A mának éljünk vagy az örökké tartó jövőnek?
„Reménységben tartattunk meg” (RÓMA 8:24).
1. Mit tanítottak az epikureusok, és hogyan hatott ez a fajta filozófia egyes keresztényekre?
PÁL apostol így írt a Korinthusban élő keresztényeknek: „mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?” (1Korinthus 15:12). Epikurosznak, a görög bölcsnek az ártalmas filozófiája szemmel láthatólag tért hódított az első századi keresztények között. Ezért hívta fel Pál a figyelmet az epikureusok tanítására: „Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (1Korinthus 15:32). Mivel a filozófus követői elvetették a halál utáni életbe vetett reménységet, úgy vélték, hogy a testi örömök jelentik az egyedüli vagy a legfőbb jót az életben (Cselekedetek 17:18, 32). Az epikureus filozófiát az önzés, a cinizmus jellemezte, és alapvetően lealacsonyító volt.
2. a) Miért volt olyan veszélyes tagadni a feltámadást? b) Mivel erősítette meg Pál a korinthusi keresztények hitét?
2 A feltámadás efféle tagadásának mélyreható következményei voltak. Pál okfejtése ez volt: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is . . . Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (1Korinthus 15:13–19). Igen, az örökké tartó jövőbe vetett reménység nélkül a keresztényiség „hiábavaló” volna. Nem lenne értelme. Így nem csoda, ha ennek a pogány gondolkodásmódnak a hatására a korinthusi gyülekezet a bajok melegágyává vált (1Korinthus 1:11; 5:1; 6:1; 11:20–22). Pálnak ezért az volt a célja, hogy megerősítse a feltámadásba vetett hitüket. Vaslogikát, az Írásokból vett idézeteket és szemléltetéseket alkalmazva minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a feltámadásba vetett reménység nem a képzelet szüleménye, hanem valóság, melynek a beteljesedése biztos. Erre alapozva ösztönözhette így hívőtársait: „erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Korinthus 15:20–58).
„Vigyázzatok”
3., 4. a) Péter szerint milyen veszélyes magatartás kerít hatalmába egyeseket az utolsó napokban? b) Mire kell mindig emlékeznünk?
3 Manapság sokan borúlátóak, a magatartásuk pedig ilyen: „élj a mának” (Efézus 2:2). Péter apostol megjövendölte, hogy ez így lesz. Erről írt: a „csúfolkodók . . . ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Péter 3:3, 4). Ha az igaz imádók teret engednek az efféle nézetnek, ’tétlenekké és terméketlenekké’ válhatnak (2Péter 1:8, Újfordítású revideált Biblia). Örvendetes, hogy Isten népének legtöbb tagja nincs ebben a helyzetben napjainkban.
4 Nem helytelen, ha foglalkoztat bennünket a jelenlegi gonosz rendszer eljövendő vége. Emlékezz vissza arra, milyen érdeklődést tanúsítottak még Jézus apostolai is: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” Jézus így válaszolt: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett” (Cselekedetek 1:6, 7). Ezek a szavak azt az alapvető üzenetet hordozzák, melyet Jézus már az Olajfák hegyén közölt: „nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok . . . a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia” (Máté 24:42, 44). Mindig emlékeznünk kell erre a tanácsra! Egyesekre talán csábítólag hat ez a magatartás: „Lehet, hogy egy kissé le kellene lassulnom, és felületesebben kellene kezelnem a dolgokat.” Milyen nagy hiba lenne ez! Vegyük szemügyre Jakabot és Jánost, a „mennydörgés fiait” (Márk 3:17).
5., 6. Milyen tanulságot vonhatunk le Jakab és János példájából?
