Érettséget tükröz, ha tisztán látjuk az alapelveket
JÓ ERKÖLCSÖT megrontanak gonosz társaságok. Amit vet az ember, azt aratja is (1Korinthus 15:33; Galátzia 6:7). Akár fizikailag, akár szellemileg, de mindkét kijelentés egy alapvető igazságot, vagyis alapelvet példáz, s mindkettő törvényekhez szolgáltat alapot. A törvények azonban létrejönnek, feledésbe merülnek, s jobbára konkrétak. Az alapelvek azonban tágabb értelműek, s örökre megmaradhatnak. Isten Szava ezért arra buzdít minket, hogy alapelvekben gondolkodjunk, hacsak lehetséges.
A Magyar Nagylexikon a következőképpen határozza meg az alapelvet: „sarkigazság, alapigazság . . . valamely törvénynek . . . az a döntő jelentőségű elve, tétele, amely meghatározza az egésznek a jellegét . . ., kétségbevonhatatlan tétel . . ., amelyből további tételek vezethetők le.” Egy gyermeknek például törvényben meg kell szabni: „Ne nyúlj a tűzhelyhez!” Egy felnőttnek viszont elegendő elmondani, hogy „a tűzhely forró”. Ha megfigyelted, az utóbbi inkább alapvető kijelentés. Bizonyos értelemben alapelvvé válik, mivel útbaigazít, hogy mit tehetünk — főzhetünk, süthetünk vagy le lehet kapcsolni a tűzhelyet.
Az életben a kulcsfontosságú alapelvek természetesen szellemiek; hatással vannak Isten iránti imádatunkra és boldogságunkra. Egyesek azonban meghátrálnak, mivel erőfeszítésre van szükség az alapelvek átgondolásához. Jobban szeretik a törvényből adódó kényelmet, ha dönteniük kell. Ez nem bölcs dolog, és ellentétben áll a bibliai időkben élt ókori hűségesek példájával (Róma 15:4).
Isteni alapelvek szerint élő férfiak
A tökéletlen emberek közül Ábelről mondhatjuk el, hogy ő volt a legelső férfiú, aki isteni alapelvek szerint élt. Valószínűleg sokat gondolt a „magra” vonatkozó ígéretre, és megértette, hogy a bűntől való megváltás véráldozatot is magában foglal majd (1Mózes 3:15). Istennek ezért áldozott „juhainak első fajzásából”. Az „azoknak kövérségéből” kifejezés arra mutat, hogy Ábel a tőle telhető legjobbat adta Jehovának. Pedig csak kétezer évvel Ábel halála után íratta le Isten legelőször részletesen az áldozatokkal kapcsolatos kívánalmait. Az istenfélő, alapelvek szerint élő Ábellel szemben a testvére, Káin, csak ímmel-ámmal áldozott Istennek. Magatartása sok kívánnivalót hagyott maga után, s áldozatából valami azt sejttette, hogy nem voltak a szívében alapelvek (1Mózes 4:3–5).
Noé ugyancsak isteni alapelvek szerint élt. Bár a Bibliában feljegyzettek azt mutatják, hogy Isten konkrétan megparancsolta neki, hogy építsen bárkát, olyan parancsról viszont nem olvashatunk benne, hogy prédikáljon másoknak. Noét mégis „az igazság hirdetőjének” nevezik (2Péter 2:5). Még akkor is, ha Isten valószínűleg elküldte Noét prédikálni, nem kétséges: az alapelvek iránti érzéke és a felebarátai iránti szeretete is arra indította, hogy így tegyen. Mivel olyan időkben élünk, mint amilyenben Noé élt, utánozzuk nagyszerű hozzáállását és példáját.
