Paradicsom utáni kutatásom

PASCAL STISI ELMONDÁSA ALAPJÁN

Már késő éjjelre járt, és a dél-franciaországi Béziers városának utcái kihaltak voltak. Mikor a barátommal rátaláltunk egy vallási könyvesbolt frissen festett falára, óriási fekete betűkkel a német filozófus, Nietzsche szavait firkáltuk rá: Meghalt minden isten; az emberfölötti ember éljen! De hát hogyan jutottam el idáig?

FRANCIAORSZÁGBAN, olasz származású katolikus családban születtem 1951-ben. Gyermekkoromban mindig Dél-Olaszországba mentünk nyaralni. Itt minden egyes falunak volt Szűz Mária-szobra. Nagyapámmal sétálgatva sorra jártam ezeket a hatalmas, feldíszített szobrokat végeláthatatlan körmenetekben a hegyeken keresztül — de mindenféle meggyőződés nélkül. Alapszintű tanulmányaimat egy jezsuiták által vezetett vallási iskolában végeztem el. Mégsem emlékszem, hogy bármit is hallottam volna, ami igazán építette az Istenbe vetett hitemet.

Akkor kezdtem töprengeni azon, mi az élet célja, amikor Montpellier-ben felvettek az egyetemre orvostanhallgatónak. Édesapám megsebesült a háborúban, és állandóan orvosok voltak a betegágyánál. Vajon nem lenne jobb inkább véget vetni a háborúknak, mint oly sok időt és erőfeszítést áldozni arra, hogy kigyógyítsák az embereket a háború okozta sérülésekből? A vietnami háború mégis javában tombolt. Számomra az egyetlen logikus módszer például a tüdőrák kezelésére az volt, hogy meg kell szüntetni az elsődleges okot: a dohányzást. És mi a helyzet az alultápláltság okozta betegségekkel a fejlődő országokban, és azokkal, melyek a túltápláltságból adódnak a gazdag országokban? Vajon nem lenne jobb inkább az okokat megszüntetni, mint arra törekedni, hogy orvosolják a szomorú következményeket? Miért van oly sok szenvedés a földön? Éreztem, hogy valami szörnyű nagy hibája van ennek az öngyilkos társadalomnak, és a kormányzatokat tartottam ezért felelősnek.

Egy anarchista író könyve volt a kedvencem, és abból másoltam ki a mondatokat, melyeket falakra firkáltam fel. Fokozatosan én is anarchista lettem, hit és erkölcsi törvények nélkülivé, aki nem kíván se Istent, se urat. Úgy gondoltam, Istent és a vallást a gazdagok és a hatalmasok találták ki, hogy uralkodhassanak felettünk, és kihasználjanak minket, többieket. Mintha ezt mondták volna ezzel: „Dolgozz keményen értünk a földön, és nagy lesz jutalmad a mennyei paradicsomban.” De az istenek ideje lejárt. Ezt az embereknek el kellett mondani. A graffiti volt az egyik módja, hogy ezt elmondjuk nekik.

Emiatt az egyetemi tanulmányaim a második helyre szorultak. Időközben felvettek földrajz és ökológia szakra egy másik montpellier-i egyetemre, ahol lázadó szellem uralkodott. Minél többet tanulmányoztam az ökológiát, annál jobban nőtt a felháborodásom azt látva, mennyire szennyezik gyönyörű bolygónkat.

Minden évben, a nyári szünetben több ezer kilométert utaztam autóstoppal egész Európában. Miközben utazgattam, és több száz gépjárművezetővel beszélgettem, saját szememmel láttam az emberi társadalmat sújtó gonoszságot és hanyatlást. Egyszer, a paradicsom utáni kutatásom során pompás tengerpartokon mentem végig Kréta gyönyörű szigetén, és láttam, hogy olaj borítja őket. Vérzett a szívem. Maradt még vajon a föld valamelyik szögletében paradicsomi környezet?

