„Fényhordozók” Jehova Tanúi 1992-es évi Kerületkongresszusa
1 Jehova imádói életének már régóta szerves részét képezik a kongresszusok. Az ősi Izraelben százával és ezrével gyűltek össze az emberek különleges alkalmakkor az év folyamán különböző ünnepek vagy „szent gyülekezések” idejére (3Mózes 23:1–36). Ezek a mély benyomást keltő összejövetelek alkalmat nyújtottak az izraelitáknak arra, hogy Jehova Istent imádják, hogy Jehova népe nagy számban találkozzék egymással és Őáltala legyenek tanítva. Napjaink kongresszusai hasonló lehetőségeket kínálnak és Isten népe millióinak szereznek örömet. Kétségtelenül a legtöbben részesültetek azokban az áldásokban, melyekben 40 601 résztvevő részesült tavaly nyáron a Magyarországon megtartott emlékezetes „Szabadságszeretők” Nemzetközi Kongresszuson. Közületek egyesek annak is örvedhettek, hogy a 950 alámerített személy között voltak. Már most itt az ideje, hogy előkészületeket tegyetek egy újabb háromnapos, érdekfeszítő összejövetelen való részvételre — az 1992-es „Fényhordozók” Kerületkongresszusokra. Ezek a kongresszusok négy helyen lesznek megtartva az országban a következő helyeken és időben.
Budapest: július 3—4—5
Miskolc: július 10—11—12
Pécs: július 17—18—19
Debrecen: július 24—25—26
Te és a családod, ott lesztek? (5Mózes 31:12).
2 A program Isten népének a szükségleteihez van szabva, mely nép világszerte a fény hordozójaként terjeszti az igazságot. A dolgok jelen rendszere befejezésének ezen gonosz napjaiban bátorításra és indíttatásra van szükségünk, melyet úgy kapunk meg, ha ott vagyunk és részesülünk a számunkra elkészített bőséges szellemi áldásokból. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy gondosan és imateljesen végezd a kongresszusi előkészületeket, hogy ott lehess és élvezd a ragyogó szellemi program mind a három napját a kezdő énektől a befejező imáig. Szeretetteljes módon tervezd be, hogy segítesz azoknak, akiknek erre szükségük lehet, különös tekintettel az új érdeklődőkre, hogy ők is jelen lehessenek minden programon (Gal 6:10). A program pénteken 10.20-kor kezdődik és 17.00–kor ér véget. Szombaton 9.30–kor kezdődnek az ülésszakok és 17.00–kor énekkel és imával érnek véget. Vasárnap 9.30–kor kezdődik a program és körülbelül 16.30-kor fejeződik be. Az alábbi információk segítséget nyújtanak a felkészülésetekhez.
Az elszállásolással kapcsolatos tudnivalók:
3 Mind a négy helyen, ahol kerületkongresszusokat tartunk, gondoskodni kell szálláshelyekről. Az 1990-es „Tiszta Nyelv” kerületkongresszusi tapasztalatok alapján úgy látszik, szükséges ezzel foglalkozni ott, ahol 1990-ben is szükséges volt.
4 A következő elhelyezési módokat javasoljuk mind a négy helyen: 1. Magánszálláson helyezzünk el annyi személyt, amennyi csak lehetséges. 2. Ha ez nem elegendő, akkor ott, ahol van Királyság-terem, abban helyezzük el a testvéreket. 3. Ahol nincs Királyság-terem, ott iskolákban vagy diákotthonokban béreljünk helyeket. Ebben az esetben a költségeket azoknak kell vállalniuk, akik ezeket a szállásokat igénybe veszik.
5 Az elosztás, a négy helyen részt vevő testvérek számát illetően, igazodik a termek befogadóképességéhez. Ésszerűen az 1990-es mintát gondoljuk követni. Ezen tényezők alapján már most elkezdhetitek felmérni a szállásigényeket és mérlegelni az elhelyezés módozatait.
6 Használjunk a szállások elosztásával kapcsolatban szállásadó és igénylő formanyomtatványokat. Ezeknek a használatával kapcsolatos kérdéseket a későbbiekben megbeszéljük, ha erre szükség lesz.
7 Különleges szükségletek: Ez a gondoskodás csak azokat a példamutató hírnököket érinti, beleértve a jó magaviseletű gyermekeiket is, akik számára a Gyülekezeti Szolgálati Bizottság ezt jóváhagyja. Akiknek különleges szükségleteik vannak, róluk az a gyülekezet gondoskodjon, ahová tartoznak. A vének és mások, akiknek tudomásuk van ilyen sajátos körülményekről, szeretettel nyújthatnak segítséget. Ez gyakran megkívánja, hogy a hírnökök vegyék figyelembe a teljes idejű szolgálatban résztvevők, az idősek, a betegek, a süketnémák és esetleg mások szükségleteit. A hírnökök úgy is kiterjeszthetik a szeretetüket, hogy magukkal viszik az ilyen személyeket, vagy más módon törődnek a szükségleteikkel (Jak 2:15–17; 1Ján 3:17, 18).
