Ahogyan a keresztények segítségére lehetnek az időseknek

„AZÉRT nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul . . . Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” — mondta Pál apostol, a Korinthusbeliekhez írt második levelében (2Korinthus 4:16–18).

Az ókori időkben a hithű férfiak és asszonyok szemüket a láthatatlan dolgokon tartották, melyek magukban foglaltak minden olyan dolgot, amelyről Istenük, Jehova megígérte, hogy véghez fogja vinni a maga idejében. A Zsidók könyvében Pál elismerőleg beszél az olyanokról, akik megtartották hitüket egészen a halál pillanatáig — és néhányan közülük igen idős kort értek meg. Úgy mutat rájuk, mint akik példák számunkra, amikor ezt mondja: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat” (Zsidók 11:13).

Ma nagyon közel vagyunk ezeknek az ígéreteknek a beteljesedéséhez. De vannak közöttünk betegek és idősek, akik nem érzik biztosan, hogy személyesen élni fognak és meglátják ennek a gonosz rendszernek a végét. Néhányan közülük talán meghalnak a hitben anélkül, hogy látnák minden ígéretnek a beteljesedését még jelenlegi életükben. Nekik Pál szavai a 2Korinthus 4:16–18-ban nagy buzdítást jelenthetnek.

Jehova megemlékezik minden egyes lojálisáról, beleértve a betegeket és az időseket (Zsidók 6:10). A hűséges idősekről több helyen tisztelettel beszél a Biblia, és a Mózesi Törvényben külön említést tesz a tiszteletről, amelyet az idősek iránt kell mutatni (3Mózes 19:32; Zsoltárok 92:13–16; Példabeszédek 16:31). A korai keresztények között tisztelettel bántak az idősekkel (1Timótheus 5:1–3; 1Péter 5:5). Az egyik bibliai könyv gyönyörű leírást tartalmaz a szerető törődésről és a megindító, önfeláldozó szellemről, amelyet egy fiatal asszony mutatott idősödő anyósa iránt. A könyv találóan ennek a fiatal asszonynak, Ruth-nak a nevét viseli.

Egy odaadó segítő

Az idősödő Naóminak keserű volt az élete. Egy éhínség arra kényszerítette, hogy kis családjával együtt hagyja maga mögött barátait és örökségét Júdában, és a Jordán keleti partján éljen, Moáb földjén. Itt meghalt Naómi férje, egyedül hagyva őt két fiukkal. Idővel felnőttek és megházasodtak, de később ők is meghaltak. Naóminak nem maradt örököse, aki törődött volna vele.

Túl idős volt ahhoz, hogy újra családot alapítson, és úgy tűnt, az élet már csak keveset tartogat számára. Önzetlenül el akarta küldeni Ruthot és Orpát, két fiának özvegyét, menjenek vissza édesanyjuk otthonába, ahol találhatnak maguknak férjet. Visszatért volna egyedül szülőföldjére. Ma szintén, sok idős ember levertnek érzi magát, különösen akkor, ha szeretteit elveszti a halál miatt. Naómihoz hasonlóan talán szükségük van valakire, aki törődik velük, de nem akarnak a terhére lenni.

Ruth azonban nem hagyta el anyósát. Szerette ezt az idős asszonyt, és szerette Jehovát, azt az Istent, akit Naómi imádott (Ruth 1:16). Így hát ketten indultak útnak vissza Júdába. Ebben az országban Jehova törvénye alatt egy csodálatos elrendezés szerint a szegény emberek összetallózhatták vagy összegyűjthették, ami a mezőkön maradt a betakarítás után. Ruth, aki fiatalabb volt, készségesen ajánlkozott erre a munkára, ezt mondva: „Hadd menjek, kérlek.” Fáradhatatlanul dolgozott mindkettőjükért (Ruth 2:2, 17, 18).

