Terjeszd ki a meghívást minden szomjazóra
1 Amint Ámós próféta megjövendölte, az emberi család ma szenved ’a szomjúság miatt, de nem a víz után való szomjúság, hanem az Úr beszédének hallgatása utáni szomjúság miatt’ (Ám 8:11). Ahhoz, hogy segítsünk e szellemi tikkadtságban élő embereken, beszélnünk kell nekik a Jelenések könyvének az utolsó fejezetében ’az élet vizének folyójaként’ leírt gondoskodásról, melyet Isten az engedelmes embereknek a bűntől és haláltól való szabadulásáért tesz. A mi kiváltságunk, hogy eljuttassuk minden igazságosságra szomjazónak a meghívást, hogy „vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:1, 17). Hogyan tehetjük meg ezt februárban? Azáltal, ha az őszintén érdeklődőknek felkínáljuk A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyvet. Talán szeretnéd kipróbálni a következő bevezetőket:
2 Mivel sok embert érdekel az egészsége, a következő megszólítás hatásosnak bizonyulhat:
◼ „Sokakat aggaszt, hogy egyre többe kerül a színvonalas egészségügyi ellátás. Talán elgondolkodott már ezen. [Engedd válaszolni.] Vajon van végleges megoldás erre a kérdésre? [Várd a válaszát.] Van egy csodálatos lehetőség.” Olvasd fel a Jelenések 22:1, 2-t. Majd nyisd ki a Jelenések csúcspontja könyvet a 308., 309. oldalon látható képnél, és a magyarázathoz használd fel a 311. oldalon levő 22. bekezdést. Ezekkel a szavakkal fejezd be: „Ez a kiadvány a Jelenések könyvének az összes versét tárgyalja.” Ha a házigazda őszinte érdeklődést mutat, kínáld fel neki a könyvet, és adj rá lehetőséget, hogy adományt adjon az egész világra kiterjedő munkára. Tégy előkészületeket, hogy visszamész.
3 Az újralátogatásnál a következőkkel folytathatnád a beszélgetést:
◼ „A múltkor, amikor itt jártam, az egészségi gondok végleges megoldásáról beszélgettünk. Mit gondol, lesz olyan idő, amikor senki sem lesz beteg? [Engedd válaszolni.] Figyelje csak ezt a meglepő kijelentést.” Olvasd fel az Ésaiás 33:24-et. Utána nyisd ki a Mit kíván meg füzetet az 5. leckénél, és beszéld meg vele az 5., 6. bekezdést, majd tedd fel a lecke elején található kérdéseket, amelyek a bekezdésekhez tartoznak, és keress ki néhány verset, amelyre a füzet utal. Említsd meg, hogy a betegség és halál megszűnése Isten földre vonatkozó eredeti szándékának a része. Beszéld meg, hogy visszatérsz, és megbeszélitek ugyanebből a leckéből az 1—4. és a 7. bekezdést.
4 Ha az utóbbi időkben olyan korai halál hírét hallottad, amely foglalkoztatja az embereket, akkor ezzel a kezdéssel próbálkozhatnál:
◼ „Talán hallott már arról, hogy [említsd meg a hírt]. Ha az élet ilyen tragikusan korán ér véget, sokan szeretnék tudni, hogyan lehetne megvigasztalni az áldozat családtagjait. Mit gondol, hogyan lehetne?” Engedd válaszolni. Utána nyisd ki a Jelenések csúcspontja könyvet a 299. oldalon, és mutasd meg a feltámadás jelenetét ábrázoló képet, majd folytasd: „Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy az igaz és a hamis emberek is visszatérnek a földön lévő paradicsomi életre. [Olvasd fel a 297. oldalon a 9. bekezdésben idézett Cselekedetek 24:15-öt, és magyarázd meg a 10. bekezdés alapján.] Ez a könyv sok egyéb érdekes részletet mond még el Isten jövőre vonatkozó szándékáról. Ha szeretne többet tudni róla, az öné lehet ez a könyv.” Beszéljétek meg, hogy visszatérsz, s jegyezd fel konkrétan, mi érdekelte és mi aggasztotta az illetőt.
5 Ha újra felkeresed, alakíts a bevezetődön a házigazdát figyelembe véve. Ezt is mondhatnád:
◼ „A múltkori alkalommal, amikor beszélgettünk, tetszett az a megjegyzése, amelyet Istennek a földdel kapcsolatos szándékáról tett. [Ismételd meg, amit mondott.] Olyan anyagot találtam, amely szerintem érdekelni fogja.” Nyisd ki a Mit kíván meg füzetet az 5. leckénél. Olvass fel és beszélj meg vele ebből a leckéből annyi bekezdést, amennyi még láthatóan leköti a házigazda figyelmét. Miután megbeszéltetek egy időpontot, hogy mikor folytatjátok a leckét, adj a házigazdának egy meghívót, amelyen fel vannak tüntetve a gyülekezet összejöveteleinek az időpontjai. Mondj egy pár szót a Nyilvános Összejövetelről, és hívd meg, hogy jöjjön el.
6 Ha jobban kedveled az egyszerű bevezetőt, amely egy traktátusra irányítja a figyelmet, akkor ezt mondhatnád:
◼ „Szeretném odaadni önnek ezt a traktátust, melynek a címe: Milyen reménységük lehet elhunyt szeretteinknek?” Nyújtsd át a házigazdának, és kérd meg, hogy kövesse figyelemmel a traktátusban, amint felolvasod az első bekezdést. Hagyd, hogy válaszoljon az utolsó mondatban feltett kérdésre. Olvasd fel a második bekezdést, majd lapozz a Jelenések csúcspontja könyv 299. oldalán levő képhez. Majd a következőkkel folytasd: „Ez a könyv részletesebben beszél a feltámadásról, és a Biblia többi, jövőre vonatkozó csodálatos ígéretéről is. Ha szeretné elolvasni, az öné lehet ez a példány.” Adj a házigazdának lehetőséget, hogy adománnyal járuljon hozzá az egész világra kiterjedő munkához, és beszéljetek meg egy újralátogatást.
7 Ha kiterjesztjük másokra is a meghívást, azzal talán elérhetjük, hogy az élet vizéhez jöjjenek, amelyet Jehova most elérhetővé tesz. Mondjuk ezért minden szomjazónak: „Jövel!” (Jel 22:17).