillantása is, akivel szemben ellenséges indulattal viseltetett. Gondolod, hogy mikor a Biblia azt mondja: „uralkodott magán”, ez alatt azt érti, hogy ő példát mutatott az önuralomban? Aligha. Hámán egy ideig uralkodott a cselekedetein és minden érzelmi megnyilvánulásán, de elmulasztott uralkodni féltékeny haragján. Érzelmei oda vezettek, hogy gyilkosságot forralt.
11. Milyen probléma állt fenn a filippibeli gyülekezetben, és mi vezethetett ahhoz?
11 Hasonlóképpen az érzelmeken való uralkodás hiánya napjainkban nagyon árthat a keresztényeknek. Némelyek így érezhetnek: ’Ó, ilyen probléma nem fordulhat elő a gyülekezetben.’ De bizony előfordult. Filippiben két felkent kereszténynek komoly nézeteltérése volt, amelyet nem részletez a Biblia. Képzeld el, mint lehetőséget: Evódia meghívott néhány testvért és testvérnőt egy étkezésre vagy egy kellemes összejövetelre. Sinthike nem kapott meghívást, és megbántva érezte magát. Talán azzal reagált erre, hogy nem hívta meg Evódiát egy későbbi alkalomra. Ezután mindkettő a másik hibáit kezdte keresni; idővel alig szóltak egymáshoz. Egy ilyen eseménysorozatban vajon az jelentené az alapproblémát, hogy nem hívtak meg valakit egy étkezésre? Nem. Ez csak a szikra volna. Amikor ez a két felkent testvérnő elmulasztott uralkodni az érzelmein, a szikra erdőtűzzé vált. A probléma nem szűnt meg és csak súlyosbodott, mígnem egy apostolnak kellett közbelépnie (Filippi 4:2, 3).
Érzelmeid és testvéreid
12. Miért adja nekünk Isten a Prédikátor 7:9-ben található tanácsot?
12 Kétségtelen, hogy nem könnyű uralkodni érzelmeinken, amikor mellőzve, megbántva érezzük magunkat vagy úgy látjuk, hogy előítélettel bánnak velünk. Jehova tudja ezt, mivel figyelemmel kíséri az emberi kapcsolatokat az ember létezése óta. Isten ezt tanácsolja nekünk: „Ne sértődj meg hirtelen szellemedben, mert a sértődés az ostobák kebelében nyugszik” (Prédikátor 7:9, NW). Figyeld meg, hogy Isten először az érzelmekre fordít figyelmet, nem a cselekedetekre (Példabeszédek 14:17; 16:32; Jakab 1:19). Kérdezd meg magadtól: ’Több figyelmet kellene fordítanom arra, hogy uralkodjam az érzelmeimen?’
13., 14. a) A világban mi fejlődik ki általában az érzelmeken való uralkodás elmulasztásából? b) Milyen dolgok vezethetnek ahhoz, hogy egy keresztény ellenséges indulattal legyen valakivel szemben?
13 A világban sokan, akik elmulasztanak uralkodni az érzelmeiken, tartós viszálykodásba — elkeseredett, sőt erőszakos ellenségeskedésbe kezdenek egy ellenük vagy egy rokon ellen elkövetett valós vagy vélt helytelenség miatt. Ha egyszer elszabadulnak az érzelmek, hosszú időn át káros hatást fejthetnek ki. (Vö. 1Mózes 34:1–7, 25–27; 49:5–7; 2Sámuel 2:17–23; 3:23–30; Példabeszédek 26:24–26.) Bizonyos, hogy a keresztényeknek — nemzeti vagy kultúrális hátterüktől függetlenül — helytelennek, rossznak és kerülendőnek kell tartaniuk az ilyen elkeseredett gyűlölködéseket és ellenséges indulatokat (3Mózes 19:17). Vajon úgy tekinted az ellenséges indulatok kerülését, mint ami része az érzelmek terén gyakorolt önuralmadnak?
