Amikor nem lesz többé szenvedés

A SZENVEDÉS nem szerepelt Istennek az emberi családra vonatkozó eredeti szándékában. Nem állt szándékában, és nem is akarta azt. „Ha ez így van, hogyan vette kezdetét a szenvedés, és miért engedte meg Isten, hogy egészen mostanáig folytatódjon?” — kérdezhetnéd. (Vö. Jakab 1:13.)

A válasz az emberi történelemről szóló, legkorábbi feljegyzésben, a Bibliában található, különösképpen pedig a Mózes első könyvében. Ez arról számol be, hogy első szüleink, Ádám és Éva követték Sátánt, az Ördögöt Isten elleni lázadásában. Tetteik alapvető vitakérdéseket vetettek fel, amelyek magát az egyetemes törvény és rend alapját támadták. Amikor jogot formáltak arra, hogy maguk döntsék el, mi a jó és mi a rossz, kétségbe vonták Isten szuverenitását. Megkérdőjelezték az ahhoz való jogát, hogy uralkodjon, és hogy ő legyen az egyedüli elbírálója annak, hogy mi a „jó” és mi a „gonosz” (1Mózes 2:15–17; 3:1–5).

Miért nem juttatja érvényre azonnal az akaratát?

„Akkor Isten miért nem juttatta érvényre azonnal az akaratát?” — kérdezhetnéd. Az ügy sokak szemében ennyire egyszerűnek tűnik. „Istennek megvolt a hatalma. Élnie kellett volna vele, hogy elpusztítsa a lázadókat” — mondják az ilyen személyek (Zsoltárok 147:5). De kérdezd meg magadtól: „Vajon habozás nélkül helyeslem, amikor mindazok, akiknek nagyobb hatalmuk van, arra használják azt, hogy érvényre juttassák az akaratukat? Nem kelt bennem önkéntelenül is visszatetszést, amikor egy diktátor halálosztagokat használ fel arra, hogy eltegye láb alól ellenségeit?” A legtöbb gondolkodó ember megdöbben az efféle dolgon.

„Óh, de ha Isten gyakorolna ilyen hatalmat, senki sem kérdőjelezné meg az eljárásmódját” — mondod. Biztos vagy ebben? Éppen az emberek azok, akik megkérdőjelezik, hogy hogyan használja a hatalmát Isten, nem igaz? Azt kérdezik: Miért nem gyakorolja időnként, például akkor, amikor megtűri a gonoszságot? Azt is megkérdezik: Miért gyakorolja más alkalmakkor? Még a hűséges Ábrahámnak is problémát jelentett, hogy Isten hogyan gyakorolja hatalmát az ellenségeivel szemben. Emlékezz vissza arra, amikor Isten elhatározta, hogy elpusztítja Szodomát. Ábrahám a kellő megfontoltság híján attól félt, hogy a jó emberek is meghalnak majd a gonoszokkal együtt. Így kiáltott fel: „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal” (1Mózes 18:25). Még az Ábrahámhoz hasonló, derék embereknek is biztosítékra van szükségük afelől, hogy az abszolút hatalommal való visszaélés nem fog jelentkezni.

Isten persze azon nyomban elpusztíthatta volna Ádámot, Évát és Sátánt. Gondolj azonban arra, hogy ez milyen hatással lett volna a többi angyalra vagy a leendő teremtményekre, akiknek talán később jutott volna tudomásukra Isten eljárásmódja. Vajon ez nem hagyott volna bennük gyötrő kérdéseket Isten uralmának a jogosságáról? Nem éppen ez tenné ki Istent annak a vádnak, hogy ő valóban egyfajta diktatórikus zsarnok, ahogy Nietzsche nevezte, egy olyan Isten, aki irgalmatlanul eltávolít az útból bárkit, aki szembeszáll vele?

Miért nem kényszeríti arra az embereket, hogy jót tegyenek?

„Isten vajon nem tudná egyszerűen csak kényszeríteni az embereket arra, hogy jót tegyenek?” — kérdezhetnék néhányan. Nos, vedd fontolóra ezt is. A kormányzatok a történelem egésze alatt próbálták arra kényszeríteni az embereket, hogy az ő gondolkodásmódjukhoz igazodjanak. Egyes kormányzatok vagy uralkodók különféle formáihoz folyamodtak annak, hogy irányítsák mások gondolkodását — talán gyógyszereket vagy sebészeti beavatkozást alkalmazva —, és ezzel megfosztották áldozataikat a szabad akarat csodálatos ajándékától. Vajon nem tekintjük kincsnek, hogy erkölcsileg szabad egyének vagyunk, még ha ez az ajándék ki is van téve annak, hogy visszaélnek vele? Elnéznénk vajon bármely kormányzatnak vagy uralkodónak, ha megkísérelné elvenni tőlünk?