5 Jakabról tudjuk, hogy rendkívül lelkes apostol volt (Lukács 9:51–55). Mihelyt a keresztény gyülekezet megalakult, bizonyára aktív szerepet játszott benne. Ám amikor Jakab még viszonylag fiatal volt, I. Heródes Agrippa király megölette (Cselekedetek 12:1–3). Vajon azt gondoljuk, hogy Jakab — felismerve, hogy az élete váratlanul véget ér — sajnálta, hogy annyira lelkes volt, s fáradozott a szolgálata során? Aligha! Kétségtelenül örömmel töltötte el, hogy viszonylag rövid életének legszebb éveit Jehova szolgálatában töltötte. Mostanság egyikünk sem tudhatja, hogy az élete nem ér-e majd váratlanul véget (Prédikátor 9:13; vö. Lukács 12:20, 21). Nyilvánvaló, hogy bölcs dolog, ha megőrizzük fokozott buzgalmunkat és aktivitásunkat Jehova szolgálatában. Így megtartjuk előtte jó hírnevünket, és örökké tartó jövőnkre tekintve élhetünk tovább (Prédikátor 7:1).
6 János apostollal kapcsolatban létezik erre egy gyakorlati példa — ő jelen volt, amikor Jézus ezt az erőteljes ösztönzést mondta: „Vigyázzatok” (Máté 25:13; Márk 13:37; Lukács 21:34–36). János megszívlelte ezt, és évtizedekig szolgált lelkesen. Sőt úgy tűnik, hogy ő az összes többi apostolnál tovább élt. Amikor János már igen előrehaladott korban volt, s évtizedeken át tartó hűséges tevékenységre tekinthetett vissza, vajon úgy gondolta, hogy hiba volt így tenni, s hogy élete kiegyensúlyozatlan volt és tévútra jutott? Egyáltalán nem! Még ekkor is lelkesen tekintett előre a jövőre. Amikor a feltámasztott Jézus ezt mondta: „Bizony hamar eljövök”, János rögtön így felelt: „Ámen, bizony jövel Uram Jézus!” (Jelenések 22:20). Biztos, hogy János nem a mának élt, és nem vágyott komótosan zajló, nyugodt, „normális életre”. Feltette magában, hogy továbbra is egész életével és teljes erőből szolgál, bármikor jön is el az Úr. Vajon mi a helyzet velünk?
Az örökké tartó életbe vetett hit alapja
7. a) Miképpen ’ígérte meg’ Isten „örök időknek előtte” az örökké tartó életbe vetett reménységet? b) Hogyan derített fényt Jézus az örök életbe vetett reménységre?
7 Biztosra veheted, hogy az örökké tartó életbe vetett reménység nem az emberi álomvilág vagy képzelet szüleménye. Ahogy a Titus 1:2 írja, az Isten iránti odaadásunk az „örök élet reménységén” alapul, „melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte”. Istennek az volt az eredeti szándéka, hogy minden engedelmes ember örökké éljen (1Mózes 1:28). Ezt a szándékot semmi — még Ádám és Éva lázadása — sem hiúsíthatja meg. Az 1Mózes 3:15-ben feljegyzettek szerint Isten azon nyomban ígéretet tett egy „magra”, aki jóvátesz majd minden kárt, mely az emberiséget érte. Amikor a „mag”, vagyis a Messiás, Jézus eljött, az örök életbe vetett reménységet egyik alaptanításává tette (János 3:16; 6:47, 51; 10:28; 17:3). Azzal, hogy tökéletes életét váltságdíjul adta, Krisztus törvényes jogot szerzett arra, hogy örökké tartó életet adományozzon az emberiségnek (Máté 20:28). A tanítványai közül egyesek, összesen 144 000-en, az égben fognak örökké élni (Jelenések 14:1–4). Így néhányan, akik egykor halandó emberek voltak, ’halhatatlanságot öltenek magukra’ (1Korinthus 15:53).
8. a) Mi a „halhatatlanság”, és miért adja ezt meg Jehova a 144 000-nek? b) Milyen reménységet nyújtott Jézus a „más juhoknak”?
