Vigyázz, ne tulajdoníts helytelen indítékot másoknak

EGY híres tévéevangelizátor kegyetlen módon leleplezte a nyilvánosság előtt egyik prédikátortársát, aki házasságtörést követett el. Egy éven belül azonban a vádoló evangelizátort is rajtakapták, amint egy prostituálttal volt.

Egy másik esetben a világ egyik vezető hatalma ügynököket küldött a háborúzó felekhez, hogy rábírja őket a békekötésre. Eközben ugyanez a nemzet titokban fegyverkereskedőket küldött más nemzetekhez, hogy több milliárd dollár értékű fegyvert értékesítsen.

Mivel oly általánossá vált az égbekiáltó képmutatás, vajon csoda, hogy a bizalom helyébe jobbára a kétkedés lépett? Sokaknál szokássá vált már, hogy megkérdőjelezik mások indítékát.

Keresztényekként óvatosnak kell lennünk, nehogy az ilyen magatartás hatással legyen a hűséges hívőtársainkkal való kapcsolatunkra. Jézus Krisztus ugyan arra buzdított minket, hogy legyünk „okosak mint a kígyók”, amikor ellenségeink között vagyunk, de azt nem mondta, hogy legyünk gyanakvók igaz követőivel is (Máté 10:16). Miért veszélyes tehát helytelen indítékot tulajdonítani másoknak? Milyen területeken kell különösen óvatosnak lennünk, hogy ne engedjük kifejlődni ezt a hajlamot? S hogyan őrizhetjük meg keresztény hittársainkkal értékes kapcsolatunkat?

A múlt tanulságai

Másoknak helytelen indítékot tulajdonítani mindenféle ok nélkül ugyanolyan, mintha megítélnénk őket. Mintha arra a következtetésre jutnánk, hogy szavaik vagy cselekedeteik csupán fortélyból vannak, s valami ravasz és rosszindulatú dolog rejlik mögöttük. A baj gyakran amiatt van, hogy rossz szemszögből nézzük a dolgokat, amint azt a Józsué 22. fejezetében található bibliai elbeszélésből láthatjuk.

Az izraeliták learatták végső győzelmüket az Ígéret földjén, és épp megkapták törzsek szerint a területüket. Rúben, Gád és Manassé fél törzse egy „nagy, láttatós” oltárt épített a Jordán partján. A többi törzs helytelenül azt feltételezte, hogy ezt hitehagyásból tették. Azt feltételezték, hogy ez a három törzs inkább ezt a nagy építményt szeretné az áldozatra használni, s nem fognak a gyülekezet sátorához, Silóba, az imádatra kijelölt helyre menni. A vádló törzsek azon nyomban harcra kezdtek készülődni (Józsué 22:10–12).

Javukra írandó, hogy beszéltek izraelita testvéreikkel, hivatalos delegációt küldve, Fineással az élen. Amikor meghallották a vádat, hogy hűtlenek, lázadnak és hitehagyottakká váltak Jehovával szemben, az állítólagosan vétkes törzsek elmondták, miért építették az óriási oltárt. Nem áldozati oltár volt az, hanem „bizonyság” a Jehovát imádó Izráel törzseinek az egységére (Józsué 22:26, 27). A küldöttek elégedetten tértek haza, mert semmi kivetnivalót sem találtak testvéreikben. Így elhárították a polgárháborút és a borzalmas vérontást.

Micsoda tanulság ez, hogy ne tulajdonítsunk elhamarkodottan helytelen indítékot másoknak! Gyakran, ami igaznak tűnik a csupán felületes megfigyelés alapján, teljesen más képet fest, ha közelebbről megvizsgáljuk. Ez a keresztény élet sok területére igaz.

Ahogyan a véneket tekintjük

Miközben a vének végzik a kötelességüket, és ’legeltetik Isten anyaszentegyházát’, időnként szükségesnek tartják, hogy különböző személyeknek tanácsot adjanak a gyülekezetben (Cselekedetek 20:28). Hogyan reagálunk például, ha egy vén arról beszél velünk, hogy gyermekünk rossz társaságba keveredett, vagy helytelenül viselkedik egy más nembeli személlyel? Vajon azt feltételezzük, hogy valami hátsó szándék vezérli, s azt gondoljuk magunkban: „Sosem szerette a családunkat.” Megbánhatjuk később, ha engedjük, hogy ilyen érzések uralkodjanak el rajtunk. Talán gyermekünk szellemi jóléte forog kockán, nekünk pedig értékelnünk kell a hasznos, szentírási tanácsot (Példabeszédek 12:14).

Ha tanácsot ad egy gyülekezeti vén, ne keressünk benne hátsó szándékot. Inkább kérdezzük meg magunktól, hogy javunkra fordíthatjuk-e valamilyen módon a Bibliára alapozott tanácsát. Pál apostol ezt írta: „Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak” (Zsidók 12:11). Legyünk hát hálásak, és tárgyilagosan gondoljuk át a dolgokat. Ne feledjük, sokszor ugyanolyan nehéz a véneknek, hogy tanácsot adjanak nekünk, mint amilyen nehéz nekünk, hogy megfogadjuk.

Érzések a szülők iránt

Néhány fiatal megkérdőjelezi szüleinek az indítékát, amikor azok korlátozzák őket bizonyos dolgokban. Egyes fiatalok ezt mondhatják: „Miért alkotnak a szüleim olyan sok szabályt? Biztos nem akarják, hogy élvezzem az életet.” A fiataloknak azonban, ahelyett hogy ilyen következtetéseket vonnának le, inkább tárgyilagosan elemezniük kellene a helyzetet.