Vissza a földműveléshez

Franciaországban az ökológusok a földműveléshez való visszatérést javasolták a társadalmi bajok orvoslására. A saját két kezemmel akartam dolgozni. Így hát megvettem egy öreg kőházat egy falucskában a dél-franciaországi Cévennek-hegység előhegységében. Az ajtóra felírtam az amerikai hippik jelszavát: „Paradise Now” (Paradicsom most). Egy fiatal német lány, aki átutazóként érkezett, az élettársam lett. Kizárt dolog volt, hogy egy polgármester, vagyis e rendszer képviselője előtt kössünk házasságot. És a templom? Szóba sem jöhetett!

Többnyire mezítláb jártunk, és hosszú hajam meg bozontos szakállam volt. Elbűvölt a gyümölcs- meg zöldségtermesztés. Nyáron kék volt az ég, és az énekes kabócák koncerteztek. A bozótos területen a virágok annyira illatoztak, és a mediterrán gyümölcsök, a szőlő és a füge, melyeket termesztettünk, annyira zamatosak voltak! Úgy tűnt, hogy megtaláltuk a magunk paradicsomát.

Az Istenbe vetett hitem ébredezése

Az egyetemen sejtbiológiát, embriológiát és anatómiát tanultam, és mély hatást tett rám ezek mechanizmusának az összetettsége és összhangja. Most, hogy mindennap magam láthattam és figyelhettem meg a teremtést, szépsége és ereje csodálattal töltött el. A teremtés könyve nap mint nap szólt hozzám, oldalról oldalra. Egyik nap, a dombokon tett hosszú sétám alatt, miután mélyen elgondolkodtam az életen, arra a következtetésre jutottam, hogy kell lennie egy Teremtőnek. Szívem mélyén elhatároztam, hogy ezentúl hinni fogok Istenben. Korábban ürességet és fájó magányosságot éreztem a szívemben. Azon a napon, amikor hinni kezdtem Istenben, ezt mondtam magamnak: „Pascal, többé már soha sem leszel egyedül.” Rendkívüli érzés volt.

Nem sokkal ezután élettársamnak és nekem kislányunk született — Amandine. Ő volt a szemem fénye. Most, hogy már hittem Istenben, kezdtem tisztelni azt a néhány erkölcsi törvényt, melyet ismertem. Felhagytam a lopással és a hazudozással, és hamarosan felismertem, hogy ez sok súrlódást segít elkerülnöm a körülöttem lévő emberekkel. Igen, megvoltak a magunk nehézségei is, és a paradicsomom nem egészen olyan volt, amilyenre vágytam. A helyi szőlőtermelők használtak rovarirtó és gyomirtó szereket, melyek az én termésemet is szennyezték. Még mindig nem kaptam választ arra a kérdésemre, mi okozza a gonoszságot. Ezenkívül, bár sokat olvastam a családi életről, ez mégsem gátolt meg abban, hogy indulatosan vitatkozzam az élettársammal. Kevés barátunk volt, és azok is hamisak voltak; némelyik még az élettársamat is megpróbálta rávenni, hogy megcsaljon engem. Kellett hogy legyen egy jobb paradicsom.

Választ kapok az imáimra

A magam módján gyakran imádkoztam Istenhez, hogy vezessen engem az életben. Az egyik vasárnap reggel egy barátságos hölgy, név szerint Irène Lopez látogatott meg minket a kisfiával. Jehova Tanúja volt. Meghallgattam, mit szeretne elmondani, és beleegyeztem, hogy újra meglátogassanak. Két férfi keresett fel. Beszélgetésünkből két dolgot szűrtem le: Paradicsom és Isten Királysága. Gondosan szívembe véstem ezeket a gondolatokat, és ahogy múltak a hónapok, megértettem, hogy egy napon majd rendeznem kell az ügyeimet Istennel, ha azt szeretném, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, és hogy igazi boldogságot találjak.

