„Beszédetek mindig . . . sóval ízesített legyen”
1. Mit jelent az, hogy a ’beszédünk sóval ízesített’?
1 „Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen, hogy tudjátok, miként kell kinek-kinek választ adnotok” (Kol 4:6). Az, hogy sóval ízesített a beszédünk, azt jelenti, hogy megfelelő szavakat használunk, és úgy beszélünk, hogy a szavaink megnyerőek legyenek azoknak, akik meghallgatnak minket. Ez nagyon fontos a szolgálatunk végzése közben.
2. Hogyan tudott tanúskodni Jézus egy szamáriai asszonynak?
2 Jézus példája: Amikor Jézus egy kút közelében megpihent, beszélgetést kezdeményezett egy szamáriai asszonnyal, aki vízért jött. Az asszony a beszélgetés közben többször is olyan kérdést vetett fel, amely érintette a zsidók és a szamáriaiak között régóta fennálló ellenséges viszonyt. Beszélt arról a hitnézetéről is, hogy a szamáriaiak Jákobtól származnak, holott a zsidóknak az volt a határozott véleményük, hogy idegenektől. Jézus azonban nem tette szóvá ezeket, hanem megőrizte a beszélgetés kellemes hangvételét. Ennek eredményeként tudott tanúskodni neki, ami aztán az asszony és a városában élő emberek javára vált (Ján 4:7–15, 39).
3. A szolgálatunk során hogyan követhetjük Jézus példáját?
3 Prédikálás közben tartsuk szem előtt, mi a célunk: az, hogy ’jó dolgok jó hírét hirdessük’ (Róma 10:15). Szeretnénk megosztani a házigazdával egy érdekes és építő gondolatot a Bibliából, de nem akarjuk azt az érzést kelteni benne, hogy támadjuk a személyes hitnézeteit. Ha elmondja egy helytelen nézetét, válaszképpen ne dorongoljuk le. Nincs valami a megjegyzésében, amivel egyetérthetünk, vagy ami alapján őszintén megdicsérhetjük? Talán a következő szavakkal vezethetnénk be egy írásszöveget: „Gondolt már arra, hogy esetleg a következő állítás megállja a helyét?”
4. Mit tegyünk, ha a házigazda sértően viselkedik?
4 Mit tegyünk, ha a házigazda sértően viselkedik, vagy nyilvánvaló, hogy csak vitatkozni akar? Továbbra is tükrözzenek a szavaink és tetteink gyöngédséget és szelídséget (2Tim 2:24, 25). Ha az illető nem értékeli a Királyság-üzenetet, legjobb, ha tapintatosan elbúcsúzunk (Máté 7:6; 10:11–14).
5. Hogyan ért el jó eredményeket egy testvérnő azzal, hogy udvariasan felelt?
5 Jó eredmények: Amikor egy testvérnőnk tanúskodni próbált az egyik szomszédasszonyának, az mérgében felcsattant, és káromkodni kezdett. Testvérnőnk kedvesen ezt mondta: „Sajnálom, hogy így érez. További szép napot önnek!” Két héttel később az asszony bekopogott a testvérnőhöz, bocsánatot kért a viselkedéséért, és kifejezte, hogy kész meghallgatni azt, amit a testvérnő korábban mondani akart. Az udvarias felelet sokszor jó eredményekhez vezet (Péld 15:1; 25:15).
6. Miért fontos, hogy a szolgálatban sóval ízesített legyen a beszédünk?
6 Törekedjünk sóval ízesített beszéddel tanúskodni a jó hírről. Még ha a házigazda nem is fogékony, lehet, hogy legközelebb, amikor Jehova Tanúi felkeresik, szívesebben hallgatja majd meg őket.