Egy jobb világ — Közel!

„A PARADICSOM utáni vágyódás az emberi lényt kísérni látszó erőteljes vágyódások között van. Talán ez a legerőteljesebb és legállandóbb valamennyi közül. A Paradicsom utáni bizonyos sóvárgás a vallásos élet minden szintjén megmutatkozik” — mondja a The Encyclopedia of Religion.

Úgy tűnik, minden kultúra osztozik egy jobb világban való élet utáni vágyban, mintha egy ősi, már nem létező, eszményi világot siratna. Ez azt a lehetőséget sugallja, hogy volt egy ősi Paradicsom, de hol? Egy pszichoanalitikus azt mondaná, hogy ez a vágyódás az anyaméh elvesztett biztonságának visszaszerzésére irányuló vágyat tárja fel. Ez a magyarázat mégsem győzi meg azokat a tudósokat, akik a vallás történetét tanulmányozzák.

„A Paradicsom utáni vágyódás” — miért?

Vajon az ilyesfajta vágyódás létezése — ahogy némelyek állítják — csupán arra szolgál, hogy az emberi létforma nehézségeit és mulandó természetét elviselhetőbbé tegye? Vagy létezik más magyarázat is?

Miért epekedik az emberiség jobb világ után? A Biblia egy olyan magyarázattal szolgál, amely világos és egyszerű is egyben: az emberiség jobb világból származik! Valóban létezett egy ősi Paradicsom. Isten Szava úgy írja le mint „kertet”, amely egy közelebbről meghatározott területen, Közel-Keleten helyezkedett el, ’mindenféle fával, tekintetre kedvessel és eledelre jóval’ volt megáldva. Isten ezt az első emberpár gondjaira bízta (1Mózes 2:7–15). Ez eszményi elrendezés volt, melyben az emberek igazán boldogok lehettek volna.

Miért nem maradtak fenn ezek a paradicsomi állapotok? Elsőként egy szellemi teremtmény, majd az emberpár lázadása miatt (1Mózes 2:16, 17; 3:1–6, 17–19). Ennek következtében az ember nemcsak a Paradicsomot veszítette el, hanem a tökéletességet, az egészséget és a vég nélküli életet is. A körülmények, amelyek kezdtek uralkodóvá válni, minden bizonnyal nem javítottak az emberi életen. Éppen ellenkezőleg, az élet fokozatosan elkorcsosult a ma látható példátlan mélypontig (Prédikátor 3:18–20; Róma 5:12; 2Timótheus 3:1–5, 13).

A Paradicsom keresése — egy eszme története

Ahogy várható, a „Paradicsom utáni vágyódásnak” nagyon hosszú története van. A sumérok egy olyan időszakot idéztek fel, amikor az egész világegyetemben harmónia uralkodott: „Nem volt félelem, rettegés; az embernek nem volt vetélytársa . . . Az egész mindenségben az emberek összhangban, egy nyelven dicsőítették Enlilt” — emlékezik egy ősi mezopotámiai költemény. Néhányan az ókori egyiptomiakhoz hasonlóan abban reménykedtek, hogy haláluk után jutnak egy jobb világba. Azt hitték, hogy egy halhatatlan lélek a Jaru-földnek nevezett helyre jut. De ez a reménység csak az arisztokrácia számára volt nyitva, legalábbis kezdetben; a szegények nem álmodozhattak arról, hogy áldott világba jutnak.

Egy másik vallási környezetben a hinduk egy jobb világkorszak (juga) beköszöntét várták évszázadokon keresztül. A hindu tanítások alapján négy juga ismétlődik folyamatos körforgásban, és mi jelenleg a legrosszabb alatt élünk. Sajnálatos módon ez a Kálijuga (sötét kor) minden szenvedésével és gonoszságával együtt némelyek véleménye alapján mintegy 432 000 évig fog tartani. A hűséges hinduk mindamellett várják az aranykort, a Kritajugát.

Másrészről a görögök és a rómaiak arról álmodoztak, hogy elérik az Atlanti-óceánon a mitikus Boldogok Szigeteit. Sok szerző pedig, mint például Hésziodosz, Vergilius és Ovidius egy varázslatos ősi aranykorról beszélt, abban a reményben, hogy egy nap mindez helyreáll. Az i. sz. első század vége felé a latin költő, Vergilius egy új és hosszan tartó aetas aurea (aranykor) közelgő beköszöntét jövendölte meg. Az ezt követő évszázadokban „nem kevesebb mint tizenhat római császár jelentette ki, hogy birodalma helyreállította az Aranykort” — mondja a The Encyclopedia of Religion. Amint azt azonban ma már jól tudjuk, ez csupán politikai propaganda volt.

Sok kelta vágyódott arra, amit ragyogó országnak vélt a tengeren túl egy szigeten (vagy szigetvilágban), ahol hitük szerint az emberek tökéletes boldogságban élnek. Egy legenda alapján Arthur király annak ellenére, hogy halálosan megsebesült, tovább élt, miután megtalálta a varázslatos Avallon nevű szigetet.

