Tudnál külföldi területen szolgálni?
„MINDIG arról álmodtam, hogy misszionárius leszek. Egyedülállóként Texasban (USA) szolgáltam, ahol nagy szükség volt prédikálókra. Házasságkötésünk után a feleségem is csatlakozott hozzám. De amikor megszületett a lányunk, ezt gondoltam: »Hát, erről lemaradtam.« Jehova azonban képes valóra váltani az álmokat, főleg ha azok az ő akaratával kapcsolatosak” (Jesse, jelenleg Ecuadorban szolgál feleségével és három gyermekével).
„Sohasem gondoltam, hogy ilyen szolgálatot végezhetek majd a Gileád misszionáriusképző iskola nélkül. Amikor láttam valamelyik bibliatanulmányozómat előadást tartani vagy prédikálni, az nagyon fellelkesített, és hálát adtam Jehovának ezért a lehetőségért” (Karen, egyedülálló nő, nyolc évig volt úttörő Dél-Amerikában).
„Miután 13 évig teljes időben prédikáltunk az Egyesült Államokban, a feleségemmel úgy éreztük, hogy valamilyen új feladatot kell vállalnunk. Soha nem voltunk még ilyen boldogok, mint most; ez igazán nagyszerű életpálya” (Tom, feleségével, Lindával úttörő az Amazonas vidékén).
Ezek az értékelést kifejező szavak olyan emberektől származnak, akiknek a körülményeik nem tették lehetővé, hogy képzést kapjanak az Őrtorony Gileád Bibliaiskolán. Mégis tapasztalhatják a külföldi területen végzett szolgálat örömeit és kihívásait. Hogyan lehetséges ez? Vajon számodra is elérhető lenne ez a fajta szolgálat?
Helyes indítékra van szükség
Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a külföldi területen, több kell, mint csupán kalandvágy. Azok, akik állhatatosan kitartanak ebben a munkában, csakis a helyes indítékkal képesek erre. Pál apostolhoz hasonlóan adósnak tekintik magukat, nem csupán Isten felé, hanem az emberek felé is (Róma 1:14). Akkor is eleget tettek volna a prédikálásra vonatkozó isteni parancsnak, ha a hazájukban vesznek részt a szolgálatban (Máté 24:14). De adósnak érezték magukat, és arra éreztek indíttatást, hogy olyanokat keressenek fel, és olyanoknak segítsenek, akiknek nemigen van lehetőségük hallani a jó hírről.
Az a vágy, hogy valaki egy sokkal gyümölcsözőbb területen szolgáljon, szintén ösztönző lehet, és ez helyénvaló is. Melyik halász ne evezne a tavon közelebb ahhoz a társához, akinek látja a sikereit? Ugyanígy a más országokban végbemenő rendkívüli növekedésről szóló buzdító beszámolók arra bátoríthatnak sokakat, hogy olyan helyekre menjenek, ahol „halaknak nagy sokasága” van (Lukács 5:4–10).
Számítsuk ki a költségeket
Sok országban nem megengedett, hogy a külföldi vallásos önkéntesek munkát vállaljanak. Ezért sokszor azoknak, akik külföldön szeretnének szolgálni, anyagilag függetleneknek kell lenniük. Hogyan érhetik ezt el? Sokan eladták vagy kiadták a lakásukat, hogy megszerezzék a szükséges anyagiakat. Mások eladták az üzletüket. Néhányan gyűjtögették a pénzt, hogy elérjék céljukat. Megint mások egy-két évig szolgálnak a külföldi területen, majd hazamennek, hogy dolgozzanak és előteremtsenek némi pénzt, azután pedig újra visszatérnek, hogy folytassák külföldi szolgálatukat.
A fejlődő országoknak egyik határozott előnye, hogy a megélhetés költségei általában sokkal alacsonyabbak, mint egy fejlett országban. Ez néhányaknak lehetővé tette, hogy szerény nyugdíjból éljenek. Persze a személyes kiadások nagyban függnek attól, hogy valaki milyen életszínvonalon szeretne élni. A fejlődő országokban is lehet igen kényelmes szálláshelyeket találni, de azok nagyon drágák lehetnek.
