Készségesen ajánljuk fel magunkat minden jó munkára!
1 Egy világi kiadvány Jehova Tanúira vonatkozóan a következőt mondta: „Nehezen találhatnánk bármely más csoport tagjai között olyanokat, akik oly erőteljesen munkálkodnának a vallásukban, mint a Tanúk.” Miért munkálkodnak Jehova Tanúi ilyen keményen és ilyen készséges szellemmel?
2 Az egyik ok az, hogy teljesen tudatában vannak az idő sürgető voltának. Jézus felismerte, hogy korlátozott ideje van arra, hogy elvégezze munkáját a földön (Ján 9:4). Mialatt napjainkban Isten megdicsőített Fia győzedelmeskedik ellenségei között, addig Jehova népe megérti, hogy korlátozott ideje van munkája elvégzésére. Ezért továbbra is készségesen ajánlja magát a szent szolgálatra (Zsolt 110:1–3). Nem csökkenhet erőfeszítésük, mivel több munkásra van szükség az aratásban (Máté 9:37, 38). Ennélfogva igyekeznek utánozni Jézust, aki tökéletes példát állított abban, hogy készségesen és szorgalmasan végezte munkáját (Ján 5:17).
3 Egy másik ok, amiért Jehova Tanúi teljes lélekkel munkálkodnak Jehovának, az, hogy világméretű szervezetük különbözik minden más csoporttól. A világi vallásos szervezetek jellemzően csak minimális időt és erőfeszítést követelnek meg híveiktől. Amit hisznek, annak csak kicsi vagy egyáltalán semmilyen hatása sincs mindennapi életükre, másokkal való bánásmódjukra vagy az életben levő törekvéseikre. Mivel hiányzik belőlük az igazi hit motiváló ereje, ragaszkodnak ahhoz, hogy ’kedvük szerint valókat beszéljenek’ nekik pásztoraik, miáltal azt az érzést erősítik bennük, hogy tessék-lássék erőfeszítésük éppen elég (És 30:10). Papságuk szívességet tesz ’a fülük csiklandozásával’, beléjük nevelve az érzéketlenség szellemét és a szellemi lustaságot (2Tim 4:3, Katolikus).
4 Milyen éles ellentétben áll ez Jehova népével! Az imádatunkkal kapcsolatos minden dolog fáradozást, erőfeszítést és munkát foglal magában. Nap mint nap minden dologban azt tesszük, és azt gyakoroljuk, amiben hiszünk. Míg az igazság sok örömet szerez, addig „sok tusakodással” jár számunkra, hogy teljesítsük, amit az megkövetel. (Vö. 1Thessalonika 2:2.) Csupán a mindennapi élet felelősségeinek ellátása elég ahhoz, hogy a legtöbb ember állandóan elfoglalt legyen. Mi azonban nem engedjük, hogy ezek az aggodalmak visszatartsanak attól, hogy a Királyság-érdekeket tegyük az első helyre (Máté 6:33).
5 Annyira hasznos és sürgős feladatot kaptunk Jehova szolgálatában, hogy indíttatást érzünk ’megvenni’ az időt más törekvésektől, és előnyösebben felhasználni azt szellemi dolgokra (Ef 5:16). Annak tudata, hogy Isten iránti odaadásunk és készséges szellemünk megörvendezteti Jehovát, a legnagyobb ösztönző erőt jelenti, hogy folytassuk kemény munkánkat. A most kapott áldásokra és az élet jövőbeni kilátásaira tekintve elhatározásunk, hogy továbbra is „fáradunk és szenvedünk” a Királyság-érdekekért (1Tim 4:10).