8 A Szállás osztály természetesen törekedni fog arra, hogy megfelelő elhelyezést biztosítson a különleges szükségletű hírnökök számára, akikről a gyülekezetük nem tud gondoskodni. Ezek a hírnökök a gyülekezeti titkárral beszéljék meg a helyzetet. A titkárnak a Gyülekezeti Szolgálati Bizottsággal kell beszélnie a szükségletekről, hogy ezek a bizottságok együttműködhessenek a szükségben levő személyekkel, biztosítva számukra a saját elhelyezésüket. Ha a gyülekezet nem tud segíteni az ilyen egyéneknek, akkor a titkár adjon az ilyen személyeknek egy példányt a „Különleges szükségletűek szállás igénylése” nyomtatványból. Csak a különleges szükségletű egyének tölthetnek ki ilyen nyomtatványt. A kitöltött nyomtatványt vissza kell adni a titkárnak, aki ellenőrzi azt teljesség és pontosság, valamint a körülmények igazolása szempontjából, amely körülmények feljogosítják az egyéneket a különleges bánásmódra. A titkárnak RÉSZLETESEN KI KELL FEJTENIE a körülményeket a nyomtatványon az erre a célra biztosított rovatban. Mindezt jóval a kongresszus előtt kell megtennie. A titkár ezután eljuttatja a nyomtatványt a Szállás osztálynak. A kérést benyújtó egyént közvetlenül értesítik majd az elhelyezéséről.
9 Az ilyen különleges szükségletű személyek érkezésük után NE menjenek szállást igényelni, mert a Szállás osztálynak birtokában kell lennie a Gyülekezeti Szolgálati Bizottságtól kapott igazolásnak.
10 A magánotthonokban történő szálláslehetőségeket az olyan személyek számára tartjuk fenn, akiknek komoly nehézséget jelentene, ha nem juthatnának ilyen szálláshoz. Ezeket a szobákat nem azoknak szánjuk, akiknek módjában állna kifizetni a motel szobát, de azért kívánnak ingyen, vagy olcsón szálláshoz jutni, hogy megtakarítsák a pénzüket. Hasonlóképpen nem helyénvaló, hogy a küldöttek vendégszeretetet várjanak el a szállásadó testvérektől a kongresszus idején kívüli napokra is. Ezek a szobák CSAK a kongresszusi időszak alatt állnak rendelkezésre. Akik ilyen szállást kapnak, be kell látniuk, hogy nekik és gyermekeiknek tiszteletet kell tanúsítaniuk a házigazdájuk otthona iránt, nem rongálhatnak meg semmit, nem kutatgathatnak a vendéglátó dolgai között, vagy nem léphetnek be a ház privát területeire. Ha a házigazdák bármiféle nehézséget tapasztalnak ezzel kapcsolatban, azonnal fel kell hívniuk erre a szállásfelvigyázó figyelmét a kongresszuson, ő boldogan segítséget fog nyújtani.
11 Küldöttek részvétele nem a kijelölt területen: Szinte minden esetben ki van jelölve számotokra a gyülekezetetekhez legközelebb eső kongresszusi helyszín. A megfelelő számú ülőhelyet, irodalmat, és szálláshelyet stb. annak alapján tervezik, hogy a többség azon a kongresszuson fog részt venni, amelyre kijelölték. Ha alapos okotok van rá, hogy más kongresszusi helyszínen vegyetek részt és szállásra van szükségetek, a gyülekezeti titkár odaadhatja nektek annak a kongresszusi központnak a címét, ahol részt szeretnétek venni. Ezután ide írhattok, mellékelve a saját nevetekre megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot.
12 Szükség van az együttműködésedre: A szállás elintézésének sikere mindazok együttműködésétől függ, akik részt vesznek benne, beleértve az érdeklődőinket is (Zsid 13:17). Tehát mindenkit arra kérünk, hogy teljes mértékben működjön együtt a Társulat szállás elrendezésével, és annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a nagyobb nehézségek. A legtöbb küldött megszívleli azt a világos útmutatást, amelyet A mi Királyság-szolgálatunk tavaly januári számában levő kongresszusi mellékletek adtak, és ők annak alkalmazása által számos jó eredményt tapasztaltak.
13 A kongresszus-szervezet keményen munkálkodik azon, hogy a lehető legtöbb kiadástól megkímélje a testvéreket, ezért mindenkinek a legjobb érdeke az, hogy teljes mértékben együttműködjön a Társulat szállás elrendezésével annak érdekében, hogy ez a szolgáltatás továbbra is a rendelkezésünkre álljon. Ezzel az elrendezéssel az a célunk, hogy segítsük elhelyezni a küldötteket olyan kényelmesen és olyan kedvező áron, amennyire csak lehetséges, hogy örvendhessenek a nagyszerű szellemi programnak a kongresszuson.
14 Jelbeszédes ülés: Ott ahol szükséges és ahol van képesített tolmács ott lehet jelbeszédes ülés. Ez az elrendezés jól képzett tolmácsokról gondoskodik, és a nagyobb csoportok számára élvezetes, építő társaságot jelent. A véneknek és a tolmácsoknak azonnal értesíteniük kell a gyülekezeteikben a süketnémákat erről az elrendezésről, és segíteniük kell a szállásuk megszerzésében, valamint abban, hogy ott vegyenek részt a kongresszuson, ahol a Társulat gondoskodott jelbeszédről.