Kik voltak Pál munkatársai?

A BIBLIAI Cselekedetek könyve, valamint Pál levelei mintegy száz személyt említenek meg, akik az első századi keresztény gyülekezet tagjai voltak és kapcsolatban álltak a „pogányok apostolával” (Róma 11:13). Közülük sok személyről több mindent tudunk. Valószínűleg jól ismered Apollós, Barnabás és Silás tevékenységét. Az viszont már nehezebb feladat lenne, ha Arkhippusról, Klaudiáról, Damarisról, Linusról, Persisről, Pudensről és Sopaterről kellene beszélned.

Különféle időszakok alatt, és más-más körülmények között sokan vették ki tevékenyen a részüket Pál szolgálatának támogatásából. Egyesek, mint például Aristárkhus, Lukács és Timótheus, évekig szolgáltak az apostol mellett. Néhányan mellette voltak mint útitársak vagy vendéglátók, amikor börtönben volt, vagy amikor utazott. Sajnálatos módon mások, mint például Alexander, Démás, Hermogénes és Figellus, nem tartottak ki a keresztény hitben.

Pálnak más barátairól — mint például Ásinkritusról, Hermásról, Juliáról vagy Filológusról, csak hogy néhányat említsünk — nem tudunk sokkal többet, mint csupán a nevüket. Néreus nővérének, Rufus anyjának vagy Kloé háznépe tagjainak pedig még a nevüket sem tudjuk (Róma 16:13–15; 1Korinthus 1:11). Ha egy kis kutatást végzünk az alapján a csekély információ alapján, mely a birtokunkban van erről a mintegy száz személyről, az arra is rávilágít, hogyan végezte Pál apostol a munkáját. Azt is megtanulhatjuk belőle, hogyan válik javunkra az, ha sok-sok hittársunk vesz körül minket és szorosan együtt működünk velük.

Útitársak és vendéglátók

Pál apostol sokat utazott a szolgálata közben. Egy író kiszámolta, hogy az a távolság, melyet a szárazföldön és tengeren megtett, csupán a Cselekedetek könyvének beszámolója szerint, majdnem 16 000 kilométer. Az utazás abban az időben nemcsak fárasztó, hanem veszélyes is volt. Pál sok veszélyes helyzettel találta magát szembe: hajótörést szenvedett, veszélyben volt folyókon, útonállók miatt, veszélyben volt pusztában, és veszélyben tengeren (2Korinthus 11:25, 26). Ennek megfelelően tehát Pál ritkán volt egyedül, amikor egyik helyről a másikra utazott.

Azok, akik elkísérték Pált, a társai voltak, a buzdítás forrását jelentették, és gyakorlati segítséget nyújtottak neki a szolgálatban. Időnként Pál azon a helyen hagyta őket, amelyet éppen meglátogattak, hogy gondoskodjanak az újonnan megtértek szellemi szükségleteiről (Cselekedetek 17:14; Titus 1:5). De a társak jelenléte valószínűleg biztonsági okokból is fontos volt, és segített neki megküzdeni az utazáskor felmerülő nehézségekkel. Ezért az olyan személyek, mint Sopater, Sekundus, Gájus és Trofimus, akikről tudjuk, hogy Pál útitársai között voltak, valószínűleg fontos szerepet töltöttek be szolgálatának sikerességében (Cselekedetek 20:4).

Sokat jelentett a vendéglátók segítsége is. Amikor Pál megérkezett egy városba, ahol prédikálókampányt tervezett, vagy csupán egy éjszakát szeretett volna eltölteni, először is szálláshelyet kellett találnia. Annak, aki olyan sokat utazott, mint Pál is, szó szerint mindig más ágyban kellett aludnia. Bármikor megszállhatott volna egy fogadóban is, de ezekről a helyekről a történészek azt mondják, hogy „veszélyes és visszataszító” helyek voltak; tehát ahol csak lehetett, Pál valószínűleg inkább a hittársainál szállt meg.

Azok közül, akik vendégül látták Pált, néhány személynek ismerjük a nevét: Akvila és Priscilla, Gájus, Jáson, Lidia, Mnáson, Filemon és Filep (Cselekedetek 16:14, 15; 17:7; 18:2, 3; 21:8, 16; Róma 16:23; Filemon 1, 22). Filippiben, Thessalonikában és Korinthusban ezek a szálláshelyek Pálnak kiindulópontként szolgáltak, ahonnan megszervezhette a misszionáriusi tevékenységét. Korinthusban Titius Justus otthona is nyitva állt, hogy az apostol onnan végezhesse a prédikálószolgálatát (Cselekedetek 18:7).

