A büszkeség ára — Milyen magas?

VOLT már dolgod olyan valakivel, aki megpróbált szándékosan kisebbségi érzést kelteni benned? Talán egy igazgató, főnök, felvigyázó vagy talán éppen egy rokon volt az, aki lenézett téged és lekezelően bánt veled? Hogyan éreztél iránta? Vonzott a személyisége? Biztosan nem! Miért? Mert a büszkeség falakat emel, és elfojtja a kommunikációt.

Ha valaki büszke, az azt idézi elő, hogy az illető mindenkit lenéz, és mindig különbnek tünteti fel magát. Az ilyen személy ritkán mond egy jó szót is másokról. Mindig van valami negatív megjegyzése: „Igen, lehet, hogy így van, de azért ilyen vagy olyan hibája van.”

A Thoughts of Gold in Words of Silver című mű azt írja, hogy a büszkeség „olyan hiba, amely fokozatosan megsemmisít. Felemészti az embert, és nem sok dicséretre méltót hagy benne.” Csoda hát, ha senki nem érzi jól magát egy büszke ember mellett? A büszkeség ára tehát gyakran az igaz barátok hiánya. Ugyanez a könyv így folytatja: „Ezzel ellentétben az emberek szeretik az alázatosokat — nem azokat, akik büszkék arra, hogy alázatosak, hanem az igazán alázatosakat.” A Biblia találóan kijelenti: „Az ember büszkesége megalázza őt, de az alázatos lelkü szert tesz tiszteletre” (Példabeszédek 29:23, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása).

De túl azon, hogy az ember elveszíti a barátait, és nem kap megbecsülést az emberektől, vajon milyen hatással van a büszkeség az Istennel való kapcsolatra? Hogyan tekinti Isten a büszke, gőgös és önhitt személyeket? Büszkeség vagy alázatosság — számít ez neki?

Lecke az alázatosságról

A Példabeszédek ihletett írója kijelenti: „Romlás előtt jár a gőg, és botlás előtt lélek büszkesége. Jobb alázatos lelkűnek lenni szerények közt, mint zsákmányt osztani gőgösökkel” (Példabeszédek 16:18, 19, IMIT). Ezeknek a szavaknak a bölcsességét jól megerősítik a szíriai hadvezérrel, Naámánnal történtek, aki az izraelita Elizeus próféta idejében élt.

Naámán leprás volt. Szeretett volna meggyógyulni, ezért Szamáriába utazott, azt gondolva, hogy személyesen találkozhat Elizeussal. De ehelyett a próféta a szolgáját küldte ki, azzal az utasítással, hogy Naámán fürödjön meg hétszer a Jordán folyóban. Naámán megsértődött, amiért így bántak vele, és amiért ilyen tanácsot kapott. Miért nem volt képes a próféta kijönni és személyesen beszélni vele, nem csupán a szolgáját kiküldeni? És egyébként is, bármelyik szíriai folyó legalább olyan jó volt, mint a Jordán! Az ő problémája a büszkeség volt. És mi lett az eredmény? Szerencséjére a bölcs tanács kerekedett felül. „Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult” (2Királyok 5:14).

Néha már csupán egy csekély alázatosság is nagy jutalommal jár.

A gőg ára

Azonban az ár, melyet a büszkeség követel tőlünk, sokkal nagyobb, mint hogy egyszerűen elszalasztunk valamit, ami javunkra válna vagy előnyös lenne. A büszkeség egy másik formája az, amelyet a görög hybris szó foglal magában. William Barclay görögtudós szerint „a hybris a büszkeség és a kegyetlenség keveréke . . ., gőgös megvetés, amely arra indít [egy embert], hogy embertársai lelkébe taposson”.

A Bibliában találhatunk példát erre a fajta túlzott mértékű büszkeségre. Ez Hánunnak, Ammon királyának esete volt. Az Insight on the Scripturesa ezt mondja: „Náhás szerető-kedvességet gyakorolt Dávid iránt, ezért Dávid szolgákat küldött, hogy vigasztalják meg Hánunt apja elvesztésének fájdalmában. De Hánunt a fejedelmei meggyőzték arról, hogy ez Dávid részéről csupán ürügy, hogy kikémlelje a várost, ezért meggyalázta Dávid szolgáit, levágatta a szakálluk felét, ruháikat csípőnél félbevágatta, és úgy küldte vissza őket.” Ezzel az esettel kapcsolatban Barclay megjegyzi: „Ez hybris volt. Sértés, bántalmazás és nyilvános megalázás együttvéve” (2Sámuel 10:1–5).

Igen, a büszke személyre jellemző az arcátlanság, mások megalázása. Élvezi, ha hűvösen, érzéketlenül bánthat másokat, és kárörvendően figyeli a másik kényelmetlenségét és megalázottságát. De mások önbecsülésének aláásása vagy lerombolása kétélű fegyver. Azzal a következménnyel járhat, hogy elveszítünk egy barátot, sőt, nagyon valószínű, hogy még ellenséget is szerzünk.