Ruth hűsége és szeretete Jehova iránt erős buzdításul szolgált Naómi számára, aki pozitív és építő módon kezdett el gondolkodni. Ekkor hasznosnak bizonyult, hogy ismeri az ország törvényét és szokásait. Bölcs tanácsokkal látta el odaadó segítőjét, így ez a fiatal asszony sógorházasság révén visszanyerhette a család örökségét, és fia született, aki folytatta a családi vonalat (Ruth 3. fejezet). Ruth csodálatos példája azoknak az áldozatkész embereknek, akik törődnek a betegekkel és az idősekkel (Ruth 2:10–12). A gyülekezeten belül ma is, ehhez hasonlóan sok mindent lehet tenni a betegek és az idősek megsegítése érdekében. Hogyan?

Értékes a szervezés

A korai keresztény gyülekezetben egy listát vezettek az anyagi szükséget szenvedő özvegyekről (1Timótheus 5:9, 10). Ma hasonlóan a vének alkalmanként összeállíthatnának egy listát a betegekről és az idősekről, akiknek különleges figyelemre van szükségük. Néhány gyülekezetben egy vént kértek fel arra, hogy törődjön ezzel különleges felelősségeként. Mivel sok idősebb ember Naómihoz hasonlóan nem hajlik arra, hogy segítséget kérjen, az ilyen testvérnek ügyesen kellene felmérnie a helyzetet, és tapintatos, körültekintő módon kellene meggyőződnie arról, hogy a szükséges dolgokat megtették. Utánanézhet például, hogy a Királyság-teremben elegendő gondoskodás történik-e a betegekről és az idősekről. Ha célszerű, fontolóra vehetné annak a lehetőségét, hogy legyen rámpa a tolószékeknek, lehetőség megfelelő pihenőszobára, fülhallgató a nehezen hallóknak, és hely a különleges székeknek. Ez a testvér arról is meggyőződhetne, hogy azok, akik nem tudnak eljönni a Királyság-terembe, kölcsönözhetnek egy kazettát az összejövetelekről, vagy hogy telefonösszeköttetés által hallgathassák.

Talán arra is szükség van, hogy megszervezzék a szállítást az összejövetelekre és a kongresszusokra. Az egyik idősebb testvérnőnek nehézségei akadtak, mivel aki általában a gyülekezetbe szokta őt vinni, nem volt elérhető. Sok személynek kellett telefonálnia, mire talált valakit, aki elvitte, és végül tehernek érezte magát. Ha egy vén, aki átlátja mindezeket a dolgokat, intézkedik, bizonyosan elkerülhető lett volna ez a kínos helyzet.

Ez a vén megkérdezhetne különböző családokat is, hogy nem néznének-e be felváltva az idősekhez. Így a gyermekek megtanulhatnák, hogy az idősekről való gondoskodás része a keresztény életnek. A gyermekeknek jó, ha megtanulják viselni ezeket a felelősségeket (1Timótheus 5:4). Az egyik körzetfelvigyázó elmondja: „Tapasztalatom szerint nagyon kevés gyermek vagy fiatal látogatja meg az időseket vagy a betegeket önszántából.” Talán csak nem gondolnak rá, vagy talán bizonytalannak érzik, hogy mit tegyenek vagy mondjanak; a szülők megtaníthatják nekik.

Ne feledd azonban, hogy a legtöbb idős ember nagyra értékelné, ha előre tudná, hogy jön egy barátja. Az, hogy látogatót várnak, csak növeli az örömüket. Ha a látogatók finomságokat hoznak, mint például kávét vagy süteményt, és utána mindent gyorsan eltakarítanak, elkerülik, hogy az idősekre további terhet rakjanak. Egy idősebb házaspár, még mindig teli erővel, minden héten egyik nap rendszeresen kis elemózsiás kosarat csomagol össze és elindul, sorban meglátogja a gyülekezet időseit. Látogatásaikért nagyon hálásak.

