Egy nyomdász, akinek ma is láthatjuk kézjegyét

ELŐFORDULT már valaha, hogy szerettél volna megtalálni egy szöveget a Bibliában, de nem tudtál visszaemlékezni, hogy hol található? Mégis, ha csak egyetlen szóra emlékeztél, egy bibliai konkordancia segítségével megtalálhattad. Vagy talán részt vettél már olyan keresztény összejövetelen, ahol a hallgatóságban százak, vagy akár ezrek ki tudták nyitni Bibliájukat, hogy elolvassák az alig másodpercekkel előtte idézett szöveget.

Mindkét esetben egy olyan embernek tartozol köszönettel, akit valószínűleg nem ismersz. Ő könnyítette meg bibliatanulmányozásodat, valamint annak biztosításában is szerepet játszott, hogy ma pontos Bibliáink vannak. Még arra is hatást gyakorolt, ahogy sok Biblia kinéz.

Ez a férfi Robert Estienne.a Nyomdász volt — nyomdász fiaként született — a franciaországi Párizsban a XVI. század eleje táján. Ez a reneszánsz és a reformáció korszaka volt. A nyomdagép mindkét irányzat közvetítő eszköze lett. Henri Estienne, Robert édesapja, híres nyomdász volt, és kiadott néhány olyan könyvet, mely a reneszánsz idején megjelent legkiválóbb könyvekhez tartozott. Munkái magukban foglaltak akadémiai és bibliai munkákat a Párizsi Egyetem és annak teológiai iskolája — a Sorbonne — számára.

De irányítsuk figyelmünket a fiúra, Robert Estienne-re. Keveset tudunk iskolai végzettségéről. Mégis, már korai éveitől kezdve teljesen elsajátította a latint, és nem sokkal ezután megtanult görögül és héberül is. Robert megtanulta édesapjától a nyomdászmesterséget. Amikor átvette Henri nyomdáját 1526-ban, Robert Estienne-t már úgy ismerték, mint a felsőfokú nyelvészeti irányelvek tudósát. Bár a latin irodalom és más tudományos munkák kritikai kiadásait is közzétette, első és igazi szerelme a Biblia volt. Égve a vágytól, hogy megvalósítsa a latin Bibliával kapcsolatban azt, amit már a latin klasszikusokra vonatkozóan megvalósított, Estienne elhatározta, hogy amennyire csak lehetséges, helyreállítja Jeromos latin Vulgata Bibliájának eredeti, ötödik századi szövegét.

A csiszoltabbá tett Vulgata

Jeromos a Biblia eredeti héber és görög szövege alapján készítette fordítását, Estienne napjaira azonban a Vulgata már ezeréves volt. Sok hiba és elírás csúszott be a Vulgata másolásának következményeként a nemzedékek alatt. Továbbá a középkorban a Biblia Isten által ihletett szavait homályba borította a középkori legendák, a terjengős szövegértelmezések és a hamis betoldások zűrzavara. Ezek annyira összeolvadtak a Biblia szövegével, hogy kezdték ezeket is ihletett írásokként elfogadni.

Estienne ahhoz, hogy eltávolítson minden olyat, ami nem eredeti, azokat a szövegkritikai módszereket alkalmazta, amelyeket a klasszikus irodalom tanulmányozásában használt fel. Felkutatta a legrégebbi és a legjobb kéziratokat, melyek hozzáférhetők voltak. A Párizsban és környékén található könyvtárakban és olyan helyeken, mint Évreux és Soissons, számos ókori kéziratot felfedezett, melyek egyike látszólag a hatodik századból való. Estienne minden részletükben gondosan összevetette a különböző latin szövegeket, és csak azokat a részeket választotta ki, amelyek a leghitelesebbnek látszottak. A művet, amely Estienne Bibliája lett, először 1528-ban adták ki, és egy jelentős előrelépés volt a Biblia szövegi pontosságának csiszolásában. Estienne által készített javított kiadások következtek. Mások, még előtte, megpróbálták javítani a Vulgatát, de az övé volt az első olyan kiadás, amely hatásos kritikai felkészülésről tanúskodott. Estienne a lapszélen jelezte, hol hagyott ki bizonyos kétes eredetű részeket vagy hol volt lehetséges egy-egy résznek többfajta olvasási módja. Feljegyezte a kézirat forrásait, amelyek feljogosították ezekre a javításokra.