Az élettársam eleinte hajlandó volt házasságot kötni velem, hogy életünket összhangba hozzuk Isten Szavával. De aztán rossz emberek társaságába keveredett, akik kigúnyolták Istent és az ő törvényeit. Egy tavaszi estén, mikor hazaértem, szörnyű megrázkódtatás ért. Házunk üres volt. Az élettársam elhagyott, és magával vitte hároméves kislányunkat. Napokig vártam, hogy hazatérjenek — de hiába. Ahelyett, hogy hibáztattam volna Istent, inkább imádkoztam hozzá, hogy segítsen rajtam.

Röviddel ezután kezembe vettem a Bibliát, leültem a fügefám alá, és olvasni kezdtem. Valósággal faltam a betűket. Noha korábban már mindenféle pszichoanalitikai és pszichológiai könyvet olvastam, ilyen bölcsességgel még soha nem találkoztam. Ez a könyv isteni ihletettségű kellett hogy legyen. Bámulatba ejtett Jézus tanítása, és hogy mennyire megértette az emberi természetet. Vigasztalást merítettem a Zsoltárok könyvéből, és csodáltam a Példabeszédekben olvasható gyakorlatias bölcsességet. Hamarosan felismertem, hogy míg a teremtés tanulmányozása kiváló módja annak, hogy valaki Istenhez vonzódjon, ez csupán ’útjának szegélyeit’ tárhatja fel (Jób 26:14, Újfordítású revideált Biblia).

Ezenkívül a Tanúk otthagyták nálam Az igazság, mely örök élethez vezet és a Tedd családi életedet boldoggá! című könyveket.a Miközben olvastam őket, felnyíltak a szemeim. Az Igazság könyv segített megértenem, miért néz szembe az ember jelentős méreteket öltő környezetszennyezéssel, háborúkkal, növekvő bűnözéssel és a nukleáris megsemmisülés veszélyével. És miként a vörös ég, melyet a kertemből láttam, előre jelezte a következő napi szép időt, ugyanúgy ezek az események is igazolták, hogy Isten Királysága már közel van. Ami a Családi élet könyvet illeti, azt kívántam, bárcsak megmutathatnám az élettársamnak, és elmondhatnám neki, hogy boldogok lehetünk, ha a Biblia tanácsait alkalmazzuk a gyakorlatban. De erre többé már nem volt lehetőség.

Előrehaladok szellemileg

Szerettem volna többet tudni, így hát megkértem Robertet, az egyik Tanút, hogy látogasson meg. Igencsak meglepődött, amikor azt mondtam neki, hogy szeretnék megkeresztelkedni, úgyhogy el is kezdte tanulmányozni velem a Bibliát. Rögtön beszélni kezdtem másoknak arról, amit tanultam, és kiadványokat is kezdtem terjeszteni, melyekhez a Királyság-teremben jutottam hozzá.

Hogy legyen miből megélnem, beiratkoztam egy kőművestanfolyamra. Annak tudatában, hogy Isten Szava mennyire hasznos lehet az egyéneknek, minden lehetőséget megragadtam arra, hogy kötetlen formában prédikáljak a csoporttársaimnak és a tanáraimnak. Egy este Serge-zsel találkoztam a folyosón. Néhány folyóirat volt a kezében.

— Látom, szeretsz olvasni — szólítottam meg.

— Igen, de ezek olyan unalmasak.

— Szívesen olvasnál valami igazán jót? — kérdeztem tőle.

Nagyszerűen elbeszélgettünk Isten Királyságáról, és utána elfogadott néhány bibliai irodalmat. A következő héten eljött velem a Királyság-terembe, és bibliatanulmányozás kezdődött vele.

Egy nap megkérdeztem Robertet, hogy mehetnék-e házról házra prédikálni. Erre odament a ruhásszekrényéhez, és kikeresett nekem egy öltönyt. A következő vasárnap vele mentem, hogy megtegyem az első lépéseket a szolgálatban. Végül, 1981. március 7-én nyilvánosan szimbolizáltam Jehova Istennek tett önátadásomat megkeresztelkedés által.

