Megállapodás egy ésszerű menyasszonyárban
MINT ahogyan a bibliai időkben, úgy ma is néhány kultúrában elvárják, hogy a férfi menyasszonyárat fizessen, mielőtt feleségül vesz egy nőt. „Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért” — mondta Jákób jövendőbeli apósának, Lábánnak (1Mózes 29:18). Mivel Jákób szerette Rákhelt, magas árat ajánlott fel érte — hétévi munkabér értékét! Lábán elfogadta az ajánlatot, de becsapta Jákóbot, és először a nagyobbik lányát, Leát adta hozzá feleségül. Lábán a későbbiekben igen körmönfont módon bánt Jákóbbal (1Mózes 31:41). Lábán olyan nagy hangsúlyt fektetett az anyagi nyereségre, hogy emiatt elveszítette lányai tiszteletét. Ezt kérdezték: „Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midőn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette” (1Mózes 31:15).
Sajnos a mai anyagias világban sok szülő hasonlít Lábánhoz. Sőt néhányan még nála is rosszabbak. Egy afrikai újság szerint néhány házassági megállapodás egyszerűen csak azért jön létre, hogy „a kapzsi apák anyagi haszonhoz jussanak”. Egy másik ok a gazdasági nyomás, amely néhány szülőt arra indít, hogy lányaikat eszköznek tekintsék arra, hogy könnyítsenek az anyagi nehézségeiken.a
Egyes szülők visszatartják lányaikat a házasságtól, mivel magasabb menyasszonyárat szeretnének. Ez komoly gondokhoz vezethet. Egy újság kelet-afrikai tudósítója ezt írta: „A fiatalok a szökést választják, nehogy rendkívüli magas hozományt kelljen adniuk, melyet a leendő házastárs makacsul kitartó szülei követelnek.” A nemi erkölcstelenség is egy gond, melyet a magas menyasszonyár követelése eredményez. Ezenkívül talán némely fiatalembernek sikerül megoldania, hogy feleséget vásároljon, de ezzel komoly adósságba veri magát. „A szülőknek ésszerűnek kellene lenniük — ösztönzött egy szociális dolgozó a Dél-afrikai Köztársaságból. — Nem lenne szabad magas összegeket követelniük. Az új házaspárnak meg kell élnie valahogy . . . Miért juttatnák csődbe a fiatalembert?”
Hogyan állíthatnak fel a keresztény szülők jó példát az ésszerűségben, amikor megegyeznek a menyasszonyár kifizetésében vagy a számla kiállításában? Ez fontos kérdés, mivel a Biblia ezt a parancsot adja: „ésszerűségetek legyen ismert minden ember előtt” (Filippi 4:5, NW).
Ésszerű bibliai alapelvek
Személyes döntés, hogy a keresztény szülők megállapodnak-e menyasszonyárban vagy sem. Ha azt választják, hogy igen, az ilyen megállapodásokat a bibliai alapelvekkel összhangban kell megkötniük. „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete” — mondja Isten Szava (Zsidók 13:5). Ha ez az alapelv nem érvényesül a házassági megállapodásban, ez arról tanúskodhat, hogy ez a keresztény szülő nem jó példa. Azok a férfiak, akik felelős beosztásban vannak a keresztény gyülekezetben, legyenek ’ésszerűek’, ’nem pénzsóvárgók’ vagy „rút nyereségre vágyók” (1Timótheus 3:3, NW; 3:8). Azt a keresztényt, aki kapzsi módon magas menyasszonyárat követel, és nem gyakorol bűnbánatot, még ki is közösíthetik a gyülekezetből (1Korinthus 5:11, 13; 6:9, 10).
A kapzsiság okozta gondok miatt néhány kormány olyan törvényeket léptetett érvénybe, amelyek megszabják a menyasszonyár felső határát. A nyugat-afrikai Togóban például az egyik törvény kijelenti, hogy a menyasszonyárat „természetben vagy készpénzben is ki lehet fizetni, vagy akár egyszerre mindkét módon”. A törvény még hozzáteszi: „Az összeg semmilyen esetben nem lépheti túl a 10 000 CFA-frankot” (körülbelül 4500 forint). A Biblia több helyen is azt a parancsot adja a keresztényeknek, hogy törvénytisztelő állampolgárok legyenek (Titus 3:1). Még ha a kormány nem tartatja is be szigorúan az ilyen törvényeket, az igaz keresztények készségesen engedelmeskednek. Így jó lelkiismerettel állnak Isten előtt, és nem okoznak botlást másoknak (Róma 13:1, 5; 1Korinthus 10:32, 33).