De hogyan is tudna egy igaz keresztény ilyen ártalmas büszkeséget kinyilvánítani, hiszen a Mester azt a parancsolatot adta, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat”? (Máté 7:12; 22:39). Ez egyszerűen mindennel ellentétben állna, ami Isten és Krisztus előtt elfogadható. Barclay a következő komoly megjegyzést teszi erről: „A hybris az a fajta büszkeség, amely arra indítja az embert, hogy dacoljon Istennel.” Ez az a büszkeség, amely ezt mondja: „Nincs Isten” (Zsoltárok 14:1). Vagy ahogyan a Zsoltárok 10:4 kifejezi: „A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.” Az ilyen büszkeség vagy gőg az illetőt nemcsak a barátoktól és rokonoktól, hanem magától Istentől is eltávolítja. Milyen nagy ár!

Ne engedd, hogy a büszkeség felemésszen

A büszkeségnek sok formája lehet: eredhet nacionalizmusból, rasszizmusból, osztály- és társadalmi különbségekből, műveltségből, gazdagságból, rangokból vagy hatalomból. A büszkeség tehát könnyen erőt vehet rajtad, és tönkreteheti a személyiségedet.

Sokan vannak, akik alázatosnak tűnnek, amikor magasabb rangú személyekkel van dolguk, sőt talán még a velük egyenrangúakkal is. De mi a helyzet akkor, ha ez az alázatosnak tűnő személy hatalmi helyzetbe kerül? Hirtelen kényúrrá válhat, aki megkeseríti azok életét, akiket az alattvalóinak gondol! Ez történhet akkor, amikor valaki egyenruhát vagy olyan jelvényt visel, amely hatalmi állását jelképezi. Még a kormánynál dolgozók is büszkévé válhatnak abban, ahogyan a nyilvánossággal bánnak, azt gondolva, hogy a nyilvánosság azért van, hogy őket szolgálja, és nem fordítva. A büszkeség keménnyé és érzéketlenné, míg az alázatosság kedvessé tesz.

Jézus lehetett volna büszke és kemény a tanítványaival szemben. Tökéletes ember volt, Isten Fia, akinek a tökéletlen, hirtelenkedő, lobbanékony követőivel kellett foglalkoznia. Milyen meghívást intézett mégis azokhoz, akik hallgatták őt? „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30).

Mindig törekszünk arra, hogy kövessük Jézus példáját? Vagy azt vesszük észre magunkon, hogy kemények, merevek, önkényeskedők, könyörtelenek és büszkék vagyunk? Jézushoz hasonlóan próbáljunk meg felüdíteni, nem pedig elnyomni másokat. Álljunk ellen a büszkeség romboló hatásának.

Az eddig említetteket figyelembe véve vajon mindenfajta büszkeség helytelen?

Önbecsülés az önteltséggel szemben

A büszkeség lehet ésszerű vagy indokolható önbecsülés is. Az önbecsülés azt jelenti, hogy tiszteljük magunkat. Azt jelenti, hogy vigyázunk arra, mit gondolnak rólunk mások. Vigyázunk arra, milyen a megjelenésünk és a hírnevünk. Igaz a spanyol közmondás: Mondd meg, ki a barátod, megmondom, ki vagy. Ha szívesebben vagyunk olyanokkal, akik rendetlenek, lusták, durvák és trágár beszédűek, rájuk fogunk hasonlítani. A viselkedésük ránk ragad, és hozzájuk hasonlóan híján leszünk az önbecsülésnek.

Persze ott van a másik véglet is, amikor a büszkeség önteltséghez vagy beképzeltséghez vezet. Az írástudók és a farizeusok Jézus napjaiban büszkék voltak a hagyományaikra és a szélsőségesen vallásos megjelenésükre. Jézus így figyelmeztetett velük kapcsolatban: „Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek: mert megszélesítik az ő homlokszíjjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét [hogy még istenfélőbbnek tűnjenek]; és szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elölűlést. És a piaczokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester!” (Máté 23:5–7).

A helyénvaló büszkeség kiegyensúlyozott szemléletmódra vall. Azt se felejtsük el, hogy Jehova a szívünket nézi, és nem csupán a külső látszatot (1Sámuel 16:7; Jeremiás 17:10). Az önigazságosság nem Isten szerinti igazságosság. A kérdés így a következő: Hogyan gyakorolhatunk valódi alázatosságot, és hogyan kerülhetjük el, hogy magas árat fizessünk a büszkeségért?

[Lábjegyzet]

[Kép a 4. oldalon]

Egy csekély alázatosság nagy jutalmat hozott Naámánnak