Szellemileg erős családok — Mi a titkuk?
1 A keresztény családokat dicséret illeti azért, mert ’Isten iránti odaadást gyakorolnak a saját háznépükben’ (1Tim 5:4). De mivel olyan sok rossz hatás ér bennünket, amely gyengítheti a hitünket, nagyon fontos, hogy a családok mindent megtegyenek, hogy szellemileg erősek maradjanak. Hogyan érhetik ezt el?
2 Gyakoroljátok a főséget Krisztushoz hasonlóan! A családfőknek utánozniuk kell Jézus Krisztust abban, ahogyan a családjuk megerősítésére vonatkozó felelősségüknek eleget tesznek. Jézus nem csupán egyszer adta bizonyítékát az irántunk érzett szeretetének áldozati halála által, hanem folyamatosan „táplálja és dédelgeti” a gyülekezetet (Ef 5:25–29). A szerető szülők követik példáját a gyengéd törődés kimutatásában, amikor gondoskodnak családjuk mindennapi szellemi szükségleteiről. Ez magában foglalja azt, hogy minden héten tartanak családi bibliatanulmányozást, tartalmas szellemi beszélgetéseket folytatnak, amikor csak lehet, és foglalkoznak a felmerülő nehézségekkel (5Móz 6:6, 7).
3 A szántóföldi szolgálat során: A család minden tagjának meg kell értenie, hogy imádatuk fontos része az, hogy másoknak tanúskodnak Jehováról és a szándékairól (Ézs 43:10–12). Ha ti, szülők, szeretnétek, hogy gyermekeitek Jehova hűséges Tanúi legyenek, idejekorán el kell kezdenetek felkészíteni a szívüket a szolgálatra. Beszéljétek meg, miért fontos önfeláldozónak lenni a szolgálatban, és minden héten elmenni tanúskodni (Máté 22:37–39). Szervezzétek meg, hogy a gyermekek rendszeresen részt vegyenek veletek a szántóföldi szolgálatban.
4 Tudatosítsátok a prédikálómunka fontosságát azáltal, hogy a hetenkénti családi tanulmányozáson időt szántok egy-egy jó bevezető elkészítésére és elpróbálására. A szolgálatban testre szabottan képezzétek a gyermekeiteket, hogy koruknak és képességeiknek megfelelően tudjanak fejlődni. Miután hazaértetek a szolgálatból, beszéljétek meg, hogyan érezték személyesen Jehova jóságát. Meséljétek el hiterősítő élményeiteket. Minél inkább megízlelik a családok, „hogy kedves az Úr”, annál közelebb kerülnek Jehovához, és ez megerősíti őket, hogy „minden rosszaságnak” ellenálljanak (1Pét 2:1–3).
5 Az összejöveteleken: Milyen remek, amikor a családtagok segítenek egymásnak ott lenni minden gyülekezeti összejövetelen, főleg ha valamelyikük fáradt, kedveszegett vagy le van sújtva. „Amikor az édesapám hazajön a munkából, fáradt szokott lenni — jegyezte meg egy fiatal testvérnő. — Ilyenkor elmondok neki valamilyen jó gondolatot, amelyről szó lesz az aznap esti összejövetelen, így kedvet kap, hogy eljöjjön. Amikor meg én vagyok kimerült, ő bátorít engem, hogy menjek el az összejövetelre” (Héb 10:24, 25).
6 Közös tevékenységek: A családok szervezzenek közös tevékenységeket, például lássák el együtt a háztartási munkákat. Az igényesen megválasztott kikapcsolódásra is kell időt szánni. A piknikezés, kirándulás, társasjáték és a rokonok vagy barátok utazással egybekötött meglátogatása kellemes perceket szerezhet a családnak, amelyekre szívesen emlékeznek vissza (Préd 3:4).
7 Az erős keresztény családok leküzdik a szellemiségük elé gördülő naponkénti akadályokat. Azáltal, hogy közelednek Jehovához, érzik, hogy ő erőt ad nekik (Ef 6:10).