Jézus a napjaiban élő papokkal ellentétben azt tanította az embereknek, hogy alapelvekben gondolkodjanak. Példa erre a Hegyi beszéde. Jellegét tekintve inkább alapelv (Máté 5—7. fejezet). Jézus azért tanított így, mert az előtte élt Ábelhez és Noéhoz hasonlóan igazán ismerte Istent. Még ifjú volt, de már nagyra tartotta azt az alapigazságot, hogy „az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal . . ., a mi az Úrnak szájából származik” (5Mózes 8:3; Lukács 2:41–47). Igen, az a nyitja annak, hogy isteni alapelvek szerint élő személyek legyünk, hogy igazán ismerjük Jehovát, hogy mit szeret és mit nem szeret, s mik a szándékai. Ha ilyen Isten szerinti alapigazságok irányítanak minket az életünkben, akkor azok valójában élő alapelvekké válnak (Jeremiás 22:16; Zsidók 4:12).
Az alapelvek és a szív
A törvényeknek lehet csak úgy ímmel-ámmal engedelmeskedni, talán mert félünk az engedetlenséggel járó büntetéstől. Az alapelvnek való engedelmesség azonban eleve kizárja az ilyen hozzáállást, mivel az alapelveknek épp az a lényege, hogy szívből reagálunk az irányításukra. Vegyük például Józsefet, aki Ábelhez és Noéhoz hasonlóan még a mózesi törvényszövetség létrehozása előtt élt. Amikor Pótifár felesége megpróbálta elcsábítani, József így felelt: „hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” Igen, József ismerte azt az alapelvet, hogy a férj és a feleség „egy test” (1Mózes 2:24; 39:9).
Manapság a világban hiányoznak az igazságos alapelvek. A világ mohón erőszakkal és erkölcstelenséggel táplálkozik. Fennáll annak a veszélye, hogy egy keresztény kísértést érezhet arra, hogy talán titokban ugyanilyen silány táplálékból, mozifilmekből, videofilmekből vagy könyvekből csipegessen. Mennyire dicsérendő tehát, ha Józsefhez hasonlóan az alapelvek segítségével elutasítjuk a rosszat, emlékezve arra, hogy Isten csak a lojálisokat fogja megtartani az eljövendő „nagy nyomorúság” idején (Máté 24:21). Igen, főleg az tárja fel, milyenek vagyunk igazából belül, amit akkor teszünk, ha magunk vagyunk és nem a nyilvánosság előtt (Zsoltárok 11:4; Példabeszédek 15:3).
Ebből következik tehát, ha bibliai alapelvek irányítanak minket, nem keresünk majd esetleges kiskapukat Isten törvényeiben; azzal sem fogunk próbálkozni, meddig mehetünk el, anélkül hogy valójában megszegnénk valamilyen törvényt. Az ilyen gondolkodás saját érdekeink ellen van; végül kárunk lesz belőle.
Nézzünk a törvény betűje mögé
A törvényeknek természetesen fontos szerepük van a keresztények életében. Őrszemként segítenek védelmezni minket, és sok fontos alapelv rejlik bennük. Ha nem értjük meg ezeket az alapelveket, kihűlhet a hozzájuk kapcsolódó törvények iránti szeretetünk. Erről tanúskodott az ókori Izráel nemzete.
Isten adta Izráelnek a Tízparancsolatot, amelynek az első pontja megtiltotta, hogy Jehován kívül bármilyen más istent imádjanak. Alapigazság rejlik e törvényben, az hogy Jehova teremtett mindent (2Mózes 20:3–5). De vajon e szerint az alapelv szerint élt a nemzet? Maga Jehova adja meg a választ: „azt mondják [az izraeliták] a fának: Te vagy az én atyám! a kőnek pedig: Te szűltél engem! Bizony háttal fordulnak felém [Jehova felé] és nem arczczal” (Jeremiás 2:27). Milyen érzéketlen és minden elvet nélkülöző ostobaság! S mennyire bántotta ez Jehova szívét! (Zsoltárok 78:40, 41; Ésaiás 63:9, 10).