6 Odaadás és önfeláldozó szellem: Napjainkban a legtöbb ember az anyagi szükségleteknek és érdekeknek biztosítja az elsőbbséget minden mással szemben. Teljes mértékben jogosnak érzik azt, hogy arra összpontosítják figyelmüket, mit fognak enni, inni, vagy mibe fognak öltözni (Máté 6:31). Nincsenek megelégedve a szükséges dolgokkal, ezért az a cél motiválja őket, hogy jó életet élvezzenek, a végsőkig kihasználva már most, és ’sok javaik legyenek sok esztendőre eltéve, ezért kényelembe teszik magukat, esznek, isznak, gyönyörködnek’ (Luk 12:19). A tipikus templomba járó emberek úgy érzik, hogy jogaik megsértése, ha vallásuk bármilyen személyes erőfeszítést követel. Visszataszító számukra az a gondolat, hogy lemondjanak vagy akár felhagyjanak egyes anyagi törekvésekkel, vagy feladjanak egy érdeket, amely élvezettel jár. Egy énközpontú ember számára az önfeláldozás szellemét ápolni valószerűtlen és kivitelezhetetlen.
7 Mi máshogy tekintjük ezt a dolgot. Isten Szava magas szintre emelte gondolkodásunkat, ezért Isten gondolatait tartjuk elménkben az emberek gondolatai helyett (És 55:8, 9). Olyan céljaink vannak az életben, amelyek meghaladják a testi törekvéseket. Jehova szuverenitásának igazolása és nevének megszentelése alkotják a legfontosabb kérdéseket az egész világegyetemben. E kérdések jelentősége oly nagy, hogy ezzel összehasonlítva a nemzetek mind „semmik Ő előtte” (És 40:17). Bolondságnak kell tekinteni bármilyen kísérletet arra, hogy Isten akaratának figyelembevétele nélkül éljük életünket (1Kor 3:19).
8 Ezért, bár egyes anyagi dolgok szükségesek, és mások hasznosak Királyság-tevékenységeink elvégzése során, megértjük, hogy nem ezek az igazán „lényegesek” (Fil 1:10, Vida). Az 1Timótheus 6:8 szelleméhez ragaszkodunk, amikor korlátozzuk az anyagi érdekekre irányuló törekvésünket, és bölcsen igyekszünk továbbra is azokra „a láthatatlanokra” összpontosítani szívünket, amelyek „örökkévalók” (2Kor 4:18).
9 Minél többet gondolunk Isten gondolataira, annál kevésbé aggodalmaskodunk az anyagi dolgokon. Amikor azon elmélkedünk, mit tett Jehova már eddig értünk, és azokon a csodálatos áldásokon, amelyeket megígért a jövőre, akkor készek leszünk, hogy meghozzunk bármilyen áldozatot, amit kér tőlünk (Márk 10:29, 30). Egész létünket neki köszönhetjük. Ha nem lenne könyörületes és szerető, most sem élveznénk az életet, és jövőnk sem lenne. Kötelezve érezzük, hogy felajánljuk magunkat, mivel mindent, amit teszünk a szolgálatában, ’kötelesek vagyunk cselekedni’ (Luk 17:10). Bármitől jókedvvel megválunk, amire megkérnek, hogy adjuk vissza Jehovának, tudva, hogy ’bőven aratunk’ majd (2Kor 9:6, 7).
10 Most van szükség szolgálatkész munkásokra: A keresztény gyülekezet kezdettől fogva nagyfokú tevékenység időszakába lépett. Alapos tanúbizonyságot kellett tenniük Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett bukása előtt. Ez idő alatt Jézus tanítványai ’teljesen az Igének szentelték magukat’ (Csel 18:5, Vi). A gyors növekedés szükségessé tette, hogy több evangéliumhirdetőt és gyakorlott pásztort képezzenek, valamint igénybe vegyék a segítségüket. Olyan férfiakra volt szükség, akik tapasztaltak voltak a világi hatóságokkal való kapcsolattartásban, valamint akik képesítettek arra, hogy felügyeljenek az anyagi dolgok begyűjtésére és szétosztására (Csel 6:1–6; Ef 4:11). Míg néhányan szembetűnően szolgáltak, addig a legtöbben a háttérben maradtak. De mindnyájan erőt kifejtve ’igyekeztek’ teljes szívvel együtt dolgozni, hogy elvégezzék a munkát (Luk 13:24).
11 Bár az ezt követő számos évszázad alatt világméretekben viszonylag nem volt nagy szükség az élénk tevékenységre, a Királyság-tevékenység hatalmas újjáéledése kezdődött meg, amikor Jézus átvette uralmát Királyságában 1914-ben. Először kevesen értették meg, hogy oly nagy lesz a szükség a Királyság-érdekekért szorgoskodó munkásokra, ami szolgálatkész egyének millióinak segítségét követeli meg az egész földön mindenfelé elterülő országokban.