Estienne bevezetett sok más jellemzőt is, amelyek elég újaknak számítottak a XVI. században. Különbséget tett az apokrif könyvek és Isten Szava között. A Cselekedetek könyvét az Evangéliumok után és Pál levelei elé tette. Az oldalak tetejére felírt néhány kulcsszót, hogy segítsen az olvasónak behatárolni bizonyos részeket. Ez volt a legkorábbi példa arra, amit ma általánosan élőfejnek hívnak. A nehézkes gót betűtípus helyett, Estienne az elsők között alkalmazta a teljes Biblia kinyomtatásánál a ma általánosan használt egyszerűbb, könnyebben olvasható antikva betűtípust. Sok keresztutalásról és nyelvészeti megjegyzésről is gondoskodott, hogy segítsen világossá tenni bizonyos szövegrészeket.

Sok nemesember és pap értékelte Estienne Bibliáját, mert jobb volt, mint a Vulgata bármelyik másik nyomtatott kiadása. A szépsége, a kidolgozása és a használhatósága miatt az ő kiadása lett az irányadó, és hamarosan egész Európában utánozni kezdték.

A királyi nyomdász

„Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland” — mondja a Példabeszédek 22:29. Estienne újításszámba menő szaktudása és nyelvészeti képessége nem maradt észrevétlen I. Ferenc, francia király előtt. Estienne a király nyomdásza lett, és latin, héber, valamint görög munkákat készített. Estienne királyi nyomdászként kiadott olyan munkákat, amelyek a francia tipográfiában még mindig mestermunkának számítanak. 1539-ben hozzáfogott a Franciaországban nyomtatott, első és legszebb teljes héber Biblia előállításához. 1540-ben illusztrációkat illesztett bele latin Bibliájába. De a bibliai események középkorban elterjedt, általában képzelet szülte képei helyett Estienne tanító jellegű rajzokat használt, amelyek régészeti bizonyítékokon vagy magában a Bibliában található méreteken és leírásokon alapultak. Ezek a fametszetek segítségével nyomtatott képek olyan témákat ábrázoltak részletesen, mint a szövetség ládája, a főpap öltözékei, a sátortemplom és Salamon temploma.

Felhasználva a különleges görög betűkészletét, amelyet a király kéziratgyűjteményének nyomtatása céljából rendelt, Estienne elkezdte kinyomtatni a Keresztény Görög Iratok első kritikai kiadását. Bár Estienne görög szövegének első két kiadása alig volt valamivel jobb Desiderius Erazmus munkájánál, az 1550-es harmadik kiadásban Estienne egybevetéseket és referenciákat fűzött a szöveghez mintegy 15 kéziratból, beleértve az i. sz. ötödik századi Codex Bezae-t és a Septuaginta Bibliát. Estienne ezen kiadását olyan széles körben elfogadták, hogy később ez szolgált alapul az úgynevezett Textus Receptus („általánosan elismert szöveg”) számára, amelyre sok későbbi fordítás épült, beleértve az 1611-es King James Versiont is.

A Sorbonne a reformációval szemben

Luther és más reformátorok eszméi egész Európában elterjedtek, ezért a katolikus egyház ellenőrzése alá akarta vonni az emberek gondolatait azáltal, hogy megszabta, mit olvashatnak. 1520. június 15-én X. Leó pápa kiadott egy bullát, elrendelve, hogy egyetlen „eretnekségeket” tartalmazó könyvet sem szabad kinyomtatni, eladni vagy olvasni semelyik katolikus országban sem, és megkövetelte, hogy a világi hatóságok juttassák érvényre a bullát a fennhatóságuk alatt álló területeken. Angliában VIII. Henrik király a cenzúra feladatát Cuthbert Tunstall katolikus püspökre hagyta. Európa legnagyobb részén azonban a tantételi kérdésekben a vitán felül álló hatóságot a pápa után a Párizsi Egyetem teológiai fakultása — a Sorbonne — képviselte.

