A kollegiánsok — A Biblia tanulmányozása tette őket mássá

Hallottál már a kollegiánsokról?

Ez a XVII. századi parányi holland vallási csoport különbözött az akkoriban elismert egyházaktól. Miért volt ez így, és mit tanulhatunk tőlük? Ahhoz, hogy ezt megtudjuk, utazzunk vissza az időben.

JACOBUS ARMINIUS (vagyis Jacob Harmensen) 1587-ben érkezett Amszterdam városába. Nem volt nehéz munkát találnia, mivel igen meggyőző volt az önéletrajza. A holland Leideni Egyetemen szerezte meg a diplomáját 21 évesen. Ezt követően hat évet töltött Svájcban, ahol teológiát tanult Théodore de Bèze-nél, Kálvin János protestáns reformátor utódjánál. Nem csoda, ha az amszterdami protestánsok örömmel nevezték ki egyik lelkipásztoruknak a 27 éves Arminiust! Néhány évvel később azonban sok egyháztag megbánta döntését. Miért?

Az eleve elrendelés kérdése

Nem sokkal azután, hogy Arminius a szószékre lépett, feszültség támadt az amszterdami protestánsok között az eleve elrendelés tanát illetően. Ez a tantétel a magja a kálvinizmusnak, de néhány egyháztag úgy érezte, hogy kíméletlen és igazságtalan az az Isten, aki némelyeket megmentésre, másokat meg kárhozatra rendel. A kálvinisták arra számítottak, hogy Arminius, lévén Bèze tanítványa, helyreigazítja majd a szakadárokat. Ehelyett azonban Arminius, a kálvinisták legnagyobb megdöbbenésére, inkább a szakadárok pártjára állt. 1593-ra a vita olyan hevessé vált, hogy két csoportra osztotta a város protestánsait — azokra, akik elfogadták a tantételt, és a mérsékeltekre, akik elutasították.

Néhány éven belül ez a helyi vita nemzeti szintű protestáns egyházszakadáshoz vezetett. Végül, 1618 novemberében előkészületeket tettek a döntő összecsapásra. A kálvinisták a hadsereg és a közvélemény támogatásával a nemzeti tanács, vagyis a dordrechti református zsinat elé rendelték a szakadárokat (abban az időben remonstránsoknaka nevezték őket). Az összejövetel végén minden remonstráns lelkészt választás elé állítottak: vagy megfogadja, hogy nem prédikál többé, vagy elhagyja az országot. Legtöbben a száműzetést választották. Szigorú kálvinisták töltötték be a lelkipásztori tisztségeket, melyeket a remonstráns lelkészek elhagytak. A kálvinizmus győzedelmeskedett — legalábbis a zsinat ezt remélte.

A kollegiáns mozgalom kezdete és terjedése

Miként másutt is, Warmondban, a Leidentől nem messze fekvő faluban lévő remonstráns gyülekezet is elvesztette a lelkipásztorát. Viszont a többiektől eltérően, ez a gyülekezet nem fogadta el a zsinat által jóváhagyott utódot. Ezenfelül, amikor egy remonstráns lelkész 1620-ban életét kockáztatva visszatért Warmondba, hogy gondját viselje a gyülekezetnek, néhány gyülekezeti tag még őt sem fogadta el. Ezek a gyülekezeti tagok titokban saját vallásos összejöveteleket kezdtek tartani, mindenféle egyházi személy segítsége nélkül. Később ezeket az összejöveteleket kollégiáknak, a résztvevőket pedig kollegiánsoknak nevezték.

Bár a kollegiáns csoport inkább a körülmények, mintsem elvek miatt jött létre, ez a helyzet hamarosan megváltozott. Gijsbert van der Kodde gyülekezeti tag úgy érvelt, hogy a papi felügyelet nélküli összejövetelek által a csoport sokkal nagyobb összhangba került a Bibliával és a korai keresztények eljárásmódjával, mint az elismert egyházak. Azt mondta, hogy a papi osztályt az apostolok halála után találták ki, hogy foglalkozást szerezzenek olyan férfiaknak, akik vonakodtak kitanulni egy mesterséget.

