-
SzeráfokTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 2. kötet
-
-
Így kiáltott az egyik a másiknak: »Szent, szent, szent a seregek Jehovája. Az egész föld teljessége az ő dicsősége.«
-
-
SzeráfokTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 2. kötet
-
-
Szerepük és feladataik: A szeráfok létszámáról nem esik szó, de az, hogy kiáltottak egymásnak, nyilván azt jelenti, hogy a trón minden oldalán ott voltak, és felelgetős énekkel hirdették Jehova szentségét és dicsőségét, amint egyénenként vagy csoportonként egymás szavait ismételve, vagy egymásnak felelgetve hallatták a következő kijelentés egy-egy részét: „Szent, szent, szent a seregek Jehovája. Az egész föld teljessége az ő dicsősége.” (Vö. azzal, hogy az 5Mó 27:11–26 szerint miként olvasták a Törvényt, és hogyan felelt a nép.)
-
-
SzeráfokTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 2. kötet
-
-
A szeráfok Isten szentségét magasztalják kiáltásukkal, ami arra a feladatukra utal, hogy elő kell segíteniük Isten szentségének a hirdetését, és azt, hogy dicsőségét a világegyetem minden részén, így a földön is, elismerjék.
-