Egy iskola, mely segít alkalmaznunk a tanultakat
1 Miközben a teokratikus szolgálati iskola 2006-ra szóló munkatervében felsorolt anyagokat tanulmányozzuk, szeretnénk hasznot meríteni a bibliai tanításokból, azáltal hogy a szent szolgálatunkra és a mindennapi életünkre alkalmazzuk őket. Szívügyünknek tekintjük, hogy átültessük a gyakorlatba, amit tanulunk (Ján 13:17; Fil 4:9).
2 Hozzászólások: Az idei munkaterv egy perccel több időt ad arra, hogy a hallgatóság közreműködjön a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelésekor. Ez azt jelenti, hogy a program megtartására kijelölt testvérnek figyelnie kell arra, hogy ne hat, hanem öt perc alatt fejezze be az előadását. A hallgatóság soraiból hozzászólóknak is ügyelniük kell rá, hogy milyen hosszan beszélnek. Ha valaki jól átgondolja, amit mondani akar, 30 másodperc vagy kevesebb idő alatt is értékes gondolatokat mondhat el. A hallgatóság részvételére adott öt percben körülbelül tíz főnek kell tudnia tartalmasan hozzászólnia.
3 Tanító jellegű előadások: A bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelése és az oktató előadás összpontosítson az anyag értékére, azaz hogy miként alkalmazható a szolgálatunkra és a mindennapi életünk egyéb területeire. Az előadó ne érje be annyival, hogy vágyat ébreszt a hallgatóiban a cselekvésre. Határozza meg, hogy mit kell tenniük, mutasson rá, hogyan tehetik azt meg, és hívja fel a figyelmüket arra, hogy milyen előnyökre számíthatnak. Így fogalmazhat például: „Ez a bibliavers így mutat nekünk irányt.” Vagy: „Így használhatjuk fel ezeket a verseket a szolgálatban.” A vének és a kisegítőszolgák, akik ismerik a helyi körülményeket, a lehető legkonkrétabban mutassanak rá az anyag gyakorlati alkalmazására.
4 Bibliai példákkal különösen hatásosan lehet rámutatni a gyakorlati alkalmazásra. Az előadó, miután utal egy ilyen példára, ezt mondhatja: „Mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe.” Ügyeljen rá, hogy a bibliai példához fűzött magyarázat összhangban legyen a szövegkörnyezettel, a Biblia egészével, valamint „a hű és értelmes rabszolga” kiadványaiban megjelentekkel (Máté 24:45).
5 A bölcsesség azt jelenti, hogy valaki sikeresen tudja használni az ismeretét és az értelmét. „A bölcsesség a legfőbb” (Péld 4:7). Miközben gyakorlati bölcsességre teszünk szert a teokratikus szolgálati iskolán, csiszoljunk azon a képességünkön is, hogy át tudjuk adni ezt a ölcsességet másoknak.