Az ammoniták — Egy nép, mely ellenségeskedéssel fizetett a kedvességért
AMMÁN modern városa, a Jordán Hasimita Királyság fővárosa egy olyan nép emlékét őrzi, amely már eltűnt a föld színéről. Ammonitáknak hívták őket. Kik voltak, és milyen tanulságot vonhatunk le bukásukból?
Az ammoniták az igazságos Lót leszármazottai voltak (1Mózes 19:35–38). Mivel Lót Ábrahámnak volt az unokaöccse, azt mondhatnánk, az ammoniták unokatestvérei voltak az izraelitáknak. Lót leszármazottai azonban hamis istenek imádatához fordultak. Jehova Isten még ennek ellenére is figyelt rájuk. Ahogy Izráel nemzete az Ígéret földjéhez közeledett, Isten így figyelmeztette őket: „ne háborgasd őket [az ammonitákat], ne is ingereld őket, mert nem adok néked az Ammon fiainak földjéből örökséget, mert a Lót fiainak adtam azt örökségül” (5Mózes 2:19).
Vajon értékelték az ammoniták ezt a kedvességet? Épp ellenkezőleg, nem voltak hajlandók elismerni, hogy Jehova bármit is adott nekik. Istennek az irántuk mutatott kedves figyelmességét az ő népével, az izraelitákkal szemben mutatott irgalmatlan ellenségeskedéssel fizették vissza. Bár az izraeliták tiszteletben tartották Jehova parancsát, és semmilyen támadó hadmozdulatot sem tettek ellenük, az ammoniták és moábita testvéreik fenyegetve érezték magukat. Igaz, az ammoniták nem intéztek fegyveres támadást Izráel ellen, de felbéreltek egy Bálám nevű prófétát, és arra kérték, átkozza meg az izraelitákat! (4Mózes 22:1–6; 5Mózes 23:3–6).
Valami különös dolog történt ekkor. A Biblia beszámol róla, hogy Bálám képtelen volt kimondani átkát. Csak áldást tudott rájuk mondani, így szólván: „A ki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen” (4Mózes 24:9). Az érintettek, köztük az ammoniták is, fontos leckét tanulhattak volna ebből: ha népéről van szó, Isten jól felkészült arra, hogy közbeavatkozzon az érdekében!
Az ammoniták azonban tovább keresték, hogyan tudnának szembeszállni az izraelitákkal. A Bírák korában Ammon szövetkezett Moábbal meg Amálekkel, és betörtek az Ígéret földjére, egészen Jerikóig nyomultak. Győzelmük azonban rövid életű volt, mivel az izraelita bíró, Ehud visszaverte a támadókat (Bírák 3:12–15, 27–30). A bizonytalan fegyverszünet Jefte bíró napjaiig tartott. Ekkorra Izráel nemzete bálványimádásba esett, így Jehova megvonta védelmét. Mintegy 18 évre Isten tehát „adá őket . . . az Ammon fiainak kezökbe” (Bírák 10:6–9). Az ammoniták újra keserű vereséget szenvedtek, amikor az izraeliták felhagytak a bálványimádással, és erőre kaptak Jefte irányítása alatt (Bírák 10:16—11:33).
Izráel bírák által uralt időszaka véget ért első királya, Saul megkoronázásával. Saul alighogy megkezdte uralkodását, az ammoniták újra ellenségeskedésben törtek ki. Náhás király meglepetésszerűen támadt az izraelita Jábes-Gileád városára. Amikor a város férfiai békét kértek, az ammonita Náhás a következő lehetetlen követeléssel állt elő: „Úgy szövetséget kötök veletek, ha kivágatom mindnyájatoknak jobb szemét.” Josephus Flavius történész kijelenti, hogy ezt részben védelmi intézkedésként tették, így „ha a bal szemüket eltakarná a pajzsuk, teljesen használhatatlanok lennének a harcban”. Ám ennek a szívtelen ultimátumnak az volt az igazi célja, hogy megalázó példát statuáljanak ezeken az izraelitákon (1Sámuel 11:1, 2).
Az ammoniták ismét ellenségeskedéssel fizettek Jehova kedvességéért. Jehova nem hunyt szemet e felett a rosszindulatú fenyegetés felett. „Mikor hallotta e beszédeket [Náhásét], az Úrnak lelke Saulra szálla, és az ő haragja nagyon felgerjede.” Isten szellemének a vezetésével Saul 330 000 harcosból álló katonai erőt toborzott, amely alaposan elverte az ammonitákat, „hogy kettő sem maradt közülök együtt” (1Sámuel 11:6, 11).
Az ammoniták, mivel önző módon saját érdekeikkel voltak elfoglalva, s mivel könyörtelenek és kapzsik voltak, ez végül teljes pusztulásukhoz vezetett. Ahogyan Jehova prófétája, Sofóniás megjövendölte, olyanokká lettek, „mint Gomora: . . . pusztaság örökre . . ., a miért gyalázkodtak és felfuvalkodtak a Seregek Urának népe ellen” (Sofóniás 2:9, 10).
A világ vezetőinek ma figyelmezniük kell arra, mi történt Ammonnal. Isten hasonlóképpen bizonyos mértékben kedvességet mutatott a nemzetek iránt, megengedte, hogy lábzsámolyán, a földön éljenek. Ám ahelyett, hogy törődnének a földdel, az önző nemzetek pusztítják, sőt nukleáris megsemmisülés veszélyével fenyegetik a bolygót. Ahelyett hogy kedvességet mutatnának Jehova földi imádói iránt, a nemzetek gyakran ellenségesek velük szemben, kíméletlen üldözésnek vetve alá őket. Az ammoniták esetéből tehát azt tanulhatjuk, hogy Jehova nem veszi félvállról, ha kedvességére ellenségeskedéssel felelnek. S a maga idejében lépéseket fog tenni, mint ahogyan az ókori időkben is tette. (Vö. Zsoltárok 2:6–12.)
[Kép a 9. oldalon]
Római romok Ammánban, az ammonita főváros, Rabba helyszínén
[Forrásjelzés]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.
[Kép a 10. oldalon]
Ezen a területen éltek az ammoniták
[Forrásjelzés]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.
[Kép forrásának jelzése a 8. oldalon]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.