Barátok sokasága

Persze Pálnak minden ismerőséről más-más módon emlékeztek meg a beszámolókban, hiszen más-más körülmények között került velük kapcsolatba. Mária, Persis, Fébé, Triféna és Trifósa például mind hívőtársnői voltak, akikről elismerően nyilatkozott a fáradozásaikért és kemény munkájukért (Róma 16:1, 2, 6, 12). Krispust, Gájust és Stefanás háznépét Pál keresztelte meg. Dienes és Damaris tőle fogadták el az igazság üzenetét Athénban (Cselekedetek 17:34; 1Korinthus 1:14, 16). Andronikust és Juniát, „a kik híresek az apostolok között”, és akik előbb lettek hívőkké, mint Pál, „fogolytársaknak” nevezi. Néhányszor talán vele együtt voltak börtönben. Róluk, valamint Heródionról, Jásonról, Lucziusról és Sosipáterről úgy beszél Pál mint ’rokonairól’ (Róma 16:7, 11, 21). Bár a görög szó, melyet itt használt, jelenthet ’honfitársat’ is, elsődleges jelentése az ’ugyanabból a nemzedékből származó vérrokon’.

Pál barátai közül sokan utaztak a jó hír érdekében. Jól ismert útitársain kívül ott volt még Akhaikus, Fortunátus és Stefanás is, akik Korinthusból Efézusba utaztak, hogy a gyülekezetük szellemi állapotáról beszéljenek Pállal. Ártemás és Tikhikus készségesen elutaztak, hogy csatlakozzanak Titushoz, aki Kréta szigetén szolgált; Zénás pedig Apollóssal utazott (1Korinthus 16:17; Titus 3:12, 13).

Ott vannak még azok, akikről Pál néhány csekélynek tűnő, de megragadó részletet közöl. Megtudjuk például, hogy Epenétus „Akhája zsengéje” volt, Erástus pedig „a város kincstartója” Korinthusban; Lukács orvos volt, Lidia bíborárus, Tertiust pedig Pál a rómabeliekhez szóló levél megírásában használta fel (Róma 16:5, 22, 23; Cselekedetek 16:14; Kolossé 4:14). Annak, aki szeretne többet tudni ezekről a személyekről, szívfájdító lehet ilyen rövid, szűkszavú beszámolókat olvasni.

Pál társai közül mások személyes üzeneteket kaptak, melyek később feljegyzésre kerültek a Bibliában. A kolossébeliekhez írt levelében például Pál figyelmeztette Arkhippust: „Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!” (Kolossé 4:17). Evódiának és Sintikhének nyilván valamilyen személyes nézeteltérésük volt, melyet meg kellett oldaniuk. Ezért Pál egy ismeretlen nevű „szolgatárs” által figyelmeztetést küldött nekik Filippibe, hogy „legyen közöttük egyetértés az Úrban” (Filippi 4:2, 3, Újfordítású revideált Biblia). Ez kétségtelenül mindannyiunknak szóló jó tanács.

Lojális támogatás a bebörtönzés idején

Pál többször volt börtönben (2Korinthus 11:23). Ilyenkor a helyi keresztények — persze ha egyáltalán voltak azon a helyen keresztények — bizonyára minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elviselhetőbbé tegyék a helyzetét. Pálnak az első bebörtönzésekor Rómában megengedték, hogy két évig a tulajdon bérelt házában legyen, és a barátai is látogathatták (Cselekedetek 28:30). Ez alatt az időszak alatt írta leveleit az efézusi, a filippibeli és a kolossébeli gyülekezetnek, valamint Filemonnak. Ezekből a levelekből sokat megtudhatunk azokról a személyekről, akik Pál mellett voltak a fogva tartása idején.

Megtudhatjuk például, hogy Onézimus, Filemon szökött rabszolgája találkozott Pállal Rómában, valamint Tikhikus is ott volt, aki később visszakísérte Onézimust a gazdájához (Kolossé 4:7–9). Ott volt még Epafróditus, aki hosszú utat tett meg Filippiből, hogy elhozza a gyülekezet ajándékát, és később megbetegedett (Filippi 2:25; 4:18). Közvetlenül Pál mellett tevékenykedett Rómában Aristárkhus, Márk és Jézus, akit Justusnak is hívtak; róluk Pál ezt mondta: „csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, a kik nékem vígasztalásomra voltak” (Kolossé 4:10, 11). Ezek mellett a hűségesek mellett ott volt még a jól ismert Timótheus és Lukács, valamint Démás, akit később a világ szeretete arra vitt, hogy elhagyja Pált (Kolossé 1:1; 4:14; 2Timótheus 4:10; Filemon 24).