Van der Kodde és a vele egyetértő tagok 1621-ben Rijnsburgbab, egy közeli faluba helyezték át az összejöveteleiket. Néhány évvel később, amikor a vallási üldözés alábbhagyott, és átadta a helyét a toleranciának, a kollegiáns összejövetelek híre országszerte elterjedt, és „nem csak hasonszőrű embereket” vonzott, ahogyan Siegfried Zilverberg történész megfogalmazta. Volt köztük remonstráns, mennonita, szociniánus, sőt teológus is. Néhányan földművelők, mások pedig költők, nyomdászok, orvosok és mesteremberek voltak. A filozófus Spinoza (Benedictus de Spinoza) és a pedagógus Johann Amos Comenius (vagy Jan Komenský), valamint a híres festő, Rembrandt van Rijn is szimpatizált a mozgalommal. Azok a különböző elképzelések, melyeket ezek az istenfélő emberek magukkal hoztak, befolyásolták a kollegiáns hitnézetek kialakulását.

1640-től ez a tetterős csoport nagy gyorsasággal növekedett. Kollégiák alakultak Rotterdamban, Amszterdamban, Leeuwardenben és más városokban is. Andrew C. Fix történészprofesszor megjegyzi, hogy 1650 és 1700 között „a kollegiánsok . . . az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb vallási erővé váltak a tizenhetedik századi Hollandiában”.

A kollegiánsok hitnézetei

Mivel racionális gondolkodás, tolerancia és szókimondás fémjelezte a kollegiáns mozgalmat, a kollegiánsok egyénileg szabadon vallhattak különböző nézeteket. Mégis egymáshoz fűzte őket néhány közös meggyőződés. Például minden kollegiáns tisztában volt a Biblia személyes tanulmányozásának fontosságával. Ahogyan az egyik kollegiáns írta, minden egyes tagtól elvárták, hogy „maga kutasson, ahelyett hogy valaki más által jutna el az Isten ismeretére”. És ők így is tettek. Jacobus C. van Slee, XIX. századi egyháztörténész szerint nagyobb bibliaismeretük volt a kollegiánsoknak, mint a többi vallási csoportnak abban az időben. Még az ellenfeleik is dicsérték a kollegiánsokat azért a képességükért, hogy jártasak voltak a Biblia használatában.

Minél többet tanulmányozták viszont a Bibliát a kollegiánsok, annál több olyan hitnézetet alakítottak ki, melyek különböztek a fő egyházak hitnézeteitől. A XVII. századtól a XX. századig tartó időszakból származó források leírják néhány hitnézetüket:

A korai egyház. Adam Boreel teológus, a kollegiáns mozgalom egyik tagja azt írta 1644-ben, hogy amikor a korai egyház Konstantin császár idejében belebonyolódott a politikába, megszegte a szövetségét Krisztussal, és elveszítette a szent szellem ösztönzését. Még azt is hozzátette, hogy ennek következtében a hamis tanítások megszaporodtak, és még az ő idejéig is fennmaradtak.

A reformáció. A XVI. századi reformáció, melyet Luther, Kálvin és mások vezettek, nem ment elég messze az egyház megreformálásában. Ehelyett — az élenjáró kollegiáns, Galenus Abrahamsz (1622—1706) orvos szerint — a reformáció még rosszabbá tette a helyzetet, azáltal hogy civakodást és gyűlölködést támasztott. Az igazi reformnak a szíveket kell megváltoztatnia, amit a reformáció elmulasztott megtenni.

Az egyház és a papság. Az elismert egyházak romlottak, világiasak és nincs meg az Istentől jövő felhatalmazásuk. Aki csak komolyan veszi a vallást, nem tehet jobbat, mint hogy elhagyja az egyházat, amelyhez tartozik, hogy ne legyen része annak bűneiben. A kollegiánsok azt mondták, hogy a papság hivatala ellentétben áll a Szentírással, és „ártalmas a keresztény gyülekezet jólétére”.

Királyság és Paradicsom. Daniel de Breen (1594—1664), az amszterdami kollégia egyik alapítója azt írta, hogy Krisztus Királysága nem az egyének szívében uralkodó, szellemi királyság. Jacob Ostens tanár, rotterdami kollegiáns pedig azt mondta, hogy „a patriarchák földi reménységre tekintettek előre”. A kollegiánsok ugyancsak azt az időt várták, amikor majd a föld paradicsommá alakul át.