Ki a felelős a megállapodásért?
Egyes kultúrákban a menyasszonyárban való megállapodás módja talán szemben áll egy másik fontos alapelvvel. A Biblia szerint az apa a felelős háznépe dolgaiért (1Korinthus 11:3; Kolossé 3:18, 20). Ezért azoknak, akik felelős helyzetben vannak a gyülekezetben, olyan férfiaknak kell lenniük, akik „gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják” (1Timótheus 3:12).
Azonban általánosan elfogadott lehet a közösségben, hogy a nagy jelentőségű házassági megállapodást a családfő rokonaira bízzák. Ezek a rokonok pedig igényt tarthatnak a menyasszonyár egy részére. Ez nehéz helyzetbe hozza a keresztény háznépet. Azzal a címszóval, hogy „ez a szokás”, néhány családfő hagyja, hogy hitetlen rokonok túl magas menyasszonyárat követeljenek. Ez néha ahhoz vezetett, hogy keresztény lányok hitetlennel kötöttek házasságot. Ez pedig ellentétben áll azzal a figyelmeztetéssel, hogy a keresztények ’csak az Úrban’ kössenek házasságot (1Korinthus 7:39). Az olyan családfőt, aki hagyja, hogy hitetlen rokonok olyan döntéseket hozzanak, amelyek károsnak bizonyulnak gyermekei szellemi jólétére, nem lehet úgy tekinteni, mint aki „a maga házát jól igazgatja” (1Timótheus 3:4).
Mi a helyzet akkor, ha egy keresztény apa — mint ahogyan az az istenfélő patriarcha, Ábrahám esetében is történt — nem vesz részt közvetlenül az egyik gyermeke házassági megállapodásában? (1Mózes 24:2–4). Ha a keresztény apa kijelöl valakit arra, hogy ezt megtegye, meg kell győződnie arról, hogy az a személy, aki a megállapodást köti, követi azokat az útmutatásokat, amelyek összhangban vannak az ésszerű bibliai alapelvekkel. Ezenkívül, mielőtt bármilyen intézkedést tennének a menyasszonyárban való megállapodásra, a keresztény szülőknek körültekintően át kell gondolniuk a dolgokat, és nem szabad engedniük, hogy ésszerűtlen szokások vagy követelések vezessék őket (Példabeszédek 22:3).
A nem keresztényi jellemvonások elkerülése
A Biblia elítéli a büszkeséget és az „élettel való kérkedést” (1János 2:16, Újfordítású revideált Biblia; Példabeszédek 21:4). Mégis, némelyek, akik csatlakoztak a keresztény gyülekezethez, ezeket a jellemvonásokat mutatták ki a házassági megállapodásukban. Néhányan a világot utánozzák azzal, hogy kérkednek a magas menyasszonyárként kapott összeggel vagy csekkel. A Watch Tower Society egyik afrikai fiókhivatala viszont a következőről számol be: „Néhány férj nem tanúsít tiszteletet, ha a feleség családja ésszerű az igényeiben, amikor menyasszonyárat kér, és úgy tekinti feleségét, mint akit csupán egy »kecske« árán vett meg.”
Néhány keresztényt hatalmába kerített a magas menyasszonyár utáni sóvárgás, és ez tragikus következményekhez vezetett. Figyeld meg például a következő beszámolót, amely a Watch Tower Society másik fiókhivatalából érkezett: „Általában nehéz az egyedül álló testvéreknek megházasodniuk, a testvérnőknek pedig társat találniuk. Ez azzal a következménnyel jár, hogy egyre több a kiközösítés a nemi erkölcstelenség miatt. Néhány testvér bányába megy dolgozni, hogy arany vagy gyémánt után kutasson, hogy azután eladja azt, és így elegendő pénze legyen a házasodáshoz. Ez talán egy vagy több évet is leköt az életükből, és gyakran meggyengülnek szellemileg, miközben távol vannak a testvéreiktől és a gyülekezettől.”
