Görögországban egyezség „Isten temploma” és a bálványok között?

NAGYON meleg nyári nap van, süti a nap a fénylő köveket a járdán. Rekkenő a hőség, de úgy tűnik, még ez sem lohasztja a görög ortodox zarándokok tömegének buzgalmát és elszántságát, amint a dombtetőre, a kápolnához igyekszenek.

Ott van köztük egy kimerült öregasszony, aki az ország másik végéből utazott ide, és azzal küszködik, hogy járásra bírja fáradt lábait. Valamivel feljebb egy buzgó férfiról szakad a veríték, amint izgatottan megpróbál átjutni a tolongó tömegen. Egy kislány pedig, akinek szemmel látható, hogy fájdalmai vannak, és arcáról lesír a kétségbeesés, térdén csúszik, ami csupa vér. Mi a céljuk? Hogy időben odaérjenek, hogy imádkozzanak az ikon előtt, és ha lehet, megérintsék és megcsókolják az ünnepelt „szent” ikonját.

Szerte a világon megismétlődnek ehhez hasonló jelenetek a „szentek” tiszteletére szánt helyeken. Ezek a zarándokok nyilvánvalóan mind meg vannak győződve arról, hogy így azt a módszert követik, ahogyan Isten akarja, hogy közeledjenek hozzá, és ezzel mutatják ki odaadásukat és hitüket. Az Our Orthodox Christian Faith című könyv megállapítja: „Megemlékezünk . . . [a »szentekről«], dicsőséggel és tisztelettel ruházzuk fel szent személyüket . . ., kérjük, hogy terjesszék Isten elé imáikat érettünk, és kérjük könyörgéseiket és segítségüket életünk sok szükségletéhez . . . A csodatevő Szentekhez folyamodunk . . . szellemi és testi szükségleteink miatt.” Továbbá, a római katolikus egyház zsinati kánonjai szerint, a „szenteket” segítségül kell hívni, mint akik közbenjárók Istennél, valamint a „szentek” ereklyéit és képmásait tisztelni kell.

A valódi kereszténynek leginkább arra legyen gondja, hogy „szellemmel és igazsággal” imádja Istent (János 4:24, NW). Ennélfogva vizsgáljunk meg néhány tényt azzal kapcsolatban, hogy miként került a kereszténység vallási szokásai közé a „szentek” tisztelete. Bárki számára, aki úgy kíván közeledni Istenhez, ahogy az Isten előtt elfogadható, ennek a vizsgálódásnak fölöttébb felvilágosító jellegűnek kell lennie.

„Szentek” bevezetése a kereszténységbe

A Keresztény Görög Iratok mindazokat a korai keresztényeket „szenteknek” nevezi, akik megtisztultak Krisztus vére által, és akik elválasztattak Isten szolgálatára mint Krisztus leendő társörökösei (Cselekedetek 9:32; 2Korinthus 1:1; 13:12).a Mindenkit a gyülekezetben — férfit, nőt, előkelő és alacsony sorsú embert — „szentnek” neveztek, még mialatt itt élt a földön. Látható, hogy az Írásokban a szentekkénti elismerésükkel nem vártak a haláluk utáni időig.

Az i. sz. második század után, amikor a hitehagyott keresztényiség volt kialakulóban, tendencia volt, hogy népszerűsítsék a keresztényiséget, s olyan vallássá tegyék, amely tetszene a pogány embereknek, és könnyen el tudnák fogadni. Ezek a pogányok istenek egész panteonját imádták, az új vallás viszont kizárólag egyistenhitű volt. Kompromisszum tehát úgy születhetett, hogy „szenteket” vezettek be, akik az ősi istenek, félistenek és mitikus hősök helyére kerültek. Az Ekklisiastiki Istoria (Egyháztörténet) című könyv ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A pogányságból a keresztényiségre áttérő személyek könnyedén felismerték a mártírok személyében az elhagyott hőseiket, és ami tiszteletet addig hőseiknek adtak, azt most a mártíroknak kezdték megadni . . . A szenteknek adott effajta tisztelet azonban meglehetősen gyakran merő bálványimádássá vált.”

