Hol kell lenned, amikor eljön a vég?

MI TÖRTÉNIK majd a becsületesekkel, amikor Jehova Armageddonkor véget vet a jelenlegi gonosz világrendszernek? A Példabeszédek 2:21, 22 megadja a választ: ’A becsületesek a földön laknak majd, és a feddhetetlenek megmaradnak rajta. A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hűtlenek kiszaggattatnak abból.’

De hogyan maradnak meg a feddhetetlenek a földön? Vajon lesz valamilyen menedékhely a számukra? Hol kell lenniük a becsületeseknek, amikor eljön a vég? Négy, túléléssel kapcsolatos szentírási beszámoló fényt derít minderre.

Amikor a hely fontos volt

Noé és Lót patriarcha megszabadulásáról ezt olvassuk a 2Péter 2:5–7-ben: „[Isten] nem habozott megbüntetni egy hajdani világot, de Noét, az igazságosság prédikálóját nyolcadmagával megtartotta biztonságban, amikor vízözönt hozott az istentelen emberek világára; és elhamvasztva Szodoma és Gomorra városát elítélte azokat, példát állítva az istenteleneknek az eljövendő dolgokra nézve; és megszabadította az igazságos Lótot, akit nagyon gyötört, hogy a törvénnyel dacolók átengedik magukat a gátlástalan viselkedésnek”.

Hogyan élte túl Noé az Özönvizet? Isten ezt mondta neki: „Minden test vége elérkezett előttem, mert a föld megtelt erőszakossággal miattuk; most pedig elpusztítom őket a földdel együtt. Készíts magadnak bárkát gyanta tartalmú fából” (1Móz 6:13, 14). Noé pontosan úgy építette meg a bárkát, ahogyan azt Jehova megparancsolta. Hét nappal az Özönvíz előtt Jehova azt az utasítást adta neki, hogy gyűjtse az állatokat a bárkába, és ő is menjen be az egész háznépével együtt. A hetedik napon bezárult mögötte az ajtó, majd „negyven nap és negyven éjjel ömlött az eső a földre” (1Móz 7:1–4, 11, 12, 16). Noé és családja ’biztonságban átvitetett a vízen’ (1Pét 3:20). A túlélésük azon múlt, hogy bent vannak-e a bárkában. A földön egyetlen más hely sem nyújtott biztonságot (1Móz 7:19, 20).

Lót esetében az utasítás némiképp más volt. Két angyal elmondta neki, hogy hol nem szabad lennie: „minden hozzátartozódat, aki a városban [Szodomában] van, vidd ki erről a helyről! Mert elpusztítjuk ezt a helyet”. A hegyekbe kellett menekülniük (1Móz 19:12, 13, 17).

A Noéval és a Lóttal történtek bizonyítják, hogy „Jehova tudja, mi a módja annak, hogy az Isten iránti odaadásban élő embereket megszabadítsa a próbából, az igazságtalanokat ellenben fenntartsa az ítélet napjára” (2Pét 2:9). A megszabadulás mindkét esetben azon múlt, hogy az érintettek hol voltak. Noénak be kellett mennie a bárkába, Lótnak pedig ki kellett mennie Szodomából. De mindig szükség van a helyváltoztatásra? Vajon Jehova meg tudja menteni az igazságosakat bárhol vannak is? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához figyeljünk meg két további szabadulással kapcsolatos beszámolót.

Mindig fontos a hely?

Mózes napjaiban, mielőtt Jehova a tizedik csapással sújtotta volna Egyiptomot, azt parancsolta az izraelitáknak, hogy hintsék meg a pászkaállat vérével a házuk szemöldökfáját és ajtófélfáit. Miért kellett így tenniük? Azért, hogy ’amikor Jehova átmegy, hogy lesújtson az egyiptomiakra, és meglátja a vért a szemöldökfán és az ajtófélfákon, akkor elmenjen az ajtó mellett, és ne engedje, hogy bemenjen házukba a pusztítás, és lesújtson rájuk’. Még azon az éjszakán „Jehova lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjére is, a tömlöcben lévő fogoly elsőszülöttjére is, és minden jószág elsőszülöttjére”. Az izraeliták elsőszülöttjei megmenekültek, és ehhez sehova sem kellett menniük (2Móz 12:22, 23, 29).

Figyeljük meg egy prostituált nő, Ráháb esetét is, aki Jerikó városában élt. Az izraeliták arra készültek, hogy elfoglalják az Ígéret földjét. Ráháb tudta, hogy Jerikó pusztulásra van ítélve, és elmondta két izraelita kémnek, hogy a város retteg a közelgő izraeliták miatt. Elrejtette a kémeket, és kérte őket, hogy esküdjenek meg neki, hogy őt és az egész családját életben hagyják, amikor beveszik Jerikót. A kémek azt az utasítást adták Ráhábnak, hogy gyűjtse a családját a házába, mely a városfalon volt. Ha valaki elhagyja a házat, akkor elpusztul a város többi lakójával együtt (Józs 2:8–13, 15, 18, 19). Később Jehova azonban azt mondta Józsuénak, hogy ’a város falai teljesen le fognak omlani’ (Józs 6:5). Ekkor úgy tűnt, hogy veszélyben van az a hely, melyet a kémek biztonságosnak mondtak. Hogyan fog megszabadulni Ráháb és a háznépe?