Nyilván ki kell számolni a költségeket, mielőtt valaki elköltözik. De az anyagi költségek kiszámításánál többre van szükség. Talán segít, ha megvizsgálunk néhány észrevételt olyanoktól, akik Dél-Amerikában szolgálnak.
A legnagyobb kihívás
„A spanyoltanulás igazi küzdelem volt nekem — emlékszik vissza a Finnországból származó Markku. — Azt hittem, hogy mivel nem ismerem a nyelvet, időbe telik majd, mire kisegítőszolga lehetek. De igen meglepődtem, amikor csupán két hónap elteltével megkértek, hogy vezessek egy könyvtanulmányozási csoportot! Persze sok kínos helyzet adódott. Főleg a nevekkel volt gondom. Egyszer úgy szólítottam Sancho testvért, hogy »Chancho (vagyis disznó) testvér«, és soha nem felejtem el, hogy Salamea testvérnőt »Malasea (gonosz) testvérnőnek« neveztem. Szerencsére a testvérek és testvérnők nagyon türelmesek voltak velem.” Markku végül nyolc évig szolgált abban az országban körzetfelvigyázóként feleségével, Celine-nel.
Chris, akinek a férjét, Jessét a cikk elején idéztük, elmondja: „Emlékszem, milyen volt, amikor még csak három hónapja voltunk ott, és meglátogatta a gyülekezetet a körzetfelvigyázó. Azt meg tudtam állapítani, hogy a testvér szemléltetéseket használ, és nagyszerű dolgokról beszél, hogy megpróbálja elérni a szívünket, de nem értettem, mit mond. Ott a teremben könnyekre fakadtam. Nem egyszerűen csak sírtam — zokogtam! Az összejövetel után megpróbáltam megmagyarázni a viselkedésemet a körzetfelvigyázónak. Nagyon kedves volt, és azt mondta nekem, amit mindenki más is mondogatott: »Ten paciencia, hermana« (Türelem, testvérnő). Két vagy három évvel később újra találkoztunk, és háromnegyed órát beszélgettünk, örülve annak, hogy tudunk kommunikálni egymással.”
„A tanulás létfontosságú — mondja egy másik testvér. — Minél több erőfeszítést teszel a nyelvtanulás terén, annál jobb lesz a kommunikációs készséged.”
Mindenki egyetért azzal, hogy ezek az erőfeszítések nagy jutalommal járnak. Amikor valaki azért küzd, hogy megtanuljon egy új nyelvet, akkor azzal az alázatosság, a türelem és a kitartás tulajdonságait is csiszolja magában. Az ilyen személyek előtt nagy lehetőségek nyílnak meg a jó hír prédikálása terén. Ha például valaki spanyolul tanul, akkor olyan nyelven tud majd kommunikálni, amelyet több mint 400 millió ember beszél szerte a világon. Sokan, akiknek később vissza kellett térniük a hazájukba, továbbra is felhasználhatták nyelvtudásukat, hogy segítsenek a spanyol anyanyelvű embereknek.
Mi a helyzet a honvággyal?
„Amikor először jöttünk Ecuadorba 1989-ben, nagyon erős honvágyam volt — mondja Deborah, aki a férjével, Garyvel az Amazonas vidékén szolgált. — Megtanultam, hogy sokkal jobban támaszkodjak a gyülekezetünkben szolgáló testvérekre és testvérnőkre. Olyanok lettek ők, mint a családom.”
Karen, akit a cikk elején említettünk, megjegyzi: „Úgy küzdöttem a honvágy ellen, hogy mindennap részt vettem a szolgálatban. Így nem ábrándoztam mindig az otthonomról. Elmémben tartottam azt is, hogy a szüleim otthon büszkék arra, hogy külföldi területen szolgálok. Anya mindig ezekkel a szavakkal bátorított: »Jehova sokkal jobban gondodat viseli, mint ahogy arra én képes lennék.«”
A Japánból származó Makiko viccesen megjegyzi: „Miután egy egész napot a szántóföldi szolgálatban töltök, teljesen kimerülök. Így amikor hazaérek, és kezd előtörni a honvágy, általában elalszom, tehát nem tart sokáig ez az érzés.”