Egy másik hivatkozási mű a következő magyarázatot adja arra, hogyan kerültek a „szentek” a kereszténységbe: „A tiszteletadásban, amelyben a görög ortodox egyház szentjeit részesítik, a pogány vallás erős befolyásának szembeszökő vonásait találjuk. A tulajdonságokat, melyeket a keresztényiségre való áttérésük előtt az olimposzi isteneknek tulajdonítottak, ettől kezdve a szentekre ruházták rá . . . Az új vallás hívei már az első évektől fogva felcserélték a napistent (Phoibosz Apollónt) Illés prófétával, és mindenütt, ahol az ősi görögök a fényt adó Phoibosz Apollónnak adtak tiszteletet, templomokat építettek — az ennek az istennek szentelt ókori templomok romjain, kegyhelyeinek romjain vagy mellettük, többnyire dombtetőn és hegytetőn . . . Sőt Athéné szűz istennőt Szűz Máriával azonosították. Az áttért bálványimádó lelkében ezzel megszűnt az az űr, ami bálványának, Athénénak eltávolításával keletkezett” (Neoteron Enkyklopaidikon Lexikon [Új enciklopédiai szótár], 1. kötet, 270—271. oldal).

Nézzük meg, milyen volt a helyzet például Athénban i. sz. a negyedik század végén. A városlakók legnagyobb része még mindig pogány volt. Egyik legszentebbnek tartott rituáléjuk az eleusziszi misztériumok volt. Ez kettős ünnep volt, évente megtartották, februárban Athéntól 23 kilométerre északnyugatra, Eleuszisz városában.b A pogány athéniaknak a Szent Utat (Hi·e·raʹ Ho·doszʹ) kellett követniük, hogy részt vegyenek ezeken a misztériumokon. A város vezetői meglehetősen leleményesnek bizonyultak, amikor egy másik imádati hely létrehozásával próbálkoztak. Ugyanezen az úton, körülbelül 10 kilométerre Athéntól, megépítették a Daphné-kolostort, hogy a pogányok ne menjenek el a misztériumokra, hanem idevonzzák őket. A kolostor templomát az ősi templom alapjaira építették, amit a görög Daphnaiosz vagy Püthiosz Apolló istennek szenteltek.

A pogány istenségek és a „szentek” tiszteletének egybeolvadására Kíthira szigetén (Görögország) is található bizonyíték. A sziget egyik hegycsúcsán van két kis bizánci kápolna — az egyiket „Szent” Györgynek, a másikat Szűz Máriának állították. Az ásatások feltárták, hogy ezen a helyen a hegycsúcson egy minószi kegyhely állt, ami csaknem 3500 évvel ezelőtt imádati helyként szolgált. I. sz. a hatodik-hetedik században a „keresztények” pontosan a hegycsúcson a kegyhely helyére építették „Szent” Györgynek emelt kápolnájukat. Ez a lépés igen szimbolikus jelentésű volt, mert ez a fejlett minószi vallási központ uralta az égei-tengeri utakat. Azért építettek oda két templomot, hogy ezzel biztosítsák maguknak Szűz Mária és „Szent” György kegyét; ez utóbbit ugyanaznap ünnepelték, mint a „tengerészek védőszentjét”, „Szent” Miklóst. Egy újság így tudósított erről a felfedezésről: „Ma a [görög ortodox] pap éppúgy felmegy a hegyre, mint az ősi időkben a minószi pap tette”, hogy istentiszteletet végezzen!

Egy történettudományi kutató következőképpen mutat rá, milyen mértékű volt az a befolyás, amit a pogány görög vallás tett a hitehagyott keresztényiségre: „A keresztény vallás pogány alaptényezői sokszor változatlanul megmaradnak a népszerű hitnézetekben, ezzel tanúsítva a hagyomány maradandó jellegét.”

’Azt imádni, amit ismerünk’

Jézus ezt mondta a szamaritánus asszonynak: „mi azt imádjuk, a mit ismerünk . . . az igazi imádók lélekben, és igazságban [szellemmel és igazsággal, NW] imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul” (János 4:22, 23). Figyeljük meg, hogy igazsággal imádni elengedhetetlen feltétel! Ezért az igazság pontos ismerete és az igazság mélységes szeretete nélkül lehetetlenség elfogadhatóan imádni Istent. Az igaz keresztény vallásnak igazságon kell alapulnia, nem pedig a pogányságtól kölcsönvett hagyományokon és szokásokon. Tudjuk, hogyan érez Jehova, ha az emberek helytelenül próbálják imádni őt. Pál apostol ezt írta a régi görög városban, Korinthoszban élő keresztényeknek: „mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? . . . mi egyezése Isten templomának bálványokkal?” (2Korinthus 6:15, 16). Isten szemében bármely kísérlet visszataszító, melyben egyezséget keresnek Isten temploma és a bálványok között.

