EZÉKIEL

(erősítsen meg Isten; Isten megerősít):

Búzi pap fia. Azok között a foglyok között volt, akiket Nabukodonozor i. e. 617-ben Babilonba vitt Joákinnal egyetemben. Istentől először „a harmincadik évben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján” kapott látomást, „Joákin király száműzetésének ötödik évében”. A Kébár folyónál élő zsidóknak prófétált, amely folyó egyes mai szakértők szerint az egyik nagy babiloni csatorna lehetett. Úgy tűnik, hogy „a harmincadik évben” kifejezés Ezékiel korára utal. Ekkor kezdte meg prófétai teendőit (Ez 1:1–3).

Mivel papi családból volt, nyilván jól ismerte a templomot, az ottani elrendezéseket meg mindazt, amit ott tettek, és jártas volt a Törvényben. Ezékiel valószínűleg jól ismerte Jeremiást és a próféciáit is, ugyanis Jeremiás Ezékiel fiatalkorában volt próféta Jeruzsálemben. Ezékiel ezenkívül abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Júdában élt az igazságos Jósiás király uralkodásának egy részében, aki lerombolta Baál oltárait és a faragott képmásokat, hozzáfogott a templom javítási munkálataihoz, és még nagyobb lendülettel hajtotta végre reformjait Júdában a tiszta imádat érdekében, amikor a Törvény könyvét (nyilván az eredetit, amelyet Mózes írt) megtalálták a templomban (2Kr 34.).

Stratégiai szempontból milyen fontos helyekre irányította Jehova a prófétáit, mielőtt Babilon elpusztította Jeruzsálemet?

Ezékiel abban az időben prófétált, amikor Jeremiás és Dániel. Jeremiás a Júdában és Jeruzsálemben élő zsidóknak szolgált Isten prófétájaként, kapcsolatba kerülve Júda becstelen királyaival. Dániel, aki Babilon, majd később a méd–perzsa birodalom udvarában volt, olyan próféciákat kapott, amelyek az egymás után következő világhatalmakról írtak, és arról, hogy Isten Királysága legyőzi ezeket. Ezékiel a Babilóniában élő zsidó nép és főemberei között szolgált, és ott folytatta a próféták tevékenységét. Így tehát míg a Jeruzsálemben élő zsidók javukra fordíthatták, hogy ott volt a templom és a főpap, valamint a papi próféta, Jeremiás, Jehova a Babilonban élőkről sem feledkezett meg. Ezékiel volt Istentől kinevezett prófétájuk, és bár nem végzett áldozattal kapcsolatos szolgálatot, ott volt nekik mint tanácsadó, és Isten törvényének oktatója.

Ezenkívül szoros összefüggés volt Jeremiás és Ezékiel prófétai munkája között is: mindketten cáfolták és igyekeztek elűzni a Jeruzsálemben és Babilóniában élő zsidók elméjéből azt az elképzelést, hogy Isten hamarosan véget vet a babiloni uralomnak, és hogy Jeruzsálem nem fog elpusztulni. Jeremiás még egy levelet is küldött a Babilóniában élő foglyoknak, leírva nekik, hogy telepedjenek le, és éljenek békében a babiloniakkal, ugyanis 70 évnek kell eltelnie, mire meg fognak szabadulni. Kétségtelenül eljutott Ezékielhez, hogy mi áll a levélben. Minden bizonnyal hallotta azt is, amint felolvasták azt a könyvet, amelyet Jeremiás később küldött, és amely megjövendölte Babilon bukását (Jr 29.; 51:59–64).