A Sorbonne a katolikus hagyományokhoz való ragaszkodás szószólója volt. Évszázadokon át úgy tekintettek rá, mint a katolikus hit védőbástyájára. A Sorbonne cenzorai a Vulgata minden kritikai kiadását és nemzeti nyelvi fordítását ellenezték, és úgy tekintették ezeket, mint amelyek nem csak „hasznavehetetlenek az egyház számára, hanem ártalmasak is”. Ez nem volt meglepő abban az időben, amikor a reformátorok megkérdőjelezték azokat az egyházi tantételeket, szertartásokat és hagyományokat, amelyek nem az Írások felhatalmazásán alapultak. Ám sok teológus a Sorbonne-on úgy tekintett az egyház tiszteletben álló tantételeire, mint amelyek fontosabbak magának a Bibliának a pontos visszaadásánál. Az egyik teológus ezt mondta: „Ha egyszer már szert tettünk a tantételekre, akkor az Írások olyanok mint az álványzat, melyet eltávolítanak a fal felépítése után.” A fakultás legtöbb tagja mit sem tudott a héber és a görög nyelvről, mégis megvetették Estienne és más reneszánsz tudósok tanulmányait, akik a Bibliában használt szavak eredeti jelentése után kutattak. Az egyik sorbonne-i professzor még azt is megkockáztatta, hogy „a görög és a héber nyelv ismeretének terjesztése elősegítené minden vallás pusztulását”.

A Sorbonne támad

Bár Estienne Vulgatájának korai kiadásai átjutottak a fakultás cenzúráján, mindez nem vita nélkül történt. Még a XIII. században ereklyeként őrizték a Vulgatát, mint ami az egyetem hivatalos Bibliája, és ezért sok ember számára volt tévedhetetlen a szövege. A fakultás még a köztiszteletben álló tudóst, Erazmust is elítélte, mivel dolgozott a Vulgatán. Az pedig, hogy egy laikus nyomdász veszi magának a bátorságot, hogy kijavítsa a hivatalos szöveget, vészjóslóan hatott egyesekre.

Estienne lapszéljegyzetei talán jobban aggasztották a teológusokat, mint bármi más. A jegyzetek kétséget támasztottak a Vulgata szövegének hitelében. Estienne vágya, hogy világossá tegyen bizonyos szövegrészeket, azt eredményezte, hogy a teológia birodalmába való behatolással vádolták. Ő tagadta a vádat, azt állítva, hogy jegyzetei csupán rövid összegzések vagy nyelvészeti természetűek. Például az 1Mózes 37:35-ben megjegyzése megmagyarázza, hogy a „pokol” szót [latinul infernum] semmiképp sem lehet olyan helyként értelmezni, ahol büntetik a gonoszokat. A fakultás azt rótta fel, hogy Estienne tagadja a lélek halhatatlanságát, és a „szentek” közbenjáró hatalmát.

Estienne azonban a király kegyét és védelmét élvezte. I. Ferenc nagy érdeklődést mutatott a reneszánsz tanulmányok, különösen királyi nyomdászának munkája iránt. Állítólag I. Ferenc még meg is látogatta Estienne-t, és egyszer türelmesen várt, amíg Estienne elvégzett néhány utolsó javítást egy szövegben. A király támogatásával Estienne felülkerekedett a Sorbonne-on.