Az idősek miatt sok gyülekezet a Gyülekezeti Könyvtanulmányozást napközbeni órákban tartja. Egy helyen néhány családot és egyedülálló hírnököt megkérdeztek, hogy készek és képesek volnának-e arra, hogy támogassák az ilyen csoportot; az eredmény egy olyan könyvtanulmányozási csoport volt, ahol idősebbek és fiatalabbak törődhettek egymással.

Nem szabad a vénekre hagyni, hogy egyedül ők legyenek a kezdeményezők ezen a területen. Mindannyiunknak tisztában kell lennünk a betegek és az idősek szükségleteivel. Üdvözölhetjük őket a Királyság-teremben és időt szakíthatunk arra, hogy beszélgessünk velük. Talán szívesen vennének egy meghívást kötetlen együttlétre. Vagy talán meghívhatjuk őket, hogy csatlakozzanak hozzánk egy piknikre, sőt vakációra is. Az egyik Tanú gyakran magával viszi az idősebb hírnököket a kocsijában, amikor a városból kimegy üzleti látogatásokra. Fontos, hogy segítsünk az időseknek, hogy továbbra is érezzék: figyelembe vesszük őket. Ne engedjük, hogy visszahúzódjanak, mint amire Naómi is hajlamos volt, ami sietteti az öregedést vagy a szenilitás előrehaladását.

A rokkant vagy beteg fiataloknak is szükségük van a segítségre. Az egyik testvér, akinek három gyógyíthatatlan beteg fia volt, és ezek közül kettő meghalt, ezt mondja: „Nehéz lehet a gyülekezetnek, hogy továbbra is törődést mutasson, ha valakinek olyan betegsége van, amely hosszú ideig húzódik. Miért ne lehetne kijelölni megbízható fiatal hírnököket, hogy beszéljék meg a napiszöveget és olvassanak fel egy fejezetet a Bibliából minden nap ágyban fekvő barátaiknak? Fiatalok, beleértve az úttörőket is, felváltva tehetnék.”

Amikor a halál elkerülhetetlennek tűnik

Jehova szolgái mindig bátran néznek szembe a halállal akár betegség, akár üldözés következtében jön el. Amikor egy elgyötört személy kezdi érezni, hogy közel lehet a halála, természetes, hogy különböző érzéseket él át. Halála után a rokonai is keresztül mehetnek az alkalmazkodás, a fájdalom és elfogadás időszakán. Ezért gyakran jó, ha a szenvedő ember nyíltan beszél a halálról, mint Jákób, Dávid és Pál tette (1Mózes 48. és 49. fejezet; 1Királyok 2:1–10; 2Timótheus 4:6–8).

Egy Tanú, aki egyébként orvos, ezt írta: „Nagyon nyíltaknak kell lennünk ebben a témában. Pályafutásom során sohasem tapasztaltam, hogy jót tettek volna a betegnek, ha elrejtették előtte a tényt, hogy halálos beteg.” Mégis szükséges megértenünk, hogy mi az, amit maga a beteg szeretne tudni, és mikor szeretné megtudni. Néhány beteg világosan jelzi, hogy tudatában van közeli halálának, és szüksége van arra, hogy beszéljen ezzel kapcsolatos gondolatairól és érzéseiről. Mások kitartanak a reménységben, és a barátok jól teszik, ha velük együtt reménykednek. (Vö. Róma 12:12–15.)

Néhány ember, aki közel áll a halálhoz, talán annyira fáradt és zavart, hogy nehéznek találja az imádkozást. Az ilyen beteg bizonyára megkönnyebbül, ha felismeri a Róma 8:26, 27-ből, hogy Isten megérti a ’kimondhatatlan fohászkodásokat’. Jehova tudja, hogy az ember ilyen megpróbáltatás alatt nehezen találhat szavakat az imára.

