„Tiszta fény” árad a Bibliára Oroszország legrégebbi könyvtárából

KÉT tudós mindent tűvé tesz, hogy régi bibliai kéziratokra leljen. Külön utakon járva sivatagokon haladnak át, barlangokat, kolostorokat és sziklából épült ősi lakhelyeket kutatnak át. Évekkel később útjaik Oroszország legrégebbi nyilvános könyvtárában találkoznak, ahol a világ által ismert legizgalmasabb bibliai kéziratok némelyike található. Ki ez a két férfi? És hogyan kerültek Oroszországba az általuk felfedezett kincsek?

Ősi kéziratok Isten Szavának védelmében

Ha szeretnénk megismerkedni az egyik tudóssal, akkor vissza kell mennünk a XIX. század elejére, amikor Európán kulturális forradalom söpört végig. A tudományos fejlődés és a kulturális eredmények kora volt ez, melyre jellemző volt a hagyományos nézetek megkérdőjelezése. A történetkritika célja az volt, hogy csorbítsa a Biblia tekintélyét. A tudósok már ott tartottak, hogy magának a Biblia szövegének a hitelességét is kétségbe vonták.

A Biblia néhány őszinte védelmezője felismerte, hogy ha új bizonyítékokat — még felfedezésre váró ősi bibliai kéziratokat — tudnának felmutatni, azok minden kétséget kizáróan alátámasztanák, hogy Isten Szavának szövege sértetlen. Ha találnának az akkor hozzáférhetőeknél régebbi kéziratokat, azok némán tanúskodnának a Biblia szövegének tisztasága mellett, jóllehet az idők folyamán sokszor próbálták már megsemmisíteni, illetve meghamisítani az üzenetét. A régi kéziratokból az is kiderülne, hogy melyik az a néhány hely, ahol fordítási hiba került a szövegbe.

A Biblia hitelességéről a leghevesebb viták némelyike Németországban folyt. Egy fiatal német professzor otthagyva a kényelmes tudóséletet olyan utazásra vállalkozott, melyen végül minden idők egyik legnagyobb horderejű felfedezését tette a bibliai kéziratok ügyében. Ez a bibliatudós Konstantin von Tischendorf volt, aki a történetkritika visszautasításának köszönhetően figyelemre méltó sikert ért el a bibliai szöveg hitelességének megvédésében. Első útja a Sínai-pusztába 1844-ben hihetetlenül eredményes volt. Csak úgy belenézett egy kolostor szemétkosarába, és megtalálta benne a Septuaginta (a Héber Iratok görög fordítása) eladdig legrégebbinek számító példányát!

Tischendorf boldogan vitt magával 43 pergament. Meg volt róla győződve, hogy több is van, ám 1853-ban, a második útja alkalmával a vélt mennyiségnek csak a töredékét találta meg. Hová lett a többi kézirat? Mivel Tischendorf anyagi készletei kimerültek, egy vagyonos pártfogótól kért támogatást, és úgy döntött, ismét elhagyja szülőföldjét, hogy ősi kéziratok után kutasson. Mielőtt azonban hozzálátott ehhez a feladathoz, az orosz cárhoz folyamodott.

A cár érdeklődni kezd

Tischendorfot bizonyára furdalta a kíváncsiság, hogy milyen fogadtatásban részesül majd protestáns tudósként a hatalmas Oroszországban, ahol az orosz ortodox vallást gyakorolták. Az ország szerencsére éppen a változás és a reform útjára lépett. Mivel különös fontosságot tulajdonítottak az oktatásnak, 1795-ben II. Katalin cárnő (aki Nagy Katalinként is ismert) megalapította a Szentpétervári Cári Könyvtárat. Oroszország első nyilvános könyvtára tömérdek nyomtatott anyagot tett hozzáférhetővé több millió ember számára.

Noha a Cári Könyvtárat Európa legjobb könyvtárai közé sorolták, volt egy hátránya. Alapítása után ötven évvel ugyanis mindössze hat héber kéziratot mondhatott magáénak. Képtelen volt lépést tartani Oroszországnak a bibliai nyelvek és a bibliafordítások tanulmányozása iránti egyre nagyobb érdeklődésével. II. Katalin annak idején tudósokat küldött európai egyetemekre, hogy héber tanulmányokat folytassanak. Visszatértükkel héber tanfolyamok indultak a nagyobb orosz ortodox papneveldékben, és orosz tudósok első ízben kezdték átültetni a Biblia szövegét óhéberről oroszra, és céljuk egy pontos fordítás elkészítése volt. Csakhogy kevés anyagi támogatást kaptak, sőt, a konzervatív egyházi vezetők ellenezték munkájukat. A Biblia ismeretét szomjazó emberek számára még nem jött el az igazi felvilágosodás.