Az ókori időkben és a középkorban sokan azt gondolták, hogy a betű szerinti örömök kertje, az Éden kertje még létezik valahol „egy megközelíthetetlen hegy csúcsán vagy egy átszelhetetlen óceánon túl” — magyarázza Jean Delumeau történész. Habár az olasz költő, Dante a mennyei Paradicsom létezésében hitt, elképzelése szerint még létezett egy földi Paradicsom az általa lefestett purgatórium hegyén, a Jeruzsálem városának megfelelő helyen, a föld ellentétes oldalán. Némelyek úgy hitték, hogy ez Ázsiában, Mezopotámiában vagy a Himaláján található. Az édeni Paradicsomról szóló középkori legendák nagy számban megtalálhatók. Sokan úgy hitték, hogy ennek a Paradicsomnak a közelében volt a jámbor János pap által kormányzott mesés királyság. A földi Paradicsom közelségének köszönhetően János pap királyságában az élet állítólag hosszú és áldott volt; a bőség és gazdagság állandó forrása volt. Az ókori görög legendákra való tekintettel mások még mindig azt gondolták, hogy a Paradicsom szigetei az Atlanti-óceánon találhatók. Középkori térképek kimutatják az Éden kertjének létezésébe vetett hit bizonyosságát, még a feltételezett elhelyezkedést is jelölik.

A XV. és XVI. században azok a tengerészek, akik átszelték az Atlanti-óceánt ténylegesen keresték azt a világot, amely egyszerre volt új és ősi is. Úgy gondolták, hogy az óceán másik oldalára nemcsak India, hanem az Éden kertjének megtalálása miatt is mennek. Kolumbusz Kristóf például Közép- és Dél-Amerika mérsékelt égövi és trópusi országainak hegyei között kereste. Az európai felfedezők, akik megérkeztek Brazíliába, biztosak voltak benne, hogy ott kell lenni az elveszett Paradicsomnak, az enyhe éghajlat, a táplálék bősége és a buja növényzet miatt. Mégis elég hamar fel kellett ismerniük a zord valóságot.

Utópiák — eszményi helyek?

Mások ahelyett, hogy igyekeztek volna a föld valamely távoli részére elhelyezni az eszményi világot, megpróbálták megtervezni azt. Ilyenformán 1516-ban az angol humanista, Thomas More lefestette Utópia szigetét, a varázslatos helyet, ahol béke és tolerancia uralkodott, és amely egészen más volt, mint az általa ismert lealjasult világ. Mások szintén megpróbáltak jobb világokat, tisztességesebb világokat tervezni: az i. e. VI. században Platón a Köztársaságával; 1602-ben az olasz szerzetes, Tommaso Campanella a végletekig megszervezett Napállamával; és néhány évvel később Angliában, a filozófus Francis Bacon az általa tervezett Új Atlantisz „boldog és virágzó állapotának” elbeszélésével. Az évszázadok folyamán mindenféle gondolkodó (hívők és hitetlenek egyaránt) számtalan utópiát ecsetelt. Ezek közül azonban keveset vettek komolyan, ha volt egyáltalán ilyen.

Sőt olyanok is akadtak, akik megpróbálták megépíteni az utópiájukat. Például 1824-ben egy vagyonos angol ember, Robert Owen elhatározta, hogy Indianába (USA) települ, hogy megvalósítsa utópisztikus elképzeléseit az általa Új Harmóniának nevezett településen. Abbeli meggyőződésében, hogy az emberek a megfelelő körülmények között megjavulnak, majdnem minden anyagi eszközét arra használta fel, hogy megteremtse azt, ami lelki szemei előtt erkölcsös új világként jelent meg. De az eredmények azt bizonyították, hogy az új életkörülmények nem elegendőek egy új ember létrehozásához.

Majdnem minden politikai ideológia azt állítja, hogy az embernek saját tudása és a jóról kialakított elképzelése szerint kell megterveznie a világot a megálmodott Paradicsom földre történő elhozása érdekében. Paradox módon az ilyen vágyakozások megvalósítására tett kísérletek mégis háborúkhoz és forradalmakhoz vezettek, mint amilyen a francia forradalom volt 1789-ben vagy a bolsevik forradalom 1917-ben. Ahelyett hogy paradicsomi körülményeket hoztak volna, ezek az erőfeszítések gyakran megnövekedett fájdalomhoz és szenvedéshez vezettek.

Vágyakozások, tervek, utópiák és megvalósításukra tett kísérletek — egymást követő csalódások története. A jelenkorban némelyek a „meghiúsult álomról” és az „utópiák korszakának lezáródásáról” beszélnek, miközben arra ösztökélnek, hogy tanuljunk meg „utópiák nélkül élni”. Vajon van remény arra, hogy jobb világot látunk, vagy ez arra rendeltetett, hogy álom maradjon?