„Konok” népnek prófétált: A Babilóniában élő foglyok jobb helyzetben voltak Jehova előtt, mint azok a zsidók, akik Júdában maradtak, ahogyan azt a Jeremiás által látott, kosárban lévő jó fügék és rossz fügék szemléltették (Jr 24.). Ezékielre azonban még így is nehéz feladat várt, ugyanis a fogságban lévő izraeliták ugyanúgy a lázadó házhoz tartoztak. Ahogy Ezékielnek megmondatott, ’konok emberek, őt szurkálók és skorpiók között kellett laknia’ (Ez 2:6). Jehova parancsára a száműzöttek között telepedett le, akik a Kébár folyónál lévő Tel-Abibban laktak (Ez 3:4, 15). Bár a zsidók száműzöttek voltak, saját házukban éltek (Jr 29:5). Továbbra is vallási szervezettséget élvezhettek, legalábbis egy bizonyos mértékig. Júda vénei többször is meg tudták látogatni Ezékielt (Ez 8:1; 14:1; 20:1). Ezek közül a zsidók közül sokan akkor sem akarták elhagyni Babilont, amikor elérkezett a helyreállítás ideje a 70 év után.

Az egyik oka annak, hogy a zsidók, legalábbis néhányan, nem akartak visszatérni Babilonból, valószínűleg az anyagiasság volt. Egy amerikai expedíció során felszínre kerültek egy nagy, úgynevezett „Murasú és fiai” üzletház régi iratai az az ókori Nippurnál, az Eufrátesz egyik csatornájánál, amely a legtöbb tudós szerint a Kébár volt. A helyszínen talált feliratok számos zsidó nevet tartalmaznak, ami azt mutatja, hogy az izraeliták ott egészen jól gyökeret vertek, és hogy sokan közülük belekerültek a babiloni kereskedelmi életbe.

Feleségének a halála: Ezékiel azt mondta, hogy a megbízatását a Kébár folyónál kapta Joákin király száműzetésének az ötödik évében (vagyis i. e. 613-ban). Legalább 22 éven át prófétált, úgy i. e. 591-ig, ugyanis az utolsó próféciája a száműzetés 27. évére tehető (Ez 29:17). Ezékiel minden bizonnyal boldog házasságban élt. Jehova azonban ezt mondta neki: „Embernek fia! Íme, elveszem tőled csapással azt, ami kívánatos a szemedben” (Ez 24:16). Felesége valószínűleg hűtlen volt hozzá vagy Jehovához, de bármi lehetett is az oka a halálának, Ezékiel azt a parancsot kapta, hogy ne sírjon, hanem szótlanul sóhajtozzon. Ezékielnek megmondatott, hogy viselje fejdíszét, és a gyásznak semmi jele vagy bizonyítéka se látszódjon rajta. Mindez igazából jelül volt a babiloni fogságban lévő izraelitáknak, hogy Jehova meg fogja szentségteleníteni a szentélyét, amelyre az izraeliták oly büszkék voltak, és hogy a reményeikkel ellentétben Jeruzsálemet el fogják pusztítani (Ez 24:17–27).

„Őrálló”: Ezékiel Ézsaiáshoz hasonló módon kapta meg a megbízatását, hogy prófétáljon. Félelmet keltő látomást kapott Jehováról, amint a trónján ült, és a jelenlétében négyarcú, négyszárnyú élő teremtmények voltak, mellettük kerekekben lévő kerekek, melyek az élő teremtményekkel együtt haladtak. Jehova ekkor beszélni kezdett, így szólítva Ezékielt: „Embernek fia”, emlékeztetve ezzel a prófétát, hogy ő csupán földi ember (Ez 1., 2.; vö.: Ézs 6.). Őrállóul lett elküldve Izrael házához, hogy figyelmeztesse őket gonosz útjaik miatt. Bár számíthatott arra, hogy nagyon keményszívűek lesznek, mégis szükség volt a figyelmeztetésre, hogy megtudják: Jehova prófétája volt közöttük. Még ha nem is hallgatnak rá, akkor is figyelmeztetnie kellett őket azokkal a szavakkal, amelyeket Jehova adott neki, mert ha nem ezt tette volna, felelős lett volna az életükért, és vérbűn terhelte volna (Ez 3:7, 17, 18; 2:4, 5; 33:2–9).