8 A „halhatatlanság” többet jelent annál, mint hogy egyszerűen soha nem kell meghalni. A „kiolthatatlan élet hatalma” is beletartozik (Zsidók 7:16, Csia fordítás; vö. Jelenések 20:6). Mégis mit valósít meg Isten azáltal, hogy ilyen rendkívüli ajándékot ad egyeseknek? Emlékezz csak vissza Sátánnak arra a kihívó állítására, hogy Isten egyik teremtménye sem megbízható (Jób 1:9–11; 2:4, 5). Azzal, hogy Isten halhatatlanságot ad a 144 000-nek, azt mutatja ki, hogy teljesen megbízik ebben a csoportban, mely oly szembetűnő módon adta meg a választ Sátán kihívó állítására. De mit mondhatunk az emberiség fennmaradó részéről? Jézus azt mondta a Királyság-örökösökből álló „kicsiny nyáj” legelső tagjainak, hogy ’királyi székeken ülnek majd, és ítélik Izráelnek tizenkét nemzetségét’ (Lukács 12:32; 22:30). Ez arra utal, hogy mások a Királysága alattvalóiként a földön nyernek majd örökké tartó életet. Bár ezek a „más juhok” nem kapják meg a halhatatlanságot, „örök életet” nyernek (János 10:16; Máté 25:46). Így minden kereszténynek örökké tartó élet a reménysége. Ez nem a képzelet szüleménye, hanem olyasmi, melyre „az igazmondó Isten” ünnepélyes ígéretet tett, s amelyért Jézus drága vére a fizetség (Titus 1:2).
A távoli jövőben?
9., 10. Milyen egyértelmű dolgok jelzik, hogy közel vagyunk a véghez?
9 Pál apostol jövendölése szerint „nehéz idők” fogják jelezni, hogy minden kétséget kizáróan elérkeztünk az „utolsó napokhoz”. Ahogy a minket körülvevő emberi társadalom összeomlik a szeretetlenség, a kapzsiság, az önelégültség és az istentelenség miatt, vajon nem ébredünk tudatára annak, hogy gyorsan közeledik Jehova napja, amikor végrehajtja ítéletét ezen a gonosz világrendszeren? Ahogy az erőszak és a gyűlölet fokozódik, vajon nem azt látjuk mindenütt, hogy Pál további szavai is beteljesednek: „A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban”? (2Timótheus 3:1–5, 13). Egyesek talán ’béke és biztonság’ felkiáltásoknak adnak hangot bizakodva, de a békére nyíló minden kilátás szertefoszlik, mivel „hirtelen veszedelem jő rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek”. Korszakunk jelentőségét illetően nem vagyunk sötétségben. Ezért „legyünk éberek és józanok” (1Thessalonika 5:1–6).
10 A Biblia ezenkívül arról is említést tesz, hogy az utolsó napok „kevés időt” ölelnek fel (Jelenések 12:12; vö. 17:10). Ennek a „kevés időnek” a java már nyilvánvalóan lejárt. Dániel próféciája például pontosan leírja az „északi király” és a „déli király” között dúló viszályt, mely századunkig elhúzódott (Dániel 11:5, 6). Az „északi királynak” a Dániel 11:44, 45-ben vázolt végső támadása mindaz, amelynek a beteljesülése még hátravan. (Ennek a próféciának a kifejtése végett lásd Az Őrtorony 1987/19 és 1993. november 1-jei számát.)
11. a) Milyen mértékű a Máté 24:14 beteljesedése? b) Mire utalnak Jézusnak a Máté 10:23-ban feljegyzett szavai?
11 Aztán itt van Jézusnak az a jövendölése is, hogy „az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Máté 24:14). Jehova Tanúi napjainkban 233 országban, szigetcsoporton és egyéb területen végzik munkájukat. Való igaz, hogy vannak még érintetlen területek, és a Jehovának megfelelő időben talán megnyílik a lehetőség ajtaja (1Korinthus 16:9). Jézusnak a Máté 10:23-ban feljegyzett szavai azonban kijózanítóak: „be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend.” Bár biztos, hogy a jó hír hirdetése az egész földre kiterjed, a föld minden részére azonban nem fogunk eljutni személyesen a Királyság-üzenettel, mielőtt Jézus mint Ítélet-végrehajtó „eljövend”.
12. a) Melyik ’elpecsételésre’ utal a Jelenések 7:3? b) Mi a jelentősége annak, hogy a földön lévő felkentek száma csökken?