A keresztények és egy jobb világ

Egy új világ semmi esetre sem álom — biztos reménység! Jézus Krisztus, a keresztényiség Alapítója tudta, hogy ez a jelenlegi világ nem a legjobb a valamennyi lehetséges világ közül. Azt tanította, hogy a földet a szelídek fogják örökölni, és Isten akarata valósul meg rajta (Máté 5:5; 6:9, 10). Ő is és tanítványai is tudták, hogy ezt a világot Isten ellensége, Sátán, az Ördög irányítja, és hogy ez a legfőbb oka az emberiséget érő sok bajnak (János 12:31; 2Korinthus 4:4; 1János 5:19; Jelenések 12:12). A hűséges zsidók várták azt a napot, amelyen Isten egyszer és mindenkorra megtisztítja a földet a háborúktól, fájdalomtól és betegségtől, hogy a békét és az igazságot szeretőkkel népesítse be azt. Az első századi keresztények ugyanezen a módon, bizakodva várták, hogy ezt a jelenlegi világot a dolgok egy új rendszere — „új ég és új föld” — váltsa fel (2Péter 3:13; Zsoltárok 37:11; 46:9, 10; Ésaiás 25:8; 33:24; 45:18; Jelenések 21:1).

Amikor Jézus a kínoszlopon függött, megismételte az új világ ígéretét egy gonosztevőnek, aki bizonyos mértékű hitet mutatott iránta. „Mondta neki Jézus: »Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban«” (Lukács 23:40–43, NW). Mit értett ez a gonosztevő ezen szavak jelentésén? Vajon Jézus azt sugallta, hogy a gonosztevő azon a bizonyos napon ’vele lesz’ majd az égben, amint arra bizonyos katolikus és protestáns bibliafordítások burkoltan utalni látszanak? Nem, Jézus nem erre gondolt, mivel feltámadása után azt mondta Mária Magdolnának, hogy ’nem ment még fel az Atyához’ (János 20:11–18). Habár Jézus három és fél évig tanította őket i. sz. 33 Pünkösdje előtt, még az apostolok sem foglalkoztak egy égi Paradicsom gondolatával (Cselekedetek 1:6–11). Ez a gonosztevő megértette, amit a zsidók túlnyomó többsége is így értett volna: Jézus paradicsomi földön való jobb világ eljövetelét ígérte meg. Egy német tudós beismerte: „Az élet utáni jutalmazás tanítása egyszerűen nem fordul elő az Ótestamentumban.”

Pál apostol a zsidókhoz írt levelében igazolja, hogy földünkön Paradicsom lesz. Amikor arra buzdította a hittársait, hogy ne hanyagoljanak el ’ily nagy üdvösséget, amely akkor vette kezdetét, amikor az Úr szólt’, megerősítette, hogy Jehova Isten hatalmat adott Jézusnak az „eljövendő lakott földkerekség [görögül: oi·kou·mé·ne]” felett (Zsidók 2:3, 5, Vida fordítás). A Keresztény Görög Iratokban az oi·kou·mé·ne kifejezés mindig az emberi lényekkel benépesített földünkre utal, és nem egy égi világra. (Vö. Máté 24:14; Lukács 2:1; 21:26; Cselekedetek 17:31.) Isten Királysága tehát, amelyet Jézus Krisztus kormányoz, a lakott föld felett gyakorol majd uralmat. Ez valóban eszményi hely lesz az élet számára.

Habár maga a Királyság égi, mindamellett közbeavatkozik majd a földi ügyekbe. Milyen eredményekkel? A fogyatékosságok, a szörnyűségek, a nyomor és a halál távoli emlékké válnak. Még a csalódottság és az elégedetlenség is eltűnik (Jelenések 21:3–5). A Biblia azt mondja, hogy ’Isten megnyitja kezét, és megelégít minden élőt’ (Zsoltárok 145:16). A munkanélküliséghez és a környezetszennyezéshez hasonló gondok gyakorlati és tartós megoldást nyernek (Ésaiás 65:21–23; Jelenések 11:18). De mindezek felett, Isten áldásának köszönhetően az igazságosság, igazság és béke győzedelmeskedik — olyan tulajdonságok, melyek úgy látszik majdnem eltűntek! (Zsoltárok 85:8–14; Galátzia 5:22, 23).

Mindez álom, utópia? Nem, ez a minden idők legválságosabb időszaka, melyben most élünk, bizonyítja, hogy ennek a világnak „az utolsó napjaiban” élünk, és az új világ éppen ezért közel van (2Timótheus 3:1–5). Te szeretnél ott élni? Ismerd meg, hogyan lehetséges ez, azáltal hogy tanulmányozod a Bibliát Jehova Tanúival. Közel van egy jobb világ, sokkal jobb, mint amiről eddig álmodtunk. Ez nem utópia — ez valóság!

[Kép a 7. oldalon]

Egy jobb világ — hamarosan valóság