„Ha adóval tartoztok, fizessétek meg az adót”

„EBBEN a világban csak a halál és az adó biztos.” Ezt mondta egy XVIII. századi amerikai államférfi és feltaláló, Benjamin Franklin. Szavai, melyeket oly gyakran idéznek, az adónak nem csupán az elkerülhetetlenségét, de az attól való félelmet is felidézik. Sokak számára az adó éppoly vonzó, mint a halál.

Bármennyire is kellemetlen legyen az adó kifizetése, ez egy olyan kötelezettség, amelyet az őszinte keresztények nagyon komolyan vesznek. Pál apostol a következőket írta a római keresztény gyülekezetnek: „Adjátok meg mindenkinek, a mivel tartoztok: ha adóval tartoztok, fizessétek meg az adót; ha vámmal, a vámot; ha tisztelettel, a tiszteletet; ha becsülettel, a becsületet” (Róma 13:7, New International Version). Jézus Krisztus pedig kifejezetten az adóra utalt, amikor ezt mondta: „Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek” (Márk 12:14, 17).

Jehova megengedte a „felső hatalmasságok” létezését, és megkívánja, hogy szolgái viszonylagos alárendeltségben legyenek velük szemben. Miért ragaszkodik Isten ahhoz, hogy imádói kifizessék az adót? Pál három alapvető okot említ meg: 1. a „felső hatalmasságok” „haragja”, mivel megbünteti a törvényszegőket; 2. a keresztény lelkiismeret, amely tisztátalanná válik, ha adócsalást követünk el; 3. szükséges fizetséget adni ezeknek a „szolgáknak”, hogy munkájukat elvégezzék és bizonyos fokú rendet tartsanak fenn (Róma 13:1–7). Sokan talán nem szeretnek adót fizetni. De kétségtelenül még kevésbé szeretnének egy olyan országban élni, ahol nincs rendőrség, vagy tűzvédelem, a közutakat nem tartják rendben, nincsenek nyilvános iskolák és nincs postarendszer. Egy amerikai jogász, Oliver Wendell Holmes egyszer ezt így fogalmazta meg: „Az adót a civilizált társadalomért fizetjük.”

Az adó fizetése egyáltalán nem újdonság Isten szolgái számára. Az ősi Izrael lakói is egyfajta adót fizettek, hogy támogassák királyaikat, pedig néhányan ezek közül az uralkodók közül igencsak nehéz terhet raktak a népre az ésszerűtlen adózás által. A zsidók a felettük uralkodó idegen hatalmaknak, például Egyiptomnak, Perzsiának és Rómának is fizettek sarcot és adót. A keresztények tehát Pál idejében nagyon is jól tudták, miről beszél, amikor megemlítette az adófizetést. Tudták, hogy az adót, akár ésszerű, akár nem, függetlenül attól, hogyan költi el a kormány ezt a pénzt, ki kell fizetniük, bármilyen adóval is tartozzanak. Ugyanez vonatkozik ma is a keresztényekre. De ezekben a bonyolult időkben milyen alapelvek irányíthatnak minket az adó megfizetésében?

Öt irányelv

Légy rendezett. Jehovát szolgáljuk és utánozzuk, aki „nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene” (1Korinthus 14:33, NW; Efézus 5:1). Ha az adó kifizetéséről van szó, döntő tényező a rendezettség. Teljesek, pontosak és rendezettek a bizonylataid? Általában nincs szükség költséges iratgyűjtő rendszerre. Elegendő lehet, ha mindenfajta bizonylat részére van egy megcímzett dosszié (mint például nyugták, melyek részletezik különböző kiadásaidat). Elég lehet, ha ezeket minden évre vonatkozóan külön, egy nagyobb dossziéba rendezed. Sok országban jó néhány évig meg kell őrizni ezeket az iratokat, arra az esetre, ha a kormány úgy határoz, megvizsgálja az elmúlt évek bizonylatait. Ne dobj ki tehát semmit, míg meg nem bizonyosodsz róla, hogy nincs rá többé szükség.

Légy becsületes. Pál ezt írta: „Imádkozzatok értünk! Mert bízunk abban, hogy tiszta a lelkiismeretünk, hiszen minden dologban becsületesen kívánunk eljárni” (Zsidók 13:18, NW). A becsületességet vágyó, szívből jövő érzésnek kell irányítania bennünket minden egyes döntésben, amelyet az adó megfizetésével kapcsolatban hozunk. Először is, gondold át, milyen adót kell fizetni a jövedelem alapján. Sok országban, ha túllép egy bizonyos összeget, a kiegészítő jövedelem is adóköteles — ilyen például a borravaló, az alkalmi munka, az eladás. Egy „tiszta lelkiismeretű” keresztény utána fog járni, mi számít adóköteles jövedelemnek a lakóhelyén, és meg fogja fizetni a megfelelő adót.