14 Éppen úgy, mint Evódia és Sinthike esetében, az érzelmeken való uralkodás elmulasztása most is problémákhoz vezethet. Egy testvérnő mellőzve érezheti magát, ha nem hívták meg egy esküvői ünnepségre. Vagy talán gyermeke vagy unokatestvére volt az, akit nem vontak be abba. Vagy egy testvér talán vett egy használt autót egyik keresztény társától, és rövid időn belül elromlott. Bármi volt is az ok, ez a megbántottság érzéseit idézte elő, az érzelmeken nem uralkodtak, és az érintettek feldühödtek. És azután?
15. a) Milyen szomorú következményekkel jártak a keresztények közötti ellenséges indulatok? b) Melyik bibliai tanács vonatkozik az arra való hajlamra, hogy ellenséges indulattal viseltessünk valakivel szemben?
15 Ha egy dühös személy nem dolgozik azon, hogy uralkodjon érzelmein és kibéküljön testvérével, akkor ellenséges indulatok fejlődhetnek ki. Voltak olyan esetek, mikor egy Tanú azt kérte, hogy ne osszák be egy bizonyos Gyülekezeti Könyvtanulmányozásra, mert „nem szereti” valamelyik keresztényt vagy családot, amelyik részt vesz azon. Milyen szomorú! A Biblia azt mondja, hogy vereséget jelent a keresztényeknek, amikor világi bíróságok elé viszik egymást, de vajon nem lenne-e ugyanolyan vereség, ha egy velünk vagy valamely rokonnal szemben elkövetett, múltbeli méltánytalanság miatt kerülnénk egy testvért? Vajon azt tárják fel érzelmeink, hogy a vérségi rokonságot előbbre helyezzük, mint a testvéreinkkel és testvérnőinkkel való békét? Azt mondjuk, hogy készek lennénk meghalni a testvérnőnkért, de érzelmeink arra indítanak, hogy most alig szólunk hozzá? (Vö. János 15:13.) Isten nyomatékosan felszólít: „Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek . . . Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, legyetek békességben minden emberrel. Magatokért bosszút ne álljatok szeretteim, hanem adjatok helyet a haragnak” (Róma 12:17–19, NW; 1Korinthus 6:7, NW).
16. Milyen jó példával járt elöl Ábrahám az érzelmekkel való bánás terén?
16 Egy afelé tett lépés, hogy visszanyerjük az érzelmeinken való uralkodást, inkább a békekötést és a panaszkodás okának megszüntetését mozdítja elő, mintsem azt, hogy folytatódni hagyjuk a gyűlölséget. Emlékezz vissza arra, amikor a föld nem bírta eltartani Ábrahám nagy nyájait a Lótéival együtt, és bérelt munkásaik ezért veszekedni kezdtek. Vajon megengedte Ábrahám, hogy felülkerekedjenek rajta érzelmei? Vagy önuralmat tanúsított? Dicséretes módon egy békés megoldást javasolt az üzleti ellentétre; legyen különálló területe mindkettőjüknek. És engedte, hogy Lót válasszon először. Annak bizonyítékaként, hogy Ábrahám nem haragudott rá és nem viseltetett ellenséges indulattal vele szemben, később csatára kelt Lót érdekében (1Mózes 13:5–12; 14:13–16).
17. Hogyan követett el mulasztást Pál és Barnabás egy alkalommal, de mi következett azután?
17 Az önuralmat illetően a Pál és Barnabás közötti incidensből is tanulhatunk. Már évek óta társak voltak, mikor összevesztek azon, hogy magukkal vigyék-e Márkot egy útra. „Meghasonlás támada [heves szóváltás támadt köztük, NW] . . ., úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba” (Cselekedetek 15:39). Az, hogy ezek az érett férfiak ez alkalommal elmulasztottak uralkodni az érzelmeiken, szolgáljon figyelmeztetésül nekünk. Ha velük megtörténhetett, velünk is megtörténhet ez. Nem engedték meg azonban, hogy maradandó szakadék fejlődjön ki, vagy tartós viszálykodás alakuljon ki köztük. A feljegyzés bizonyítja, hogy az érintett testvérek visszanyerték az érzelmeiken való uralkodást, és később békében dolgoztak együtt (Kolossé 4:10; 2Timótheus 4:11).