Milyen más lehetőség volt akkor arra, hogy Isten azonnal gyakorolja a hatalmát, hogy érvényre juttassa a törvényt? Jehova Isten úgy határozott, hogy legjobb lesz, ha úgy kezeli a lázadást, hogy engedélyezi az uralmától való átmeneti függetlenséget azok számára, akik elutasították törvényeit. Ez lehetővé teszi az Ádámtól és Évától származó emberi családnak, hogy egy korlátozott ideig úgy kormányozza önmagát, hogy közben nincs alárendelve Isten törvényének. Miért tette ezt Isten? Azért, mert tudta, hogy idővel tagadhatatlan bizonyítékok fognak felhalmozódni, amelyek igazolják majd, hogy az ő uralkodási módja mindig helyes és jogos, még akkor is, amikor korlátlan hatalmát oly módon gyakorolja, hogy érvényre juttatja akaratát; és azt is tudta, hogy bármilyen ellene való lázadás előbb vagy utóbb szerencsétlenséghez fog vezetni (5Mózes 32:4; Jób 34:10–12; Jeremiás 10:23).

Mi a helyzet az összes ártatlan áldozattal?

„Mi a helyzet az ez idő alatt áldozatul esett összes ártatlannal? — kérdezheted. — A fájdalmuk tényleg megér annyit, hogy bizonyítsa a törvény valamely részletét?” Nos, Isten nem pusztán azért engedte meg a gonoszságot, hogy bebizonyítsa a törvény valamely homályos részletét. Épp ellenkezőleg: azért, hogy egyszer és mindenkorra felállítsa azt az alapvető igazságot, hogy egyedül ő a szuverén, és hogy minden teremtménye további békéjéhez és boldogságához alapvető a törvényei iránti engedelmesség.

Egy döntő fontosságú dolgot tarts elmédben: Isten tudja, hogy képes teljesen jóvátenni bármilyen kárt, amelyet a gonoszság okozhatott az emberi családnak. Azt is tudja, hogy a fájdalom és a szenvedés átmeneti időszakának jótékony eredménye lesz majd hosszú távon. Gondolj egy olyan anyára, aki erősen tartja gyermekét, mialatt az orvos fájdalmat okoz a gyermeknek egy olyan oltóanyag befecskendezésével, amely védelmet nyújt majd számára valamely betegség ellen, amelyben máskülönben meg is halhatna. Egyik anya sem akarja, hogy a gyermeke fájdalmat érezzen. Egyik orvos sem kíván gyötrelmet okozni a betegének. A gyermek pedig abban az adott időben nem látja még tisztán a fájdalom okát, később azonban megérti majd, miért engedték meg.

Valódi vigasz a szenvedőknek?

Egyesek talán úgy érzik, hogy csupán tudni ezekről a dolgokról kevés vigaszt nyújtana a szenvedőknek. Hans Küng kidomborítja, hogy egy értelmes magyarázat a szenvedés fennállására „körülbelül annyit segít egy szenvedőnek, mint amennyit az élelmiszerek vegyelemzéséről szóló előadás segítene egy éhezőnek”. Ezt a kérdést veti fel: „Az összes okos érvelés vajon képes lenne lelket önteni az emberbe, akit szinte már legyőz a szenvedés?” Nos, az olyan emberek összes „okos érvelése”, akik semmibe veszik Isten Szavát, a Bibliát, nem önt lelket a szenvedőkbe. Az efféle emberi érvelések még csak tetézik a problémát azzal, hogy azt a látszatot keltik, mintha Isten a szenvedést szánta volna az embernek, és mintha a földet mint valamiféle siralomvölgyet vagy mint a próbák színterét formálta volna meg azok számára, akik végül is az égben nyerik majd el az életet. Micsoda gyalázat!

A Biblia viszont önmagában is valódi vigaszt nyújt. Nem csupán tömör magyarázatról gondoskodik a szenvedés fennállására vonatkozóan, hanem Istennek abban a biztos ígéretében is bizalmat épít ki, mely szerint ő jóvá fog tenni minden kárt, amelyet az okozott, hogy átmenetileg megengedte a szenvedést.

’Újjáteremtetnek mindenek’

Isten most már nagyon rövid időn belül helyre fogja állítani a dolgokat, olyanná, amilyennek szánta őket, még mielőtt az első emberi teremtményei fellázadtak. A független emberi uralom számára már csaknem lejárt az az idő, amelyet Isten meghatározott. Abban az időszakban élünk, amikor elbocsátja majd ’Jézust, kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjáteremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden szent prófétájának szája által eleitől fogva’ (Cselekedetek 3:20, 21).