12 Vizsgáljuk meg a Jelenések 7:1, 3-ban található írásszöveget, melyben az áll, hogy a pusztítás ’négy szelét’ visszatartják, „míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon”. Ez nem arra a kezdeti elpecsételésre utal, amely akkor történik meg, amikor a 144 000 tagjai égi elhívásban részesülnek (Efézus 1:13). Ez a végső elpecsételésre utal, amikor is visszavonhatatlanul úgy azonosítják őket, mint akik „a mi Istenünk” kipróbált és hűséges „szolgái”. Isten ma még földön élő, valóban felkent fiainak a száma nagymértékben csökken. Ráadásul a Biblia azt is világosan kijelenti, hogy a nagy nyomorúság kezdeti szakasza ’választottakért rövidíttetik majd meg’ (Máté 24:21, 22). Azok, akik felkenteknek vallják magukat, többségükben már meglehetősen idősek. Ez vajon nem arra utal megint csak, hogy közel van a vég?
Hűséges őrálló
13., 14. Milyen felelősség nyugszik az őrálló osztály vállán?
13 Addig is jól tesszük, ha figyelünk a ’hű rabszolgától’ jövő vezetésre (Máté 24:45, Vida fordítás). A modernkori „rabszolga” már több mint száz éve szolgál hűségesen mint „őrálló” (Ezékiel 3:17–21). Az Őrtorony 1984/13 száma ilyen felvilágosítást közöl: „Ez az őrálló figyeli, hogyan alakulnak az események a földön a bibliai prófécia beteljesedéseként, és hangos szóval figyelmeztet a küszöbönálló »nagy nyomorúság«-ra, »amilyen még nem volt a világ kezdete óta«, és hirdeti »valami jobb dolog jó hírét«” (Máté 24:21; Ésaiás 52:7).
14 Ne feledd: az őrállónak az a feladata, hogy kikiáltsa, „a mit lát” (Ésaiás 21:6–8). A bibliai időkben az őrálló részéről már akkor elhangzott a figyelmeztetés, amikor a lehetséges veszedelem még túl távol volt ahhoz, hogy világosan azonosítható legyen (2Királyok 9:17, 18). Vaklármára minden bizonnyal már akkor is volt példa. Egy jó őrálló azonban nem húzódozott attól, hogy beszéljen, attól való félelmében, hogy megszégyenül. Ha lángokban állna a házad, mit éreznél, ha azért nem jönnének a tűzoltók, mert úgy gondolnák, hogy esetleg vaklárma az egész? Nem, ezektől az emberektől elvárjuk, hogy a veszély legkisebb jelére is gyorsan reagáljanak! Hasonlóképpen az őrálló osztály is felemeli a hangját, amikor úgy látszik, hogy a körülmények indokolttá teszik.
15., 16. a) Miért történnek kiigazítások abban, ahogy a próféciákat értelmezzük? b) Mit tanulhatunk abból, hogy Isten hűséges szolgái tévesen értelmeztek bizonyos próféciákat?
15 Ám ahogy az események kibontakoznak, egyre világosabban értelmezzük a próféciákat. A történelem azt bizonyítja, hogy az Istentől származó próféciákat ritkán értették meg teljesen a beteljesedésük előtt, ha egyáltalán volt ilyen. Isten pontosan megmondta Ábrámnak, hogy a magja mennyi ideig lesz „jövevény . . . a földön, mely nem övé”, tudniillik 400 évig (1Mózes 15:13). Mózes azonban még idő előtt ajánlotta fel magát mint szabadítót (Cselekedetek 7:23–30).
16 Vizsgáljuk meg a Messiásra vonatkozó próféciákat is. Visszatekintve már kristálytisztán látszik, hogy a Messiás halála és feltámadása is meg lett jövendölve (Ésaiás 53:8–10). Ennek ellenére még Jézus tulajdon tanítványai sem fogták fel ezt a tényt (Máté 16:21–23). Nem értették meg, hogy a Dániel 7:13, 14 Krisztus jövőbeli pa·rou·sziʹá-ja, vagyis „jelenléte” során teljesedik majd be (Máté 24:3, NW). Így ők közel 2000 évvel elszámolták magukat, amikor ezt kérdezték Jézustól: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” (Cselekedetek 1:6). Miután a keresztény gyülekezet már szilárd alapokon állt, téves elképzelések és hamis remények továbbra is felszínre jöttek (2Thessalonika 2:1, 2). Noha az első századi hívők közül egyeseknek alkalomadtán téves nézetük volt, tagadhatatlan, hogy Jehova megáldotta a munkájukat!
