Egy új kiadvány, amely segítségünkre van az isteni önátadásunk gyakorlásában
1 Miután részt vettünk az idei kerületkongresszuson, még határozottabban tisztába lettünk annak a szükségességével, hogy gyakoroljuk magunkat az isteni önátadásunkban, mint célunkban (1Tim 4:7). Ahogyan az elhangzott információkra reagálunk és igyekszünk azt megvalósítani a mindennapi életünkben, úgy nyerünk segítséget ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Jehovához az igaz imádatban.
2 Mindemellett különösen megerősödhetünk isteni önátadásunk gyakorlásában, amint folyamatosan feldolgozzuk magunkban azt a bőséges információt, amit az „Isteni önátadás” kerületkongresszuson kapott új kiadványban találhatunk. Elolvastad-e már ezt az új kiadványt?
Egy új brosúra
3 Az Írásokból való meggyőző érvek, amelyeket a Kell-e hinned a háromságban? című brosúra felhasznál, nemcsak abban vannak segítségünkre, hogy megállapítsuk: a háromság egy elvetendő hamis tanítás, hanem segít nekünk megmagyarázni másoknak is az igazságot Istenről, az ő Fiáról és a szent szellemről.
4 A Biblián alapuló álláspontunk az, hogy „ténylegesen egy Istenünk van az Atya” (1Kor 8:6). Ez az új brosúra segíteni fog nekünk, hogy leleplezzük a háromság megtévesztő pogány tanítását, amikor minden szelídet arra buzdítunk, hogy ’hadd bizonyuljon Isten igaznak, még ha minden ember hazugnak bizonyul is’ (Róma 3:4).