Háromság. Néhány élenjáró kollegiáns a szociniánus hitnézetek hatására elvetette a Háromságot.c Például Daniel Zwicker (1621—1678) azt írta, hogy bármely tan, amely ellenkezik az értelemmel, mint például a Háromság is, „képtelenség és hamis”. 1694-ben megjelent a kollegiáns Reijnier Rooleeuw bibliafordítása.d Ez így adta vissza a János 1:1. versének második felét: „és az ige egy isten volt”, szemben a hagyományos értelmezéssel: „és Isten vala az Íge”.

Heti összejövetelek

Bár a kollegiánsok a hitnézeteikben nem voltak teljesen egységesek, a különböző városokban megtalálható kollégiáik eléggé hasonlóan működtek. Van Slee történész beszámol arról, hogy a kollegiáns mozgalom kezdetén az összejöveteleket alig készítették elő. Pál apostolnak a „prófétálás” fontosságáról mondott szavai alapján a kollegiánsok úgy érezték, hogy a gyülekezet minden férfi tagja szabadon beszélhet a kollégiában (1Korinthus 14:1, 3, 26). Ennek eredményeként gyakran késő éjszakába nyúltak az összejövetelek, és néhány jelenlévőt „elnyomott az álom”.

Később az összejövetelek jóval szervezettebbek lettek. A kollegiánsok nemcsak vasárnaponként találkoztak, hanem hétköznap esténként is. Annak érdekében, hogy a szónok és a gyülekezet az év folyamán minden összejövetelre már előre fel tudjon készülni, egy nyomtatott program felsorolta a bibliaverseket, melyeket majd megvizsgálnak, és megadta a szónokok nevének kezdőbetűit is. Miután énekkel és imával megnyitották az összejövetelt, a szónok megmagyarázta a bibliaverseket. Mikor befejezte, felkérte a férfiakat, hogy mondják el véleményüket az imént megtárgyalt témáról. Ezután egy második szónok megmutatta ugyanazoknak a verseknek az alkalmazását. Imával és énekkel zárták az összejövetelt.

A Friesland tartományi Harlingen városában a kollegiánsok sajátos módon biztosították, hogy terv szerint folyjanak az összejövetelek. Annak a szónoknak, amelyik tovább beszélt a számára engedélyezett időnél, csekély pénzbírságot kellett fizetnie.

Országos gyűlések

A kollegiánsok fontosnak tartották a nagyobb összejöveteleket is. Ezért 1640-től kezdve az ország minden részéről évente kétszer (tavasszal és nyáron) Rijnsburgba utaztak. Ahogyan Fix történész írja, ezek az összejövetelek lehetőséget adtak nekik, hogy „megismerjék a különböző helyekről érkező testvéreik gondolatait, érzéseit, hitnézeteit és tevékenységét”.

A látogatóba érkező kollegiánsok közül néhányan szobákat béreltek a faluban, míg mások a Groote Huisban, vagyis a Nagy Házban, a kollegiánsok birtokában lévő 30 szobás kastélyban szálltak meg. Az itteni közös étkezéseken 60-70 embernek szolgáltak fel. Az étkezés után a látogatók sétálgathattak a kastély jókora kertjében, hogy élvezhessék „Isten műveit, egy halk társalgást vagy az elmélkedés perceit”.

Bár nem minden kollegiáns tartotta fontosnak a megkeresztelkedést, sokan mégis megtették. Így a keresztelkedés a nagy összejövetelek jellegzetes vonásává vált. Van Slee történész szerint a szertartásra többnyire szombat délelőtt került sor. Az éneket és imát egy beszéd követte a bemerítés fontosságáról. Majd a szónok felszólította azokat a felnőtteket, akik szerettek volna megkeresztelkedni, hogy tegyenek hitvallást, például így: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia.” Az előadást imával zárták, majd minden jelenlévő a keresztelkedési medencéhez ment, és szemtanúja volt annak, amint a férfiak és a nők letérdeltek a medencében, úgyhogy a víz vállukig ért. A keresztelő ezután az új hívők fejét lassan előre, a víz alá nyomta. A szertartás után mindannyian visszatértek az ülőhelyükhöz, hogy újabb beszédet hallgassanak meg.

