Március 17-én kezdjük terjeszteni az emlékünnepi meghívót
1. Milyen kampány kezdődik március 17-én?
1 Az Emlékünnepnek az a célja, hogy évről évre hirdesse Jézus halálát (1Kor 11:26). Ezért szeretnénk, ha mások is ott lennének velünk, és hallanának Jehova ajándékáról, a váltságról, melyről szeretettel gondoskodott (Ján 3:16). Idén március 17-én, szombaton kezdődik a kampány, melynek során meghívjuk az embereket az Emlékünnepre. Te is várod már, hogy teljes erődből részt vehess benne?
2. Hogyan kínálhatjuk fel a meghívót?
2 Mit mondjunk? A bevezetőnk legyen rövid. Ezt mondhatnánk: „Jó napot kívánok. Szeretnénk meghívni Önt és a családját egy fontos évenkénti megemlékezésre, mely a világon mindenütt április 5-én lesz megtartva. Egy ingyenes bibliai előadás fog elhangzani arról, hogy mit valósított meg Jézus a halálával, és mit tesz napjainkban. A meghívón rajta van a megemlékezés helye és időpontja.” A hétvégéken a meghívó mellett a folyóiratokat is kínáljuk fel, ha van rá lehetőség.
3. Hogyan tudunk minél több embert meghívni?
3 Hívjunk meg minél több embert: Az a célunk, hogy minél több embert meghívjunk. Gondoljunk a bibliatanulmányozóinkra, azokra, akik érdeklődést mutattak, a rokonainkra, munkatársainkra, iskolatársainkra, szomszédainkra és más ismerőseinkre. A vének majd elmondják, hogyan munkáljuk be a területünket. Az évenkénti emlékünnepi kampány jó eredményeket szül. Amikor tavaly egy hölgy odaért az Emlékünnep helyszínére, egy rendező felajánlotta, hogy segít neki megtalálni a hírnököt, aki meghívta. A hölgy azt felelte, hogy senkit sem ismer, és hogy aznap kapta a meghívót valakitől, aki házról házra járt.
4. Miért vegyünk részt buzgón a kampányban?
4 Lehet, hogy olyanok is eljönnek az Emlékünnepre, akiknek te adtál meghívót. Akár így lesz, akár nem, a szorgalmaddal mindenképpen tanúskodsz. A meghívóból mindenki értesülhet róla, hogy Jézus hatalmas Királyként uralkodik. A buzgalmad mindenki előtt – a területen élők, a testvérek, és ami a legfontosabb, Jehova előtt is – nyilvánvalóvá teszi, hogy mélységesen értékeled a váltság ajándékát (Kol 3:15).