A teológusok betiltják a Bibliáit

Az 1545-ös évben azonban az események odáig vezettek, hogy a sorbonne-i fakultás teljes haragja Estienne-re összpontosult. Látva annak előnyét, amelyet a reformátorok ellen fennálló egységes fellépés jelentett, a katolikus egyetemek Kölnben (Németország), Louvainben (Belgium) és Párizsban már korábban megállapodtak, hogy együttműködnek a nem ortodox tanítások cenzúrájában. Amikor a Louvain Egyetem teológusai írtak a Sorbonne-nak, és kifejezték meglepetésüket, hogy Estienne Bibliái nem láthatóak a tiltott könyvek párizsi listáján, a Sorbonne hazug módon azt válaszolta, hogy tényleg betiltották volna, ha látták volna azokat. Estienne ellenségei a fakultásban most magabiztosnak érezték magukat, hogy a louvaini és a párizsi fakultás egyesített tekintélye elegendő lesz arra, hogy meggyőzzék I. Ferencet nyomdásza hibáiról.

Időközben Estienne, mivel figyelmeztették ellenségei szándékaira, a teológusokat megelőzve a királyhoz ment. Estienne azt javasolta, hogy ha a teológusok készítenének egy feljegyzést valamennyi hibáról, amelyet találtak, akkor örömmel kinyomtatná azokat a teológusok javításaival együtt, és minden egyes eladott Biblia mellé csatolná azokat. A megoldás elnyerte a király tetszését. A király felkérte királyi lektorát, Pierre du Chastelt, hogy felügyeljen a dolgokra. 1546 októberében a fakultás írt Du Chastelnek, és kifejezte tiltakozását, hogy Estienne Bibliái „táplálékul szolgálnak azok számára, akik tagadják Hitünket, és támogatják a jelenleg fennálló . . . eretnekségeket”, valamint olyan sok hiba van bennük, hogy megérdemlik „teljes mértékű elfojtásukat és megsemmisítésüket”. A királyt ezek nem győzték meg, és most személyesen elrendelte, hogy a fakultás készítse el a cenzúrát avégett, hogy majd Estienne Bibliáihoz lehessen csatolni a bírálatokat. Ezt meg is ígérték, de valójában mindent elkövettek, hogy ne kelljen részletes feljegyzést készíteniük a feltételezett hibákról.

I. Ferenc 1547 márciusában meghalt, és vele együtt Estienne elvesztette legtekintélyesebb szövetségesét a Sorbonne hatalmával szemben. Amikor II. Henrik lépett a trónra, újra életbe léptette apja parancsát, hogy a fakultás készítse a cenzúrát. II. Henrik látta azonban azt, hogyan használják a német hercegek a reformációt politikai célokra, ezért kevésbé érdekelték a királyi nyomdász Bibliájának feltételezett előnyei vagy hátrányai, mint az, hogy Franciaország katolikus és egységes maradjon új királyának uralkodása alatt. 1547. december 10-én a Királyi Államtanács elhatározta, hogy Estienne Bibliáinak eladását betiltja addig, míg a teológusok össze nem állítanak egy feljegyzést a cenzúrákról.

Eretnekséggel vádolják

A fakultás most kereste az eszközöket, hogyan lehetne Estienne ügyét a különleges bíróság elé vinni, amelyet újonnan azért állítottak fel, hogy bűnvádi eljárást folytassanak az eretnekséggel kapcsolatos ügyekben. Estienne-t nem kellett figyelmeztetni arra, hogy milyen veszélyben van. A bíróság a megalakulása óta eltelt két évben úgy vált ismertté, mint chambre ardente, vagyis „égető szoba”. Mintegy 60 áldozatot küldtek máglyára, beleértve néhány nyomdászt és könyvárust, akiket a Place Maubert-en égettek meg elevenen; Estienne otthonának bejárati ajtaja csupán egy pár perces sétára volt ettől a helytől. Estienne házát több ízben is átkutatták, hogy megtalálják az ellene felhozható bizonyítékok nyomait. Több mint 80 tanút hallgattak ki. A besúgóknak Estienne vagyonának negyedét ígérték, ha rábizonyítják az eretnekséget. Mégis, az egyetlen bizonyíték az volt, hogy Estienne nyíltan nyomtatta ki Bibliáit.