Másodszor pedig ott van a levonások kérdése. A kormányzatok általában engedélyezik, hogy az adófizetők bizonyos költségekkel csökkentsék az adóköteles jövedelmüket. Ebben a becstelen világban sokan nem látnak benne semmi rosszat, ha „találékonyak” vagy „ötletesek”, amikor ilyen csökkentést igényelnek. Az Egyesült Államokban egy férfi állítólag vett a feleségének egy drága szőrmebundát, majd beakasztotta az üzletébe egy napra, így levonhatta az értékét munkahelyi „dekoráció” címen! Egy másik férfi lánya esküvőjének kiadásait üzleti költségként számolta el. Megint egy másik férfi megpróbálta levonni feleségének utazási költségeit, akit magával vitt egy több hónapos utazásra a Távol-Keletre, pedig a felesége ténylegesen főként azzal a szándékkal ment el, hogy szórakozzon és üdüljön. Úgy tűnik, számtalan ilyen eset van. Egyszerűen fogalmazva, vállalkozói költségnek nevezni valamit, ami nem az, hogy ezzel is csökkentse valaki az adóját, ez a hazugságnak egy formája — olyan dolog, amit Istenünk, Jehova teljesen megvet (Példabeszédek 6:16–19).

Légy óvatos. Jézus arra intette a követőit, hogy „bizonyuljatok azért óvatosaknak, mint a kígyók és ártatlanoknak, mint a galambok” (Máté 10:16, NW). Ezt a tanácsot jól tudjuk alkalmazni adófizetési szokásainkban. Különösen a fejlettebb országokban egyre több ember fizet egy könyvelő cégnek, vagy valamilyen szakembernek, hogy számolja ki az adóját. Majd utána csak egyszerűen aláírják a nyomtatványt és elküldik a csekket. Ez jó alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk, mit jegyeztek fel az óvatosságról a Példabeszédek 14:15-ben (Újfordítású revideált Biblia): „A tapasztalatlan mindent elhisz, de az okos vigyáz a lépésére.”

Nem kevés adófizetőnek gyűlt meg a baja az állammal, mert ’mindent elhitt’, amit néhány lelkiismeretlen könyvelő vagy tapasztalatlan adótanácsadó mondott. Mennyivel jobb, ha okosak vagyunk! Fontold meg lépéseidet azáltal, hogy elolvasol minden dokumentumot, mielőtt aláírnád. Ha néhány könyvelési tétel, kihagyás vagy levonás furcsának tűnik, kérj magyarázatot — ha szükséges, akár többször is — egészen addig, míg meg nem győződsz róla, hogy a dolog becsületes és törvényes. Az igaz, hogy sok országban az adótörvények túlságosan bonyolultakká váltak, de a bölcsesség megkívánja, hogy bármit, amit aláírunk, amennyire csak lehetséges, értsünk meg. Néhány esetben megkérheted egy keresztény társadat, aki járatos az adótörvényekben, világosítson fel téged. Az egyik keresztény vén, aki adóügyekkel foglalkozik mint ügyvéd, tömören ezt mondta: „Ha a könyvelőd olyan dologgal áll elő, ami túl jónak hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem igaz.”

Vállald a felelősséget. „Kiki a maga terhét hordozza” — írta Pál apostol (Galátzia 6:5). Amikor az adófizetésre kerül a sor, minden egyes kereszténynek magának kell hordoznia a felelősséget, hogy becsületes legyen és engedelmeskedjen a törvénynek. Ez nem egy olyan terület, ahol gyülekezeti vének felügyeletet gyakorolnának a rájuk bízott nyáj felett. (Vö. 2Korinthus 1:24.) Nem folynak bele adóügyekbe, egészen addig, míg valaki nem tesz valami súlyos helytelenséget, esetleg közbotrányt okozva, ami felhívja rá a figyelmüket. Általánosságban ez egy olyan terület, ahol a keresztények egyénileg felelősek, hogy használják a helyesen kiiskolázott lelkiismeretüket az Írás szerinti alapelvek alkalmazásában (Zsidók 5:14). Ez magában foglalja, hogy légy tisztában azzal: amikor aláírsz egy adóokiratot — függetlenül attól, hogy ki készítette — ezáltal valójában egy jogi nyilatkozatot teszel, hogy elolvastad a dokumentumot és úgy véled, a tartalma igaz.a