A keresztények is kaptak törvényeket Istentől. Kerülniük kell például a bálványimádást, a nemi erkölcstelenséget és a vérrel való visszaélést (Cselekedetek 15:28, 29). Ha belegondolsz, lényeges alapelveket találhatsz meg bennük, mint például: Isten megérdemli, hogy kizárólag neki szenteljük oda magunkat; hűségeseknek kell lennünk házastársunkhoz; s hogy Jehova az Életadónk (1Mózes 2:24; 2Mózes 20:5; Zsoltárok 36:10). Ha megértjük és mélységesen értékeljük az alepelveket, melyek e szabályok mögött vannak, láthatjuk, hogy javunkra válnak (Ésaiás 48:17). Számunkra Isten „parancsolatai . . . nem nehezek” (1János 5:3).
Míg az izraeliták egykor figyelmen kívül hagyták Isten parancsolatát, Jézus idejére „a törvény doktorai”, az írástudók, a másik végletbe estek. Rengeteg szabályt és hagyományt alkottak, amelyekkel akadályozták az igaz imádatot, és amelyek maguk alá temették az isteni alapelveket (Máté 23:2, The New English Bible). Az emberek hozzászoktak a sikertelenséghez, a reménytelenséghez és a képmutatáshoz (Máté 15:3–9). Sok ember alkotta szabály embertelen volt. Amikor Jézus egy elsorvadt kezű embert akart éppen meggyógyítani, megkérdezte a jelen lévő farizeusokat: „Szabad-é szombatnapon jót . . . tenni?” Hallgatásuk a napnál is világosabban mutatta, hogy szerintük nem szabad, ami Jézusban azt idézte elő, hogy ’bánkódott szívük keménysége miatt’ (Márk 3:1–6). A farizeusok segítségére lettek volna sabbath-on egy elkóborolt vagy sebesült háziállatnak (amely anyagi értéket képviselt), de sohasem segítettek volna egy férfinak vagy egy nőnek, hacsak nem az élete forgott kockán. Igen, olyannyira megszállottai voltak az emberi szabályoknak és a részleteknek, hogy mint a festményen szaladgáló pókok, nem látták a teljes képet, vagyis az isteni alapelveket (Máté 23:23, 24).
Pedig még a fiatalok is, ha szívükben őszinték, dicsőséget szerezhetnek Jehovának azáltal, hogy értékelik a bibliai alapelveket. A tizenhárom éves Rebecca tanára megkérdezte az osztályt, ki volna benne valamilyen szerencsejátékban. A legtöbben azt mondták, ők nem. De aztán különböző helyzeteket hozott fel a tanáruk, és Rebecca kivételével mindannyian engedtek, hogy ilyen vagy olyan módon benne volnának valamilyen szerencsejátékban. A tanár megkérdezte Rebeccát, venne-e egy 20 centes sorsjegyet, ha az jó célt szolgálna. Rebecca azt mondta nem, és az Írások alapján megmagyarázta, miért volna ez a szerencsejáték egy fajtája. A tanára ekkor ezt mondta az egész osztálynak: „Szerintem itt egyedül Rebeccának vannak, amit én úgy nevezek: »alapelvei« a szó igazi értelmében.” Igen, Rebecca felelhetett volna egyszerűen úgy is, hogy „nem engedi a vallásom”, de ennél mélyebben gondolkodott; meg tudta magyarázni, miért helytelen a szerencsejáték, és miért nem hajlandó részt venni benne.
Ábel, Noé, József és Jézus példája jól mutatja, hogyan válhat javunkra, ha használjuk a ’gondolkodóképességünket’ és ’értelmi képességünket’ Isten imádatában (Példabeszédek 2:11; Róma 12:1, NW). A keresztény vének jól teszik, ha Jézust utánozzák, amikor ’legeltetik az Istennek köztük lévő nyáját’ (1Péter 5:2). Amint Jézus esete is jól mutatja, az isteni alapelveket szeretők azok, akik boldogulnak Jehova szuverenitása alatt (Ésaiás 65:14).