A király újból elrendelte, hogy a fakultás cenzorai által készített feljegyzést juttassák el a Királyi Államtanácshoz. A fakultás hajthatatlanul úgy válaszolt, hogy „a teológusoknak nem szokásuk leírni az okokat, amelyekért valamit eretneknek ítélnek, hanem csak szóban válaszolnak, amelyet el kell hinnie az embernek, máskülönben nem lehetne az írás végére jutni”. Henrik beleegyezett. Teljes betiltást róttak ki. Szinte minden bibliai munkát, amelyet Estienne valaha is kiadott, elítéltek. Bár megmenekült a Place Maubert lángjai elől, elhatározta, hogy elhagyja Franciaországot, ahol a Bibliáira vonatkozóan teljes betiltással és a további zaklatás valószínűségével nézett szembe.

A száműzött nyomdász

Estienne 1550 novemberében a svájci Genfbe költözött. A fakultás törvénytelenné tette Franciaországban, hogy a Vulgatán kívül bármilyen más Bibliát kinyomtassanak. Most, hogy szabadon azt nyomtathatott, amit kívánt, Estienne újra kinyomtatta görög „Újszövetségét” 1551-ben, két latin változattal, a Vulgatával és Erazmus munkájával együtt, melyek a göröggel párhuzamosan voltak sorokba szedve. Ezek után 1552-ben következett a Görög Iratok francia fordítása Erazmus latin szövegével párhuzamba állítva. Estienne mindkét kiadásban bevezette azt a rendszert, hogy a Biblia szövegét számozott versekre osztotta fel — napjainkban ugyanezt a rendszert használják általánosan. Bár mások korábban már próbálkoztak különböző fajta versfelosztásokkal, Estienne rendszere lett az elfogadott forma. 1553-as francia Bibliája volt az első teljes Biblia, amely tartalmazta versfelosztását.

Estienne 1557-es kétfajta latin Bibliája szintén figyelemre méltó, mivel a Héber Iratokban mindenütt használja Isten személyes nevét: Jehova. A második zsoltár lapszélén megjegyezte: kizárólagosan zsidó babonán alapul az, hogy az ʼAdho·naiʹ szóval helyettesítették a héber Tetragrammát (יהוה), és ezt a szokást el kell vetni. Ebben a kiadásban Estienne dőlt betűtípust használt, hogy jelezze azokat a latin szavakat, amelyeket a héber szöveg értelmének megértése érdekében fűzött hozzá. Ezt a szabályt később más Bibliákban is alkalmazták; ez a hagyomány gyakran megzavarja a mai olvasókat, akik a dőlt betűtípus modern használatához szoktak, ami a hangsúlyozást mutatja.

Estienne, akinek határozott célja volt, hogy tudását mások rendelkezésére bocsássa, életét a Szent Iratok kiadásának szentelte. Azok, akik ma értékelik Isten Szavát, hálásak lehetnek Estienne erőfeszítéseiért és az olyanok munkájáért, akik lelkiismeretesen törekedtek feltárni a Biblia szavait úgy, ahogy eredetileg leírták azokat. Az a folyamat, amelyet elkezdtek, folytatódik, amint egyre pontosabb ismeretre teszünk szert az ókori nyelvek terén, és amint Isten Szava régebbi, pontosabb kéziratait fedezzük fel. 1559-ben bekövetkezett halála előtt nem sokkal Estienne a Görög Iratok egy új fordításán dolgozott. Megkérdezte: „Ki fogja megvenni ezt? Ki fogja olvasni?” Magabiztosan válaszolt: „Minden tanult ember, aki Isten iránti odaadásban él.”

[Lábjegyzet]

[Kép a 10. oldalon]

Robert Estienne erőfeszítései bibliakutatók nemzedékeinek segítettek

[Forrásjelzés]

Bibliothèque Nationale, Paris

[Kép a 12. oldalon]

Estienne tanító jellegű illusztrációit nemzedékeken keresztül utánozták

[Forrásjelzés]

Bibliothèque Nationale, Paris