II. Sándor cár gyorsan átlátta Tischendorf küldetésének jelentőségét, és felajánlotta a pártfogását. Bár némelyek „féltékenyen és vakbuzgón ellenálltak” Tischendorfnak, ő a Septuaginta többi részével tért vissza a Sínai-pusztából.a Szerzeménye később a Codex Sinaiticus elnevezést kapta, és máig is ez az egyik legrégebbi fellelhető bibliai kézirat. Tischendorf Szentpétervárra érkezvén nyomban a cári rezidenciába sietett, a Téli Palotába. Indítványozta, hogy a cár támogassa „az egyik legnagyobb szövegelemző és bibliatanulmányozási vállalkozást”, az újonnan előkerült kézirat megjelentetését. A kéziratot később a Cári Könyvtárban helyezték el. A cár készségesen támogatta az indítványt, és az ujjongó Tischendorf később ezt írta: „A gondviselés a mi korunknak adta meg . . . a Sínai Bibliát, hogy az teljes és tiszta fény legyen nekünk azt illetően, hogy mit tartalmazott valójában Isten írott Szava, és segítségünkre legyen az igazság védelmezésében a szöveg hiteles formájának megállapítása által.”

Kincset érő kéziratok a Krím félszigetről

A bevezetőben egy másik tudóst is említettünk, aki kincset érő bibliai kéziratok után kutatott. Kiről van szó? Néhány évvel azelőtt, hogy Tischendorf visszatért Oroszországba, a Cári Könyvtár olyan döbbenetes ajánlatot kapott, amely felkeltette a cár érdeklődését, és amely egész Európából vonzott tudósokat Oroszországba. Alig hittek a szemüknek. Egy roppant terjedelmű gyűjteményt láthattak, mely kéziratokat és egyéb anyagokat foglalt magában. Elképesztő módon 2412 darabból állt, ebből 975 kézirat és tekercs volt. Negyvenöt olyan bibliai kéziratot is tartalmazott, mely a tizedik század előtt keletkezett. Szinte hihetetlen, de az összes kéziratot csaknem teljesen egyedül egy karaita tudós, Abraham Firkovich gyűjtötte össze, aki akkor már a 70-es éveiben járt! De kik voltak a karaiták?b

Ez a kérdés a cárt is nagyon foglalkoztatta. Oroszország kitolta határait, így olyan vidékeket is magához csatolt, melyek korábban más államokhoz tartoztak. Ennélfogva új etnikumok kerültek a birodalom területére. A festői Krím vidékén, a Fekete-tenger partján olyan nép élt, mely látszólag zsidó volt, de török szokásokat ápolt, és a tatárhoz hasonló nyelvet beszélt. Ezek a karaiták azokig a zsidókig vezették vissza eredetüket, akik fogságba kerültek Babilonba, miután i. e. 607-ben Jeruzsálem elpusztult. A rabbinikus hagyományokat követő zsidóktól eltérően ők elvetették a Talmudot, és a Szentírás olvasását hangsúlyozták. A krími karaiták feltétlenül bizonyítékkal akartak szolgálni a cárnak azt illetően, hogy különböznek a rabbinikus hagyományokat követő zsidóktól, hogy így bizonyos kiváltságokat élvezhessenek. A karaiták a birtokukban lévő ősi kéziratok bemutatásával remélték bizonyítani, hogy azoktól a zsidóktól származnak, akik a babiloni fogság után vándoroltak a Krímre.

Firkovich az ősi feljegyzések és kéziratok utáni kutatását a krími Csufut-Kale sziklaházaiban kezdte. A karaiták nemzedékeken át ezekben a sziklákból kivájt kövekből épült, szűk házakban éltek és mutattak be imádatot. Soha nem semmisítették meg a Szentírásnak azokat az elnyűtt másolatait, amelyeken előfordult Isten neve, a Jehova név, mivel ezt szentségtörésnek tartották. A kéziratokat gondosan egy genizának nevezett kis raktárban helyezték el; ez a szó héberül ’rejtekhelyet’ jelent. Mivel a karaiták mélységesen tisztelték az isteni nevet, az ilyen pergamenekhez nemigen nyúltak hozzá.

Az évszázadok alatt összegyűlt por nem tántorította el Firkovichot, aprólékosan átvizsgálta a genizákat. Az egyikben talált egy i. sz. 916-ból való kéziratot a későbbi próféták írásairól, mely az egyik legrégebbi létező másolat a Héber Iratokról, és Pétervári kódex néven vált ismertté.