Továbbá az Írások teljesen egyértelműen kizárják azt az elképzelést, hogy „szentekhez” imádkozzunk, hogy ők járjanak el közbenjárókként Istennél. Jézus mintaimájában azt tanította, hogy az imákat kizárólag az Atyához kell intézni, hiszen így utasította tanítványait: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved” (Máté 6:9). Jézus ezt a további kijelentést tette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” Pál apostol pedig így állapította meg: „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (János 14:6, 14; 1Timótheus 2:5).

Ha igazán szeretnénk, hogy Isten meghallgassa imáinkat, akkor létfontosságú, hogy a Szava által előírt módon közeledjünk hozzá. Amikor Pál kihangsúlyozta, hogy csak egyetlen indokolt módon közeledhetünk Jehovához, ezt írta még: „Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk.” „Ő mindenképpen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök” (Róma 8:34; Zsidók 7:25).

’Szellemmel és igazsággal imádni’

A hitehagyott keresztényiségnek nem volt szellemi ereje, és nem élvezte Isten szent szellemének támogatását sem, amivel arra késztette volna a pogányokat, hogy hagyjanak fel hamis imádatukkal, és Jézus Krisztus igaz tanításait kövessék. Új hívek, hatalom és népszerűség utáni hajhászásában pogány hitnézeteket és szokásokat tett magáévá. Ezért nem szilárd hitű, Isten és Krisztus előtt elfogadható keresztényeket hozott létre, hanem álhívőket, a Királyságra alkalmatlan „konkolyt” (Máté 13:24–30).

Most, ebben a végidőben Jehova irányítása alatt az igaz imádat helyreállításának nagy fontosságú folyamata zajlik. Jehova népe világszerte arra törekszik, hogy a Biblia irányadó mértékeihez igazítsa életét és hitnézeteit, függetlenül attól, hogy milyen kulturális, társadalmi vagy korábbi vallási életet élt. Ha szeretnél többet tudni arról, hogy hogyan imádd Istent „szellemmel és igazsággal”, kérünk vedd fel a kapcsolatot Jehova Tanúival a lakóhelyeden. Nagyon boldogan segítenek neked, hogy az értelmi képességeden és Isten Szava pontos ismeretén alapuló, elfogadható, szent szolgálatot mutass be Istennek. Pál ezt írta: „Isten könyörületei által kérlellek benneteket, testvérek, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, Isten előtt elfogadható áldozatként, ami értelmi képességetekkel végzett szentséges szolgálat. Ne szabjátok magatokat többé a dolgok e rendszeréhez, hanem alakuljatok át a gondolkodásmódotok megújulása által, hogy meggyőződhessetek, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata.” A kolossébelieknek pedig ezt írta: „a mely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével [pontos ismeretével, NW], minden lelki bölcseségben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében [pontos ismeretében, NW]” (Róma 12:1, 2, NW; Kolossé 1:9, 10).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 28. oldalon]

A Parthenon szokatlan használata

A „keresztény” II. Theodosius császár az Athén városára hozott rendeletekkel (i. sz. 438) megszüntette a pogány rítusokat, misztériumokat, és bezárta a pogány templomokat. Ezután keresztény templomokká lehetett átalakítani őket. A sikeres átalakítás egyetlen feltétele az volt, hogy tisztítsák meg a templomot azáltal, hogy egy keresztet helyeznek el benne.

Az első átalakítandó templomok egyike a Parthenon volt. Nagy renoválásra került sor, hogy a Parthenon „keresztény” templomként használható legyen. I. sz. 869-től kezdődően Athén székesegyházaként szolgált. Kezdetben a „Szent Bölcsesség” templomaként tisztelték. Szándékosan ezzel emlékeztethettek arra a tényre, hogy a templom eredeti „tulajdonosa” Athéné, a bölcsesség istennője volt. Később „az athéni Miasszonyunknak” szentelték. Miután a templom nyolc évszázadon át ortodox felhasználás alatt állt, Athén katolikus Szent Mária-templomává alakították. A Parthenonnak ez a vallási „újrafelhasználhatósága” tovább folytatódott, amikor a XV. században az ottomán törökök mecsetté alakították.

A Parthenont, Parthenosz (’Szűz’) Athénénak, a bölcsesség görög istennőjének ősi dór templomát napjainkban csupán mint görög építészeti mesterművet keresik fel a turisták ezrei.

[Kép a 26. oldalon]

Daphné-kolostor: egy másik imádati hely az ősi athéni pogányoknak