Jelenetek és szemléltetések: Ezékiel gyakran jelenetek, vagyis jelképes epizódok bemutatásával, valamint látomások, allegóriák vagy példázatok által prófétált. Az egyik legkiemelkedőbb a 390, illetve a 40 napig tartó jelenet volt Jeruzsálem ostromáról, amely fontos, időre utaló próféciát tartalmazott. Engedelmességre, türelemre és nagy hitre volt szüksége, hogy végigjátssza ezt a vizuálisan megjelenített figyelmeztetést egy hitetlen, gúnyolódó népnek. Jeruzsálem ostroma során Ezékiel a prófétai figyelmét azok felé a pogány nemzetek felé fordította, amelyek gyűlölték Izraelt, és a jövendölés szerint hozzájárulnak Jeruzsálem bukásához, sőt örülnek annak; Ezékiel leírta, milyen büntetést hoz rájuk Jehova. Jeruzsálem elestét követően Ezékiel prófétálásának a hangvétele megváltozott. Miután szigorúan figyelmeztette Izrael kapzsi pásztorait és Szeirt, arra irányította prófétai tevékenységét, hogy építse Isten azon ígéretébe vetett hitüket, hogy Izrael újra fog éledni, össze fogják gyűjteni, s egyesülni fog, majd pedig Jehova ’szolgájának, Dávidnak’ a dicsőséges pásztori munkája nyomán áldásban részesülnek időtlen időkig a békeszövetség alatt (Ez 37.). Ezékiel ekkor részletes leírást ad az újjáépített templomról, melynek „tervrajzát” Jehova juttatta el hozzá. Ez a látomásban szereplő templom prófétai előkép a távoli jövőről, ugyanis a valóságban egyetlen ilyen templomot sem építettek (Ez 40–48.).

Jézus Krisztus munkájához való hasonlóságok: Ezékiel és Jézus munkájában vannak hasonlóságok. Ezékielnek is, és Jézusnak is közönyös és keményszívű néppel kellett szembeszállnia ítéletüzenetet hirdetve, amely a reménység üzenetét tartalmazta azok számára, akik elfordulnak gonosz életútjuktól. Ezékielnek megmondatott, hogy az emberek majd jönnek, és hallgatják a szavait, de szívükben nem reagálnak azokra (Ez 33:30–32). Ehhez hasonlóan tömegek jöttek, hogy hallgassák Jézus beszédét, de kevesen reagáltak értékelően a tanításaira. Ezékiel a foglyoknak prédikált Babilóniában, Jézus pedig azt mondta, hogy az a megbízatása, hogy szabadon bocsátást prédikáljon a foglyoknak (Lk 4:18). Világosan elmagyarázta a zsidóknak, hogy szellemi fogságban vannak, és arra van szükségük, hogy szabaddá váljanak, és ő azért lett elküldve, hogy ezt megadja nekik (Jn 8:31–36). Ezékielhez hasonlóan sosem a saját szavaival feddte meg a zsidókat, hanem azt mondta, amire Jehova utasította (Jn 5:19, 30).

Ezékiel reménysége: Ezékiel hűséges volt Istenhez, minden parancsot végrehajtott, pedig nehéz volt a munkája. Azok között a próféták között volt, akik hit által kitartottak, s akik ’jobb helyre törekedtek, azaz olyanra, amely az éghez tartozik’ (Héb 11:16). Bár nem fog uralkodni az egek Királyságában (Mt 11:11), Ezékiel nagyon várta azt az időt, amikor létrejön a Messiás Királysága, és a megfelelő időben a feltámadás által részesülhet Isten ígéretének a beteljesedésében és a messiási uralom áldásában (Héb 11:39, 40). Ezékielt rendkívüli lendületesség, bátorság, engedelmesség és az Isten imádatáért való buzgalom jellemezte.