Továbbra is beszélj azokról, amiket láttál és hallottál!
1 Az apostolok még akkor is ezt a kijelentést tették az ellenségeiknek, amikor azok veréssel és bebörtönzéssel fenyegették őket: „Nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (Csel 4:20). Nagyra becsülték Jézus munkájának és tanításának az értékét.
2 A Jézusról és a Királyságáról szóló jó hír ma is éppoly fontos, mint akkor volt. Ezért meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk az Isten Szavából. Az ünnepi időszakban az emberek kedvezőbb hangulatban vannak ahhoz, hogy vallást érintő dolgokról beszéljenek, ez pedig külön lehetőségeket teremt nekünk a tanúskodásra.
3 Fiatalok, beszéljetek az iskolában! Sok fiatal Tanú előnyösen használja ki a lehetőségeket, hogy tanúskodjon az osztálytársainak és a tanárainak. Egy fiatal Tanú — aki mindig éberen figyeli, hogy milyen legújabb témákról beszélgetnek az osztálytársai — kihasznált az iskolában megtörtént bizonyos eseményt, és egy megfelelő témájú kiadványt kínált fel a tanárainak és az osztálytársainak. Az eredmény? Egy nap alatt 35 könyvet helyezett el! Mivel az évnek ebben az időszakában sok ember elméje fordul Jézus Krisztus felé, és a békesség gondolatai felé, vajon ez nem lenne kedvező időszak arra, hogy tudasd az osztálytársaiddal és a tanáraiddal, hogy Jézus, mint uralkodó Király, miként képes megoldani a világ gondjait? (Vö. Luk 2:14.)
4 Amikor a karácsonnyal kapcsolatos vallási hagyományoktól való tartózkodásod vita tárgyát képezi, ezt mondhatod:
◼ „Én nem veszek részt a karácsonyi ünnepségekben, mert az ilyen ünnepek nem úgy tisztelik Jézust, mint aki a megmentésünk egyetlen eszköze, és mint az egyetlen személy, aki véget vet a háborúknak és a faji megkülönböztetéseknek. [Idézd, vagy olvasd fel a Csel 4:12-t.] Jézus már nem kisbaba, hanem uralkodó Király. Ez a könyv, amelynek címe A legnagyobb ember, aki valaha élt, Jézus valamennyi tanításáról és csodatételéről beszél, valamint rámutat arra, hogy miként vet véget az emberi szenvedésnek.” Ezután mutasd meg a 133. fejezethez tartozó képet, és olvasd fel a következő oldalon a második bekezdést. Mutasd meg még azokat a gondolatokat, amelyekről úgy érzed, érdekelhetik a személyt. Ha megfelelő mértékű érdeklődést tanúsít, fejtsd ki, hogyan szerezhető meg a könyv.
5 Beszélj a munkatársaidnak: Az egyik testvér 63 könyvet helyezett el egyszerűen oly módon, hogy letett az asztalára egy példányt a Legnagyobb ember könyvből. A könyv vonzó külseje és maga a címe is kérdésekre készteti az embereket. Egyszerűen ezt kérdezheted a munkatársadtól: „Szerinted ki a legnagyobb ember, aki valaha élt? — Ezután tedd hozzá: — Ez a könyv részletesen felölei Jézus egész életét, tárgyalja valamennyi beszédét, választ ad azokra a kérdésekre, amelyeket sokan feltesznek a csodáival kapcsolatban, és egyéb érdekes részletekkel is szolgál. Alapos áttekintést ad arról, amit a Biblia tanít Jézusról; és kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy Jézus Krisztus volt a legnagyobb ember, aki valaha élt.” Ezután a könyv bevezetőjének a harmadik bekezdése alapján utalj Napóleon Jézussal kapcsolatos megjegyzésére.
6 Hasonló lehetőségek adódhatnak a tanúskodásra a szomszédaiddal és a hitetlen rokonaiddal. Imádkozz, hogy Jehova adjon neked bátorságot és képességet, hogy a megfelelő időben szót emelj (Csel 4:29, 31). Amit el kell mondanunk az embereknek Jézusról, az melegséggel tölti el a helyes beállítottságú, gondolkodó emberek szívét. Lehet-e kellemesebb tapasztalatunk annál, minthogy az örök élet útjára segítsünk egy osztálytársunkat, vagy munkatársunkat, vagy szomszédunkat, vagy egy rokonunkat? (Ján 14:6).