Mit mondhatunk a gyermekekről?
Amikor gyermekeket is érint a döntés, az ő szükségleteiket is figyelembe kell venni. Ilyen szükséglet lehet például az oktatás. Néhányan az otthoni taníttatást választják, mások pedig helyi iskolába íratják be gyermekeiket.
Al a feleségével, két gyermekével és az édesanyjával Dél-Amerikába költözött. Ezt mondja: „Úgy érezzük, segített a gyerekeknek, hogy beírattuk őket az iskolába, mivel így gyorsan megtanulták a nyelvet. Három hónap alatt már egész folyékonyan beszéltek.” Mike és Carrie két tizenéves fia viszont levelező iskolába járt. A szülők ezt mondják: „Úgy gondoltuk, hogy a tanulást nem hagyhatjuk csupán a gyerekekre. Nekünk is részt kellett vennünk az órákon, és figyelemmel kellett kísérnünk, hogy a fiúk tényleg lépést tartanak-e a kijelölt tananyaggal.”
Az ausztráliai David és Janita a következőképpen fejezik ki érzéseiket két fiukkal kapcsolatban: „Azt akartuk, hogy a fiúk a saját szemükkel lássák, hogyan élnek mások. Könnyű azt feltételezni, hogy az az életforma az általánosan elfogadott, amelyben felnevelkedtünk, a valóság azonban az, hogy csak kevesen élnek úgy. A fiúk ezenkívül láthatták azt is, hogyan működnek a teokratikus alapelvek mindenütt a világon, országtól és kultúrától függetlenül.”
„Még csak négyéves voltam, amikor a családunk 1969-ben elköltözött Angliából — meséli Ken. — Bár csalódott voltam, hogy nem lakhatunk szalmatetős sárkunyhóban, ahogy azt elképzeltem, mégis úgy érzem, nekem volt a legizgalmasabb gyerekkorom, amiben egy fiatalnak része lehet. Sokszor sajnáltam más gyerekeket, hogy nem volt ilyenre lehetőségük! Mivel jó kapcsolatban voltunk a misszionáriusokkal és a különleges úttörőkkel, már kilencéves koromban elkezdtem a kisegítőúttörő-szolgálatot.” Ken most utazófelvigyázó.
„Ecuador igazán az otthonunk — mondja Gabriella, Jesse lánya. — Nagyon örülök, hogy a szüleim úgy döntöttek, hogy idejönnek.”
Vannak viszont olyan gyermekek, akik különböző okok miatt nem tudtak alkalmazkodni, a családjuknak pedig vissza kellett térni a hazájukba. Ezért költözés előtt ajánlatos ellátogatni abba a bizonyos országba. Így az alapján lehet majd meghozni a döntést, amit a család első kézből tapasztal.
Az elköltözéssel járó áldások
Igen, egy idegen országba való költözés sok nehézséggel és áldozattal jár. Vajon megérte ez azoknak, akik megtették ezt a lépést? Hadd mondják el ők.
Jesse: „Az alatt a tíz év alatt, amióta Ambato városában lakunk, láthattuk, amint a gyülekezetek száma 2-ről 11-re nőtt. Kiváltságunk lehetett segíteni ezek közül öt gyülekezet megalakulásában, és részt vettünk két Királyság-terem építésében is. Nagy öröm az is, hogy átlagosan évente két bibliatanulmányozónak segíthettünk, hogy alkalmas legyen a megkeresztelkedésre. Csak egyet bánok: hogy nem tíz évvel korábban jöttünk ide.”
Linda: „Nagyon buzdító látni, hogy mennyire értékelik az emberek a jó hírt és az erőfeszítéseinket. Például az egyik őserdei kisvárosban egy bibliatanulmányozó, név szerint Alfonso, felismerte, milyen hasznos lenne, ha nyilvános előadásokat lehetne tartani azon a környéken. Nemrégen költözött be újonnan épített faházába, amilyenből csak néhány volt a faluban. Úgy gondolta, hogy a faluban az ő háza az egyetlen, amely méltó Jehovához, ezért visszaköltözött a szalmakunyhójába, a házát pedig felajánlotta a testvéreknek, hogy Királyság-teremnek használják.”