Firkovichnak sikerült nagyszámú kéziratot összegyűjtenie, és 1859-ben úgy döntött, felajánlja terjedelmes gyűjteményét a Cári Könyvtárnak. II. Sándor 1862-ben segítséget nyújtott, hogy a könyvtár meg tudja vásárolni a gyűjteményt 125 000 rubelért, ami akkor tetemes összegnek számított. A könyvtár költségvetése összességében sem haladta meg az évi 10 000 rubelt! A megvásárolt kéziratok között volt a híres Leningrádi kódex (B 19^A) is 1008-ból, mely a világ legrégibb másolata a Héber Iratok teljes szövegéről. Egy tudós megjegyezte, hogy ez „alighanem a Biblia legfontosabb kézirata, mivel ezen alapul a héber Biblia legtöbb mai kritikai kiadásának szövege”. (Lásd a bekeretezett részt.) Ugyanabban az évben, 1862-ben kiadták Tischendorf Codex Sinaiticusát, amit az egész világon örömmel fogadtak.

Szellemi felvilágosodás napjainkban

A könyvtár, mely ma az Orosz Nemzeti Könyvtár nevet viseli, a világ egyik legnagyobb, ősi kéziratokból álló gyűjteményének ad otthont.c Oroszország történelmét tükrözve a neve kétszáz év alatt hétszer változott meg. Az egyik ismert neve Állami Szaltikov-Scsedrin Nyilvános Könyvtár. Igaz, a XX. század zűrzavara tett némi kárt a könyvtárban, a kéziratai mindkét világháború és Leningrád ostroma alatt is sértetlenek maradtak. Milyen hasznunk van az ilyen kéziratokból?

Az ősi kéziratok számos modern bibliafordítás megbízható alapját képezik. Az igazságot keresők így a Szentírás pontos fordítását tarthatják a kezükben. A Codex Sinaiticus és a Leningrádi kódex hasznos forrás volt A Szentírás új világ fordításának elkészítésekor. Ezt a fordítást Jehova Tanúi készítették, és angolul teljes terjedelmében 1961-ben jelentették meg. A Biblia Hebraica Stuttgartensia és Kittel Biblia Hebraicája például, melyet az Új Világ Bibliafordító Bizottság felhasznált, a Leningrádi kódexen alapulnak, és az eredeti szövegükben 6828-szor használják a tetragramot, vagyis az Isten nevét képviselő betűket.

Viszonylag kevés bibliaolvasó van tisztában azzal, hogy milyen sokat köszönhet egy szentpétervári csöndes könyvtárnak és az ott található kéziratoknak, melyek némelyike a város korábbi nevéről a „leningrádi” jelzőt kapta. Ámde leginkább a Biblia Szerzőjének, Jehovának vagyunk lekötelezve, aki szellemi világosságot áraszt. A zsoltáríró ezért így esedezett hozzá: „Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem!” (Zsoltárok 43:3).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

AZ ISTENI NÉV ISMERETE ÉS HASZNÁLATA

Jehova bölcsen gondoskodott róla, hogy Szava, a Biblia mind a mai napig fennmaradjon. Az írnokok szorgalmas munkája korszakokon át hozzájárult a megőrzéséhez. Közöttük a leglelkiismeretesebbek a maszoréták voltak. Ezek a szakképzett héber írnokok az i. sz. hatodiktól a tizedik századig tevékenykedtek. Az óhéber írásban nem voltak magánhangzók. Emiatt az idő múlásával egyre nagyobb lett annak a veszélye, hogy elfelejtik a helyes kiejtést, mivel az arámi nyelv váltotta fel a hébert. A maszoréták kifejlesztettek egy pontrendszert a magánhangzók jelölésére, melyet a Biblia szövegében alkalmaztak, hogy jelezzék a héber szavak helyes kiejtését.

Figyelemre méltó, hogy a maszoréta magánhangzópontok a Leningrádi kódexben a következő lehetőségeket adják meg a tetragram — vagyis az isteni névben lévő négy héber mássalhangzó — kiejtésére: Jehvah’, Jehvih’ és Jeho·vah’. Napjainkban a „Jehova” a legismertebb kiejtési forma. Az isteni név élő, ismerős kifejezés volt a bibliaíróknak és másoknak az ókorban. Ma milliók ismerik és használják Isten nevét, és elismerik, hogy Jehova „a Legfelségesebb az egész föld felett” (Zsoltárok 83:18).

[Kép a 10. oldalon]

A kéziratok terme a Nemzeti Könyvtárban

[Képek a 11. oldalon]

II. Katalin cárnő

[Képek a 11. oldalon]

Konstantin von Tischendorf (középen) és II. Sándor orosz cár

[Kép a 12. oldalon]

Abraham Firkovich

[Képek forrásának jelzése a 10. oldalon]

Mindkét kép: National Library of Russia, St. Petersburg

[Képek forrásának jelzése a 11. oldalon]

II. Katalin: National Library of Russia, St. Petersburg; II. Sándor: From the book Spamers Illustrierte Weltgeschichte, Leipzig, 1898