17. Hogyan tekintsük a Szentírás értelmezésének kiigazításait?
17 Napjainkban az őrálló osztálynak időről időre szintén tisztáznia kellett nézeteit. Ám kétségbe vonhatja valaki is, hogy Jehova áldása nyugszik a ’hű rabszolgán’? Azonkívül összességében véve vajon nem az mondható el, hogy az előforduló kiigazítások többsége viszonylag csekélység volt? Ahogyan a Bibliát értelmezzük, az alapvetően változatlan. Szilárdabban meg vagyunk róla győződve, hogy az utolsó napokban élünk, mint valaha!
Éljünk az örökké tartó jövőnek
18. Miért kell távol tartanunk magunkat attól, hogy csak a mának éljünk?
18 A világban élők talán ezt mondják: ’Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk!’, de nem kell, hogy a mi magatartásunk is ilyen legyen. Miért törekednél feleslegesen arra, hogy már most élvezeteket meríts az életből, amikor az örökké tartó jövőért is dolgozhatsz? Az ebbe vetett reménység — legyen akár halhatatlan élet az égben, akár örökké tartó élet a földön — nem álom, és nem is a képzelet szüleménye. Valóság, melyre az „igazmondó” Isten tett ígéretet (Titus 1:2). Megsemmisítő bizonyíték igazolja, hogy közel az az idő, amikor a reménységünk valósággá válik! „A hátralevő idő rövidre szabott” (1Korinthus 7:29, Úf).
19., 20. a) Hogyan tekinti Jehova azokat az áldozatokat, melyeket a Királyság érdekében vállalunk? b) Miért éljünk úgy, hogy az örökkévalóságra tekintünk?
19 Igaz, hogy ez a rendszer talán már tovább tart, mint sokan gondolták volna. Némelyek talán már úgy érzik, hogy ha ezt előbb tudták volna, nem vállaltak volna bizonyos áldozatokat. De nem volna szabad sajnálnunk, hogy ezt tettük. Elvégre, keresztényi életünk alapvető része, hogy áldozatokat vállalunk. A keresztények ’megtagadják magukat’ (Máté 16:24). Soha ne érezzük úgy, hogy azok az erőfeszítések, melyeket Isten megörvendeztetése érdekében teszünk, hiábavalóak. Jézus ezt ígérte: „senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, a ki százannyit ne kapna most . . ., az jövendő világon pedig örök életet” (Márk 10:29, 30). Ezer év múlva vajon mennyire lesz majd fontos az állásod, a házad vagy a bankszámlád? Azoknak az áldozatoknak viszont, melyeket Jehováért vállalsz, egymillió év múlva is értelmük lesz — sőt, egymilliárd év múlva is! „Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről” (Zsidók 6:10).
20 Éljünk ezért úgy, hogy az örökkévalóságra tekintünk; tartsuk szemünket a ’láthatatlan’ dolgokon, ne a ’láthatókon’, „mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:18). Habakuk próféta ezt írta: „e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne [folyton várj rá, NW]; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!” (Habakuk 2:3). Milyen hatással van vajon a személyes és családi kötelezettségeink ellátására az, hogy ’folyton várjuk’ a véget? Következő cikkünk ezekre a kérdésekre ad majd választ.
Kérdések az ismétléshez
◻ Manapság milyen hatással van némelyekre a dolgok e rendszere végének látszólagos késése?
◻ Mi az alapja az örökké tartó életbe vetett reménységünknek?
◻ Hogyan tekintsük azokat az áldozatokat, melyeket a Királyság-érdekekért vállalunk?
[Kép a 15. oldalon]
El kell végeznünk a világméretű prédikálómunkát, mielőtt eljön a vég