Jim: „Az az idő, amit ténylegesen azzal töltünk a szolgálatban, hogy beszélünk az emberekkel, tízszer több, mint amennyi az Egyesült Államokban volt. Ezenkívül itt az élettempó sokkal nyugodtabb. Kétségtelenül jóval több időnk van a tanulmányozásra és a szántóföldi szolgálatra.”
Sandra: „Nagy megelégedéssel tölt el, amikor látom, hogyan változtatja meg az embereket jó irányban a Biblia igazsága. Egyszer tanulmányoztam a Bibliát egy kis élelmiszerbolt 69 éves tulajdonosával, Amadával. Szokása volt, hogy tíz rész tejhez mindig hozzáöntött két rész vizet. Ráadásul még azzal is becsapta a vevőit, hogy ezt a felhígított tejet úgy adta el nekik, hogy mindig kevesebbet mért belőle. De miután áttanulmányozta az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyv 13. fejezetében »A becsületesség boldogságot eredményez« alcím alatti részt, Amada felhagyott ezekkel a helytelen szokásokkal. Micsoda öröm volt nem sokkal később látni őt megkeresztelkedni!”
Karen: „Soha nem kellett ennyire Jehovára támaszkodnom, és soha nem használt fel még Jehova ennyire, mint ebben a megbízatásban. A vele való barátságom egyre mélyebb és egyre erősebb lett.”
Mi a helyzet veled?
Az elmúlt évek folyamán Tanúk ezrei költöztek el, hogy külföldön szolgáljanak. Vannak, akik egy-két évig maradtak, mások meghatározatlan ideig. Magukkal vitték a tapasztalataikat, a szellemi érettségüket és az anyagi forrásaikat azzal a céllal, hogy egy külföldi területen mozdítsák elő a Királyság-érdekeket. Olyan területeken szolgálhatnak így, ahová a helyi Királyság-hírnökök nem juthattak el a munkalehetőségek hiánya miatt. Sokan négykerék-meghajtású járműveket vásároltak, hogy elérjenek olyan helyeket is, ahová másképp nem juthatnának el. Mások, akik jobban szeretik a városi életet, olyan nagy gyülekezeteket erősítenek, ahol csupán néhány vén van. De mindannyian, kivétel nélkül határozottan azt állítják, hogy sokkal több szellemi áldásban részesültek ahhoz képest, amit ők adtak.
Te is ki tudnád venni a részed abból a kiváltságból, hogy külföldi területen szolgálsz? Ha a körülményeid lehetővé teszik, miért ne vennéd fontolóra annak lehetőségét, hogy megtedd ezt a lépést? Az első fontos lépések egyike az, hogy írj a Társulat fiókhivatalának abba az országba, ahol szolgálni szeretnél. Az a részletes felvilágosítás, melyet tőlük kapsz, segíteni fog neked, hogy felmérhesd, vajon eredményes lesz-e ez a döntésed. Ezenkívül sok gyakorlati segítséget találhatsz Az Őrtorony 1988. augusztus 15-ei angol számában, a „Menj ki földedről és rokonaid közül” című cikkben. Megfelelő tervezéssel és Jehova áldásával talán te is tapasztalhatod a külföldi területen végzett szolgálat örömeit.
[Kép a 24. oldalon]
TOM ÉS LINDA EGY VIDÉKI ÖSVÉNYEN, AMINT EGY JÍVARO INDIÁNKÖZÖSSÉG FELÉ TARTANAK
[Kép a 25. oldalon]
SOKAN SZOLGÁLNAK ECUADOR FŐVÁROSÁBAN, QUITÓBAN
[Kép a 25. oldalon]
MAKIKO AZ ANDOKBAN PRÉDIKÁL
[Kép a 26. oldalon]
A HILBIG CSALÁD ÖT ÉVE ECUADORBAN SZOLGÁL