Vajon tetszenek Istennek a betakarítási ünnepek?

A ZAMATOS gyümölcsök, a gyönyörű zöldségfélék és az egészséges gabonafélék halomba rakott kévéi elragadó látványt nyújtanak. Angliában mindenhol ilyen díszletek ékesítik a templomok oltárait és szószékeit a betakarítási időszakban. Európában csakúgy, mint bárhol máshol, számos ünnep jelzi a betakarítási idény kezdetét és végét is.

A föld terméshozamáért kiváltképpen azok hálásak, akiknek a megélhetése a termőföldtől függ. Isten valójában arra szólította fel az ókori Izráel nemzetét, hogy évente háromszor tartson olyan ünnepeket, melyek szoros kapcsolatban álltak a betakarítással. Kora tavasszal — a kovásztalan kenyerek ünnepén — az izraeliták az árpaaratás zsengéjéből mutattak be egy kévét Istennek. A tavasz vége felé, a hetek ünnepén (vagyis pünkösdkor) a búzaaratás zsengéjéből készült cipókat ajánlották fel. Ősszel a betakarítás ünnepe jött el, amely a mezőgazdasági év végét jelezte Izráelben (2Mózes 23:14–17). Ezek az ünnepek „szent gyülekezések”, és az örvendezés időszakai voltak (3Mózes 23:2; 5Mózes 16:16).

Ezek után mit mondhatunk a modernkori betakarítási ünnepségekről? Vajon tetszenek Istennek?

Pogány dolgokkal állnak kapcsolatban

Egy cornwalli (Anglia) anglikán lelkészt nyugtalanította a hagyományos, betakarítási időszakban megrendezett ünnepség világias jellege és az ünnepléshez kapcsolódó részegeskedés, ezért 1843-ban úgy döntött, hogy feleleveníti a középkori betakarítási szokást. Az elsőként betakarított gabonából kenyeret készített a templomában megtartott szentmiséhez. Ezzel meghonosította a „keresztény” Lammasa ünnepet, mely egyesek szerint a kelta istenség, Lug ősi imádatából ered. Így napjaink anglikán betakarítási ünnepe pogány eredetű.

Mi a helyzet a többi ünnepséggel, amelyre a betakarítási idény végén kerül sor? Az Encyclopædia Britannica szerint az ezekre az ünnepségekre jellemző sok szokás eredete „a gabonaszellembe vagy a gabonaanyába vetett animista hithez” vezethető vissza. Egyes vidékeken a földművelők abban hittek, hogy az utolsó learatandó gabonakévében szellem lakozik. A gabonaszálakat a földön csépelték, hogy ezzel kiűzzék a szellemet. Másutt a gabonalevelekből „gabonababát” fontak, s ezt biztonságba helyezték, hogy „szerencsét” hozzon a jövő évi vetésig. Majd a kalászokat beszántották a talajba annak reményében, hogy ez áldást fog árasztani az új termésre.

Némelyik legenda a betakarítási időszakot a babiloni Tammuz isten imádatával hozza kapcsolatba, aki Istárnak, a termékenység-istennőnek a hitvese. Az érett kalászok levágása Tammuz idő előtti halálának felelt meg. Más legendák még emberáldozatokkal is kapcsolatba hozzák a betakarítási időszakot — egy olyan gyakorlattal, amelyet gyűlöl Jehova Isten (3Mózes 20:2; Jeremiás 7:30, 31).

Mi Isten nézete?

Istennek az ókori Izráellel való bánásmódjából világosan kitűnik, hogy Jehova, a Teremtő és az élet Forrása kizárólagos odaadást követel meg imádóitól (Zsoltárok 36:10; Náhum 1:2, NW). Ezékiel próféta idejében „nagy útálatosság” volt Jehova szemében az a szokás, hogy Tammuz istent siratták. Ez és még más hamis vallási rítusok azt idézték elő, hogy süket fülekre találtak Istennél ezeknek a hamis imádóknak az imái (Ezékiel 8:6, 13, 14, 18).

Ezzel ellentétben áll az, aminek a megtartására Jehova Isten utasítást adott Izráelnek a betakarítással kapcsolatban. A betakarítás ünnepe alkalmából az izraeliták ünnepélyes gyülekezést tartottak, amely során fiatalok és idősek, gazdagok és szegények ideiglenes szálláshelyeken laktak, melyeket pompás fák dús lombkoronáival díszítettek. Ez a nagy örvendezés ideje volt számukra, de annak az ideje is, hogy arról a szabadításról gondolkodjanak, melyet Isten hajtott végre az elődeik érdekében, amikor kivonultak Egyiptomból (3Mózes 23:40–43).

Az izraelita ünnepek alkalmával az áldozatokat Jehovának, az egyedüli igaz Istennek mutatták be (5Mózes 8:10–20). Ami pedig az előbbiekben említett animista hitet illeti, a Biblia sehol sem beszél arról, hogy a termésnek — például a búzakévéknek — lelkeb lenne. A Szentírás emellett arra is félreérthetetlenül rámutat, hogy a bálványok élettelenek maradnak, továbbra is képtelenek lesznek beszélni, látni, hallani, érezni vagy bármiben segítséget nyújtani imádóiknak (Zsoltárok 115:5–8; Róma 1:23–25).

A keresztények ma már nincsenek a Törvényszövetség alatt, melyet Isten az ókori Izráel nemzetével kötött. Valójában Isten ’eltette az útból, odaszögezte Jézus kínkarójára’ (Kolossé 2:13, 14, Vida fordítás). Jehova modernkori szolgái „a Krisztus törvénye” szerint élnek, és értékeléssel reagálnak mindarra, amiről Isten gondoskodik (Galátzia 6:2).

Pál apostol azt a félreérthetetlen kijelentést tette, hogy a zsidó ünnepek „árnyékai [voltak] a következendő dolgoknak”, és hozzáfűzte: „de a valóság a Krisztusé” (Kolossé 2:16, 17). Következésképpen az igaz keresztények elfogadják ezt a szentírási érvet: „a mit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek . . . Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát” (1Korinthus 10:20, 21). Azonfelül a keresztények figyelmet fordítanak arra az utasításra, hogy ’tisztátalant ne illessenek’. A környéketeken megrendezett betakarítási ünnepeknek pogány vagy hamis vallási színezetük van? Ha igen, az őszinte keresztények azáltal tarthatják távol magukat attól, hogy megharagítsák Jehovát, ha elutasítják, hogy bármilyen módon is belebonyolódjanak az efféle fertőzött imádatba (2Korinthus 6:17).

Amikor egy értékelést mutató gyermek ajándékot kap az édesapjától, vajon kinek köszöni meg? Egy vadidegennek vagy a szülőjének? Isten imádói szívből jövő imáikban naponta megköszönik Jehovának, égi Atyjuknak a rendkívüli bőkezűségét (2Korinthus 6:18; 1Thessalonika 5:17, 18).

[Lábjegyzetek]