Ahhoz, hogy elkerüljék az ilyen szomorú következményeket, a keresztény szülőknek a gyülekezet érett tagjainak a példáit kell követniük. Bár Pál apostol nem volt szülő, ésszerű volt abban, ahogyan a hittársaival bánt. Ügyelt arra, nehogy súlyos terheket rakjon bárkire is (Cselekedetek 20:33). A keresztény szülőknek mindenképpen figyelembe kell venniük önzetlen példáját, amikor a menyasszonyárban való megállapodásra készülnek. Isteni ihletés alatt Pál ezt írta: „Legyetek én követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, a kik úgy járnak, a miképen mi néktek példátok vagyunk” (Filippi 3:17).
Az ésszerűség példái
Amikor házassági megállapodásra kerül a sor, sok keresztény szülő kiváló példát mutat fel az ésszerűségben. Figyeld meg Joseph és felesége, Maeb esetét, akik teljes idejű evangéliumhirdetők. A Salamon-szigetek egyik szigetén élnek, ahol a menyasszonyárban való megállapodás néha gondot okoz. Hogy elkerüljék az ilyen nehézségeket, Joseph és Mae előkészítették, hogy lányuk, Helen egy szomszédos szigetre mehessen férjhez. Ugyanígy tettek másik lányukkal, Eshterrel is. Joseph abba is beleegyezett, hogy veje, Peter az ésszerű összegnél jóval kevesebbet fizessen menyasszonyárként. Amikor megkérdezték, miért döntött így, Joseph elmondta: „Nem akartam megterhelni a vejemet, aki úttörő.”
Afrikában Jehova Tanúi közül sokan szintén nagyszerű példát mutattak az ésszerűségben. Néhány helyen a nagycsaládokban élő rokonok általában elvárják, hogy nagy összeget fizessenek nekik, még a valódi menyasszonyárban való megállapodás előtt. Ahhoz, hogy megkapja a menyasszonyt, a vőlegénytől elvárhatják, hogy ígéretet tegyen arra, hogy a későbbiekben fedezni fogja a menyasszonyárat jegyese egyik öccse számára.
Figyeld meg ezzel szemben Kossi és felesége, Mara példáját. Lányuk, Beboko nemrégen ment férjhez Jehova Tanúi egyik utazófelvigyázójához. Mielőtt összeházasodtak, a rokonok nagy nyomást gyakoroltak a szülőkre, hogy ők is részt kaphassanak a magas összegű menyasszonyárból. A szülők azonban szilárdan kitartottak, és nem teljesítették ezeket a követeléseket. Megállapodtak közvetlenül a jövőbeli vejükkel, hogy minimális menyasszonyárat kívánnak a lányukért, és azután annak felét visszaadják a párnak, hogy abból készülhessenek fel az esküvő napjára.
Egy másik példa ugyanabból az országból egy fiatal Tanú-lányról, Itongóról szól. A családja először ésszerű menyasszonyárat kért. De a rokonok azt követelték, hogy emeljék meg az összeget. A légkör elég feszült volt, és úgy tűnt, hogy ezek a rokonok elérik, amit akarnak. Bár Itongo félénk természetű volt, mégis felállt, és tisztelettudóan kijelentette, hogy ő már elhatározta: feleségül megy ehhez a buzgó keresztényhez, Sanzéhez, ahogyan azt eltervezték. Azután bátran azt mondta: „Mbi ke” (ami azt jelenti: ’A kérdés el van döntve’), és leült. Keresztény édesanyja, Sambeko támogatta őt. Nem voltak további megbeszélések, a pár pedig összeházasodott, ahogyan azt eredetileg tervezték.
Vannak dolgok, amelyeket a szerető keresztény szülők sokkal fontosabbnak tartanak a menyasszonyárból származó személyes haszonnál. Egy férj Kamerunból ezt így magyarázza: „Az anyósom minden lehetőséget megragad, hogy elmondja, bármit is akarnék adni neki menyasszonyárként, arra használjam fel, hogy gondoskodjak a lánya szükségleteiről.” A szerető szülők figyelembe veszik gyermekeik szellemi jólétét is. Figyeld meg például Farait és Rudót, akik Zimbabwéban élnek, és sok időt töltenek azzal a munkával, hogy prédikálják Isten Királysága jó hírét. Bár nincs keresetük, mindkét lányukat az általánosan kért menyasszonyárnak csak kis hányadáért adták férjhez. Miért? Lányaik javát akarták azzal, hogy olyan férfiakhoz menjenek feleségül, akik igazán szeretik Jehovát. „Amit mi sokkal fontosabbnak tartottunk, az a lányaink és vejeink szellemisége” — mondták. Milyen jó ilyet hallani! Azok a szülők, akik ilyen szerető figyelmességet mutatnak házasságban élő gyermekeik szellemi és fizikai jóléte iránt, valóban dicséretet érdemelnek.