Úgy tűnik, egyikük sem volt Rómából való, mégis ott voltak Pál mellett. Talán néhányan közülük kimondottan azért mentek, hogy segítsenek neki a bebörtönzése idején. Néhányuk kétségtelenül megbízásokat bonyolított Pálnak, másokat Pál távoli helyekre küldött, megint másoknak pedig leveleket diktált. Milyen jól bizonyítja ez azt a szoros kapcsolatot és azt a lojalitást, melyet Pál iránt és Isten munkája iránt ápoltak magukban!

Pál néhány levelének a befejező részeiből azt láthatjuk, hogy valószínűleg keresztény testvérek és testvérnők nagy csoportja vette őt körül, akik sokkal többen lehettek, mint az a néhány személy, akiknek a nevét ismerjük. Időnként így írt: „köszöntenek titeket a szentek mindnyájan”, vagy „köszöntenek téged a velem levők mindnyájan” (2Korinthus 13:12; Titus 3:15; Filippi 4:22).

Pál válságos második római bebörtönzése idején, amikor úgy tűnt, hogy vértanúsággal kell szembenéznie, sokat gondolt a munkatársaira. És néhányuk munkájának a felügyeletében és irányításában még mindig tevékenyen részt vett. Titusnak és Tikhikusnak megbízatásokat adott, Kresczens Galátziába ment, Erástus Korinthusban maradt, Trofimus Milétoszban maradt betegen, Márk és Timótheus pedig arra készültek, hogy Pálhoz mennek. Lukács viszont Pál mellett volt, és amikor az apostol a második levelét írta Timótheusnak, több hívő is — köztük Eubulus, Pudens, Linus és Klaudia — vele voltak, és az üdvözletüket küldték. Kétségkívül megtettek minden tőlük telhetőt, hogy segítsenek Pálnak. Pál maga pedig üdvözletét küldte Priscillának és Akvilának, valamint Onesifórus háznépének. Sajnálatos módon azonban Démás cserbenhagyta Pált ebben a nehéz időszakban, és Alexander is sok bajt okozott neki (2Timótheus 4:9–21).

„Isten munkatársai vagyunk”

Pál nemigen volt egyedül a prédikálótevékenysége során. E. Earle Ellis szövegmagyarázó megjegyzi: „Olyan misszionárius képe tárul elénk, akit sok-sok társ vett körül. Igen, Pált aligha lehetett társak nélkül találni.” Isten szent szellemének vezetése alatt Pál képes volt arra, hogy sok embert mozgósítson, és hatékony misszionárius kampányokat szervezzen. Közeli munkatársak, ideiglenes segítőtársak, energikus egyéniségek és sok szerény szolga vette körül. Ezek a személyek azonban nem csupán a munkában voltak társak. Tekintet nélkül arra, milyen mértékben vettek részt a munkában vagy milyen mértékben segítettek Pálnak, nyilvánvaló, hogy a keresztény szeretet köteléke és a személyes barátság fűzte őket hozzá.

Egyesek szavaival élve Pál apostolnak megvolt „a képessége ahhoz, hogy barátokat szerezzen”. Sokat tett annak érdekében, hogy elvigye a jó hírt a nemzetekhez, de ezt nem egyedül próbálta megtenni. Együttműködött a szervezett keresztény gyülekezettel és teljes mértékben hasznot merített abból. Pál az elért eredményekből nem magának szerzett tekintélyt, hanem alázatosan elismerte, hogy ő csupán szolga, és hogy minden dicséret Istent illeti meg, mivel ő adja a növekedést (1Korinthus 3:5–7; 9:16; Filippi 1:1).

Az az idő, amelyben Pál élt, más volt, mint a miénk, de ma sem lenne szabad bárkinek is azt gondolnia a keresztény gyülekezetben, hogy független lehet, vagy hogy a függetlenségre kellene törekednie. Inkább mindig együtt kell működnünk Isten szervezetével, a helyi gyülekezetünkkel és a hittársainkkal. Szükségünk van a segítségükre, a támogatásukra és a tőlük jövő vigasztalásra, a jobb időkben és nehéz időkben egyaránt. Drága kiváltság, hogy „a világon élő testvérek egész közösségéhez” tartozhatunk (1Péter 5:9, NW). Ha hűségesen és szeretetteljesen tevékenykedünk egymás mellett, együttműködve minden testvérünkkel, akkor Pálhoz hasonlóan elmondhatjuk, hogy „Isten munkatársai vagyunk” (1Korinthus 3:9).

[Képek a 31. oldalon]

APOLLÓS

ARISTÁRKHUS

BARNABÁS

LIDIA

ONESIFÓRUS

TERTIUS

TIKHIKUS