Minden ember arra vágyik, hogy szabad legyen

„Az ember szabadnak született és mindenütt láncokat visel” — így írt 1762-ben Jean-Jacques Rousseau francia filozófus. Szabadnak születni — micsoda nagyszerű gondolat! De ahogyan Rousseau is látta, a történelem folyamán emberek milliói soha nem tapasztalták, mit jelent a szabadság. Ehelyett életüket „láncokban”, bebörtönözve töltötték egy olyan rendszerben, amely megfosztotta őket minden tartós boldogságtól és megelégedettségtől az életben.

MÉG ma is milliók érzik azt, hogy „uralkodik az ember az emberen maga kárára” (Prédikátor 8:9). Nagyravágyó férfiak és nők, akik hatalomra törnek, ma is kevés vagy semmi bűntudatot sem éreznek, amiért eltiporják mások szabadságát. „A dühöngő halálosztag 21 embert ölt meg” — mondja egy mindennaposnak számító beszámoló. Egy másik, olyan „öldöklésről” beszél, amely során biztonsági erők „megöltek ellenállást nem tanúsító, védtelen nőket, gyermekeket és idős embereket, elvágták a torkukat, főbelőttek civil rabokat, majd porig égettek és válogatás nélkül bombáztak falvakat”.

Nem csoda, hogy az emberek mélységesen vágynak arra, sőt harcolnak azért, hogy megszabaduljanak az elnyomástól! A szomorú valóság azonban az, hogy a szabadságért vívott harc sokszor azt jelenti, hogy egymás jogait és szabadságát tiporják el. Csaknem elkerülhetetlen, hogy ennek ártatlan férfiak, nők és gyermekek essenek áldozatul, halálukat pedig „indokolttá” teszik azt mondva, hogy az jó és nemes cél érdekében történt. Tavaly például Írországban egy gépkocsiba rejtett bomba, melyet a „szabadságharcosok” rejtettek el az Omagh nevű vidéki kisvárosban, 29 ártatlan járókelőt ölt meg, és több százan megsebesültek.

Még mindig „láncokban”

De mi a harc végeredménye? Ha a „szabadságharcosok” megnyerik a csatát, talán nyernek némi szabadságot, de az csak korlátozott mértékű. De végül valóban szabadok? Vajon nem az az igazság, hogy az úgynevezett szabad világban az emberek a legszabadelvűbb társadalomban is még mindig „láncokat” viselnek, láncait olyan kegyetlen uraknak, mint a szegénység, a tökéletlenség, a betegség és a halál? Hogyan mondhatná hát bárki, hogy igazán szabad, ameddig ezeknek rabságában él?

Az ókori bibliaíró, Mózes pontosan olyannak írta le az életet, amilyen az sokaké volt a történelem folyamán, és amilyen még ma is. Elmondta, hogy életünk talán 70 vagy 80 év, és ezeknek „nagyobb részök nyomorúság és fáradság” (Zsoltárok 90:10). Vajon megváltozik ez valamikor is? Vajon lehetséges lesz valamikor, hogy mindannyian teljesen kielégítő életet éljünk, megszabadulva a fájdalomtól és rettegéstől, melyektől oly sokan szenvednek napjainkban?

A Biblia válasza: igen! Beszél „Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságáról” (Róma 8:21, Újfordítású revideált Biblia). Vizsgáljuk meg közelebbről azt a szabadságot, amelyről Pál apostol beszélt az első században az egyik levelében, melyet a Rómában élő keresztényeknek írt. Ebben a levélben Pál egyértelműen elmagyarázza, hogyan szerezhet valaki valódi, tartós, ’dicsőséges szabadságot’.

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

From the book Beacon Lights of History, Vol. XIII