Jehova akaratát cselekedték

Illés felmagasztalja az igaz Istent

A LEGKERESETTEBB ember volt Izráelben. Minden bizonnyal megölnék, ha a király megtalálná őt. Ki volt ez az üldözött ember? Jehova prófétája, Illés.

Akháb király és pogány felesége, Jézabel felvirágoztatták a Baál-imádatot Izráelben. Ezért Jehova aszályt hozott arra a földre, és ennek már negyedik éve volt. A dühödt Jézabel elhatározta, hogy megöli Jehova prófétáit, de Akháb különösen Illést akarta elpusztítani. Illés volt az, aki ezt mondta Akhábnak több mint három évvel azelőtt: „ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint” (1Királyok 17:1). És a bekövetkezett aszály még mindig tartott.

Ebben a veszélyes helyzetben Jehova ezt mondta Illésnek: „Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére.” Nagy személyes kockázat árán Illés engedelmeskedett Jehova parancsának (1Királyok 18:1, 2).

Két ellenség találkozik

„Te vagy-é az Izráel megháborítója?” — kérdezte Akháb, amikor meglátta Illést. „Nem én háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok” — válaszolt Illés bátran. Azután Illés arra utasította egész Izráelt, hogy gyűljenek össze a Kármel-hegynél, a „Baál négyszázötven prófétája” is, „és az Aserának négyszáz prófétája”. Azután Illés így szólt a tömeghez: „Meddig sántikáltok kétfelé?a Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt” (1Királyok 18:17–21).

Az emberek nem feleltek. Talán felismerték, hogy bűnösök, mivel elmulasztottak kizárólagos odaadással lenni Jehova iránt (2Mózes 20:4, 5). Vagy talán annyira érzéketlenné vált a lelkiismeretük, hogy nem láttak semmi bűnt abban, hogy megosztották lojalitásukat Jehova és Baál között. Mindenesetre Illés arra utasította az embereket, hogy hozzanak két fiatal bikát — egyet a Baál-prófétáknak, egyet pedig neki. Mindkét bikát előkészítették az áldozatra, de nem gyújtottak tüzet hozzá. „Hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét — mondta Illés —, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten” (1Királyok 18:23, 24).

Jehova felmagasztaltatik

A Baál-próféták elkezdtek ’sántikálni az oltár körül, amelyet készítettek’. Egész délelőtt így kiáltoztak: „Baál! hallgass meg minket!” Baál azonban nem válaszolt (1Királyok 18:26). Akkor Illés gúnyolni kezdte őket: „Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten!” (1Királyok 18:27). Sőt, a Baál-próféták tőrökkel és lándzsákkal kezdték vagdosni magukat, ami gyakori szokás volt a pogányok között, hogy felébresszék isteneik könyörületét (1Királyok 18:28).b

Már elmúlt dél, a Baál-imádók pedig „prófétálni kezdtek” — ez a szóhasználat ebben a szövegösszefüggésben azt a gondolatot fejezi ki, hogy önuralom nélkül, őrjöngve siránkoztak. Késő délután végül Illés így szólt mindenkihez: „Jőjjetek én hozzám.” Mindenki feszülten figyelt, amint Illés újra felépítette Jehova oltárát, árkot ásott körülötte, feldarabolta a fiatal bikát, és feltette azt az oltárra a tűzhöz való fával együtt. Ezek után a bikát, az oltárt és a fát alaposan eláztatta vízzel, még az árok is megtelt (kétségtelenül a Földközi-tengerből szereztek tengervizet). Azután Illés Jehovához imádkozott: „hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket!” (1Királyok 18:29–37).

Hirtelen tűz jött az égből, „és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt”. Az emberek, akik látták ezt, azonnal leborultak, és ezt mondták: „Az Úr az Isten! az Úr az Isten!” Illés parancsára elfogták a Baál-prófétákat, és elvitték őket a Kison-patak völgyébe, ahol kivégezték őket (1Királyok 18:38–40).

Tanulság számunkra

Talán úgy tűnik, Illés emberfeletti bátorságot mutatott. A bibliaíró Jakab mégis azzal biztat minket, hogy „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű” (Jakab 5:17). Nem volt mentes bizonyos fokú félelemtől és aggodalomtól. Például, amikor Jézabel később esküt tett, hogy bosszút áll a Baál-próféták meggyilkolásáért, Illés elmenekült, és imában Jehovához kiáltott: „Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet” (1Királyok 19:4).

Jehova nem vette el Illés lelkét a halálban. Inkább könyörületesen támogatta őt (1Királyok 19:5–8). Isten szolgái ma biztosak lehetnek afelől, hogy Jehova ugyanígy fog cselekedni, amikor aggodalmakkal teli időszakokkal néznek szembe, talán az ellenállás miatt. Valóban, ha Jehova segítségét kérik imában, „rendkívüli erővel” tudja felruházni őket, olyannyira, hogy még ha ’mindenütt szorongatják’ is, ’nem szorítják be’ őket. Így Illéshez hasonlóan segítséget kapnak, hogy kitartsanak (2Korinthus 4:7, 8, Újfordítású revideált Biblia).

[Lábjegyzetek]