Az ésszerűség áldásai
Joseph és Mae a Salamon-szigetekről áldásban részesültek, amiért nagylelkűen és figyelmesen kezelték lányaik házasságát. Így vejeik nem verték adósságba magukat. Ehelyett mindkét házaspár sok éven keresztül teljes idejét a Királyság-üzenet terjesztésének szentelhette. Joseph visszatekintve ezt mondja: „Azok a döntések, amelyeket én és a családom hozott, gazdag jutalommal jártak. Igaz, néha nagy volt a nyomás azok részéről, akik nem értettek meg minket, nekem azonban tiszta a lelkiismeretem, és elégedett vagyok, amikor látom, hogy a gyermekeim elfoglaltak és szilárdan állnak Jehova szolgálatában. Ők is boldogok, a feleségem és én pedig még boldogabbak vagyunk.”
Egy másik áldás a házastársak családjai közötti jó kapcsolat. Zondai és Sibusiso például önkétesként szolgálnak a Watch Tower Society zimbabwei fiókhivatalában feleségükkel együtt, akik vér szerinti testvérek. Apósuk, Dakarai teljes idejű evangéliumhirdető, és nincs keresete. A menyasszonyárban való megállapodáskor azt mondta, hogy bármit elfogad, amit fel tudnak ajánlani. „Igazán szeretjük az apósunkat, és mindent megtennénk, amit csak tudunk, hogy segítsünk neki, ha szükséget szenvedne” — mondja Zondai és Sibusiso.
Igen, ha valaki ésszerűséget mutat a menyasszonyárban való megállapodáskor, az a család boldogságát eredményezi. Például az új házasok így nem kerülnek adósságba, és megkönnyíti nekik, hogy alkalmazkodjanak a házasság életformájához. Sok fiatal párnak lehetőséget nyújt arra, hogy olyan szellemi áldásokra törekedjen, mint amelyek a sürgős prédikáló- és tanítványképző munkában töltött teljes idejű szolgálattal járnak. Ez pedig a házasság szerető Létrehozójának, Jehova Istennek szerez dicsőséget (Máté 24:14; 28:19, 20).
[Lábjegyzetek]
a Néhány kultúrában fordított a helyzet. A férj hozzátartozói várnak hozományt a menyasszony szüleitől.
b A cikkben szereplő neveket megváltoztattuk.
[Kiemelt rész a 27. oldalon]
VISSZAADTÁK A MENYASSZONYÁRAT
Néhány közösségben a menyasszonyt és szüleit lenézik, ha a menyasszonyár alacsony. Ezért a büszkeség és az a vágy, hogy a család helyzetével hivalkodhassanak, néha arra ösztönöz egyeseket, hogy magas árban állapodjanak meg. Egy Lagosban, Nigériában élő család viszont ezzel ellentétben nagyszerű példát mutatott. Vejük, Dele elmagyarázza:
„Feleségem családja sok költségtől megszabadított, amely a hagyományos menyasszonyár-ceremóniával kapcsolatos; ilyen például a többöltözetnyi drága ruha vásárlása. Sőt, amikor a családom átadta a menyasszonyárat, a szóvivőjük ezt kérdezte családomtól: »A lányt feleségnek vagy lányotoknak tekintitek?« A családom egyöntetűen így felelt: »Lányunknak tekintjük.« Ezután a menyasszonyárat ugyanabban a borítékban visszaadták nekünk.
A mai napig nagyon értékelem, ahogyan a feleségem családja az esküvőnket kezelte. Ez arra indított, hogy mélységesen tiszteljem őket. Kiváló szellemi szemléletmódjuk arra ösztönöz, hogy nagyon közeli rokonaimnak tekintsem őket. És nagy hatással volt arra is, ahogyan a feleségemet tekintem. Mély értékelés fejlődött ki bennem iránta, mivel a családja így kezelt engem. Amikor nézeteltérésünk van, nem engedem, hogy nehézség legyen belőle. Ahányszor csak eszembe jut, milyen családból jött, a nézeteltérés máris csekélységnek tűnik.
Az én családomat és az ő családját a baráti kötelék fűzi össze. Édesapám még most, két évvel az esküvőnk után is szokott ajándékot és ételeket küldeni a feleségem családjának.”