Segítség a bánat idején

Időközben megtudtam, hol él Amandine és édesanyja külföldön. Sajnos az édesanyja — teljesen jogszerűen, annak az országnak a törvényei szerint, ahol élt — megtiltotta, hogy lássam a lányomat. Ez teljesen lesújtott. Amandine édesanyja férjhez ment, és kétségbeesésem a tetőfokára hágott, amikor egy hivatalos értesítést kaptam, hogy a férje örökbe fogadta a lányomat — teljes mértékben az én beleegyezésem nélkül. Többé már egyáltalán nem volt jogom a gyermekemhez. Még bírósági perrel sem tudtam megszerezni a kapcsolattartási jogot. Úgy éreztem, mintha mázsás terhet cipelnék a hátamon, olyan nagy volt a fájdalmam.

Jehova Szava azonban sokféle módon támogatott. Az egyik nap, amikor végtelenül szomorú voltam, a Példabeszédek 24:10. versének szavait ismételgettem újra meg újra: „Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd.” Ez a vers segített, hogy össze ne roppanjak. Egy másik alkalommal, a lányom meglátogatására tett egyik sikertelen próbálkozásom után, elmentem a szolgálatba, és úgy szorítottam a könyvestáskám fülét, amilyen erősen csak tudtam. Ezekben a nagyon nehéz pillanatokban tapasztalhattam a Zsoltárok 126:6. versének igazságát, mely ezt mondja: „A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.” Megtanultam egy fontos leckét: amikor komoly megpróbáltatásaid vannak, ha már egyszer mindent megtettél, amit csak tudtál, hogy a dolgok rendbe jöjjenek, akkor magad mögött kell hagynod őket, és eltökélten folytatnod kell Jehova szolgálatát. Ez az egyetlen módja, hogy megőrizd örömödet.

Valami jobbra törekszem

Drága szüleim, mikor látták, mennyire megváltoztam, felajánlották, hogy segítenek nekem az egyetemi tanulmányaim folytatásában. Megköszöntem nekik, de most már más célom volt. Az igazság megszabadított az emberi bölcselettől, a miszticizmustól és az asztrológiától. Most már igazi barátaim voltak, akik soha sem ölnék meg egymást a háborúban. És végre választ kaptam az azzal kapcsolatos kérdéseimre, hogy miért van ennyi szenvedés a földön. Hálából teljes erőmmel Istent akartam szolgálni. Jézus teljesen átadta magát Isten szolgálatának, és én az ő példáját akartam követni.

1983-ban feladtam kőműves-vállalkozásomat, hogy teljes idejű szolga lehessek. Válaszként az imáimra, találtam egy részidejű állást egy parkban, hogy el tudjam tartani magam. Micsoda öröm volt részt venni az úttörőiskolán Serge-zsel együtt; azzal a fiatalemberrel, akinek a kőművesiskolában tanúskodtam! Háromévi általánosúttörő-szolgálat után vágyat éreztem arra, hogy még többet tehessek Jehova szolgálatában. Így hát 1986-ban kineveztek különleges úttörőnek Provins festői városába, Párizstól nem messze. Gyakran, amikor este hazaértem, letérdelve adtam hálát Jehovának a csodálatos napért, melyet azzal töltöttem, hogy beszéljek róla másoknak. Tulajdonképpen két dolog van, ami a legnagyobb örömet jelenti számomra az életben: beszélni Istenhez és beszélni Istenről.

Egy másik nagy örömem a 68 éves édesanyám megkeresztelkedése volt, aki Cébazanban lakott, egy kis faluban Dél-Franciaországban. Amikor édesanyám elkezdte olvasni a Bibliát, megrendeltem neki Az Őrtoronyt és az Ébredjetek!-et. Gondolkodó ember volt, és nagyon hamar eljutott arra a felismerésre, hogy amit olvas, abból az igazság csendül ki.