18. Mit tehet egy érett keresztény, ha megbántják érzéseiben?
18 Számíthatunk rá, hogy Isten népe között jelentkezhetnek a megbántottság érzései, sőt még az ellenséges indulatok is. A héber időkben és az apostolok napjaiban jelen voltak. A mi időnkben is előfordultak Jehova szolgái körében, mivel mindannyian tökéletlenek vagyunk (Jakab 3:2). Jézus arra buzdította követőit: gyorsan cselekedjenek, hogy megoldják a testvérek közötti ilyen problémákat (Máté 5:23–25). De még jobb, ha megelőzzük azokat, elsősorban az önuralmunk tökéletesítése által. Ha mellőzve vagy sértve érzed magad egy viszonylag kis dolog miatt, amelyet testvéred vagy testvérnőd mondott vagy tett, miért is ne uralkodnál érzelmeiden és felejtenéd el egyszerűen az egészet. Valóban szükséges szembeszállnod a másikkal, mintha nem szereznél addig elégtételt, amíg be nem ismeri, hogy nincs igaza? Tulajdonképpen mennyire uralkodsz saját érzelmeiden?
Lehetséges!
19. Miért helyénvaló, hogy fejtegetésünk az érzelmeinken való uralkodásra összpontosul?
19 Az önuralomnak egyik oldalával foglalkoztunk elsősorban: az érzelmeinken való uralkodással. És ez egy kulcsfontosságú terület, mert az érzelmeinken való uralkodás elmulasztása oda vezethet, hogy elveszítjük a nyelvünkön, nemi ösztönünkön, étkezési szokásainkon vagy az élet sok más területén való uralkodást, ahol önuralmat kell tanúsítanunk (1Korinthus 7:8, 9; Jakab 3:5–10). Ne csüggedj azonban, mert tökéletesedhetsz az önuralom megőrzése terén.
20. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy lehetséges a tökéletesedés?
20 Jehova kész segíteni nekünk. Hogyan lehetünk ebben biztosak? Nos, az önuralom a szellemének egyik gyümölcse (Galátzia 5:22, 23, NW). Ennélfogva, amilyen mértékben dolgozunk azon, hogy alkalmassá váljunk és szent szellemet kapjunk Jehovától és kinyilvánítsuk gyümölcsét, olyan mértékben számíthatunk rá, hogy nagyobb önuralmunk lesz. Soha ne feledd, miről biztosított Jézus: „ad[ni fog] az égi Atya szent szellemet azoknak, akik kérik tőle!” (Lukács 11:13, NW; 1János 5:14, 15).
21. Mit határoztál el, hogy megteszel a jövőben az önuralommal és az érzelmeiddel kapcsolatban?
21 Ne gondold, hogy ez könnyű lesz. És nehezebb lehet némelyeknek, akik olyan emberek között nőttek fel, akik szabad utat engedtek érzelmeiknek, némelyeknek, akik ingerlékenyebb vérmérsékletűek vagy olyanoknak, akik egész egyszerűen soha nem próbáltak még önuralmat tanúsítani. Egy ilyen kereszténynek igazi kihívást jelenthet elérni, hogy legyen benne önuralom és az túláradjon. Mindamellett lehetséges (1Korinthus 9:24–27). Amint közelebb és közelebb kerülünk a dolog jelen rendszerének végéhez, a nehézségek és nyomások fokozódni fognak. Nemhogy kevesebb, de több, sokkal több önuralomra lesz szükségünk! Vizsgáld meg magadat az önuralmadat illetően. Ha olyan területeket veszel észre, ahol tökéletesedned kell, dolgozz azokon (Zsoltárok 139:23, 24). Kérd Istent, hogy többet adjon szelleméből. Ő meg fog hallgatni és segíteni fog, hogy legyen majd benned önuralom és az túláradjon (2Péter 1:5–8, NW).
Pontok, melyeken elmélkedhetsz
◻ Miért olyan fontos, hogy uralkodj az érzelmeiden?
◻ Mit tanultál Hámán, valamint Evódia és Sinthike példájából?
◻ Mit próbálsz majd őszintén megtenni, ha okot adnak a sértődésre?
◻ Hogyan segíthet az önuralom elkerülni, hogy ellenséges indulattal viseltess valakivel szemben?
[Kép a 18. oldalon]
Amikor Félix és Drusilla előtt állt Pál, az igazságosságról és az önuralomról beszélt