Szombat délután öt órakor kezdődött a tényleges összejövetel rövid bibliaolvasással, énekkel és imával. Azáltal biztosították, hogy mindig rendelkezésre álljon egy szónok, hogy a rotterdami, leideni, amszterdami és észak-hollandiai kollégiák felváltva gondoskodtak szónokokról minden gyűlésnél. A vasárnap délelőttöt jelölték ki az Úr Vacsorájának megtartására. Előadás, ima és ének után először a férfiak, majd pedig a nők is fogyasztottak a kenyérből és a borból. Ezt vasárnap este több előadás követte, hétfő délelőtt pedig mindenki összegyűlt a záróelőadásra. Ahogy azt Van Slee megjegyzi, a legtöbb előadás, melyet ezeken a gyűléseken tartottak, gyakorlatias jellegű volt, mivel nagyobb hangsúlyt fektettek az alkalmazásra, mint a magyarázatra.

Rijnsburg falva szívesen adott otthont ezeknek az összejöveteleknek. Az egyik XVIII. századi megfigyelő azt írta, hogy a faluba özönlő idegenek, akik igencsak költekeztek, szép bevételt jelentettek a falunak. Ráadásul a kollegiánsok minden egyes gyűlésük után adományoztak egy összeget Rijnsburg szegényeinek. Nem vitás, hogy a falu megérezte a veszteséget, amikor 1787-ben megszűntek ezek az összejövetelek. Ezután pedig a kollegiáns mozgalom feledésbe merült. Vajon miért?

Miért merültek feledésbe?

A XVII. század végére vita támadt azzal kapcsolatban, milyen szerepe van a racionális gondolkodásnak a vallásban. Néhány kollegiáns úgy érezte, hogy az emberi magyarázatoknak elsőbbsége van az isteni kinyilatkoztatással szemben, mások viszont ellentétes véleményen voltak. Végül a vita az egész kollegiáns mozgalmat megosztotta. A kollegiánsok csak azután egyesültek újra, miután már mindkét részről meghaltak a vita fő indítványozói. Mindazonáltal e hitszakadás után a mozgalom „többé már nem volt a régi” — ahogyan azt Fix történész megjegyzi.

A XVIII. századi protestáns egyházakon belül a növekvő tolerancia szintén hozzájárult a kollegiáns mozgalom hanyatlásához. Amint a kollegiánsok alapelvei a racionális gondolkodással és a toleranciával kapcsolatban a társadalomban széles körben egyre elfogadottabbá váltak, „a kollegianizmus egykor magányos fénye beleolvadt a felvilágosodás ragyogó hajnalába”. A XVIII. század végére a kollegiánsok többsége csatlakozott a mennonitákhoz és egyéb vallási csoportokhoz.

Mivel a kollegiánsok nem törekedtek egységes gondolkodásra a mozgalmukon belül, ezért csaknem annyi különböző nézet volt közöttük, ahány kollegiáns. Ezt ők felismerték, ezért nem is állították magukról, hogy „egyek . . . ugyanazon véleményben”, amint arra Pál apostol buzdítja a keresztényeket (1Korinthus 1:10). Ugyanakkor viszont a kollegiánsok várták azt az időt, amikor az alapvető keresztény hitnézetek, mint amilyen az egységes gondolkodás is, valóra válnak majd.

Tekintettel arra, hogy az igaz ismeret még nem volt bőséges a kollegiánsok napjaiban, ők mégis olyan példát mutattak, amelyre sok vallás ma is felfigyelhetne. (Vesd össze: Dániel 12:4.) Azzal, hogy kihangsúlyozták a bibliatanulmányozás fontosságát, összhangban voltak Pál apostol tanácsával: „mindent vizsgáljatok meg” (1Thessalonika 5:21, Újfordítású revideált Biblia). A személyes bibliatanulmányozás mutatta meg Jacobus Arminiusnak és másoknak, hogy néhány régóta fennálló vallási tanítás és gyakorlat egyáltalán nem a Biblián alapul. Amikor ezt felismerték, volt bátorságuk ahhoz, hogy különbözzenek az elismert vallástól. Te is így tettél volna?

[Lábjegyzetek]

[Kép a 24. oldalon]

Rembrandt van Rijn

[Képek a 26. oldalon]

Warmond, az a falu, ahol a kollegiáns mozgalom elkezdődött, és a De Vliet-folyó, ahol a keresztelkedések zajlottak

[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]

Háttér: Courtesy of the American Bible Society Library, New York