Prédikálás — egy megbecsült kiváltság
1 A jó hír szolgálata megbecsült kiváltság, amelyben Jehova részesített minket (Róma 15:16; 1Tim 1:12). Te is így tekintesz rá? Nem lenne szabad megengedni, hogy akár az idő előrehaladása, akár mások gúnyolódása csökkentse szemünkben a fontosságát. Isten nevének viselése olyan megtiszteltetés, amely csak keveseknek adatik meg. Hogyan tudjuk elérni, hogy fokozódjon e kiváltság iránti értékelésünk?
2 A Királyság-üzenet prédikálásával nem nyerjük el a világ tetszését. Sokan fásultan vagy közömbösen tekintenek a munkánkra. Mások gúnyt űznek belőle és ellenzik. Az effajta ellenállás munkatársak, szomszédok vagy még családtagok részéről is megnyilvánulhat. Az ő szemükben megtévesztetteknek és bolondoknak tűnhetünk (Ján 15:19; 1Kor 1:18, 21; 2Tim 3:12). Elkedvetlenítő megjegyzéseik arra irányulnak, hogy lelohasszák buzgóságunkat és lelassítsanak, vagy hogy hatásukra feladjuk megbecsült kiváltságunkat. A negatív szemléleteket Sátán mozdítja elő, aki „megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák” a dicsőséges jó hír „világosságát” (2Kor 4:4). Te hogyan reagálsz?
3 Fontos elménkben tartani, hogy a Királysággal kapcsolatos prédikálásunk a legfontosabb munka, amelyet bármelyikünk is végezhet napjainkban. Életmentő üzenetünk van, amely más módon nem hallható (Róma 10:13–15). Nem az emberek, hanem Isten helyeslésének élvezése az, ami számít. Nem riaszt vissza minket a jó hír bátor hirdetésétől az, hogy a világ negatív módon tekint a prédikáló tevékenységünkre (Csel 4:29).
4 Jézus nagyon nagyra értékelte azt a kiváltságát, hogy Atyja akaratát cselekedheti (Ján 4:34). Kizárólagosan szentelte oda magát a szolgálatnak, és nem engedte meg, hogy akár a figyelemelvonó dolgok, akár az ellenkezők lelassítsák. A Királyság-üzenet prédikálása mindig első helyen állt az életében (Luk 4:43). Azt a parancsot kapjuk, hogy utánozzuk példáját (1Pét 2:21). Ezt cselekedve „Isten munkatársaiként” szolgálunk (1Kor 3:9). Teljes mértékben kihasználjuk e kiváltságot? Keressük az alkalmakat, hogy szervezett formában is és alkalmi tanúskodás formájában is megosszuk másokkal a jó hírt? Jehova Tanúi lévén, mindig álljunk készen arra, hogy nyilvános „vallást tegyünk” az „ő nevéről” (Zsid 13:15, Torkos).
5 A szolgálatban való részvételünk mértékét nagyban meghatározza a hozzáállásunk. Mélységesen értékeljük mindazt, amit megtett értünk Jehova? Kifejlesztettük szívünkben a Jehova iránti szeretetet, ami arra indít minket, hogy a tőlünk telhető legtöbbet adjuk a szolgálatában? Ha elmélkedünk azokon az áldásokon, amelyeket most élvezünk, valamint azon, amit a jövőre vonatkozólag ígért Jehova, akkor segítséget kapunk ahhoz, hogy túláradjon bennünk a Teremtőnk iránti szeretet. Az ilyen szeretet cselekedetre sarkall, mégpedig arra, hogy állhatatosak és rendszeresek legyünk a Királyság-prédikálás munkájában, amennyire a körülményeink engedik. A buzgóságunk bizonyságát fogja adni annak, hogy szeretjük Jehovát és embertársainkat (Márk 12:30, 31).
6 Hogy milyen nagyra értékelünk valamit, azt az mutatja meg, hogy mit teszünk vele és mit mondunk róla. Igazán értékeljük azt a kiváltságunkat, hogy prédikálhatunk a Királyságról? Dicsőítjük a szolgálatunkat? Eltökéltük magunkban, hogy az ellenállás dacára is kitartunk e létfontosságú munkában? Ha nagy becsben tartjuk e csodálatos kiváltságot, akkor biztosan buzgók és teljes szívűek leszünk (2Kor 4:1, 7).