Mit fog tenni Jézus Krisztus? Megszabadítja majd a földet Isten összes ellenségétől (2Thessalonika 1:6–10). Ez nem ítélet nélküli kivégzés lesz, mint amilyet az emberi diktátorok hajtanak végre. A bizonyítékok tömkelege — amely igazolja az ember rossz uralmának katasztrofális következményeit — megmutatja majd, hogy Isten teljes joggal gyakorolja korlátlan hatalmát a közeljövőben, hogy érvényre juttassa akaratát (Jelenések 11:17, 18). Ez kezdetben „nyomorúságot” jelent majd, olyat, amilyet azelőtt sohasem tapasztaltak a földön; olyat, amely hasonlít ugyan Noé napjainak Özönvizéhez, de sokkal nagyobb méretű lesz annál (Máté 24:21, 29–31, 36–39). Azok, akik túlélik ezt a „nagy nyomorúságot”, tapasztalni fogják a ’felüdülés ideit’, amikor látják Isten összes ígéretének a beteljesedését, amelyet „minden ő szent prófétájának szája által” jelentett ki (Cselekedetek 3:19; Jelenések 7:14–17). Mit is ígért Isten?

Nos, Istennek a régmúltban élt prófétái elmondták, hogy véget fog érni a háború és a vérontás okozta szenvedés. A Zsoltárok 46:10 például kijelenti: „Hadakat némít el a föld széléig.” Nem lesznek többé ártatlan áldozatok, szerencsétlen menekültek, olyanok, akiket megerőszakoltak, valamint, akik nyomorékká váltak vagy meghaltak a kegyetlen háborúkban! Ésaiás próféta ezt mondja: „nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésaiás 2:4).

Arról is szólnak a próféták jövendölései, hogy a bűnözés és az igazságtalanság okozta szenvedés is véget fog érni. A Példabeszédek 2:21, 22-ben található ígéret szerint „az igazak lakják a földet”, azok pedig, akik fájdalmat és szenvedést okoznak, „kiszaggattatnak abból”. Többé nem „uralkodik az ember az emberen maga kárára” (Prédikátor 8:9). Minden gonosz ember el fog tűnni örökre (Zsoltárok 37:10, 38). Mindenki békében és biztonságban élhet majd, szenvedéstől mentesen (Mikeás 4:4).

Sőt mi több, a próféták ígéretei szerint a fizikai és érzelmi betegségek okozta szenvedés is véget ér majd (Ésaiás 33:24). Ésaiás ígérete szerint a vakok, a siketek, a nyomorékok és mindazok, akiket betegség vagy valamiféle bántalom kínoz, meggyógyulnak (Ésaiás 35:5, 6). Isten még a halál hatásait is az ellenkezőjére fordítja. Jézus megjövendölte, hogy „mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek” (János 5:28, 29). Az ’új égről és új földről’ szóló látomásában János apostolnak ezt mondták: „maga az Isten . . . eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések 21:1–4). Képzeld ezt magad elé! Nincs többé fájdalom, könny, kiáltás, halál — soha többé nincs már szenvedés!

Bármilyen tragédiák következzenek is be a gonoszság átmeneti megtűrésének ideje alatt, ezek mindegyike jóvá lesz téve. Az emberi fájdalomnak és szenvedésnek — ami sohasem szerepelt Isten szándékában — még az emléke is teljesen ki lesz törölve. „Elfeledvék a régi nyomorúságok . . ., és a régiek . . . még csak észbe sem jutnak” — jövendölte Ésaiás (Ésaiás 65:16, 17). Isten eredeti szándéka — amely egy teljes békének és boldogságnak örvendő, és egy paradicsomi földön élő tökéletes emberi családra vonatkozik — teljes mértékben valóra fog válni (Ésaiás 45:18). A szuverenitásába vetett bizalom örök érvényű lesz. Milyen kiváltság abban az időben élni, amikor Isten véget vet majd minden emberi szenvedésnek, egy olyan időszakban, amikor bemutatja, hogy ő nem holmi „zsarnok, csaló, szélhámos, hóhér”, amivel Nietzsche vádolta, hanem mindörökké szerető, bölcs Isten, és igazságosan gyakorolja abszolút hatalmát!

[Kép az 5. oldalon]

Egyes uralkodók ahhoz folyamodtak, hogy irányítsák mások gondolkodását, és ezzel megfosztották áldozataikat a szabad akaratuktól

[Forrásjelzés]

UPI/Bettmann

[Kép a 7. oldalon]

Amikor nem lesz többé szenvedés, mindenki a legteljesebb mértékben élvezni fogja az életet