12 Ma a szervezet nagymértékben elfoglalt a sokfajta feladat teljesítésében, ami megköveteli erőforrásaink végsőkig való felhasználását. A Királyság-tevékenység nagy ütemben halad előre. Időnk sürgőssége arra indít, hogy igyekezzünk, és minden rendelkezésünkre álló forrásunkat az elvégzendő munka teljesítésére használjuk fel. A dolgok egész gonosz rendszerének közelgő végével még fokozottabb tevékenységet várunk az előttünk álló napokban. Jehova minden önátadott szolgája meghívást kap, hogy készségesen ajánlja fel magát a sürgős begyűjtőmunkában.
13 Mit kell tenni? Őszintén mondhatjuk, hogy ’bőviben vagyunk az Úr munkájában’ (1Kor 15:58, Csia). Sok terület érett meg az aratásra, de a munkás kevés. Meghívást kapunk, hogy ne csak abból vegyük ki a részünk, hogy alaposabban tanúskodunk mindenhol a saját területünkön, hanem abból is, hogy elfogadjuk azt a kihívást, hogy ott szolgálunk, ahol nagyobb a szükség.
14 Örvendetes látni, hogyan ajánlják fel készségesen magukat a Tanúk egyéb tevékenységekben a világ minden részén. Ezek az imádati helyek felépítésénél végzett önkéntes munkától, a kongresszusokon végzett szolgálattól és a katasztrófák idején nyújtott segélyakciókban való részvételtől a helyi Királyság-terem rendszeres takarításáig terjednek. Az utóbb említett tevékenységgel kapcsolatban mindig meg kell győződni arról, hogy a Királyság-termet tisztán és rendezett állapotban hagytuk minden egyes összejövetel után. Azoknak a feladatoknak az elvégzése, amelyeket talán alantasnak tekintenek, megmutatja, hogy pontosan megértettük Jézusnak a Lukács 16:10-ben feljegyzett szavait: „A ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”
■ Támogatást nyújtani a gyülekezeti tevékenységekben: Míg minden egyes gyülekezet az egész szervezet részeként működik és „a hű és bölcs szolgától” kap irányítást, addig a gyülekezet egyénekből, Királyság-hírnökökből épül fel (Máté 24:45). Eredményei nagymértékben azon múlnak, mennyire készséges minden egyes Tanú, és mennyit képes elvégezni. A gyülekezet a területén a jó hír prédikálására, az új tanítványok képzésére, majd szellemi megerősítésükre összpontosítja a figyelmet. Mindannyian hozzájárulhatunk ehhez a munkához. A személyes tanulmányozásban, az összejöveteleken való jelentőségteljes hozzászólásokban és a gyülekezetben levő, szükséget szenvedők megsegítésében is kitűzhetünk célokat magunknak. Ezek a tevékenységek sok kiváló lehetőséget ajánlanak fel számunkra, hogy kifejezzük szolgálatkészségünket.
■ Élenjárni azoknak, akik felvigyázói tisztséget töltenek be: Jehova minden egyes gyülekezet felügyeletével annak kinevezett véneit bízta meg (Csel 20:28). Ők olyan férfiak, akik törekedtek arra, hogy képesítettek legyenek erre a kiváltságra (1Tim 3:1). Gyakorlatilag a gyülekezetben minden testvérnek van bizonyos lehetősége, hogy képesítetté váljon nagyobb felelősségekre. Sok testvér fejlődik szellemileg, és szüksége van arra, hogy a gyülekezeti vének irányítása és szerető segítsége alatt tovább növekedjen. Ezeknek a férfiaknak a Biblia és a kiadványok szorgalmas tanulmányozóinak kell lenniük. Azáltal mutathatják ki szolgálatkészségüket, hogy alárendelik magukat a szellem által kinevezett véneknek, utánozzák hitüket és ápolják a felvigyázóktól elvárt tulajdonságokat (Zsid 13:7, 17).