Légy feddhetetlen. A keresztény felvigyázóknak „feddhetetleneknek” kell lenniük, hogy megfeleljenek tisztségüknek. Ehhez hasonlóan az egész gyülekezetnek feddhetetlennek kell lennie Isten előtt (1Timótheus 3:2; vö. Efézus 5:27). Éppen ezért arra törekszenek, hogy fenntartsák a jó hírnevüket a közösségben akkor is, ha az adófizetésre kerül sor. Maga Jézus Krisztus állított ebben példát. Tanítványát, Pétert megkérdezték, hogy megfizeti-e Jézus a templomadót, ami mindössze két drachmát jelentett. Jézus igazából fel volt mentve ez alól az adó alól, mivel a templom az ő Atyja háza volt, és egyetlen király sem ró ki adót a saját fiára. Jézus még ha ezt is mondta, kifizette az adót. Sőt, még csodát is tett, hogy előteremtse a szükséges pénzt! Miért fizette ki az adót, amely alól jogosan volt felmentve? Ahogy Jézus maga mondta: „hogy őket meg ne botránkoztassuk” (Máté 17:24–27).b

Továbbra is szerezzünk jó hírnevet Isten dicsőségére

Jehova Tanúi ma ugyanúgy fontosnak tartják, hogy ne botránkoztassanak meg másokat. Nem meglepő tehát, hogy mint csoport, jó hírnévnek örvendenek világszerte, mint akik becsületes, adófizető polgárok. Egy spanyol napilap, az El Diario Vasco például megjegyezte, mennyire elterjedt Spanyolországban az adótörvény kijátszása, de megjegyezte: „Ez alól egyedül Jehova Tanúi [számítanak] kivételnek. Amikor vásárolnak, vagy eladnak valamit, teljes mértékben igaz az [ingatlan] bejelentett értéke.” Ehhez hasonlóan egy egyesült államokbeli újság, a San Francisco Examiner a következő megjegyzést tette néhány évvel ezelőtt: „Mintaállampolgároknak vehetjük őket [Jehova Tanúit]. Szorgalmasan megfizetik az adót, ápolják a betegeket, küzdenek az írástudatlanság ellen.”

Egyetlen igaz keresztény sem szeretne olyasmit tenni, ami aláásná ezt a nehezen kivívott jó hírnevet. Ha választás elé kerülsz, megkockáztatnád, hogy adócsalóként légy ismeretes egy kis pénz megtakarítása érdekében? Nem. Biztosan inkább elvesztenél egy kevés pénzt, és nem ejtenél szégyenfoltot jó hírneveden, nem vetnél rossz fényt értékeidre, de Jehova iránti imádatodra sem.

Valójában időnként tényleg pénzbe kerülhet igaz, becsületes személyként a jó hír megtartása. Ahogyan az ókori görög filozófus, Platón mondta mintegy huszonnégy évszázaddal ezelőtt: „Ha van jövedelemadó, az igaz ember többet, a csaló pedig kevesebbet fog fizetni ugyanannyi jövedelem után.” Még azt is hozzátehette volna, hogy az igaz ember sose bánja, mibe kerül igaz volta. Már az is megéri, ha ilyen hírnevet szerzünk. Ez nyilvánvalóan megállja a helyét az igaz keresztények esetében is. Drága nekik a jó hírnevük, mivel ez égi Atyjukra hoz dicsőséget, és segíthet másoknak, hogy vonzódjanak az ő életmódjukhoz és Istenükhöz, Jehovához (Példabeszédek 11:30; 1Péter 3:1).

Mindezen felül az igaz keresztények viszont nagy becsben tartják saját kapcsolatukat Jehovával. Isten látja mindazt, amit tesznek, ők pedig arra vágynak, hogy kedvében járjanak (Zsidók 4:13). Éppen ezért nemet mondanak a kísértésre és nem próbálják meg becsapni a kormányt. Felismerik, hogy Isten azokban leli kedvét, akik becsületesen és helyesen viselkednek (Zsoltárok 15:1–3). És mivel meg akarják örvendeztetni Jehova szívét, megfizetnek minden adót, amivel tartoznak (Példabeszédek 27:11; Róma 13:7).

[Lábjegyzetek]