Amikor lehetséges, fontos együtt imádkozni a beteggel. Egy testvér erről így számol be: „Amikor édesanyám haldoklott és nem volt többé ereje beszélni, összetette a kezét és ezzel jelezte: szeretné, ha imádkoznánk vele. Imánk után elénekeltünk egy Királyság-éneket; édesanyám mindig nagyon kedvelte a zenét. Először csak a dallamot dúdoltuk, majd halkan énekeltük a szavakat. Nyilvánvalóan örömét találta benne. Kétségtelen, hogy ezek az énekek, amelyeket Jehova Tanúiként összekapcsoltunk az életünkkel, olyan érzéseket fejeztek ki, amelyeket egyébként nehéz lett volna kifejezni.”

Ha egy haldokló személlyel beszélgetünk, ez szeretetet, tapintatot és érzelmet kíván meg. A látogató felkészülhet, hogy építő, hiterősítő dolgokat említsen meg, és óvatosnak kell lennie, nehogy negatívan beszéljen más emberekről és a problémáikról. A látogatás időtartamát szintén ahhoz kell igazítanunk, ami ésszerű és illő. Ha a beteg öntudatlannak látszik, jó, ha emlékszünk arra, hogy azért még hallhatja, amit mondunk. Ezért légy figyelmes, hogy mit mondasz.

Egy felelősség, amelyet megosztunk

Nehéz felelősség törődni a betegekkel és az idősekkel. Azoktól, akik közel állnak a beteghez, ez követelmény mind fizikailag, mind érzelmileg. Szükségük van és meg is érdemlik, hogy megértse és segítse őket a gyülekezet többi tagja. Azok, akik beteg családtagjukat vagy hívőtársukat gondozzák, azt teszik, ami helyes, még ha ez azt is jelenti, hogy hiányoznak néhány összejövetelről, vagy egy időre csökken a szántóföldi szolgálatban való részvételük. (Vö. 1Timótheus 5:8.) Erősíti őket a gyülekezet megértő hozzáállása. Időnként egy testvér vagy testvérnő a gondozást átveheti átmenetileg, így a rendszeres gondozó részt tud venni az összejövetelen, vagy élvezni tudja a prédikálószolgálatban eltöltött felfrissítő órákat.

Természetesen, ha te magad vagy a szenvedő alany, te is tehetsz valamit. A gyengeségeddel kapcsolatos reménytelenség és tehetetlenség keserűvé tehet, de a keserűség elszigeteli az embert és taszít másokat. Ehelyett inkább megpróbálhatnád kifejezni értékelésedet és együttműködő lehetnél (1Thessalonika 5:18). Imádkozz másokért, akiknek fájdalmaik vannak (Kolossé 4:12). Elmélkedj a Biblia csodálatos igazságain és beszéld meg ezeket látogatóiddal (Zsoltárok 71:17, 18). Buzgón tarts lépést Isten népének hiterősítő haladásával (Zsoltárok 48:13–15). Adj hálát Jehovának ezekért a boldog fejleményekért. Ha ilyen dolgokon elmélkedünk, akkor az a lenyugvó naphoz hasonlóan, mely mélyebb tónusú és melegebb színű fényt vet a déli napnál, életünk alkonyának különleges szépséget adhat.

Mindannyiunknak küzdenünk kell azért, hogy fenntartsuk a reménységet, különösen a nehéz időkben, hogy sisakhoz hasonlóan megvédje az elménket (1Thessalonika 5:8). Jó elmélkedni a feltámadás reménységén és annak erős alapján. Biztonsággal és buzgó várakozással nézhetünk elébe a napnak, amikor nem lesz több betegség, gyengeség az időskor miatt. Akkor majd mindenki jól érzi magát. Még a halottak is visszatérnek (János 5:28, 29). Ezeket a ’nem láthatókat’ hitünk és szívünk szemével látjuk. Sose veszítsük ezeket szem elől (Ésaiás 25:8; 33:24; Jelenések 21:3, 4).