Amikor elérkezett Jerikó elfoglalásának az ideje, a papok megfújták a kürtöket, és az izraeliták kiáltottak. „Amint a nép meghallotta a kürtök hangját, és hangos csatakiáltásban tört ki, a falak teljesen leomlottak” – írja a Józsué 6:20. Egyetlen ember sem akadályozhatta meg, hogy a falak romba dőljenek. A városfal omlása azonban Ráháb házánál csoda folytán megállt. Józsué ezt parancsolta a két kémnek: „Menjetek be annak a prostituált nőnek a házába, és hozzátok ki onnan azt az asszonyt és mindenkit, aki hozzá tartozik, ahogy megesküdtetek neki” (Józs 6:22). Aki Ráháb házában volt, megmenekült.

Mi számított valójában?

Mit tanulhatunk Noé, Lót, a Mózes napjaiban élő izraeliták és Ráháb megszabadulásából? Hogyan segítenek ezek a beszámolók eldöntenünk, hogy hol kell lennünk, amikor eljön a jelenlegi gonosz világrendszer vége?

Az igaz, hogy Noé a bárkában menekült meg. De miért volt ott? Vajon nem a hite és az engedelmessége miatt? A Bibliában ezt olvashatjuk: „Noé mindent úgy tett, ahogyan Isten parancsolta neki. Pontosan úgy cselekedett” (1Móz 6:22; Héb 11:7). Velünk mi a helyzet? Megtesszük mindazt, amit Isten parancsol nekünk? Noé ezenkívül ’az igazságosság prédikálója’ volt (2Pét 2:5). Hozzá hasonlóan vajon buzgón végezzük a prédikálómunkát, még akkor is, ha a területünkön nem akarnak meghallgatni bennünket az emberek?

Lót úgy kerülte el a pusztulást, hogy elmenekült Szodomából. Azért maradt életben, mert igazságos volt Isten szemében, és mert nagyon gyötörte a Szodomában és Gomorrában élő törvénnyel dacolók gátlástalan viselkedése. Vajon minket is gyötör a napjainkban olyannyira elterjedt gátlástalan viselkedés? Vagy már annyira érzéketlenné váltunk, hogy nem is zavar? Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy „szennyfolt nélkülinek, szeplőtlennek és békében” találtassunk? (2Pét 3:14).

Az Egyiptomban élő izraeliták és a jerikói Ráháb megszabadulása attól függött, hogy a házukban maradnak-e. Ehhez hitre és engedelmességre volt szükségük (Héb 11:28, 30, 31). Képzeljük el, amint az izraelita családok visszafojtott lélegzettel figyelik az elsőszülöttjüket, miközben „nagy jajgatás” hallatszik egyik egyiptomi ház után a másikból (2Móz 12:30). Képzeljük el, amint Ráháb és a családtagjai egyre közelebb húzódnak egymáshoz, miközben mind közelebbről hallják Jerikó leomló falainak a robaját. Ráhábnak valódi hitre volt szüksége, hogy engedelmes maradjon, és ne menjen ki a házból.

Sátán gonosz világa hamarosan elpusztul. Még nem tudjuk, hogy hogyan fogja Jehova megvédeni a népét haragjának félelmetes napján (Sof 2:3). De függetlenül attól, hogy hol és milyen helyzetben leszünk akkor, biztosak lehetünk benne, hogy a túlélésünk a Jehovába vetett hitünkön és a neki való engedelmességünkön fog múlni. Ám addig is helyes gondolkodásmódot kell kialakítanunk arról, amire Ézsaiás próféciája ’belső szobáinkként’ utal.

„Menj be belső szobáidba”

Az Ézsaiás 26:20 ezt írja: „Menj, népem, menj be belső szobáidba, és zárd be ajtóidat magad után. Rejtőzz el csak egy pillanatra, míg elmúlik az ítélet.” Ennek a próféciának i. e. 539-ben lehetett az első beteljesedése, amikor a médek és a perzsák győzelmet arattak Babilon felett. Amikor a perzsa Círusz Babilonba ért, valószínűleg megparancsolta, hogy mindenki maradjon a házában, mert a katonái azt az utasítást kapták, hogy öljenek meg mindenkit, akit a házakon kívül találnak.

A próféciában szereplő ’belső szobák’ napjainkban szoros összefüggésben lehetnek Jehova Tanúinak a több mint százezer gyülekezetével, melyek az egész világon megtalálhatók. Ezeknek a gyülekezeteknek fontos szerepük van az életünkben, és ez ’a nagy nyomorúság’ idején is így lesz (Jel 7:14). Isten népe azt a parancsot kapja, hogy menjen be ’belső szobáiba’, és rejtőzzön el, „míg elmúlik az ítélet”. Életbe vágóan fontos, hogy helyes szemléletmódot alakítsunk ki és őrizzünk meg a gyülekezetről, és hogy szilárdan elhatározzuk, hogy szoros kapcsolatban maradunk vele. Szívleljük meg Pál buzdítását: ’figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjuk azt a napot’ (Héb 10:24, 25).

[Képek a 7. oldalon]

Mit tanulhatunk Isten múltbeli szabadításaiból?

[Kép a 8. oldalon]

Mire utalhatnak napjainkban a ’belső szobák’?