Bétel — igazi szellemi paradicsom

Amikor a Watch Tower Society úgy döntött, hogy lecsökkenti a különleges úttörők számát, jelentkeztem a Szolgálati Kiképző Iskolára és a Bételbe, Jehova Tanúi franciaországi fiókhivatalába. Jehovára akartam bízni annak eldöntését, miként tudnám őt a legjobban szolgálni. Néhány hónap múlva, 1989 decemberében meghívtak a Bételbe, mely a Franciaország északnyugati részén fekvő Louviers-ban van. Ez így nagyszerűen alakult, mivel a Bétel elhelyezkedése lehetővé tette, hogy segítsek az öcsémnek és a sógornőmnek a szüleim gondozásában, amikor nagyon megbetegedtek. Ezt nem tudtam volna megtenni akkor, ha a misszionáriusi szolgálatban lettem volna, több ezer kilométer távolságra.

Édesanyám többször is meglátogatott a Bételben. Bár lemondással járt számára, hogy távol élt tőlem, mégis gyakran mondogatta nekem: „Maradj a Bételben, fiam. Boldog vagyok, hogy így szolgálod Jehovát.” A szüleim sajnos már meghaltak. Már alig várom, hogy láthassam őket, amikor a föld a szó szoros értelmében paradicsommá válik!

Komolyan úgy gondolom, hogy ha van olyan ház, amely kiérdemli a „Paradicsom most” megjelölést, akkor az a Bétel — „Isten háza” —, mivel az igazi paradicsom elsősorban szellemi, és a Bételben jó szellemiség uralkodik. Lehetőségünk van arra, hogy ápoljuk a szellem gyümölcseit (Galátzia 5:22, 23). A gazdag szellemi eledel, melyet a naponkénti bibliavers-megbeszélésen és a családi Őrtorony-tanulmányozáson kapunk, erőt ad nekem a Bétel-szolgálathoz. Ezenkívül az, hogy olyan szellemi gondolkodású testvérek és testvérnők társaságában lehetek, akik már évtizedek óta hűségesen szolgálják Jehovát, szintén egyedülálló hellyé teszi a Bételt, ahol szellemileg gyarapodok. Bár most már 17 éve annak, hogy elszakítottak a lányomtól, több olyan lelkes fiatalra leltem a Bételben, akikre úgy tekintek, mint gyermekeimre, és örömet szerez, hogy előrehaladnak szellemileg. Az elmúlt nyolc év alatt hét különböző megbízatást kaptam. Bár ezeket a változtatásokat nem mindig éreztem könnyűnek, az ilyen képzés hosszú távon hasznos.

Olyanfajta babot termesztettem régen, amely százszoros termést hozott. Ehhez hasonlóan azt tapasztaltam, hogy ha rosszat vet el az ember, százszor rosszabbat fog learatni — és nem csak egyszer arat. A tapasztalatszerzés olyan iskola, ahol igen sokba kerülnek a leckék. Jobb lett volna, ha be se kell iratkoznom ebbe az iskolába, hanem inkább Jehova útjai szerint nevelnek fel. Milyen kiváltságosak azok a fiatalok, akiket keresztény szülők nevelnek! Nem kétséges, mennyivel jobb Jehova szolgálatában elvetni a jót, és százszor több békét és megelégedést aratni (Galátzia 6:7, 8).

Amikor úttörő voltam, néha a mellett a vallási könyvesbolt mellett mentem el, amelynek a falára felírtuk az anarchista jelmondatot. Még be is mentem a boltba, és beszéltem a tulajdonosnak az élő Istenről és a szándékáról. Igen, Isten él! Sőt mi több, Jehova, az egyedül igaz Isten egy hűséges Atya, aki soha sem hagyja el gyermekeit (Jelenések 15:4). Bárcsak minden nemzetből még tömegek találnák meg most a szellemi paradicsomot — a jövőben pedig a helyreállított Paradicsomot —, az élő Istent, Jehovát szolgálva és dicsőítve!

[Lábjegyzet]

[Képek a 26. oldalon]

A teremtés csodáitól megindulva, szívem mélyén elhatároztam, hogy ezentúl hinni fogok Istenben. (Jobbra) Ma mint Bétel-szolga