A szülők évek óta törődnek gyermekeikkel. Ezt nagy anyagi és egyéb áldozat árán teszik. Vajon van okunk arra következtetni, hogy most úgy döntöttek, megkeserítik tizenéves gyermekeik életét? Nem ésszerűbb inkább arra gondolni, hogy a szeretet indítja a szülőket arra, hogy megóvják gyermekeiket, és törődjenek velük? Vajon nem ugyanez a szeretet sarkallja őket arra, hogy bizonyos korlátozásokat vezessenek be a gyermekeiknél, akik most új nehézségekkel néznek szembe az életükben? Milyen szeretetlen és hálátlan dolog volna helytelen indítékot tulajdonítani a szerető szülőknek! (Efézus 6:1–3).

Keresztény hittársainkkal szembeni magatartásunk

Sokan hajlamosak arra, hogy megítéljenek másokat, és hogy beskatulyázzák őket. Mi a helyzet olyankor, ha nekünk ilyen a magatartásunk, és egy kissé gyanakvóak vagyunk egyes emberekkel szemben? Lehetséges, hogy a világ befolyásolt minket ebben?

Tegyük fel például, egyik szellemi testvérünknek szép otthona és drága autója van. Vajon rögtön arra következtessünk, hogy ez a testvér anyagias, és nem teszi életében első helyre a Királyság-érdekeket? Néhány keresztény megengedheti magának, hogy szép dolgai legyenek, de az még nem jelenti azt, hogy rosszak az indítékai, vagy hogy nem ’az Istennek országát keresi először’. Meglehet, hogy igen elfoglaltak a szellemi tevékenységekben, bőkezűen arra használják fel anyagi javaikat, hogy előmozdítsák a Királyság-érdekeket, s ezt talán diszkréten teszik (Máté 6:1–4, 33).

Az első századi keresztény gyülekezetben mindenféle ember volt — gazdag és szegény egyaránt (Cselekedetek 17:34; 1Timótheus 2:3, 4; 6:17; Jakab 2:5). Isten nem az anyagi helyzetük alapján értékeli az embereket, és nekünk sem szabad aszerint. Szeretnünk kell kipróbált és hűséges hívőtársainkat, „semmit sem cselekedvén részrehajlásból” (1Timótheus 5:21).

Ebben a Sátán uralta világban különböző formái vannak a beskatulyázásnak és a gyanakvásnak. Van akit például talán csak a múltja miatt tartanak erőszakosnak vagy anyagiasnak. Keresztényekként azonban ne váljunk az ilyen magatartás áldozatává. Jehova szervezetében nincs helye a bigottságnak és a gyanakvásnak. Minden igaz kereszténynek Jehova Istent kell utánoznia, akinél „nincsen hamisság, sem személyválogatás” (2Krónika 19:7; Cselekedetek 10:34, 35).

Vezéreljen minket a szeretet

A Szentírás világosan kijelenti, hogy „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róma 3:23). Tehát úgy kell tekintenünk hívőtársainkat, mint akik velünk együtt küszködnek, hogy elfogadható szolgálatot végezzenek Jehovának. Ha engedjük, hogy a gyanakvás vagy egyéb rossz érzések hatással legyenek szellemi testvérünkkel vagy testvérnőnkkel való kapcsolatunkra, imádkozzunk Istenhez segítségért, hogy leküzdjük az ilyen magatartást, és ne váljunk Sátán martalékává (Máté 6:13). Sátán meggyőzte Évát, hogy Jehovának helytelenek az indítékai, nem a jólétével törődik, és hogy megfosztja őket bizonyos területeken a szabadságtól, amely pedig igazán boldoggá tenné őket (1Mózes 3:1–5). Ha helytelen indítékot tulajdonítunk testvéreinknek, az csak Sátán malmára hajtja a vizet (2Korinthus 2:11; 1Péter 5:8).

Ha észrevesszük magunkon, hogy hajlamosak vagyunk helytelen indítékot tulajdonítani másoknak, gondoljunk Jézus Krisztus példájára. Bár Isten tökéletes Fia volt, mégsem kereste tanítványaiban a rossz indítékot. Inkább a jót kereste bennük. Amikor tanítványai a kiemelkedő helyért versengtek, nem feltételezte, hogy tisztességtelenek az indítékaik, nem léptetett a helyükbe 12 új apostolt (Márk 9:34, 35). Mivel tökéletlenek voltak, valószínűleg hatással volt rájuk valamilyen módon a hitehagyott judaizmus kultúrája, amely kiemelte az önérzetességet és az osztálybeli különbözőségeket. Jézus tudta, hogy tanítványait elsősorban a Jehova iránti szeretet vezérelte. Mivel ilyen szeretetet mutattak ki, és ragaszkodtak Jézushoz, nagy jutalomban részesültek (Lukács 22:28–30).

Ha gyanakvóan tekintünk hűséges hívőtársainkra, az hasonló ahhoz, mintha olyan lencsén keresztül néznénk a dolgokat, amely torzít. Semmi sem látszana olyannak, mint amilyen a valóságban. Nézzünk tehát a szeretet lencséjén keresztül. Rengeteg bizonyíték van arra, hogy lojális keresztény hittársaink szeretnek minket, és megérdemlik, hogy szeretettel gondoljunk rájuk (1Korinthus 13:4–8). Mutassunk hát szeretetet irántuk, és vigyázzunk, ne tulajdonítsunk nekik helytelen indítékot.

[Kép a 26. oldalon]

Hogyan tekintesz másokra, akik hűségesen imádják Istent?

[Kép a 27. oldalon]

A bizalom és a tisztelet egyesíti Jehova Tanúit egyetlen boldog családdá