■ Belépni a teljes idejű szolgálatba: A gyülekezet elsősorban a jó hír prédikálásáért tevékenykedik (Máté 24:14). Milyen áldás, amikor buzgó egyének növelik erőfeszítéseiket azáltal, hogy jelentkeznek úttörőnek! Ez általában a magánéletben szükséges változtatásokkal jár. Egyéb változtatások válhatnak szükségessé, hogy továbbra is a szolgálat e különleges területén maradjanak. De azok, akik megőrzik ezt a kiváltságot, ahelyett hogy egy év után, vagy akörül bizonyos időleges elcsüggedések miatt feladják, biztosak abban, hogy Jehova gazdag áldását tapasztalják. A szerető vének és más érett személyek hozzájárulhatnak az úttörők sikeréhez, szóval és tettel buzdítva őket. Milyen nagyszerű szellemet mutatnak azok a fiatalok, akik az iskola után azonnal elkezdték az úttörőmunkát! Ugyanez igaz azokra a felnőttekre, akik általános úttörőnek jelentkeztek, amint csökkentek világi kötelezettségeik. Milyen megelégedést hoz egy önátadott keresztény számára, amikor így együttműködik azzal, ahogyan Jehova felgyorsítja a begyűjtőmunkát! (És 60:22).
■ Részvétel az összejöveteli helyek építésében és fenntartásában: Szó szerint több száz modern Királyságterem, valamint rengeteg kongresszusi terem épült fel. Csodálatos módon, majdnem minden munkát olyan testvéreink és testvérnőink végeztek el, akik szolgálatkész szellemet tanúsítva, készségesen ajánlották idejüket és tudásukat (1Krón 28:21). A szolgálatkész munkások ezrei tartják jó állapotban ezeket a létesítményeket azáltal, hogy bármit elvégeznek, ami esetleg szükséges (2Krón 34:8). Mivel ez a munka a szent szolgálat egyik része, azok, akik segítenek, készségesen ajánlják fel magukat, nem kérik, hogy költségtérítést kapjanak ezért a szolgálatukért, éppen úgy, ahogy nem kérik, hogy fizessenek nekik a házról házra végzett prédikálásért, a gyülekezetben megtartott nyilvános előadásokért vagy a kongresszusi munkákban nyújtott segítségért. Ezek az önkéntesek ingyen ajánlják szolgálatukat az imádati helyek megtervezésében és felépítésében Jehova dicséretére. Buzgón segítenek olyan dolgokban, mint amilyen a jogi iratok elkészítése, a számlák vezetése, valamint tárgyalnak az adás-vétellel kapcsolatban és kiszámolják a szükséges anyagok mennyiségét. Jehova ezen lojális szolgái nem számolnak fel bizonyosfajta kereskedelmi árat, és semmilyen módon sem törekednek se közvetve, se közvetlenül anyagi haszon szerzésére az általuk végzett szolgálatokból, mivel minden képességüket és erőforrásukat Jehovának adják. Ez a tevékenység szorgalmas munkásokat kíván, akik szolgálatukat „egész lélekkel” végzik „Jehovának” (Kol 3:23, NW).
15 Mi az tehát, ami Jehova népének szolgálatkészségét egyedülállóvá teszi? Ez az adakozás szelleme. Nagylelkű adakozásuk többet foglal magában mint pénzt vagy anyagi dolgokat — ’magukat ajánlják fel készségesen’ (Zsolt 110:3, NW). Ez Jehovának történt önátadásunk lényege. Különleges módon részesülünk jutalomban. „Nagyobb boldogságot” tapasztalunk és „bőven is aratunk”, mert amit teszünk, azt értékelik mások, akik viszonzásul nekünk is adnak (Csel 20:35, Újfordítású; 2Kor 9:6; Luk 6:38). Legnagyobb Jótevőnk, égi Atyánk, Jehova, aki „a jókedvű adakozót szereti” (2Kor 9:7). Százszorosan visszafizet nekünk örökké tartó áldásokkal (Mal 3:10; Róma 6:23). Így hát, amikor kiváltságok válnak lehetővé számodra Jehova szolgálatában, készségesen felajánlod magad, és úgy válaszolsz, ahogy Ésaiás tette: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet”? (És 6:8).